kérkedésre,

esetleg pampogásra gondolhat most a kedves olvasó (igen, valahol mindegyik szóba jöhet, bevallom királylányosan), pedig csak kérdezek:

hogy lehet az, hogy szép, új, pamut és kiskutyafasza zokniban toltam ma (anyukámajándék), a gyönyörűséges (sajnos az is náczi, micsinájjunk), bőr, leárazva és ajándékba kapva (nagymami) is számomra kimondhatatlanul drága csizmában IS vizes a lábam? mér vizes? méééér???? nem is idegeskedtem, méééééér akkor? eső sem esett, mééér akkor?
elő kell szednem a varga lábsprét, esküszöm. pedig az ekkó tévé is reklámozza, majd ne mondjátok el senkinek, kösz.
(és majd nem mutatom meg a lábam kusturicának, bár, gondolom, pont leszarja az én lábamat. tulajdonképpen ő is.)

nem is olyan

rég (hajólemlékszemmég), csülök-, csipkebogyó- és fagyöngyvásárlást követően nem sokkal, nem óperencián túl, csak a zombilendben* történt, hogy h. barátnémmal** - kis segítséggel - megvilágosodásunk esett királylánykodás tekéntetében. (nem nagy ügy, azok vagyunk, te nem tudtad?!) persze azóta rengeteg a dolgunk, mert ez egy teljesen új szerepkör az elbaszott-magyarszakos, szerencsétlen, élhetetlen kislányokéhoz képest, amiben eddig leledzettünk, de rajta vagyunk az ügyön rendesen. olyannyira, hogy nemsokára szakirodalmat is kapunk hozzá, tessenek vigyázni!
addigis elegánsan elküldeném az idei évet a francba, és szívemet alaposan díszítgetve, csókok és könnyek közt várom 2010 méltó köszöntését. hahó, teeengeeer!!!!


*ez pécs. amikor még én medúza vagyok (=reggel 8.10 perckor gyűlölőm az egész világot, nekem a legrosszabb állapotomban) szoktam nézegetni, ahogy dülöngélnek az emberek az út közepén, keresztbe-kasul, építkezésen innen, szélcsenden túl, háttérben a dzsámi, piff.

**szerintem már leírhatom, ötéves évfordulónkat üljük maholnap a király (figyeldoda, király!) pizzériában, ősi szokás szerint majd apukánkat emlegetve, nem mindig kedvesen.

december 24-én

délelőtt minden évben eszébe jut apukámnak, hogy anyukám Éva. toprog ilyenkor a konyhában, és bejelenti, hogy be kell mennie Siófokra, őőő, fagyállót venni. anyukám rakja tovább a húslevesbe a cuccokat, úgy mondja, hogy az obi még nyitva van. és mosolyog egyet, tudja, mi az a fagyálló.

későbben megjön apu, rákérdezek, lett-e, és ugye, nekem is hozott fagyállót. perszehogy.

szép ünnepeket nektek is.

arra gondoltam,

hogy az alsószomszédnéninek, aki tegnap este a "csókolom, jóestét"-re azt válaszolta (nem, inkább hányta ki az ablakon), hogy "márakinek. tiszta penész a falam, remélem, boldog" most majd mondok vmi gecit, de sajnos leállítottak a bibliások, így nem volt alkalmam. nekik azért mondtam ezt-azt, de semmi gecit. tiszta a szívem, meg üres teljes mértékben. már engem ne szeressen senki, abból mindig csak a baj van.

na.

vonal.

eddig

én mindig azt hittem, h a táppénz vmi misztikus dolog - nem is voltam olyanon életemben, csak tavaly januárban, mikor úgy fostam, dehát az betegség, és még akkor is azt mondtam, nemááááá - de ma csak úgy besétáltam, mondtam, hogy olyat szeretnék, a drága üzemorvos az el caminóból levezetve nekiállt igéket ragozni latinul - majdnem megütöttem egyébként - majd próbált vérnyomást mérni, de nem sikerült nyolcadszorra sem, hát bediktálta a felsőlégúti megbetegedést, a magas lázat, és visszarendelt a két ünnep közé... ez mondjuk nekem jó, de baaaazmeg. ez most komoly?!
a pszichés ügyeimet elő sem engedte hozni, milyen ez már...

ha

este a teszkóban a 3 ffi közül bármelyik is tudott volna segíteni téligumi-ügyben, akkor ma sokkal kevésbé zavarna, hogy tegnap elszakadt a csizmám (nem, nem lehet fölvenni, leleffen), ma pedig kettétört a télicipőm talpa (igen, áll benne a víz egész nap).
most akkor miben és/vagy mivel járjak egyáltalán dolgozni?! a tibike anyósának a pink magasszárújában?! minden nap?! ami velúr, és úgyis beázik?!
fasszom.

most megüthet

bárki, de én szeretem a postásokat. legalábbis a cégügyes postásainkat szeretem.
először volt a szerintemjaninakhívták, denemtudom pontosan sajnos. szóval ez a nagydumás harmincas, nem túl eszes, de pirospozsgás orrú-arcú (sejteni lehet a közös nevezőt, amiről soha egyébként szó nem esett, esküszöm) postásunk, aki kiskezitcsókolomolt állandó jelleggel, persze akkor is, ha a főtéren caplattunk át épp, képes volt átüvölteni-integetni a dzsámi tetején is, mit neki. rajongó típus, a rajongó típusokat én szeretem. aztán volt vmi stiklis ügye, akkor leváltásra került az állásában, azóta csak televíziócipelés közben találkoztam vele, bele is pakolta az autómban kiskeziccsókolomolva a cuccot, mert ilyen ez.
aztán jött az a csávó, akinél a nem túl eszes az nagyon erős kifejezés, szerintem egyszerűen csak gyengeelméjű. iszonyú zavarba tudott attól is jönni, hogy rájamutasson, melyik sorban írjak alá, aztán még négyszer vissza ellenőrizte, hogy nyomtatott betűkkel is odaírtam-e és van-e pecsét - mondjuk ezt akkor is eljátssza, amikor az utcán guggolok le átvenni a küldeményeket, olyankor nagyon nehéz elmagyarázni, miért nincs pecsétem momentánba. de végül is őt is megszoktam - valahogy az életem része lett, ahogy meghozta a jéghokimezt, a napirajz könyvet, az antikvárius rendeléseimet, boldogságom számos pillanatánál jelen volt. egy ideje nem jön, fogalmam sincs, mi történhetett vele.
és most egy nőről fogok írni, és szépeket fogok mondani, és most kikötöm, hogy nem ironizálok, ez úgy igaz, ahogy le lesz írva mindjárt:
szóval most egy csaj van, olyan korombéli. vicces, kedves, energikus, helyes, humoros, kedves, aranyos, kedves, vicces (lehet, hogy ezeket már mondtam, elnézést, nem szoktam nőket dicsérni!), esze is van, logikája is van, rendszerető egyén is. ma pakkot hozott nekem, én meg boldog voltam, együtt ki is bontottuk, mert kíváncsi is a szentem, szereztem is újabb rajongót Róth Anikónak, micsoda boldogság ez. én nem értem, hogy ez a leány miért postás, de egyszer megkérdezem tőle. minimum tanítania kéne, vagy bohócdoktorkodnia vagy fene tudja. végül is mondjuk maradhatna itt ebben az állásban az én szórakoztatásomra, de az önző dolog lenne a részemről...

sűrű

és eseménydús hétvégén vagyunk túl - volt itt disznóvágástól kezdve vázatörésen át a nyugalmas, mosolygós vasárnapig minden.*
ma meg királyrákot fogok enni, állítólag, szójaszósszal (amiben van szója, figyeldoda!), kicsit izgul is a paprikáscsirkén és kocsonyán nevelődött gyomrom, hogy szereti-e vagy szereti-e ezt.

*nem bírom ki - el kell mondani, hogy tisztára olyan vasárnap volt, amilyen egyébként normális embereknek mindig van, dehát mi nem vagyunk olyanok, ezért is kell ünnepélyes keretek között megemlíteni a délután ötig fetrengést, ágybauzsonnát, teszkóbamenést, pizza- és kacsahúsrendelést, este gyertyagyújtást, összebújós couplingolást.

minden rosszindulatú

megjegyzésem most szívom vissza - anyukám egy látnok! a társasházunkra meg atomot, ahogy elköltöztem!

pompás

háziasszony vagyok, vagy ezt már mondtam?! most például csináltam egy kis kőrözöttet, mert a fiúm megkérdezte, hogy három hét nemlátás után mivel várom, hát ezt bírtam kitalálni, micsinájjak?, amikor kinyitottam a konyhaszekrényt. a beázáskor nekem az eszembe se jutott, hogy azt kinyissam, hát minek, ugye? ááá, nem állt a polcokon, a lábasokban és mindenben csordultig a víz, dehogy. mivel nem érzem magam elég fittnek a dologhoz, egy újabb elméletem bebizonyításán fáradozom inkább: mindig nem értettem, minek törölgetni, majd leszárad, nem? ha kiöntöttem a cuccokból a vizet, és visszaraktam egyszerűen a polcokra, az fasza, nem?
közben anyukámról meg bebizonyosodott, hogy egyedül ő lássa a dolgokat helyesen körülöttem. látja*, hogy ezen újabb balesetemnek is a kutya az oka, ki más. "nem akarsz még tőle megszabadulni?" kérdezte, mikor én férfiasan letettem a kagylót. mostmeg elmegyek gyúrnivazze, az legalább meglátszik rajtam. majd.

*mellesleg azt is látja, hogy kis jegyzettömbbel a kezemben be kéne mennem az alsószomszédékhoz káregyeztetni, mert a végén majd nem fizet a biztosító úgyse, és az egészet rám verik, még azt is, ami meg sem történt. mondjuk elég jó vagyok kárfelmérésben, és elég jó vagyok a beszélgetésben azokkal, akik nem állnak szóba velem, szóval szerintem tök igaza van.

a felnőttségről nemkomolyan

szóval nekem mindig volt olyan elméletem, hogy túl hamar nőttem fel (14), és túl hamar vettem mindent komolyan (9), és túl hamar kezdtem el dolgozni (13), és túl hamar ittam meg az első jégerem (13), és túl hamar lettem háziasszony (20), és túl hamar lettem falusi háztulaj (25)*, de tegnap este az egész elmélet, mint a kártyavár, összedőlt. néztem ezt, meg ezt, és minden kétséget kizáróan kijelenthetem, hogy kb. öcsi szintjén vagyok, érzelmileg főleg. rendőőőr vagyok, vegyél fel!

*persze egy csomó mindent meg túl későn kezdtem el, de most ebbe ne menjünk bele.

vittem

angyalkás koszorút az árvízkárosultaknak. nem volt értelme, továbbra is zsírbunkók. aztán anyukámnak az egyéb ügyek elmesélése közepette elejtettem véletlen a bazmeg szót, ezért ő is üvöltött velem egy sort. munkahelyem nem egy szemétdomb, hanem egy hatalmas trágyadomb - a mai viselkedésem után ismét aggódom, h előbb rúgnak ki, mint ahogy felmondhatok (megjegyzem, jogos volt a viselkedésem, nemcsak szerintem). és pontosan 2370 ft van a számlámon így decemberre és karácsonyra ánblokk. hm.

formában vagyok, érzem én is.

szerencsétlenkedések szempontjából

a magam részéről ma, azaz ma szeretném befejezni ezt az évet. eleget robbantam le autóval, húzattak meg, törték össze az ajtókat, hagytam el laptopot, törték fel és lopták el a másikat, ömlött ki a mosógép, bűntettek meg gyorshajtásért, parkolásért, kiskutyafasza. elég, most szólok, elég.
a mai napot, drágajóistenem, már bónuszba kaptad. na, mondom, mi volt:
engem itt a házban rendes kis nőnek, nett asszonykának ismernek. kedves vagyok, segítőkész, miegymás. na, mostantól ennek vége. igen, eláztattam az alattam lakót. mondjuk az ida miatt van az egész*, de nekem kell vállalni a felelősséget.
történt, hogy reggel vizet engedtem volna neki. nem folyt a csapból. gondoltam, megin szerelnek, napok óta ez itt a fő hobbi, hát gondosan csavartam még rajta nyócat, és elhagytam a lakást.
háromkor hívtak, hogy azonnal menjek, a többit már el lehet képzelni. az egész társasházból minden lakó ott zsizsikelt bazmeg a lépcsőházban (senki nem dolgozik itt?!) erősen lincshangulatban. beszólogattak, beözönlöttek a lakásomba - még jó, hogy takarítottam hétvégén - aztán még órákkal később is rólam pletykálódnak a folyosón. én meg lapátoltam a vizet, hívtam a biztosítót, bocsánatot kértem az alsó szomszédtól, és azon gondolkodtam, h mosmá' vagy haljak meg, vagy múljon el ez a szar széria, mert elfáradtam. röhögök.

