pesten

jó volt: a kisrohamban mindhárom szőke bekammerolt egy férjet, hogy ne zaklassanak ajánlatokkal a becsiccsentett férfiemberek bennünket - persze a becsiccsentett férfiembereket az ilyen alapvetések ez egy idő után nem érdeklik, ugye.
mindegy, isteni volt a borsos paprikáskrumpli ilditől, és az este is csacsogós volt eléggé.
reggel fosás-hányás-izgulás, aztán ellenőrzés - ezt jóérzés, és kis ideig tartó önbizalom-teli boldogság követett. fasza, mikor így idegenek aszondják, hogy jó veled dolgozni... későbben d. barátommal jaffáztunk egy félórát, s. barátnőmmel kiállítást néztünk a duna-parton (melba, róthanikó, jóhogy) és annyi pénzért ittunk sört (kettőt), amiből egy hétig szoktam vajaskiflizni, de kell néha ilyen élmény, én nem tagadom. és kávéztunk is a szatyorban, meg aztán még a vittulát is megnéztük - finn tudásom alapjai valahol onnan gyökereznek, mint tudjuk.
aztán a vonaton már bőgtem - egyrészt anyám volt igen kedves üzenetben, másrészt meg rámtelepedett valami általános, egyedülvagyokavilágbanteljesen-magány-érzés, amit a közösségbe való megérkezés csak még tovább erősített. jó velük, de nem enyém ez a hely, én azt hiszem... ennek tudatában és valós átérzésében aludtam el éjjel, szintén bőgve.
úgyhogy most csomózok egy drótkerítést sűrű szálakkal a szívem köré, kussolva nekiállok, hogy mindent helyretegyek, amit még kell és lehet, és nem hagyom, hogy fájjon az én szívem a labért. nekem így lesz a legjobb.

utazol arthur, letelt az évad

kicsit olyan most (énekelem is), pedig semmi sem telt le, se évad, se lófasz, sőt, dübörög a rossz gazdaságom ezerrel, mégis más. látom a végét, látom magamat benne, mint őrült, ki letépi láncát, úgy küzd, hogy elnyerje a békéjét. mostanság megint összegezgetek - mondom, nincs okom - és amit biztosan megtanultam, és jó, hogy megtanultam: kérni. odamenni, s aszondani, ölelj meg/beszélni akarok veled/szeress egy kicsit/segíts ebben... nem fordulok ki magamból, maradtak a napokig magamevések, de ez már egy lépcső megint - felfelé.
most meg örülök, hogy utazom - nem gondolok a fosós holnapra, nem! - csak tolok egyet a napszemcsin, belevigyorgok a vonatablakba, és nézem, de kurvaszép itt. itthon. vidéken.

csöndes,

szorongós vagyok, szerencsére ez nem annyira látszik, vagy arra a világvégére fogjuk nyilvánosan, hogy nem iszom napok óta. igen, én is úgy fogom fel, hogy vége az életemnek, 32 évet sem értem meg rendes-tisztes emberként, eztán már csak sóhajtozni fogok a vesémre meg a szives bajokra, és várom, mikor lesz vége a létnek. jó, nem, csak vmiből drámát kell csinálni, hogy ne az igazi dráma legyen napi 24 órában a fejemben. emellett a jók (nagyonjók):
- kedves kantikás este, majd "rendes" házibuli r-nél. olyan élet volt ott, amit nagyon szerettem, szerettem látni az örömét, jókedvét és hatalmas szeretetét ennek a lánykának - az év egyik ajándéka biztosan ő. köszönet és hála érte, akárki is küldte őt az utamba.
- korai öröm koncert, húsleveske, jégkrémke, csáj. ajándék-józan-lányos este a baszott drámai nap után.
- sikeres kelta-projekt. nehezményezem, hogy nem adhattam véremet a cégért, dehát akinek rendezetlenek a személyes iratai, az rohadjon meg, ne adjon vért, azt mondták az amúgy imádnivaló vöröskeresztes nénikék.
- családos este vidéken - szeretem őket is nézni. olyan fiatalok (hozzám képest mindenképp), és mégis annyira okosak meg ügyesek... ha valakiknek elhiszem még, hogy van szép élet és megértés, akkor azok ők, a kedves ercsikémék. (...)
szóval ilyen a hetem, ha épp összedől a világ körülöttem. ja, ne sajnáljatok, nincs miért. és ez nem irónia!

