olvasótáborom két oszlopos tagja is jelezte kézfeltartással, hogy nehezen követ mostanság, bár még mindig szépen írok, meg minden, de lófaszt se' értenek belőle, az az igazság. mondták, s akkor újra sokat kezdtem gondolkodni az íráson is, meg a blogon is, meg hogy mi is történik úgy velem tényleg heutzutage.
no, és általában az történik mostanság is, ami a boldog, kék korszak előtt is gyakran előfordult velem - miszerint elbizonytalanodom a dolgaimban vagy a vágyaimban vagy a munkámban vagy a velemélhetőségben vagy ..., és akkor ide bármit betehetsz, ami már veled is előfordult valaha, én is csak húzni szoktam egy lapot egy problémával, aztán azzal bevonulok a sarokba, átlényegülök valami nemszeretett kis állatkává, és onnan üvöltözök kifelé (lehetőleg hang és szó nélkül), hogy törődjél velem, erősíts engem, ölelj meg engem, szeressél egy kicsit, hát látod, mennyire félek. akkor aztán az arra érzékeny járókelők (nevezzük szeretteknek) észreveszik, hogy baj van!. megpróbálnak törődni velem, erősíteni engem, és biztosítani öleléssel is szeretetükről, de én, onnan a sarokból dobálom csak őket sárral, mindenféle műanyag kacatokkal, ételmaradékokkal, meg a testemből-lelkemből kiszaggatott-kiharapott egyéb dolgokkal, és közben nem értem, hogy nem tudnak mellém állni, szerencsétlenek.
és hogy mostanában gyakran van ilyen tetszőleges témájú elbizonytalanodás, ezt tudom mondani, tisztelt bíróság, ezügyben.
másügyben meg
voltunk borzasztócsinosan partiesküvőn a velencei-tónál igazi 82-es hangulatú, kétcsillagos üdülőben, ahol elég sokat nevettünk, és minden várakozásommal ellentétben jól is éreztem végül magam a buliban is. többször nosztalgikus hangulatba csöppentem, és gyermeki tisztaságú örömöm is volt legalább kettőször, szóval nemtom, mit pampogok.
és befizettem a navszámlára (t.i.: apeh) az első évi ügyet. már csak kettő van vissza - mármint év - és súlyos szorongási lehetőségemtől szabadulok meg egyszer, s mindenkorra. egy okkal kevesebb lesz a bizonytalanságra, jajistenem, mi lesz velem így.
komolyabbra fordítva: csülköt (tejfölösen, sok szalonnával) toltam a jeles nap alkalmából, a fiú meg, akivel tudod, na ő meg bélszínt, véresen. nincs mit hozzáfűznöm a történtekhez.
szóval mit hüppögök itt.
meg volt a benneleszekatévében, és végülis csak félig mertem énmagam megnézni a zadást, de így is lett egy egészen fura élményem. hogy láttam ezt a csajt... tökbéke és harmónia volt benne, hogynemondjam kedvesség és/vagy báj, én ezt láttam. és ha az emberek is ezt látják (tévében vagy valóságban, most tökmindegy ez), amit én láttam, akkor meg kurvára nem értem, mit buziskodok a sarokban napokig, de tényleg.
arról nem is beszélve, hogy igen nyugodt és békés napokat töltöttem budapesten - igaz ugyan, hogy a cigányfesztiválra pont csak mutatóba jutottunk el, de isten bizony, nem hiányzott ebből a hétvégéből nekem semmi, de semmi. (kicsit a fiú, akivel tudod, de ez nem ide tartozik szorosan tárgyilag.) szóval be lehet fejezni a pampogást, gondolom.
reggel túra sokgyerekkel, hello.