*ez itt önirónia, azért mondom, mert egyesek szerint nem látszik.

június óta

ez volt az első olyan hétvége, amit pécsen töltöttem úgy, hogy semmi dolgom se volt (mmint vendég nélkül, esküvő nélkül, mittudomén.)
pénteken szaunázni voltunk sikondán, igen klafa hely az télen is. este forralt boroztunk a városban, aztán megnéztük száztizenkettedszer is a bryan életét. szombaton voltam gyúrnivazze, aztán kötöttünk szép koszorúkat*, én rögtön négyet, nem szeretek pepecselni. közben hotdogoztunk, az is elég jó volt. ma meg nekiestem a lakásnak - erősen súrolta már a gusztustalan állapotot - mosás, takarítás, szekrények kipak, ruhák (amiket eddig se vettem fel, mégse bírtam még sose kidobni, de most aztán igen!) elszállítása a konténerhez, meg ilyesmi. a szép végeredményben gyertyagyújtás, nyugalom, flashforward.
nemakarokhétfőt. nem.

*fényképes beszámoló itt, telefonminőségben.

kötik

a leányok sorra a koszorúkat - karácsonyi hangulat ugyan semmi, ezért erre meg erre. szééép.

bizonyára

tetszenek még emlékezni a macinacis vallomásra, tán februárból. meg ugye azt is tudják, mennyi ideig érlelődnek énbennem a dolgok (másokban annyi idő alatt már a reinkarnálódás is végbemegy háromszor). hát így esett, hogy röpke 9 hónap elteltével végülis eljutottam a gyúrásba.
az úgy volt, hogy pont mindenkit megőrjítettem már a hiszti/díprezd vonalammal, leginkább magamat, amikor a kedvenc helyemre (kocka serező) menet végül betértem bátran a Zolimpiába (igen, ilyen vagány a neve). hát, azt megmondom, h igen gyanús volt számomra a sok izzadós ember, meg azok a zavaró gépek, hogy az üvöltő dance muzikról ne is tegyek említést, de nagyon bátran viselkedtem, és beszédbe is elegyedtem a gyanúsan néző recepciós kislánnyal. röviden vázoltam számára a tényállást - 15 éve nem mozgok, iszom és bagózok - aki kicsit megrökönyödve odacitált egy szimpatikus fiatalasszonyt, hogy majd ő segít. gyorsan egyeztettünk is időpontot, és most tessenek kapaszkodni, azóta is heti kétszer elvonszolom oda magam, és dógzok, vagy micsoda. én. a néni meg hetente egyszer segít, mondjuk nem sokáig, mert a jóisten se tudja megfizetni a szolgálatait, nem én.
azóta már lettek kis haverkáim, mondjuk érdekes, a nők nem barátkoznak ilyen helyen egyáltalán, de mondjuk van egy katonatiszt, aki mindig kedvesen segít, ha megakadok a félelmetes gépek alakítási munkálataiban; meg aztán van két személy, akikkel eddig kizárólag kocsmai keretek között találkoztam életemben - ebből is látszik, ki mennyit járt egyetemre, mármint konkrétba óralátogatásra gondolok - velük utána lehet inni egy sört a kockában simán, ez is jó. jó még, hogy igen elfáradok és tudok aludni, és nyilván nem fogytam egy dekát se, de kategóriákkal jobbnak látom a seggem (ez gondolom ilyen pszichés dolog lehet). meg büszke is vagyok, egyelőre ez 2-3 órás program minden alkalom után, hogy dicsérgetem magam/dicsértetem magam. ami nem olyan jó, az az üvöltöző szar zene, meg hogy még mindig igen bátortalan vagyok a gépek irányába, de majd az is elmúlik. a recepciós lány is megdicsért már egyszer, a néni meg minden alkalommal. menjetek ti is gyúrni, faszacucc, én mondom.

(aki aggódni kezdene, hogy hanyagolom a kockát és zöldségeket eszigélek, most hagyja abba. szó sincs teljes generálról)

kariajis

szóval volt a hétvégén is egy riportolás ezzel kapcsolatban - anyukám kérdezte, hogy mégis mit, és akkor mondtam, h a téligumi lenne a jó és hasznos ajándék a jézuskától. ő sajnos azt mondta, hogy azt már játszottuk, és hiába mondtam, hogy jó, de a zidaműtétre ment el a lóvé, nem hasztalanságokra, hajthatatlan maradt. akkor bedobtam egy nagyonóccsó fottóapparátot, de azt is leszavazta anyukám, mondván, hogy még ennyit sem gondolhatunk most, és akkor amiket még gondoltam (külsővinyó szép meg nagy; nembeázós bőrcsizma; netbook meg ilyenek) azt már elő se hoztam, kértem zoknikat, az úgysenincsen soha. még azóta eszembe jutott, h szürke kendőm például egyáltalán nincsen, pedig van vagy negyven, de szürke meg pont nem, úgyhogy azt még majd megírom a levélbe, amiben még olyanokat kérek idén, amihez nem kell pénz talán - legyen már munkám a szívhez közel, ha nem is szeretem majd (a munkát), akkor meg keressek annyit, hogy könnyebbedjen a sok adósság végre. hát ilyenekt gondolok a szép táskák, bőrpénztárcák és egyebek mellett, mert végülis a legjobban ezt szeretném. (meg hogy ne legyen beteg senki, a zida főleg. jó, tudom, befejeztem.)

mozzis

na, megvolt tegnap a tinivámpír kettő - azért bennem akkora indulatok közel sem dúlnak, mint a sok fasszopó kommentelőben. (...)
sajnabajna nem volt sikítozás, mikor a farkasos fiú leszedte a pólóját, penig nagyon vágytam ilyen fílingre - a pécsi tinik eszerint gyíkok, nincsen nekem szerencsém ebben sem. ja, gyakran untam, de olyankor figyelgettem a smacizó fiatalokat könnyes szemmel, nosztalgiázva.
szégyenérzetem is csak amiatt van, hogy ezek a vérfarkasok nekem cuki nagykutyáknak tűntek - simizném őket - és hogy fogalmatlan vagyok ebben a témakörben, de kurvára. (szerintem összeszarja magát a csávóm, ha e tárgykörben kérek továbbképzést. kariaji pippa.)

t. rajongótábor!

örömmel értesítünk benneteket, hogy a szövettan eredménye: fasza!
mindenkinek csók: ida és az ő anyja

varrunk...

"különben rólam úgyse hinné el senki, h épp filcsapkát varrok, ha fölraknád a blogra" mondta pelegrina, ezután a beszélgetés után közvetlenül:

varrod mar a cuccot?
[15:49:48] k: ja, baszki
[15:49:53] a: duuurva?
[15:50:26] k: hát sztem szarul fog kinézni, mer ha visszafordítom a sarkát, akkor a varrásnál látszik a cérna így vízszintesen
[15:50:30] k: az nemtom mitől van
[15:50:38] k: talán szorosabban kell
[15:50:40] a: eleg szorosan varrod?
[15:50:43] k: na
[15:50:44] k: ja
[15:50:44] a: :)
[15:50:54] k: az olyan részeknél mégegyszer rá fogok menni
[15:50:58] k: ,mer nem mindehun latszik
[15:51:24] a: nemtom, millen oltessel csinalod, de minel aprobb, annal faszabb, es mindig oda bokj, ahol a masiknak vege es huzd meg rendessen.
[15:51:35] a: sajnos csak ennyit tudok a temarol, tobbet nem.
[15:51:39] k: ja, már fáj a kezem a húzástul
[15:51:52] k: mi az h odabökjek ahun vége masiknak?
[15:51:53] a: akko jo lesz az. majd csinajja kepet, tok izgis
[15:52:20] a: mminthogy ahol vege az elozo oltesnek, pont oda szurd a kovetkezot.
[15:53:08] k: dehát akkor egyhelybe maradok, nem?
[15:53:17] a: nem :)
[15:53:32] a: van az oltes, annak van eleje meg vege, es a vegehez bokd a kovetkezo elejet
[15:54:36] k: na megprobálom gyakorlatban megérteni
[15:54:46] a: jovan
[15:54:48] a: ugyessen
[15:56:40] k: nem értem. olyat öltéssel varrok, h két anyagot úgy össze, hogy körbekörbe a szélén
[15:56:42] k: :)
[15:56:56] k: úgy nem lehet ugyanott kezdeni, mert akkor nem mennék sose odébb
[15:57:49] a: ket anyagot ugyis ossze lehet varrni, h mondjuk a szeluktol bentebb varrod 1-2 mmel - akkor pl nem rancolodik ossze. es akkor lebok, majd felbok, es ahol felboktel, ottan boksz le megin.
[15:58:15] k: lehet h úgy köllött vona? te jo ég
[15:58:20] k: én ilyen körköres varrom
[15:58:52] a: az se rossz, ugy is lehet, csak akkor elofordul, h ilyen buborcsekos lesz, osszehuzod az anyagot, erted.
[15:59:07] a: en azer nem merek ugy, mer nekem az nagyon csunya szok lenni
[15:59:22] k: jéézeus
[15:59:42] k: de ez filcbű van, azon reméllem nem olyan feltűnő az ilyen
[15:59:46] k: vagy tévedek?
[15:59:58] a: nem, az eleg vastag anyag ahhoz, h igy osszehuzodjek
[16:00:13] a: a selyemnel gaz az, meg az ilyen vekonyabb szaroknal
[16:00:20] a: uhhogy ne idegeskedj :)
[16:00:21] k: huhh

update:
[16:10:48] k: :D
[16:11:16] k: bazmeg elveszett a tű

a vaskati

falusi kislány volt, apukája korán halt vagy lelépett, nem is tudom. kiváló természetét anyukájától örökölte. ilyen irodista volt mindig a téeszben, a bagófüst szállt az irodában, és a pajtásaival naphosszat, megállás nélkül csacsarásztak, leginkább a szűk környezet magánéletéről, nem feltétlenül jóindulatosan. sokra nem vitte - dehogynem, két szép leánya lett, kevéshangú, jó ura, takaros kis háza - ezért aztán a pletyka mellett még a panaszkodás volt az állandó hobbija. néha irigykedett is.
persze a lányok esküvőjekor négykor kelt, hogy friss legyen a pogácsa - az a kedvencük! - vasárnaponként reggeltől késő délutánig sütött-főzött, hogy a kollégiumba legyen mit vinni, karácsonykor korcsolyát húzott és esett-kelt, csak mert a gyerekek visítva boldogoskodtak ilyenkor. több jó nem nagyon jut eszembe róla, hálistennek, rossz se.
hiányzik a vaskati - nekem keresztanyum - csak ennyit akartam mondani igazából.

kicsit

elkapott a gépszíj, úgy érzem, a sorozatolás/filmelés tekéntetében most, hogy már ezt is ilyen ügyesen, egyedül is meg tudom oldani. ez egyrészt kiváló hír, mert jól leköti a figyelmemet, másrészt viszont most nem az idegbetegség miatt nem alszom, hanem mert képtelen vagyok abbahagyni esténként a namégyegyet, namégegyet, namáncsakeztazegyetaztánt. a függő személyiségem, az, de utálom néha.
úgyhogy most rengeteg a dolgom, próbálom fölvenni a fonalakat, amiket az elmúlt egy-két évben ejtettem le, megy a gyűjtögetés, nézni ennyit egyszerre nem lehet, na. meg aztán majd haladni kell a százaslistán is, hogy a világ egyéb dolgairól ne is tegyünk említést.

(ma behozom a TBBT és HIMYM lemaradásomat, aztán berlin calling. megkívántam megint.)

írjon már

nekem ímélt, aki mindig szórakoztató és kedves és érdekes és gondmentes bír lenni. leckéket vennék tőle. köszönöm.

újabb körön

vagyunk túl - a kisasszony (ida) rendezett egy lenge hisztit a váróban (tisztaannya), aztán békésen rettegett a karjaim közt, amíg cincálták belőle kifelé a cérnát. most átszellemülten fetreng a lábaimnál és hangosan horkol - szerintem jól van. (még a szövettan miatt parázok egy erős hetet, aztán remélem, minden frankós lesz.)