új bejegyzés

nincs kedvem felfázásról írni, sem a krumplistésztáról, pedig mindegyik jó történet lenne. magamról akarok inkább beszélni – ja, tényleg, ne nézzél ilyen hülyén, én sem nézek.
hanem hogy figyelgetem, hogyan nyílok ki/meg, és mindegyiknek örülök külön-külön most, tudod?

például annyira el voltam foglalódva a labos szarjaimmal, hogy alig vettem észre, mennyire nagyon jót tesz nekem, hogy visszamentem a keltákhoz. nem az, hogy nem örültem neki, mert de, egy csomószor boldog voltam egy-egy kis pillanatocskára, hálásan megállt az agyam egy pöttyet, megjegyeztem, hogy defasza, dehálás, jééédejódolgom, hátdemáhogyhúúú, de ennyi. nem meséltem itt sem, pedig néha ízeseket kacagunk, néha nagyot nosztalgiázunk, folyton be-beesik egy arc jórégről, örülés van, megtisztelés van, bizalom van, és ez valójában kurvajó. nem tudom, megérdemlem-e, de nem is érdekel. kis sziget ez most, ahol egy kicsit megint olyan vagyok, vagy lehetek, mint amilyen voltam régebb. énnekem nagyon hiányoztak ezek az emberek, és most tisztára jó, hogy van egy ilyen kis távolról rátekintés az egész viszonyrendszerre – arra, ami volt, meg arra, ami most van. nem úgy jó, de nem is úgy rossz – nem tudom, érted-e. ilyennek képzelem az osztálytalálkozókat – sokon nem voltam, azért nem vagyok biztos benne, hogy az ilyen.

a másik meg, ami jó, hogy bújik vissza belém az érdeklődés – mások iránt is, magam iránt is. megint van bennem nyugalom, türelem, tiszta figyelem. hajlandó vagyok megint magamra meg magamba nézni, meg rád és beléd is nézni... hálás vagyok ezért, főleg, hogy hosszú hetekig úgy hiányzott nekem ez, ez a jobbik énem, tudod.
nem lett jobb semmi sem különben, csak én látom valahogy kicsit máshogy a mindent, és örülök neki. maradjál itten, jobbik énem, többet ne mászkálj el ilyen hosszú időre, végül is csak ennyit akartam mondani.

globálisan

jobb a helyzet mindenképpen - egy ideje kevesebb a bűntudatom és lelkiismim, és több a nyugalmam. persze ez a sok fos eső nem segít - állandóan betegesen, nyűgösen vonszolom magam mindenfelé, és hét halálom van a reggeli feltámadásig minimumilag.
esemény szinten volt egy igen erős péntek este-éjjel nagyon sok pálinkával, aztán egy másnapos állítás, ami viszont lelkileg emelt meg legalább 10 centivel. aztán melóztam pultban csepergő esőben sok részeg orosznak dobálva kifelé a pálinkákat, és volt ágynyugalom, mosás, hajvágás teával, meg hogy a pénteki malomvölgyet a békéjével ki ne hagyjam.
el vagyok a gondolataimmal, az van. jövök rá dolgokra, s nyugszom meg mindinkább. fedezem fel a teljes vágytalanságomat, a motiváció mindennemű hiányát. de tudom, hogy elmúlik majd ez is.
béke.
kevés fájdalom.
alig düh.
semmi harag.
most ilyen ez. fogadom el.

csajos

este volt megint, p. becsúsztatott rendesen. valójában nagyon szomorú voltam, hogy t. barátnőnk hazaköltözik a németbe, ezért muszájok voltunk a kantában kicsit beszélgetni, iszogatni bérszámfejtés helyett persze. aztán már csak egy röpke telefont kaptam, hogy menjek csajozni, és máris el volt döntve az est sorsa.
most fáradt vagyok és teljes mértékben motiválatlan. viszont melegen süt a nap - elő is keresem a napszemcsimet a délutáni bérszámfejtéshez.

az események

sodra meg úgy hozta, hogy szerdán megérkezett kacsalaki barátunk, nem kevés pálinkával és megpucolt állattal - így aztán főzés történt a vezényletemmel, igen sikeres különben. mivel szülinap is történt, meg valahogy mindenki megérkezett/egybegyűlt, a varázskerti pultosok pedig tartották a bázis iramát, végül hajnali ötig szórakoztunk a zöld intézményében. tánc is volt, ne kérdezd meg, pontosan hol, mindenesetre a fotókat még nem láttam.
azután másnap következett és sok munka, majd pénteken újabb szülinap esett taggyűléssel összekötve - itt torták készültek, és orosz vodkák fogytak különféle halakkal és apróbb falatokkal. magam nem voltam oda, mert odavoltam torokilag és fejileg, ezért alig kettő magasságában már felelősségteljesen haza is mentem, rápihenni a szombati eseményekre.
akkor déltől pályázati megbeszélés, majd egy kisunikum jött szembe, végül négykor megérkeztünk A Cigánybuliba. azt hiszem egyébként, hogy arról majd máskor írok részletesen, mikor például már fotók is lesznek melléje - itt csak annyit jegyeznék meg, hogy a 20 ember helyett kb. ötven gyűlt össze, a húsok egymás hegyin-hátán a tortákkal, a viszki konkrétba' mindenhol folyt, de sportszerűen én már este 10 után csak üdítőztem, így sikerült elkerülni a szemétrészeg-kategóriát. az est fénypontja mindenképpen az volt, mikor a 80-as évek diszkófílingje lepte be a kis nappali tömegét, és MINDENKI, ismétlem, mindenki ropta sziszikeccsre meg ehhöz hasonló boldogságokra. merthogy ilyet én még cigánybuliban nem láttam soha!
boldogan és otthonérzéssel vonultam hát át a kinó-intézménybe, ahol 1-2 órát még zenehallgattam és táncoltam, mert eszméletlen jó muzsikát toltak az fpt-sek, majd gondoltam egyet: én most itt nagyon boldog vagyok, de otthon is ugyanilyen boldog lennék, hát hazamegyek. és így is történt - mértékletesen, okosan mentem aludni, így egy egész kellemes vasárnap jött ágyban heverészéssel, filmezéssel, és csak este pár óra munkával.
a hetet a kantában zártuk almafröccsökkel, végül p. hazajött velem, kiszomorkodtuk magunkat a szerelem tárgyában, majd aludtunk, ahogy szoktunk, családilag.
most meg kellemes az idő és süt a nap is, jön-e az indián nyár végre?

mindennapi

reggel meg kurvarendesen felkeltem, hogy tengernyi dolgom után nézzek, erre persze csakmost, csakén hagytam bent a netbooktöltőt. jóvan, mondom magamnak, hát akkor bemegyek a bázisra, úgyis üres, tízig mennyimindent elintézek ott, aztán majd elkezdek rohangászni az előkészített cuccokkal. hát lófaszt, aluvás van a bázison, egy ideig tibláboltam ottan halkan, aztán inkább átjöttem a keltákhoz. itt semmit sem tudok csinálni legalább, csak netezgetni, ebből pedig most azt vontam le tanulságként, hogy a faszom fog két órával előbb felkelni máskor, de komolyan.
más téma meg, hogy mióta van ilyen számláló, és látom mennyien olvasnak meg kábé honnan, egyáltalán nincs is kedvem írni. amíg így nem láttam hozzá arcokat, addig ilyen bajom se volt. na jóvan, abbahagyom, megint ilyen kis pampogós vagyok.

a jobbik

na, nevessél te is kicsit, milyen kis ostoba vagyok: fűzöm itt egy-két napja a szavakat mondatokba, topikban a jobbik részem jelzős szerkezettel. néha még gondolom is, micsoda költőiség bujkál bennem, aztán már mikor dallam is társul hozzá, rájövök, hogy azér' ekkora spíler nem vagyok. kicsit csalódtam, de nem nagyot.

olyan furán

hat rám ez a hideges esős... egyszer jól, mert bevackolódom sufnizni, és a meleg tea mellé be-betekint egy-egy kedves arc, lehet időtlenül idétlenkedni és komolykodni, lehet univerzálisan nagyokat mondani és gondolni. másszor kergetne haza, de az most olyan kongósüres, hát szembetalálkozom néhány kisvodkával és csendes hidegbe vonulok, mert ilyenkor dolgozni is lehet. nem hív terasz, sem bicaj, sem feszt, sem gerbera a hajamba. lehet dolgozni.
majd lesz olyan is, hogy jó lesz hazamenni. majd lesz olyan is, hogy otthon meleg van, vacsora van, társ van. ha nem hinném, baj lenne. de valahol azért hiszem, ha nem is az agyammal, tudatosan. mert ott most tagadás van. de valahol biztosan hiszem, nem lehet, hogy ne higgyem.

most egyszerre

sokat akarok mondani, feljegyezni, megjegyezni...
hogy, kicsilány, akkor a legjobb felkelni, ha már végképp fizikailag is fáj a megmozdulás. akkor kell a legjobban.
akkor a sok pampogás és önharc eccercsak semmise lesz. persze kellenek hozzá Ők - ők nagyon kellenek; akit viszel orvoshoz, mert szereted; akivel bevásálsz és ételt kérsz tőle, mert lehet, és mert szereted; aki ledorongol, de közben meg simogat is (mert szeret és mert szereted), akit elengedsz ezres kilóméter-távlatban épp, mert szereted; meg akit elengedsz magad mellől, mert... ja, mert szereted.
univerzális elengednélek/visszahívnálak magány. hetek óta nyugalmasan-szépen-jó magány először, másodszor, harmadszor.