én meg visszatértem a valóságba - tegnap szerintem rosszabb volt a rettegés, mint aztán amilyen a nap lett végül - vagy több leszaromot vettem be a kelleténél, az is lehet. el tudnám viselni, ha minden hét szerdával kezdődne. csinálom a dolgaimat, látom a végét - persze a jövőt nem, de az középtáv, addig nem nézünk. mondom fel sorban a felesleges projekteket, oldom meg a minimálisnál kicsit több napi feladatokat, és minden lépésnél egy fél mázsával könnyebb lesz a lelkem. asszem megéri. nevetek meg alszom egyre többet, idétlen kiskamaszos dolgokat művelek (turkis csőnaci, miumiúságos csengőhang, kiskutyafasza) és nem kívánom igazán a sört se, hogy a sportról még ne is fecsegjek, várjunk még két hetet azzal a dicsekvéssel. szóval szerintem alakulunk lassan.

csinálj olyat, hogy

ha nem mész el deladap koncertre, akkor legalább egyél bundáskenyeret és másnap reggel szomorúan állj a kis mikrobuszuk mellett a hatoson a pirosnál. nem, ne csinálj olyat - balogh kálmánt múlt pénteken hagytam ki, ezt meg tegnap, és pont tele van ezzel a tököm, többet ilyet nem csinálok, megígérem magamnak. de olyan bundikenyeret meg, hogy a tojásba reszelek kis füstölt sajtott meg fokhagymát, löttyintek bele tejet, csiliporral, borssal meg sóval megszórom, olyat fogok, szerintem pont holnap reggel. hidegen is, melegen is kurva jó, csak a tetejére olvasztását a plusszsajtnak még melegen köll megcsinálni.

(és a hiperhondogot meg úgy csináltam, hogy a roppanósvirslibe tömködtem szinténfüstisajtot, betekertem baconbe, sütőbe zutty a lidlis kifejezettenerrekitalált kiflivel együtt, közben pirult a lisztes hagyma az olajban - a szlutyik mellé a szokásosak voltak, de jót ettünk belőle így is. és igen, tegnap néztük meg ezt, ha nem muszáj, akkor ti ne tegyétek. max meryl streep-ért érdemes, ha érdemes. szerintem itt abba is fejezem a gasztroblogos vonalat, nem megy ez nekem.)

kutya megint

szóval az van, hogy péntekre nőtt neki (az idának) még egy daganattya, ezért egész nagy műtét kerekedett a végére, meg foghúzás meg anyám kínja is volt, minden. szerencsétlen kába és kusza volt egész nap, bámulta a falat, az anyja bőgött és sörözött kétségbeesetten felváltva. aztán javult a helyzet, megjött az étvágy, már fel-le mászkál egyedül a lépcsőn, mint akinek kutya baja. szövettan három hét múlva, varratszedés jövő szerdán. állatorvoshoz járni már nem szeretünk egyáltalán. most már ő se, pedig mindenki beszél ottan németül, milyen izgis hely máááár...

van

más is, de most túl hisztériás és fáradt vagyok hozzá, szóval most csak az ida-rajongók olvassanak lendülettel. reggel nyolc, két emlődaganat, műtét. imádkozni, szorítani, drukkolni, inni rá - nem bánom, ki ahogy akarja. én hétfő óta nem eszem, nem alszom, nem vagyok halott.

hm.

hm?
(onnajd)

pusztán

annak a gondolata, hogy 10 napig nem jövök dolgozni erőt ad ahhoz, hogy mocsokfáradtan* is végigtoljam a csütörtököt. (régen én szerettem a csütörtököt, jééé!) és nem, nem rontja el a kedvem, hogy ebből csak kettő lesz nagyonjóóós (jó, valójában elrontja), meg vagy öt idegbeteg mindenszentekes rohangálós anyuékkal, három meg zsírhideg pécsi lakásos (igen, még mindig nincsen fűtés) - mert nem kell bejönni ide! 10 napig nem töltök minden reggelemből fél órát azzal, hogy nyüszögök, mit találjak ki (betegség, bank, kimerültség, lófasz - a végén úgyse semmi), hanem csak egyszerűen élvezem, hogy vmi más történik velem. élvezem a visszabújós 10 percet, és mosolyogva gondolok majd arra, hogy nem kell ide bejönni.
ja, azt mondtam, hogy 10 nap és hogy nem kell bejönni ide? :)

alvás kettő és hat közt, ébredés négyszer.

volt egy

kisebb elhajlás az este folyamán - sokkal kevésbé vagyok azért a viszkiért hálás ma, mint tegnap voltam kedves kollégáimnak (akik nem szaroztak mindenféle nőies ajándékkal téblábolni előttem, hanem egyszerűen hozzám vágtak egy jobbfajta üveget). későbben még nagyon ügyesen és jó melegen felöltöztem a csabinak köszönhetően, és a kockában múlattam az időt* vagy kettőig - mivel még mindig nincsen fűtés nálam (vajon meddig írom le minden nap ezt a mondatot?). mondjuk nagyon fáradt lehettem, hogy egész fél hatig sikerült aludnom - mostanában ritkaság az ilyen, egyvégtében 3 óra, cöcö.

*sajnos lehet, h elénekeltem a boldogsággyerehazát kétszer. jáj.

mielőtt

szakítottam volna az emberiséggel, felutaztam budapestre és sokszor nagyon jól is éreztem magam kedves emberek és torták és jó kaják és sörök társaságában.
hajnalban aztán fél háromkor felijedtem arra, hogy most szakítanom kell a dohányzással, és a fiúm meg velem, és akkor már mi a fenének is menjek be dolgozni, sőt, minek is hagyjam el az ágyamat ezután már én egyáltalán, de csak 6 órát bírtam ezzel a tudattal, különös tekintettel a nincsenfűtésnálam-momentumra. így bemásztam 10-re, azt hazudtam, hogy elaludtam, és titokban tartom az emberiséggel való szakításos ügyemet is.

felhív

a kelták egyik ismerőse, hogy egy ismerősének ofá-t kéne írni hó végéig. kérdem, melliket, mire hosszú csend a válasz. kissé későbben felhív az ismerős ismerőse, hogy neki kéne a cucc, október 26-ig, de nem tudja, melyik pályázatra gondol, valami eszközösre. mondtam, olvasgasson egy kicsinyt akkor, mielőtt ilyenekkel zargat. ennyi fogalmatlan barmot, komolyan!
(nem mintha megírnám neki 12 nap alatt amúgy.)

nem voltam

nagyon közlékeny mostanában, de majd próbálkozom. olyanok vannak egyébként, mint általában - szar a kocsi, beteg a zida, nem fizetnek ki meg a szokásosok - fűszerezve egy nagy adag nemszeretekmárittdolgoznival, újabban elmennékinkábbpécsrőlmihamarabbal. nem volt még ilyenem - lakhelyet mindig iskolával váltottam, azóta meg itt. szóval be vagyok szarva, fogalmam sincs, merre menjek, én gyenge, idegbeteg és kérdésekelőlelmenekülős. apu magányos szíve vagyok-e.

kollegina

a reggeli kávénál egyszer csak nekem szegezett egy olyan kérdést, hogy "írjak neked egy táblát hülye vagyok felirattal a nyakadba, vagy szimplán visszakérdezel legközelebb és nemet mondasz?" ja, végülis tudom, hogy igaza van, ám ez egyáltalán nem újkeletű dolog - amióta az eszemet tudom, így működöm. nem jól, de nem tudok máshogyan. ki kéne találni vmi új energiaforrást a mártíromság helyett, vagy ilyesmi. biztosan azért utálom annyira a mártírokat, mert én vagyok a királynéjuk - haszontalan, gyáva népség a birodalmam.

szülők, gyerekek

az elmúlt héten mindkettő kategóriából volt lehetőségem mintavételre, és arra a megállapításra jutottam, hogy a szüleim sokkal több törődést és odafigyelést igényelnek, mint a kölykök*, akikre vigyázni kell.
én amúgy nem tudom, hogy ezek úgy csinálják-e, hogy esténként gonoszan összeülnek a nappaliban, és minden nem otthon töltött nap után egy-egy aprócska kis megbízatást vagy feladatocskát írnak egy cetlire, amit hazatértemkor elém dobhatnak, vagy mi a módszerük, de elég kiforrott a stratégiájuk, az biztos. mindenesetre szombat este 10-kor halál fáradtan menekültem az emeletre egy kis nyugalom végett, a gilmore lányok szerencsére nem hozzám beszéltek közvetlenül.
az még csak hagyján, hogy ilyenkor minden elektromos dolgot újra be kell állítani, mert vmit csak elnyomtak két hét alatt és nem megy; hogy a telefon alapfunkcióinak használatát újra és újra gyakorolni szükséges; hogy az e-mail forgalomból szelektálni kell; hogy az új képeket letölteni kell és beforgatni; hogy a honlapot frissíteni; hogy anyámnak új telefont választani; hogy a tv-n képarányokat átállítani; hogy a ziwiwre új unokaképet tenni; hogy a szkájp naplózást törölni; hogy repülőjegyet kell keresni- és lefoglalni; hogy a liptai klaudia playboyos képeit megkeresni és megmutatni (?!)...
de most már sajnos a letöltésről is hallottak, és 650 db magyarnótát kellett leökörködni apunak, amiből 450-et meg is kellett hallgatni könnyezve, miközben a winamp használatát és abban is a keresés funkciót gyakoroltuk. erre anyukámnak eszébe jutottak a 60-as évek slágerei, és én mondom, innen már nincs visszaút.
egy éve úgy néztek rám, mikor a tonnás asztali gépet hazacipeltem, mint egy ufóra.
ma már törölnöm kell az előzményeimet, ha lelépek, és így is rettegek, hogy egyszer idetalálnak.

*majd arról is.

geci

ám abból a szempontból a zuniverzum, hogy simán nem találja ki magától a pontos részleteket... szóval gondolkodtam én a múlt héten, hogy heti kétszer el tudnék viselni ilyen lazább gyerekvigyázást - erre okt. végéig szophatok nullánál egy kicsit kevesebb pénzért a .... gyerekeivel. ja kérem, nem mondtam, hogy PÉCSEN szeretném, hogy ESTE szeretném több órában, mikor a kölyök főleg alszik, és azt sem említettem, hogy NORMÁLIS pénzért szeretném. béna vagyok, ja.

még azok

történtek a szél után közvetlenül, hogy összetalálkoztam a helyettesítő fodrásszal, aki egyrészt cicahajat vágott nekem (ami túlzottan nem érdekel), másrészt elmesélte a nip/tuck pár szériáját (bár világosan megemlítettem neki, hogy beteg sorozatnak gondolom azt, és nem mostanában fogom érdeklődve felvenni a fonalat a második évad végeztével), harmadrészt meg talajmenti fagyokat jósolt tegnap óta (ami ismét csak nem érdekel, viszont nem is igaz.) aztán elszállítottam h-t és idát paksra szüret- és megőrzés céljából, a kényszerpihenő azonban egy nappal lerövidítésre került, miután a kutyám egy csont kapcsán elkapta egy húszdekás yorkshire terrier nyakát erősebben, komoly ijedtséget kiváltva a megőrzőkből. sajnos az esetre nem tudok ésszerű magyarázatot adni - egy százszor nagyobb állattól én se próbálnék meg elvenni semmit, még akkor sem, ha a jóisten vagy az igazság az én oldalamon állna jogi szempontból.
későbben beköltöztünk veszprémi barátunkhoz, rengeteg kellemes és kellemetlen percet okozva neki, mivel a hétvége további részében tetemes mennyiségű alkohol fogyasztására, majd annak igen fárasztó kipihenésére került sor több ízben. a királynék városában ettem továbbá csülköt meg egyéb finomakat, és voltunk esküvőn is, ahol valódi cigányzenekar húzta a magáét, az enyimet ugyan meg nem, mert nem volt kivel mulatozni hosszabban, ami némi szomorságot okozott a lelkemnek - lévén falusi lakodalmakon szocializálódott állatka vagyok, a sejhajrozi abszolút csörgedezik a véremben pálinka nélkül is.
ennyit tudok mondani az esetről, nem többet.

reggel

például teljesen megfelelő hőmérsékletű szél borzolta össze a hajamat és kavart a színesedő, száradós levelekből ilyen csavarszerű izét. ritkán találkozom megfelelő hőmérsékletű széllel ám.

lassanta

megy nagyon ez a magamösszeszedés-dolog, mert például már eljutottam oda, hogy a rohadt krumplikat meg az elszáradt virágokat bezacskózzam, de levinni még nem sikerült a kukáig... meg egy-két embernek sikerült is írnom, hogy kéne majd munka, de senkisenem mondott jó híreket... meg néha már el tudok menni este gyalogolni ahelyett, hogy lenyomjak három-négy sört és szorongva hisztizzek, de sajnos nem minden nap... meg pölö a fürdőben már cseréltem villanykörtét, és a konyhában is megpróbáltam, csak nem értem el, viszont beleestem a mosogatóba... meg elmentem az üzemorvosba, és tudomásul vettem, hogy harmincévesen gyógyszer köll a vérnyomás végett, ki is váltom én ma, úgy éljek... szóval lassanta majdcsak.