(haccázadiknak ez pont jó poszt.)

a lányebédről ugyan

lemaradtam, de azért elég csajos esemény maradt még tegnapra... például voltunk menyasszonyi ruhát próbálni, ami azért egy durva szetting, bazmeg, azt el kell mondanom. ercs édes volt és körültekintő, mi, csajok pedig lelkesek és könnyezni is tudtunk volna a meghatottságtól és a szépségtől, de aztán visszafogtuk magunkat. ebben segítségünkre volt a két borzasztó műpicsa, akik ott fontoskodtak még rajtunk kívül. például mindkettőnek láttam a bugyiját többször is, és a mellét is, annak ellenére, hogy egyáltalán nem voltam azokra kíváncsi, és még csak nem is vetkőztek. aztán meg flegmák is voltak, és szőkék is, és teljesen hüjének néztek bennünket, amit nem értettünk alapból, mert kettejüknek nem volt annyi esze összesen, mint az én idámnak egyedül. szóval nem vágom, hogy máshol is ilyen-e a hangulat (fos), de ha igen, én többet nem kívánok szálonba menni.
előtte egyeztetés, utána haboskakaó, kuttyséta és megindulás csendesülős, könnyed italozásba. az egész este majdnem olyan volt, mint rég... a sufniban például rajzoltunk a falra, mert szabad, a kantában pedig ittunk bodzás fényt, mert szeretjük néha. és otthon még gumicukroztunk is egyet, és a hahó a tengerre aludtunk el, amitől meg egész éjjel mosolyogtam álmomban szerintem.
az pedig egy másik dimenziót nyitogat nekem, ha a reggelem nyugodt és lustulós - ágyba vizesen visszabújós, kutyával nagyot sétálós, zenehallgatós, várakozós, szemkifestős, megfésülködős, összekacsintós, értemjövős, megdicsérős, pinkesen színes.
hahó, hétvége... légy üdvözölve!

mindig mondom, hogy

jaj, csak férfiember ne legyen beteg körülöttem... az új verzió szerint meg még azzal egészíteném ki, hogy jaaj, csak az anta se legyen beteg! olyan elviselhetetlen vagyok ettől a gyengébb megfázástól, hogy ha seggbe tudnám rúgni magam a nyervogásaim miatt (amit azért jórészt fejben folytatok), akkor megtenném.
este volt még kis kanta, kis ölelés, de inkább hazaszaladtam hangosan sóhajtozni, hogy jajnekem, jajnekem - éjjel meg már el is szántam magam, hogy elmegyek vmi fejfájás-kivizsgálásra, mert embernek annyit nem fáj (gyakorlatilag napi szinten migrénezek lassan), mint nekem, most már több hónapja.
na, közben elkezdtem írni egy nagyobb projektet. és készülünk jövő szombaton egy jó kis cigánybulira is. és ma meg esküvői ruhát megyek próbálni a legkedvesebb erccsel, melynek a jutalma aztán kiöltözős városbancsászkálás lesz - ha elviseli a nyervogásomat, persze csak akkor.

spagócát

meg megbolondult asszonysorsom idején heti rendszerességgel főztem mind a nálam gyakran étkező évfolyamtársak, mind a messzi örömére.
most hónapok óta gondoltam rá igen gyakran, de minden labos vacsinál valahogy máshogy alakult. tegnap este viszont nem engedtem a negyvennyolcból - csináltam jó 2,5 kiló húsból meg négy zacskó tésztából egy nagyobb, óvodás-félét (ami ugye nem erős), meg egy kisebb lábas mérgesest. jó lett, szerettem, szerették. kicsit lenyugodtam hát a témában, most el kell kezdeni vmi másik örökbecsű speckómra vágyni.
a vacsora után azonban hazaszaladtunk a nagyonrendestisztaantalakásba egy üveg borral, és hajnali kettőig beszélgettünk. szerettem azt is.
a mát viszont nem szeretem. taknyos vagyok, köhögök, fáj a fejem, és egyáltalán. milyen szeptember elseje ez?! hol vannak a térdzoknis, rakottszoknyás, szandis kiscsajok elsőnapaziskolában?
esőkabát meg 10 fok, az van csak.