2,5 év

csend után tegnap találkoztunk újra.
két fontos tapasztalat: hiányzott nagyon; nem megyek el a hétvégi osztálytalálkozóra.

jelszavunk vala:

hellóbeló szupiőőőősz. (csak mert ma kezdődik hivatalosan, ugye.)

na, helló megint.

nemszép

most nagyon pécs - gyakorlatilag minden utca szét van bszva. lehetetlen a közlekedés gyalog és kocsival is. dolgozni nem lehet - az ablakom alatt 3 ilyen nagy autó meg fúrós mittoménmi zajong egész nap.
el is megyek a balatonra, el én.

hangulat

délután há-val benyomultunk az oda. kezemben paksi szőlő, paradicsom és pécsi palacsinta - nem sokkal későbben pohár soproni. a kerthelyiségben a csapos fiú a búza térről koccint a kedves egészségünkre, a szomszéd asztalnál a könyvellőirodás beja - aki leszbi mellesleg, de esküszöm, sose kezdett velem, mert nagyon stabil párkapcsiban van - issza a fröcsijét. szóval pont rájakezdtünk volna az érfelvagdosós hisztis köcsögölésre, mikor észleltük, hogy itten mindenki demennyire ezt csinálja, és mi meg már legalább röhögünk. akkor még megérkezett a bejához a barátnője, akivel ecceren érdekes kalandom volt, és akkor már egészen jó volt minden. nem remegtem idegbetegen, mint mióta. nem bőgtem, hanem csak mondtam, hogy ne menjünk innen haza, mert most olyan jó. és tényleg milyen jó volt. a további nyálongást kihagyom. (há is olvas, azér.)

rohanok türelmetlenül

vkim felé, és ugyanúgy pattanok vissza a falról, mint sokezerszer már. a büszkeségem újra és újra sohatöbbet mondat velem eztán, miközben tudom a fejemmel, hogy ez már mindig így lesz. csak annyit kéne elfogadnom, hogy örömben igen, bánatban nem, egészségben igen, betegségben nem. milyen kibaszott egyszerű lenne. vagy lesz. egyszer. ha megbékélek. vagy ha elmúlik ez az agyonbaszott szerelem. (..) zarek meg betalált ismét. gondolom szabad mondani szomort meg csúnyát. mondok is, meg bőgök is.
hosszú, döglött nyár, szevasz.

(más: kérjük az ősz jelzőjét. nem bírok bizonytalanságban élni)

néztük

akkor a másnaposokat, én meg arra gondoltam, hogy olyan borzasztó nő vagyok, mint a stu-nak a csaja, a melissa, és nagyon elméláztam, hogy akkor a felismerést kövesse tett érfelvágás tekintetében, hálásan gondolva a jóistenre, hogy így megvilágosított. később átgondoltam a helyzetet - kurvára félek a vértől! - és akkor meg azt gondoltam, hogy sokkal kedvesebb és türelmesebb lény voltam, mikor még rendszeresen szívtam.

igazán szép és izgalmas

dolgok voltak tegnap, például

- vettem egy ilyen nős cipőt, amit utoljára '98-ban csináltam, de vicces volt benne csattogni este a városban.

- egy nevét elhallgatni kívánó személy lakásán lekvár-pálinkát kóstoltam, és végignéztem-hallgattam a zúgpálinkafőzésről mindent, ami 1-2 órába beleférhet. zsong a fejem a sok felesleges infótól, de kérdezzetek csak bátran, penge vagyok. csodálatos dolog a pálinkafőzés, én mondom. leegyeztettünk egy hosszú, téli, havas estét, amikor mindent ki lehet figyelni és meg lehet majd kóstolgatni a kifolyó, hatvanvalahányszázalékos szlutyit.

- ercsivel voltunk koktélozásban - diszkrétek voltunk, és nőiesek italozás szempontjából ( zellert meg nem raktak a bloody mary-mbe, hogy rohadnának meg!), bár a csacsogás hajnalig zajlott, és most álmos vagyok meg szomorkás evégett meg más végett.

idunak

majdnem elébb kerekedett tűzijátékos ünnepi programja, mint nekem. nemaz, engem is híttak há szülei paksra, de sejtem ám, hogy igazából csak a kutya hiányzik nekik...

amikor a kislány nyaral (3. rész, reméljük, egyben befejező)

... szóval brassó, majd bálványosfürdő felé kanyarodtunk - érthetelen okokból, de mindenképp ideiglenesen - három fővel. mivel későre járt, és csak kanyarvásztunk egy hegyoldalban a göröngyök közt - hosszan, sötétben, hatalmas fenyőkkel megölelgetve, tudván, hogy egy faházikó vár csak minket - hamar megindult a fantáziánk zombifilmek tekéntetében. megérkezvén kis doh, néhány állatszőrrel összeteregetett ágy, de azért majd szerethető közeg fogadott bennünket. a svarcvaldi kontyalávaló után tibikénk házibora gondoskodott a kellemes este kialakulásáról. akkor derült ki, hogy álnévvel - mindenki másodikja - talán jobban boldogulhatunk, s ekkor került napvilágra mindenki szerződéses feladatja is a veszélyek sorbavételével. magam a medvéket kaptam, veronika a zombikat, míg miklóska a vampírokat vállalta magára. a vérszerződést könnyed horrorfilm követett, végül megpihenés - számomra rövid ideig, mert négytől már daráltam szét a gépem ezzel meg azzal (bőgni pediglen kell, ugye).

a bálványosi reggel szép, a bálványosi reggel jó - úgy jó hat alkalommal volt nekünk ilyenünk. állsz szemben a kedves kis heggyel, előtted bakkdoktorék piciny faháza - csend van, nyugi van, száll fel a pára, süt ki a nap - és fogalmad sincs, min kéne aggódnod, ha egyáltalán kéne. aztán jönnek a kertben-reggelik, virág az asztalon, majd kézdivásárhely, szent anna-tó esővel, máskor napsütéssel és fürcsivel, megyünk törcsvárra drakuláékhoz, libegőzünk brassó felett, szászföldön bolygás, sepsiszentgyörgyi hatalmas csülök, csiszárfürdő-megtekintés, csíkszereda, tusnádfürdői kürtöskalács, vagy csak olvasga a lemenő napban és nagy beszélgetések/vérremenő rummik/ájtatos hallgatások, gulyásfőzés a filagóriában (sztem nyárikonyha), vacsi és medvekaland a csapos dénessel, kinek szívét nehéz meglágyítttani, de nem lehetetlen, néha szomorkodás picit, néha durci piszit, néha meg hangos a dajdaj a helyi erők borzasztó pálinkáitól. elmondani nem olyan jó - ott lenni (ezer fottó pelegrinától itt) sokkal inkább. téren meg időn kívül megint. csak visszajönni volt nagyon szar.

amikor a kislány nyaral (2. rész)

betettem az utazásos zenét és megnéztem a képeket, hogy hangulatba kerüljek. jöjjön akkor az első pár nap:
szóval négyen mentünk: a pelegrina (továbbiakban veronika) és az ő párja (eztán már csak franzjozef) meg a miklóska (akinek ez a művészneve és barát), meg én, az éva. hogy a nevek honnan jöttek, az egy másik történet - a zombieste kapcsán majd ejtek róla pár szót egy későbbi alkalommal. a kocsiban kicsit szűkösen, de mindenki megvolt rendesen - jó volt a zene, én pl. majdnem végig aludtam, nem is tudtam hát részt venni a kutyastoppos játékban, ami aztán későbben komoly hátrányt képezett számomra a versenyben (asszem utolsó lettem a magam béna 17 kutyájával). szegeden lefolytattunk egy kisebb eszmecserét, ahol terveket szőttünk - a megbeszélés lényegére nem emlékszem, gondolom, semmiben sem állapodtunk meg. nagylak, arad, meg ilyesmik jöttek - az estebéd már a retyezát szélén ért bennünket szép kilátással. ilyenkor már franzjozef volt a kapitány, aki ügyesen el is vezetett bennünket egy csinos (nem)penzióba Hátszegen, ahol sört ittunk este (ekkor kezdődött a sörverseny, amit - lássanak csodát! - szintén bebuktam a végére), és a sorozatjunkie-miklóskával belekezdtünk a fringe-be. a románok nem egy kedves népség, ez már akkor kiderült, nem is szeretik túlzottan a szemétszedést és a magyarokat se, de nem pampogunk, jót aludtunk. másnap a retyezátban autóztunk egy nagyobbat, míg elértük a nemzeti park festői szépségű tájait, mondjuk ezt a helyet,

majd visszatértünk Hátszegre megtekinteni egy dííínótojás-kiállítást (valójában a tourinfóirodát kerestük célzottabban), és foglaltunk szállást a hegyen. a kiváló motel - ahol már igazán profin mondtuk, hogy mulcumeszk - valójában kellemes hely volt, odamenni hosszú és göröngyös, ott lenni viszont deci szilvapálinkával spékelve meg meg határozottan pihentetős. akkor aztán kitaláltuk, ki mennyit bír másnap méterben fölfele menni - én nem nagyon támogattam a 700 méternyi szintugrást, de a többiek igen elszántak voltak, szóval. és akkor túra jött, senem kicsi, senem nagy, hanem éppen nekünkvalós, de képet most nem kaptok, mert béna vagyok, és lassan ideges is. aztán még kiválóat is vacsoráltunk aznap, és a fogarasi havasok helyet nagyszeben mellett döntöttünk a másnapi programot illetően. szeben egyébként ekf volt tán 2007-ben, és csini is igazán a szépséges tereivel meg a megújított házacskáival, a templomtoronnyal, amihez sokszáz lépcső vezet fel, meg a limonádé sem volt éppen kutya.

innen aztán brassó felé vettük az irányt, nem kevés izgalom közepette, ám erről majd máskor - ida sétibe menne...

amikor a kislány nyaral (1. rész, nem tudni, lesz-e több is)

szóval elmondom mostan, nehogy mégegyszer valaki megkérdezze, hogy

igen, volt medve-kaland, 3 db konkrétba (ablakból 10 méteres távban, személyessen úgy 30 méterre), és nem, a nagy terv - miszerint széttépek egyet, és szerzek egy karomnyomot az arcomba, ami szépen beheggesedik és örökre ott marad, és amit a gyerekem majd mutogathat az oviban, hogy aztán az én anyám meg lenyomott egy medvét, bibííí... - nem sikerült. és képem sincs az egészről, egyse, szóval nem is köll elhinni.

...

(és medvével még nem is játsszottuk a vágódeszkás játékot, nahát. medvetalp, medvetánc, medve sajt, medve cukor, medverlek. ötösével érdemes küldeni, imélben mondjuk.)

amikor az eb nyaral...

- hajnalban a nagyi tejbe áztatott kiflivel,

- h. apukája reggelfele pörkölttel és szalonnával ,

- kicsit később h. anyukája pedig száraztáppal kínálja. aztán kezdődik az egész előről.

- vihar elől a fészerbe menekülhet a neki külön kialakított kis szállásra;

- esténként a vidám kis társasággal kocsmáról kocsmára jár;

- napközben minimum négyszer sétál föl s alá paks utcáin, útba ejtve a másik rajongó nagyit;

- a napsugarak elől a rózsabokor alá fészkalódik maga ásott kis gödrébe;

- ha kedve tartja, lovak s macskák után rohangál,

amúgy pedig - mint ahogy mindig is szokott - elbűvölően baszik a világra.

...

megismert. örült. jólesett. örültem.

viszonylag

pofánbassza az ember lányát 4 óra alvás után, ha 12 szlovákiai magyar üvöltözik az udvarban és ezt bömbölteti kora reggel. balaton, cimmerferi, valóság. kinek kell az?

(egyszer majd elmondom, milyen a hegyekben ébredni. ha jobb lesz a kedvem, majd akkor.)

este pelegrinánál...

egy bájosan kedves, bolondos, boldogságos hétvége után. alattam a karosszék, amit még fénykorunkban szereztünk a dante kávéházból - akkoriban a széklopás volt a kedvenc sportunk. vicces. mos'meg majd nem tudok aludni az izgalomtól, meg hogy itt a fiúmmal szoktam főleg, aztán hajnalban nekiszaladunk 10 nap csodaszépnek.
iszonyú régóta vágyom erdélybe, iszonyúan szarok a magyarkodásos köcsögölésre - jó levegőt, sok szépet, hatalmas alvásokat, rengeteg nevetést meg fasza kis túrákat szeretnék - köszönöm. csók mindenkinek, a kislány nyaralni ment...

és a kutya?

- jön mindig a második kérdés a jólvagye után közvetlenül, ahol vmiért sosincs reakcióra idő amúgy. nos, a kislány megvan, jól van - ebben a borzalmas melegben az égvilágon semmit nem hajlandó csinálni. döglik, alszik, büdösödik tovább szépen, csendben. azon kívül, hogy nem túl csinos, mert nem jutottunk el mostanában a kozmetikába, szerintem semmi baja nincs. lélekben készül a nyaralásra - legalábbis én lövöm neki a témát rendesen - amit há-éknál fog abszolválni jórészt pécsen, kisrészt pakson. hát így.

a mosógép-királynő

tegnap ismét nagyot alkotott - csakhogy megtörjük az unalmas, idilli bejegyzések sorát itten. mitsoura koncertre menvén ugyanis valószínűleg kikapcsolta a gépet, hazatérvén pedig elfelejtette mindezt, és bősz teregetésbe akart fogni. nyilván nem sikerült, nyilván kiömlött nyóc köbméter víz a négy négyzetméteres konyhába... még jó, hogy a királylány a villanykörtéket sem cseréli gyakran - konkrétan két hete zseblámpával vacsorál és zuhanyol - mert így este 10-kor, egyszál tangában, nyakba akasztott zseblámpával kezelgethette a fennforgást. gratulálunk neki.

a tervek

szerint alakult minden. veszprémben lenni nekem mindig jó -- ha nem lát senki, bekönnyesedik a szemem állandó jelleggel. nyilván a gimis évek miatt is, meg nyilván a másik történet miatt is -- amit most megint kb. élethosszigtartónak gondolok, sokidő után először, de nagyon mosolyogva.
jó volt fesztiválozni kicsit, bár asszem, alapvetően megőrjít a sok ember, de kevés ideig még bírom, sőt, élvezni is tudom. volt emellett unokahúg, meg boldogságtól ordítani, meg aztán grillezés a parton és borozás este. (ha nagyon igyekszem, idén egyszer sem fürdök a balatonban, de akkor vágjon valaki fejbe jól!)
ilyenek. egy hét múlva már erdélyben -- addig megőrülés 17x, gondolom.

indulás

kicsit olyan vagyok, mint a búcsús cigányok: minden pénteken összepakolok, vezetek párszáz kilómétert, ölelek, bulizok, sírok, filmek, barátok, család, rohanás.
néha jó lenne egy csendes, nyugodt, csakmiketten. hja.

és akkor

holnap utcazenélünk kicsit -- én nagyon várom már, a fiúm csak kicsit. közben a pelegrinánál festés lesz, én meg családolok azalatt, plussz most lesz a keresztgyerekes 2 nap a balatonnál, amikor elvileg valahogy a pelegrinából meg belőlem körösztanya* lesz. valójában fogalmunk sincs, ez hogyan történedik majd, mivel a fiúk anyja egyáltalán nem kapott kapva a templomos megoldást kiváltó szertartás-tervünkért (disznóvéres locsolgatás, májszorongatás, havas háttérben). óbazmeg, nem vettük még meg az aranypöcsétgyűrűket se. anélkül lehet vki körösztanya?

*az úgy volt, h mi a pelegrinával megbeszéltük, hogy mindent meg tudunk nekik tanittani, ami fontos, szóval fölösleges ide keresztapa.

legényrózsa

szezon kezdődik - ma hoztam el az utolsó csokor margarétát. szeretek piac mellett lakni, mert mindig van virágom -- azt akkor is veszek, ha nem akarok. nyomulnak rám a nyanyik, én meg nyilván nem tudok nemet mondani.
na, hát alakul köröttem a világ - ovisszerelmem ma hívott, hogy apuka lesz; messzi úgy két hete mesélt intézményesítési szándékáról; és a tennapi sörpártnerem is túl van az esküvőjén épp. legényrózsás cím ide pont passzol, ugye? höhö.

majdnem

lett másik háttér, szép pettyes. ha vki tudja, hogyan köll, szóljon majd, nekem nem sikerült.
*
egyáltalán nem tudom kialudni magam - ma még fáradtabban ébredtem, mint eddig bármikor. és a fejem is fáj, fassszom.
*
sikerült találnom egy felsőt, aminek az alját (szoknyáját, na) két éve szombathelyen turkáltam. annyira nem jó cucc, de a vicc kedvéért megvettem.
*
meztéláb csattogok egész nap az irodában, zene üvölt. néha romisnájderről beszélgetek a józsidiszpivel, aki velem együtt szívja értelmetlen itt egész nap a levegőt. nyaralni akarok, most!
*
mindezt el is csipoghattam volna - hiába, nem megy ez még nekem.

elképzelhető,

hogy ma már tudok indulatoktól mentesen is nyilatkozni az elmúlt egy hétről, de ez még nem biztos.
ami jó volt: egy-két tünemény jóarc gyerek; elképesztő együtt rezgés a húszévesekkel; "pászuppos melltartó"; sokat nőtt a hajam, mióta nem néztem tükörbe; néhány izgalmas játék; türelmes vagyok; kevés sört ittam.
ami nem volt jó: néhány eszeveszetten köcsög, elkényeztetett kis pöcs/ribanc - ezeknek a szüleit is agyon kéne lőni, kb. azonnal; állandó félrekommunikáció a vezetőségben; kevesebbnél is kevesebb alvás; nem működő szakmai koncepció; időjárás; órácska az ügyeleten - térdösszevarrás; túl kevés volt nálam a cévitamin, legalábbis ennyi hipochonderre nem számoltam; gondoskodó kata nélküli reggelek.
mostanában nem akarok erről többet beszélni, majd ha elmúlik.

pöttyet

elképzelhető, hogy túlpörrentem a dolgot a háromnegyed négyes keléssel, dehát inkább lógassa az ember a lábát nyugiban egy fél órácskát, minthogy...

mögöttem két nap szszgy-rovat, 250 km és a nagybevásárlás, előttem meg a drámatábor - rögvest kezdünk.

csók

szeretem,

hogy a kemény zsaruk* s06 tele van johnny cash számokkal. eddig.

*milyen fasz címfordítás ez már megint?!

1198 ft-ért

1 kilónyi 95%-os mogyoróvaj kapható a lidlibe', adta le a forró drótot a kollegina. amíg nem járunk utána pontosan az ügynek, fenntartanám a németországi díleremnél leadott rendelést. köszönöm.

beütött

a nemleszekegyhétig projekt rendesen. ilyenkor kell beindulni természetesen az ormánsági bulinak is (mondanám, hogy nagyon_hülye_emberekkel kell majd együtt dolgoznom távban, picsába), visszajönnie a főnöknek szabadságról, összeveszekedni jól, besértődni, munkát éjjel egykor sem befejezni, holnapi teendőket 2 db A/4-es oldalra feljegyezni hatos bontásban (1-2/ munkaidő alatt: tábor; cég. 3-4/ munkaidő után: tábor; magán. 5/ este autóban elintézendő telefonok és 6/ üres kocka - azt majd megtöltjük, vagy mi.) kissé projekt a szemléletem, sétáltatok egy kis kutyát pihenésféleképpen.

idétlen időtlenségben

szenvedek: semmire se, máskor eláraszt, és nem tudok vele mit kezdeni, csak marcangolni magamat, meg a világot. képtelen vagyok napirendet tartani, a cigivel sem boldogulok, nagy a fáradtság, jaj.

megyek, körbenézek a butikokban (sosem használtam még ezt a szót, de jó). a csajoknak az jót szok' tenni...

nem meséltem

még a hétvégéről, mondjuk elég kettős a dolog, biztos azért is van ez így.
mindenestre szombaton összevakartam magam és a kézműves dobozkáimat, és elvonultam vidékre falunapon gyerekprogramozni. ahhoz képest, mennyire szanaszéjjel voltak az idegeim, egészen szép dolgokat csináltunk 6 órán át szünet nélkül, úgyhogy ma dícséretben lettem részesítve rendező által. amúgy elég sok embert ismerek ebben a kis faluban - csináltunk már napközis tábort, tanítottam ott felnőtteket "számittógépezni", vittem onnan kölyköket drámázni, szóval a főbb ikonok megvannak. színjózanon végigszemlélni őket főzőverseny közben azért nem volt annyira vicces, de aztán megjelent vmi pásti értelmiségi bagázs hullarészegen rábukva az ingyenkajára-piára (nem tűntek annyira rászorulóknak, megjegyzem), és nagyjából semmi különbséget nem láttam a helyi erők és az ő viselkedésük közt. khm.

csináltam egy egészen szép képet a konyhába - nem is emlékszem, mikor üvegfestettem utoljára, szóval ezért már megérte. (a többi művemet elkunyizták a gyerekek, mondjuk nem bánom, úgyse voltam rájuk büszke.)

aztán voltam otthon is, unokahugival abigélt néztünk, vásott kolislányokként nevetgéltünk éjfélig és ittunk közben pálinkát is a szívfájdalom csillapítása végett.

tegnap aztán már nagyon bekészültem, zokogni kb. akkor kezdtem el, mikor a tolnai dombságon egyik kedvenc kanyaromban egy fejtetőre állt autóból megláttam a meghalt néni kilógó lábait. iszonyú sokkoló mindig ilyet látni, hirtelen nem is idegesítenek a 82-vel totyogó, metálszürke vasárnapi szuzukisok (akikbe azért basszon bele a villám, ha kérhetem, mert náluk veszélyesebb kevés van a világon!), hanem csak lelassulnak a fejemben a gondolatok, és hirtelen nem a pillanat problémája a legfontosabb, hanem mondjuk a szeretteimet kezdem félteni... az se jobb mondjuk, nem szeretem, h ilyen aggódós vagyok.

kis időm

akad még az esti párti előtt, hát elmesélem, mi volt a heti para.
előzmények: önkormányzati indíttatású céhünk van - rengeteg politikás összefonyódással, amit a magamfajta kávéfőző operatív személyek át nem tudnak látni, mondjuk nem is akarnak.

történt akkor egyszer csak, hogy az egyik kedves alvállalkozónk - nem törődve több száz nénike rosszullétivel - kikapcsolt nálunk szolgáltatásilag, és nem nagyon működött a központunk az egészségügyi intézmény, a nénikék és mindannyiunk nagy bánatjára. akkor sűrű intézkedésbe fogásokat foganatosítottak a főnökségben, főképp tárgyalások megvalósulásában köcsög alvállalkozónk tisztességes alvállalkozóival, és hamar gyorsan megállapodások is születettek sok pénzért meg egy ötszázasért, mégis kb. 20%-áért annak, mint amennyit eddig köcsög alvállalkozónak fizettünk.
és akkor össze lett rántva a kollektíva, kezecskéinkbe mobilokat helyeztek, kitaláltatták velünk, hogy a nagymamák által használhatatlan készülékeken mi mindent kéne ki-bekapcsulni ahhoz, hogy nagy tévedés ne eshessen rosszulét idején, majd másnap címlistát is kaptunk meg csavarhúzót, és a nyakunkba fejenként 10-15 nagymamát.
mondjuk én bírom az ilyeneket, mert elég szórakoztató jófej idősekkel diskurálgatni, miközben pornószőke fürtjeimet lobogtatja az idősszag a panelrengeteg közepén, de egyrészt nem mindegyik volt teljesen fitti hozzáállású, másrészt meg az agyvérzésesekkel és szürke-meg zöldhályogosokkal viszonylag nehezen ment a komenikáció meg a próbariasztás.
mostan nem is mondom el a szomorúbbakat, hanem csak egy párat. az alapszitu az, hogy kezébe nyomsz egy mobilt, hangosan elcsacsogod a két varázsmondatot (piros gombbal indít, aztán 5-ös gombot hosszan nyomja) és learatod a sikereket.
én a biztonság - és a diszpécserközpont szivatása - végett a nénikéket is bevontam a buliba, csinálják már maguk, bár vészhelyzetben úgyse fog ez menni (nekem se menne szívroham esetén gondolom).
az egyik kedvencem a jolán néni volt, aki mélyen leszarta mit szerelek és hova, mert épp a teregetéssel volt elfoglalódva, és a lelkemre madzagolta 17-szer, hogy a továbbiakban magam is úgy tegyek majd, hogy pihentetem a nedves ruhákat mosás után összehajtogatva 2-3 óráig, mert ezzel a vasalási idő negyedannyira csökken. megígértem én mindent, arról meg mélyen hallgattam, hogy a nulla perc per év vasallási idő nehezen csökkenthető ezzel a hullafölösleges félórányi pöcsöléssel, nehogy rosszat gonduljon rólam.
na ő volt egyébként az, akit nagy nehezen odaráncigáltam egy próbahívás erejéig a telefonhoz, ő nyomta, amit köll, majd katonásan a készülék szemeibe nézett, és jó hangosan üvöltötte:
- halló, itt jolán néni vers- és prózamondó, immár 30 éve...
a másik meg a bori, 88 éves nénike - neki ugyanis volt magyarul beszélő papagája. az állat szabadon röpködött a konyhában, öt éve onnan ki nem mozdult, és lelkesen cuppogott kedvenc mamájának. épp a lidliből jött nagybevásárból, hetente kétszer-háromszor zarándokol el oda az akciók végett, és ilyen fárasztó túra után is alig van vérnyomása. ő mondjuk lazán-faszán vágta a mobil lényegét, ismerte a gyorshívás fogalmát, és lehidaltatta a diszpécserkolleginát is alábbi próbahívásával:
- na helló, én vagyok a borinéni, hallode?!
- ...
- jóvan kisszivem, csörögjél csak vissza!

ha minden jól megy, úgy két hét múlva megint lesz teljes készülékcsere. jóisleszazis.

kezd elszállni

az agyam, már nagyon tábor-hangulat van. gyomorideges anyukák szorongatják kislányuk kezit - és mesélik, hogy ilyenben eddig még sosem - az irodámban 3szor/nap.
egyrészt a kamaszlányoknál már csak a nyervogós kiskamaszleányokat utálom a jobban - a fele csapat legalább ránézésre ilyen.
másrészt a pedagógiai oldal sincs nagy alátámasztékban - a szoptatósanya szakmai programfelelős mellett két 20 éves ifjonc lesz a segedelem. ma tartok eligazítást, már nagyon várom. a tábort is.
még jó, hogy eldöntöttem, idén én is jól fogom érezni magam.

update: a 2 húszévessel fél óra alatt megbeszéltünk mindent. le a kalappal, ha minden ilyen simán megy, semmi okom nem lesz rinyálni. na, az lesz még furcsa mindenkinek! :)

nagy levegő...

szóval már megint eluralkodott rajtam a bizonytalanság, ami olyan akaratossággal, makacssággal párosul, aminek csak nyögés lehet a vége. a számos pofánbaszás után tehát, amit tegnap kaptam, végül lecsüccsentem csöndben, és jól meghuzigáltam a hajamat. a nem szabad ennyire szeretni helyett a nem szabad így szeretni megállapításra jutottam többek közt, bár h. szerint csinálnánk mi máshogy is, ha képesek lennénk rá, csakhát a korlátaink... úgyhogy most nagy levegő, bukósisak, korlátbontás.

álmos

szokás szerint kihullott egy csomó fogam, önbecsülési problémáim vannak és agresszor is vagyok, igen.
aztán meg az exfőnöknőm kamasz leányáról kiderült, hogy ugyanabba a buliba készül, mint én, és akkor egyeztetni kellett a soros szeretőjével az asszonynak, hogy én majd mennyire vigyázok a kislányra, ha már így alakult. a soros szerető jelen esetben egy szadeszes országgyűlési képviselő volt, a nevét sajnos nem értettem. de nagyon gondoskodónak tűnt - kérte, hogy ne hagyjam a leányt a földön aludni (mér' hagynám?), mert felfázik.
atyaisten, mi dúl az én lelkemben már megint?!

nyekeregni

akartam igazából idióta céh-ügyeken, de meggondoltam magam. megint le lehet ülni esténként padra, amíg a kutty vakerál, átgondolni a napot csendben-nyugalomban, mosolyogni egyet a kibuggyani-készülő-deelnyomominkább-hisztifolyamomon; örülni, hogy a dagadtida jobban van, és ennyi elég is akkor mára.

megint csak

gyorsan, mielőtt összeesés.

- nfg-t csudálatosan megszerelték - repül, mint az álom, van zöldkártyám, hihi, nem félek már annyira rendőrbácsitól. (volt bennem kis félsz, hogy az utolsó 1-2 napban fognak megbaszni így hét hónap után, de nem, de nem!). és hihetetlen élmény, hogy már én sem úgy szállok be, mint a zállatok, hanem mint minden normális ember. ennek minden ajtónyitásnál örülök. új nevünk - reméljük, átmenetileg - nffg, azaz nagy fekete-fehér gengszter. merthát a hátsó ajtó most még eléggé fehér...

- jó kis hétvége, csak kár, hogy pénteken késő éjjel kezdődött, ez nem igazságosság. (az sem, hogy ma egy kukoricatáblában végződött, mert ida megint hányt, mint a lakodalmas kutya, de ez egy másik sztori. ám a kocsit is össze. meg a lakást is. jókutya). volt grillezés 10 fokban eső után levendulás salátával, meg scrubs sok, meg ölelkezés is.

- kicsit csapdosnak össze a hullámok - az asztalomon már énse, nemhogy más, tábor két hét múlva stb., stb. nemszeretem sokdolgok.

- a virágaimmal meg nem vagyok elégedett, egyáltalán nem. eszik ezek a földet, vagy mi??? hova tűnt 1 hónap alatt a fele a talajnak? anyut nem merem megkérdezni, biztos tudnom kéne.

- sorozatban dexter. eléggé fosok egyedül nézni, de majd erőt veszek magamon.

ha én lennék...

a cím ellenére most kivételesen nem a szerelemről értekezik majd a szerző, ne tessenek izgulni, hanem a másnak lenni - magad életében előbbre vagy utóbbra menni sok/kevés évet, esetleg más helyét irirgyelni a világban motívumot emlegetjük majd föl.

én jótanuló vagyok mindkét tantárgyban, szoktam is utálni magam érte, de jobbnak lenni nem megy egyik pillanatról a másikra, nekem legalábbis.

mondjuk vissza még sose vágytam, max. előre... egész a nyugdíjasosságig. pelegrinával kész, komplex tervünk van 60 feletti, gyermektelen, családtalan magányos éveink eltöltésére nézve, szóval a legrosszabb is meg van színezve előre szépre. néha gondolom, hogy mégis az a) verzió jön be: ősz, csuti hajam lesz, fiatalos, energikus, 60 kilós nagyika lesz belőlem, sütök-főzök-takkerolok vidáman a fijatalok közt, hozom a picit (unoka) balettról, viszem a nagyot kosárra, keddenként cukrázdázok egyéb nagyikkal, csütörtökönként meg elszopogatok egy kis viszkit kártyázás közben, meg ilyenek. számolok pelusos dédivel/férjjel/istennyilával is, szóval nem föstöm az ügyet tiszta rózsaszínre, nem hiába vagyok az, aki.

a másokra irigykedést meg mostanság ilyen ölelgetős, kettesben-kéz-a-kézben szaladgálós ifjak közt szoktam érezni leginkább, de olyankor meg eszembe jut, amikor én is voltam olyan, és már nem is fáj annyira, hogy most meg nem.

nade az egészből csak egy ilikés motívumot akartam épp előrángatni, aki ma szeretett volna én lenni piszit (adott hangot vágyának hangosan - "deszeretnék én is (/hej) olyan szőkén szép és fiatal lenni, mint maga, s végigkerekezni a városon a gyönyörű biciklijével, ami olyan jól áll magának, hogy mindenki odaszeret, ha esze van"), én meg elkuncogtam csak ezen, hisz akárhányszor a kisztihandos öregjével morog/csacsog/beszélget a közelemben, arra gondolok, hogy ha ilike lesz belőlem öreg koromra, akkor azért boldog ember leszek.
na.

elméláztam

az imént a teraszon a virágátültetés-projekt* keretében, hogy mi a fenét csinálnék a rengeteg szabadidőmmel, ami lenne, ha nem ökörködnék szívességből napi 1-2 órát vki kedvéért vmi (neki) nagyon fontos dologban... azért voltak ötleteim, de nem fájdítom a szívemet inkább.

*úgy hiszem, legközelebb abban a percben meg kell ejteni, amikor először eszembe jut**, mert így nem biztos, hogy siker koronázza a tettet. fél köbméter gyökeret szabdaltam le ugyanis a cserép aljáról, hogy meg tudjam egyáltalán mozdítani.

**ez esetben úgy február táján.

ide

egyszer majd megírom, mekkora bunkó köcsög vagyok néha. addig - aki nem ismer személyesen - próbálja meg behúnyt szemmel elképzelni.

(óvatosan közvéleménykutattam: 3 nőből három volt az este idegbeteg indokolatlanul. olcsó vígasz.)

új döntéshelyzet

nem nagyon tudok dűlőre jutni, hogy most akkor mi zavar jobban:
- a hátsó ülésen egy bontott, fehér, seat toledo ajtó és köténylemez, amelyek tovább nehezítik az amúgy is filmbe illő beszállásokat (mert akkor ebédszünetben elslisszanok a lakatos úrhoz) vagy
- az emésztő éhség, amit reggel óta érzek (mert akkor inkább eszegetek egy kis kacsahúst újkrumplival, káposztával, és szarok a nehezített pályára, meg hogy úgy nézek ki a kis autómmal, mint a vasas cigányok.)
na, van még időm dilemmázni kicsit, amíg az egyéb nagy gondokon töröm a fejem.

eddig nem tudtam

(pedig tudhattam volna)

- hogy ida ugrik a lovakra, én meg mit sem törődve a szembe- s hátsó forgalommal, gondolkodás nélkül rohanok utána az út közepén, mezítlábasan, mindkettőnk életével szemben.

- hogy nem köll balatonra fürdőruhával és pihenési szándékkal indulni, mert a végén úgyis este fél 10-ig, majd reggel hattól meló leszen*

- hogy ha falat húzok magam köré, más sem omlasztja le a sajátjait, bármennyire is szeretném.

*levendulaültetés, helló. 1200 tő. még jó, hogy ez ilyen nyugtatós hatású.

PoSzT

nem nagyon rohantam, hogy előadásokat nézegéljek - az elmúlt 10 évben szívtam már eleget sorban állással, nem bejutással, ha bejut-rossz-az-előadással. azért tegnap véletlenül összejött vmi egészen jó. szerettem.

(kerestem a cimkék közt, hogy biztos van olyan, kuttúra, de nincsen. a k-nál csak a kocsmás van, meg a köz. jellemző.)

a kirántotthúsról és más démonokról

történt pedig tegnap, hogy pelegrina - aki majdnem mindig éhes, pont, ahogy én is - becuccolt pár napra pécsi posztlátogatása kapcsán mihozzánkba. és akkor eszembe is jutott rögvest, hogy kettőnkre már simán nem elég a kenyér-sör-cigi hármaslistás bevásárlás, mert mit szólna a vendég, ezért egészen más dolgokat is összevásároltam több pénzért. a sparban barátkoztam is össze a húsos nénivel, aki állította, hogy én oda nem járok - nem akartam elmesélni, hogy a boltba de, csak hát más polcokat részesítettem eddig előnyben. a lényeg végül is az, hogy saját magam kedvéért sose sütnék kirántotthúst - arra valók a rokonok, főleg a nagymamák - mert szemetelős és macerás, de az ágikáért még erre is hajlandó vagyok, csak hogy örüljön. most minden elemet nem mondok fel, fölösleges. boroztunk is közben, lett uborkasaláta, krumplipüré, átható olajszag, meg nyolc szelet duplán panérolt csoda. igazán sajnálhatjuk, hogy a főzés előtt be kellett kapni éhségcsillapítás céljából mogyoróvajas pirítósokból vagy négyet nagy hirtelen, mert így a szenvedély tárgya már nem ütött akkorát.

és akkor eljöve az este, s azzal együtt az újabb kalandok sora, de ezt most határozottan nincs kedvem megírni. pedig nagy szomszédosposzt akart ebből lenni, csak túl távolról indítottam, ami ugye egy új műfaj, de hősiesen elbuktam a projektet. szomszédokról akkor majd máskor. legyen elég annyi, hogy pelegrina megerősített abbéli hitemben, hogy mégiscsak mindenki őrült a házunkban, és nem csak én paráztam túl ezt a kérdéskört.

kiváló

hírek: nemrég találkoztam a kárszakértő bácsival. nem volt az nagyon tudatos, hogy miniszoknya meg igenszőkeség, mindenestre szerintem sokat segített - a csávó rengeteg hasznos biztosítócsalási technikát osztott meg velem rövid idő alatt. természetesen a felét sem értem, ezért most felhívom az egyetlen megbízható férfit az életemben (apukám), és gyorsan elmondom neki azokat, amikre még emlékszem. a többit majd ő biztos tudja...

(amúgy péz majd kitudja mikor lesz meg mennyi, de én csak nyugodtan kezdjek neki - ugyan miből??? - mert mégsem állapot az, hogy hátul mászok be az autóba, ugye.)

az este

- mellesleg azon a helyen voltunk, amit a zarek mutatott, és igen nagyon kellemes ott lenni így nyáresténként és a rozébor sem rossz ott - ismételten beigazolódott, hogy engem halálra idegesítenek és untatnak azok az emberek, akik irodalomtudománnyal foglalkoznak. a modorosságuk és a sznobságuk miatt leginkább, de más okokat is fel tudnék még sorolni, ha ez bárkit is érdekelne a világon. szerencsére nem, és legközelebb nagyon fogok figyelni, hogy még véletlenül se foglaljak helyet ilyen jellegű közösségekben.

a két

napi aktív fetrengés-pihenés eleve veszett fejsze nyele, mikor zsong a város, ugye, meg mi is csak zsongunk... így volt pár film, kedveske jazzkoncert, hajnalig hejehuja, kevés alvás meg sok mosoly. hát, izé.

milyen már,

hogy két nappal később ugyanazon futárcég csattan az autónk előtt álló fának nekijje? és én ezt láttam is.

nem várt

fordulat esett nfg autóm ügyében, az alábbiak szerint:
uránváros csodálatos hely, nyilván volt szemtanú az esetre, aki pontosan följegyezte a föliratokat, amit a károkozó kocsin látott... azok alapján felkerestük a kis csomagküldő céget, panaszt tettünk, levelet írtunk az este. ma reggel hibaelismerő és elnézést kérő levélke várt, aztán felhívott vmi főnök, majd maga a soffőr. szegénykém nem nézte, minek ment neki, mert éppen rossz idegállapotban volt (apósa meghalt, cégen belül is volt aznap konfliktusa stb.), de természetesen elismeri, betétlapozás holnap reggel, meg minden.
szeretnék magammal vinni vmi erősebb idegzetű embert, nehogy ott a helyszínen megbocsássak könnyeimmel küszködve.
na, de ez azért tök jó. gondolom, csak pár hétig kell taxiznom meg baszakodnom bicajjal. bár még az is lehet, hogy mondjuk a biztosítóban is kellemesen csalódok, vagy vmi.

autós hasonlat

már többször gondoltam arra, hogy mennyire hasonlít az én állapotom a kedvenc autóméra - elhanyagolt, itt-ott meghúzott, ez nem jó benne, az nem jó rajta, leszakadt az eleje, félig kell tankolva legyen minimum, különben leáll stb., stb.
és akkor ma reggel* ott állt az a drága, szép, nagy, fekete gengszterautó énoldalamon egy egész röghegységgel. vmi baromarcú köcsög kicsit annyira beledurranhatott (tán az éjjel), hogy egyik ajtót sem tudom kinyitni sem. nyilván otthagyta ám a telefonszámát, meg írt pár sort, hogy elnézést (nem).

*én 4 óra alvás után, feldagadt szemekkel, természetesen késéses indulással

egyéb hírek

- voltam még a múlt héten a kikában*, vettem egy raklapnyi képkeretet, azokat pénteken lepácoltam, szombaton kihelyeztem a műveket a polcokra és a falra. sajnos ismét kiderült, hogy a képfelszögelés nem egyemberes feladat, de elnézem magamnak a kisebb hibákat.

- befejeztem a sírhantot - vad szomorúság van bennem, egyáltalán nem bírom, mikor vége van egy sorozatnak. most még nézegetem a rengeteg bolti dvd-t egy kupacban (van vagy fél méter), nekem ilyenem ugyanis sose volt, és szerintem soha nem is lesz.
- rájöttem a nancy-szürcsöléses rejtélyre. jegeskávé és kanalas szívószál, ennyi a titok.
- idát végre leugatta és helyretette egy kuvasz, én ennek örülök. már nagyon úgy hitte szerintem, hogy körülötte forog az egész világ.
- megkezdődött a június - ez azt jelenti, hogy új fejezet indul az én és közvetlen környezetem életében, úgy hívják majd, hogy cigeretta-leszokási kálvária.
- megolajoztam a biciklit (már nem nyekereg a váltó), és elhelyeztem az utcán. most minden reggel heves szívdobogással ellenőrzöm, meg-e van még. és sokkal-sokkal könnyebben szánom el magam, mintha le kéne cipelnem a másodikról.
- megvolt az első idei lecsó**, egyúttal feltaláltam a világ legjobb kajáját: vajas pirítós sült paprikával.
na, ezek voltak kb.

*a lovasival egy időben, és pont úgy eszi a hot-dogot, mint én - ez is kiderült.
**lecsó nálam: hagyma, só, zöldpaprika, slussz.

harminc felett

úgy tűnik, nincs gyereknapozás - én ugyan megemlítettem tegnap anyámnak az ünnepet, de csak terelt, és visszabújt a laptopjába feltűnés nélkül. na mindegy, vegyük tudomásul, hogy már nem vagyunk gyerekek, ugye.

aztán harminc felett már csokrot se kapunk - pedig virágosok a szülők - csúsztatnak egy kis lóvét, adnak két puszit (inni nem, mert vezetek), aztán mikor felhozom a virágtémát, egyszerűen leküldenek a sátorba, hogy válasszak.

vajon a következő húzásuk az lesz, hogy mikuláskor nem kapom meg a szokásos térdzoknit meg a gumicukromat?

ilyenkor

már mély áhitattal ültünk több száz sherpapulcsis, könnyes szemű zarándokkal együtt a misében santiagóban. szerintem ekkor hatódtunk meg az egészen először is, meg utoljára is, de ekkor nagyon (vagyhát én biztos). spanyolul ment a szertartás, az egyetlen, amit értettem, az a német pár újraesküje volt - gyalog jöttek egészen otthonról, hogy ötven év után megint igent mondjanak egymásnak. szébvót, na.

csöndes nyunnyogós

most éppen azon, hogy ugye az ember vagy barátilag segít (és akkor lehetősége van azt mondani, h bazeg, most én fáradt vagyok ehhez/inkább mást csinálnék/akármi...), vagy megmondja, mennyit kér a munkájáért, azt be is hajtja, és nem nyunnyog, ha dolgozni kell ilyenkor. ühüm, az ember...

a hetek,

hónapok óta tartó rettegést munkahelyünk alakulása ügyében mostanában egyre jobban kezeljük. a múlt héten például "utálom" fallal gazdagodott a velnesz-központ, ma már az is kijár strigulázni, aki eddig a dohányfüst miatt a közelébe sem ment. vezetjük le a feszültséget, vagy mi. (dicsérős doboz is van, de az szerintem hullaüres.)

ma meg az ercsivel meg a tibikével ismét huszáros ebédet szerveztünk házi, füstölt dolgokkal, és közben megkezdtük a született feleségek 5. szériájának bedarálását.

jóezígy. mit nekünk válság s politika.

lassan

csinálunk egy ilike cimkét, megérdemelné...

most például az elmúlásról diskuráltak a belvárosi utca közepén hites urával (hu), miközben nagy csokor kerti rózsát és spáros szatyrot lóbáztak, imígyen:

i: a józsinak lejárt az ideje, tudomásul kell ezt venni, szívem...

hu: tudom. de úgy utálom ezt a rettegést, hogy én leszek a következő, tudja.

i: jaj, beszél itt bolondokat, mondtam, hogy ezt én intézem!

szeretem ilike magabiztosságát, bizonyos, hogy kiváló kapcsolatot ápol a fentiekkel, különben honnan is venné a bátorságot? bisssztos egész évben böjtül, vagy ilyenek.

(a hajamat megdicsérte, de szerinte a pornószőke jobb volt azért - fiatalossabb)

gyűdi emlékek

szóval kaptam az imént egy képecskét, olyan szentesset annáról (sajnos hiába óvasom lelkesen az e-vangélumot hírlevél formájában, még mindig elég míveletlen vagyok, kijaz, de megnéztem). bevallom, a tegnap oda zarándokló kolleginától szentölt vizet kértem, nem pont ezt - mindegy, ez is izgis ajándék. majd szerzek hozzá valami csini cirádás kiskeretet és felhelyezem a nippes polcomra, esetleg ráragasztom a műszerfalra, még nem tudom.

a beszámolója viszont teljesen felizgatott, ha már nem lehetek épp el caminon, legalább gyűdre le kéne menni így vagy úgy, mer az jó. most pünkösdkor pl. cigánybúcsú lesz - két legyet egy csapásra üthetnénk... na, valaki, esetleg?

a nyájas olvasó

kedvéért összevakarom darabjaimat egy lenge beszámolóig, aztán elájulok diszkréten.

szóval megjött a várva várt vihar - éppen, minő meglepetés, a hangulatban múlattuk az időt akkortájt, bár hónapok óta először nem magánéletünk nyűge, hanem a civil szféra s a cigány-nosztalgia volt a téma egy lelkes kislánynak köszönhetően - csattanással, villámlással, egyszerre lezúduló, hatalmas víztömeggel. ahhoz már hideg volt eléggé, hogy az általam elképzelt pocsétázást eljátsszuk, ezért inkább izzadtunk bent a tömegben, s úgy vártuk a kegyetlenség eltávozását. (mellékszál, hogy találtunk egy fiatalembert, aki FÉL az idától, ezért a riadalomban folyamatosan féken kellett tartani a kóricáló ebet, nehogy szívrohamot kapjon az amúgy serényen pókerező lény.) aztán mikor lecsendesült, a széttépett fák közt szórakáztunk a kutyával a szemerkélésben piszit, farmer térdig vízben, pacsker darabokban, de azért ez nem az igazi.

most meg megint vidék (én már csak minden hétvégén ezt szeretném csinálni, mást nem) - mesebeli kisházikó, pajtásokkal fürdőruhás, szangriázós mulatozás, ami aztán nem a várt filmnézős estébe, hanem vmi falusi házibuliba torkollott. emiatt most csöppet agyonvertnek érzem magam, isten áldja meg a házi borokat, de ha lehet, kicsit távolabb tőlem.

a kellemesebbekről

zarek ismét mutatott nekem, pécsinek, egy isteni klassz sörözgetős-fetrengős-napozós-kilátózós szigetet a város közepén - tényleg imádom, mikor ilyet tesznek velem a fővárosből leruccanó kedves ismerőseim, barátaim. egyetlen mentség, hogy az elmúlt két hétben nyílt valamikor meg.

aztán meg este a Six Feet Under harmadik szériájának derekán egyszercsak megjelent a HIMYM Ted Mosbyja '75-ben eltűnt, jampec hullaként visszatérő alakban olyan gusztustalanos pofaszakállal, hogy percekig csak meredtem néztem.

kicsit titkon

remélem, hogy a kullancsos rémálmok az üdülési csekkem pénzétételével párhuzamost csökkennek majd - most van ilyen nyakörv, hat hónapos védettséget biztosít, fehér - ida csini benne, mint a fene. Az arzenálom kiszedő kanállal és szemöldökcsipesszel gazdagodott, ennek ellenére tegnap egy fej beszakadt. szóval fosok, de remélem, több ilyen eset nem lesz, mert nagyon utálom magam már így is. szemét egy gazdi vagyok, szemét.

.

vagy te csalsz, vagy téged csalnak, vagy veled csalnak. - szerintem ezt is Albert Einstein mondta.

vártam,

csak vártam a programot (vihar), csak vártam, de egyáltalán nem is jött. kicsit fullantott a szél, kicsit párásodott a levegő, de sehol semmi. hat fele még szoknyát is húztam, annyira benosztalgiázódtam a nyári záporoktól (tudod, mikor lehet csattogni a pocsétában, és hiába ázol bugyiig, nem fázol, csak jó - a betonnak és a pornak is isteni az illata, és egyáltalán, tudod, mit beszélek, nem?), de csak nem.

aztán szélesre tártam az ajtót, hátha késve érkezik, akkor is halljam azért, a birkás flanelpizsimbe bújtam (ha ideérne, mégse fázzak) és olyan vadul vártam, hogy már nyolckor belemerültem az álomba. négykor csekkoltam a hűlt helyét, aztán békésen visszaaludtam. máskor azért valami konkrétabb program kellene...

napivelnesz

- na, kíváncsi vagyok a nagy viharra...

- mér, az ma lesz?

- aham.

- hájóvan, minden napra kell vmi program...

hullafáradt, hullamásnap, 3/3. vki simogassa meg a fejem, ügyes voltál kicsi anta, legyen este hat, kérem az ágyam.

víz, víz, tiszta víz...

kicsit igazságtalannak érzem, hogy egy zuhany és néhány falatka után kezdhetem a másik műszakot, de nem pampogok. én akartam kimászni az anyagi- és érzelmi kátyúból, hát most minden lehetőség adva vagyon. szeretném az estét 3/3-mal befejezni, és akkor ihatok sört is majd (már úgyse sokáig, elkezdtem hízni, picsába).

konkrétan

szétszed a szomor, hogy ide vissza kellett jönni (nem a lakásba, ott jó. pécsbe, a zéletbe) most. persze nézzük a jót ebből is - lehet cselekedni az elmélkedés helyett, de megmondom, tudtam volna még maradni napokig, hetekig, akár örökre, mittudomén.

... furcsa idők voltak ezek, és közel sem gondolom, hogy vége lenne a halálos tavasznak*, max. elkezdődött a hosszú, döglött nyár* azzal, hogy olcsó hipóval locsolt lábaimat gyenge vállrándítással, mindenféle önkritika-gyakorlás nélkül mutogatom a vidám, idétlen szettekben. de én azt eldöntöttem, hogy jó lesz eztán, úgy máris sokkal könnyebb. és nem, nem eladó a jelenleg szarszemétszar életem, mert lesz ez még nem ilyen.

most pl. november óta először úgy közelítem meg a konyhát, hogy nem valaki(k)re főzök.

*nem tudni pontosan, ki az értelmi szerzője a jelzős összetételeknek. csapatmunka h-val, maradjunk ennyiben.

bármely

romantikás is térdig érő nyári szoknyácskában, meztélábasan átszelni egy akácerdőt, én kérlek, ne tedd! mert hiába aztán a búzamező, a bennszakadt szó- és gondolat, a kicsordult könny, a boldogságérzet – a végén akkor is ki kell szedni azokat a szar tüskéket.

heh

a szélső, nagyfejű leány a mi kutyánk kölyke - a többi hollandus.

az a baj,

hogy annak idején az én szakdolgozatom is pontosan akkora kalap szar volt, mint amiken én most nyunnyogok álbírálóként. szerettem volna olyan ember lenni, akit szakmailag borzasztóan leköt ez az egész műsor, de esélyem sem volt erre. szerintem most ezért ver az isten meg minden évben 3-6 ilyen borzalommal.

megvolt iduval

ez első, önálló kullancsműtétem. még mindig remegek.

és kérdezem bazmeg, hogy milyen nő az, akinek még szemöldökcsipesze sincs?!

a lyme-kór lappangási ideje 5-20 nap, húdefasza.

ápdét másnap: mivel a céhben mindenki kutyás, és szakértő, ezért az állatot egy csini sárga szalvétába csomagoltam, és a ridikülömbe rejtettem. a reggeli velnesz alkalmával alapos vizsgálatba fogtunk (persze előtte mindenki jól kiröhögött), és megállapítottuk, hogy van nekije feje, tehát nem szakadt bele az iduba. ez mindenképp jó hír, ugye. nade még nem látta mindenki, és több szakvélemény is kell, szóval most tárolom az állatkát a bírálandó szakdolikon, és várom a tibikét, aki mindent tud. sajnos még él, és nem akarom, hogy elmenjen, ezért negyed órája azon problémázok, hova és hogyan rögzítsem. igen, egy kicsit meg is szúrtam.

én szoktam

szeretni ezt a május 13-át...

egyrészt az apukám (aki kiskorában egyedül meg tudott enni egy nagy lábos túróstésztát; aki olyan rossz volt, hogy még a középiskolai kollégiumból is egy év után kirúgták; aki fiatalon mz motorral járt, és olyan könnyedén szedte össze anyámat, mint vmi eszeveszett kaszanova, s azóta is együtt tolják már vagy 33 éve; aki ragaszkodik a régi dolgokhoz, a szülői házhoz, a családhoz, amit neki már csak a mi jelentünk, egyebe nincs, sajnos, pedig úgy vágyna rá; akinek nincs olyan benzinkutas az országban, aki nem a körösztapja/a katonatársa vagy a volt osztálytársa minimum; aki fél éve rábukott a jutyubra, és minden szabad percében ott hallgatja az idétlen magyarnótáit - legalább már nem délben, ebéd alatt! - és csöndesen morzsolgatja ilyenkor a könnyeit; akit egyszer láttam igazán zokogni, mikor rájött, hogy az anyukájának már nem tudja soha megmondani, mennyire szerette, ezért a kutyájával töltöget reggelente fél órát intim kettességben, hátha ez kárpótlás valakinek, valahol; aki kitalálta, hogy a sport jó dolog, és azóta hajnalban futkároszik a kertben és legalább 150-200 fekvőtámasszal növeszti nagyobbakra izmait; akinek legnagyobb bánata, hogy dohányzom, és mi lesz a kedves egészségemmel...) ma ötvenhétéves lett. a felújított, feltuningolt szülői házba megy majd haza ünnepelni, kettesben anyámmal, virágoznak már az akácfái is, biztosan szép lesz a napja...

másrészt jó 11 éve a messzi ezen a napon szaladt utánam vmi borzasztó egyetemi buliba, vett nekem pálinkát, vallott szerelmet (akkor én kiköptem az italot, úgy emlékszem), és lerántottunk utána vagy 6-7 évet együttesen -- jó kis emlék ez is.

két éve meg ezen a napon kellett juan atyánál egy tál lencséért laudatem dominót vagy mi a szent szüzet énekelgetnünk valahol észak-spanyolországban -- az se egy rossz emlék, végülis.

ma meg majd elmegyek színházba, bár erre biztosan nem fogok emlékezni sok-sok év múlva ennyire...

vissza

- kaptam, utánvéttel jött (barátságban kell kifizetni). itt van velem szemben -- megtépázott, kicsiny és nagyon elveszett. csak vissza kell tenni a helyére, előtte lemosogatni, fertőtleníteni a sebeit, betapasztani a szakadásait, és úgy. nincs fogadalom, újra és újra odaadom majd annak, aki kéri.

- tértem. eddig nem akartam hazudni, bántani, sérteni, fájdalmat okozni senkinek.

- értem. nem vagyok messzebb egy lépéssel sem az indulási ponttól. kanyarodtam egy nagyot, ennyi történt.

- jött. itt van megint bennem a tudat, hogy nem a világ veszett oda minden reményével, dehogy. csak csalódtam valakiben újra.

helló, világ!

visszatért a mosolyom. fanyar, de mosoly.

megérkezett

a nyár, mondjuk ha ilyen kétnapos intenzív fejfájás kapcsolódik hozzá, akkor menjen inkább vissza oda, ahonnan.

mindenféle értelemben szilánkos-darabos törés van, az ida meg szerintem inkontinenciás (ha van olyan egyáltalán kutyáknál)

meg hétfő.

ez lehet a halmozottan hátrányos helyzet...

bibííí

voltunk itt. és van egy igazzi ilyenem. boldogság.

hajnali

négykor eszeveszett kaparászásra ébredni nem annyira vicces.
azért a végén - amikor kiderült, hogy ida az usánkámon (amit én egész télen nem találtam!) próbál meg ötször nagyobb kis tömlőtestével kényelmesen elhelyezkedni - sikerült röhögnöm egyet.
melegedik, melegedik.

hétvégére

mondják a jóidőt, de még nem nagyon ért ide. depizünk kollektíven továbbra is.

hit, remény, szeretet

névvel nyitok majd egyszer egy vendéglátóipari egységet. a fröccsöt ott kedvességgel löttyintik föl, a sör habján pedig vigyorgó búbánat csücsül majd. rövidet nem szolgálunk fel egyáltalán, attól olyan bután rúgnak be az emberek.

---

ja, az idő fasza (bár a balatonnál tibike elmondása szerint tombol a vihar - nagy sokára szedtük ki csak belőle, hogy ez erőst szélfújást jelent csupán), az nagy stárunk meg mostanában ilyen:

meg ilyen kárcsú:

nem tudni,

milyen megfontolásból öltöztem úgy, mintha 32 fok lenne - befagy a seggem. a társam szomorú, én meg aggódós - állatorvos lesz ebből, már látom.

esik eső/

szakad, szakad... - ahogy a konczzsuzsinéni (?) énekelte szépen mindig. mmint unterwegs, pécsett nem olyan veszélyes a helyzet. (pakson semmi csapadék, a borsót is újra kell vetni.)

id tennap megijesztett száraz orrával és kedvetlenségivel. ma is ijedt vagyok még ám.

barátosném

interurbán értesített a déli viszonyok tekéntetében, így most bizton állíthatom, hogy szomorkás, égkönnyezős arrafelé az idő.

idakisasszony illőn viselkedett a tegnapi zsúron - a pétanque-játékot csak ritkán zavarta meg, az éjjeli bújócska és könnyed tánc idejében pedig a kanapén pihent.

süt, süt

nagyonis, a kutty égbe ejtett lábakkal döglik a meleges betonon feszt.

változékonyság

eseget is, nem is, sütöget is, nem is - fasztudja, hogyan alakul ma itt a világ (tibikének is csak tipptyei vannak, semmi tutkó).

ájdagrín átment szentimentibe - nyalogatja a mindenemet bőszen, és bújik, mint a fene.

a reggeli

várakozásokkal ellentétben (ború, szél) délre kisütött a nap - az idő fülledt, fúj.

ida a bűnbakképzés áldozataként maga is igen hisztis.

szellős

napos a szitu, maximum 18 fok várható tibike előrejelzése szerint, aki még azt is mondta, hogy szlovéniában már itt egy markáns hidegfront - szóval!

idu meg egy istennő továbbra is.

ma

szép az idő városkánkban, főképp, ha nem bújik el a nap. a kutya tegnap kicsit szomorkodott, ma még nem beszéltem vele.

türelem

a barátnőm (aki szintén helikopter) és én ilyent érzünk meg gondolunk már hetek óta. az ida jól van.

kéne

kicsit mosni a bókayval, az pont olyan lenne, ami visszaránt ide az uránvalóságba... amikor holnap reggel hétfő van, meg munka, és este nem szaladok majd ki a bőrgyárba ingyérviszkit vedelni és idétlen kamaszkislányossan ugrabugrálni kiccsillagon, timúrlenken, meg hasonlókon (amiket amúgy nem szeretek rajongval egyáltalán.) mégiscsak nagylány vagyok már, végülis.

mondjuk nincs sok kedvem az uránvalósághoz, azt mondhatom. és kint már hull a hó...

lányok, ti kurvák

van még 10 percem embert faragni magamból, s elindulni újabb 20 órát egy másik dimenzióban pecózni. a mi világunkban ez ugyanis hazugság.
a mi világunkat éppen leszarom.

"köpni kell"

fordulló

már mindenkinek elmondtam ötször, de azért ide is kivésem, hogy idácska éppen egy éve van a családban, és én tök hálás vagyok érte.

mikor

az ember akarja, sose szép, nem? vagy csak azér' nem, mert nem jóból akarja? vagy mert nem tudja, miért akarja?

---

van egy barátom (/vizirigó az illető), a gyerek kapcsán már említettem őt, meg szerintem táborozáskor is. egészséges, szép, fínom, marhanagy ember, hatalmasos szívvel, borzasztó megbízhatósággal, pontossággal. talán 20 éves, gátlásos, zárkózott, de kurvajó ember. ölég zártan is beszél, nehéz érteni, ha mond valamit, amúgy nem gyakran mond... csak somolyog a bajsza alatt, mosolyog a szeme, s többet ért, mint mi, fölnőttek.

szóval ma hívott, ráérek-e, szdgzuetfvzuxnjjeudzk. őőő, szeretnél beszélni velem? - kérdeztem vissza.

igen.

nem nagyon kell több, ott vagyok este.

és elmondja, egy lendülettel.

és kérdezek hármat, és ő felel.

figyejjémá, dehát nő - mondom egyszerűen.

és tényleg, a válasz kb. ennyi. majdnemmindig. persze ez nem válasz, de nem nagyon van több.

(szóval dehülyékvagyunkbazmeg, végülis csak ennyit akartam mondani most.)

a végén kapok egy kurvanagy macis ölelést, hát rámfért, nem mondom.

nyáros

sose nem is szoktam várni, úgyse megyek sehova... mostmeg inkább nagyonis. az elébb megtekintettem fél talicska erdélyfottót, ahova reményeink szerint augusztusban, kettő hétre. az éjjel tervezgettük valenciát, ahová júniusban egy hétre, közben meg állandóan táborra szerzek pézt, ami meg júliusban. mindezt kiegészítjük néhány balatonos hétvégével, pécsi sétaterekkel, és akkor így jó is lesz, köszönöm!

a pelegrinának

is tudnék szépeket írni, de egyrészt fejbe vágna, másrészt meg úgyis mindenki ismeri.
szóval nemtom, teccik-e, de ennél csak rondábbakat találtam:

bsz! (és asszem megfejtettem mi a karperec meg a karkötő közt a különbség. de ez csak elmélet, nem biztos!)

okulva

az esti 3 sörből adódó másnapomból, csütörtök délelőttre szabadságot vettem ki.

(a veszprémi különítmény meg nyilatkozzon érkezéséről hamar, márcsak péntek-szombatra van szállásuk.)