alapja a bizonytalanság". na meg a kurvaanyád, és én is menjek a francba, hogy végső elkeseredésemben elolvasom a havi horoszkópot. ugyan mi a szent szarnak?
utálom, amikor fáradtan és álmosan remegő gyomorral tologatom az asztalomon jobbra meg balra a papírokat, ahelyett, hogy nekiesnék. úgy az idő is jobban menne, és mondjuk csökkenthetném a lelkiismeret-furdalásomat az elmaradt tennivalók miatt. utálom, hogy rángat az autó, és nem vagyok képes elvinni a szerelőhöz, hanem inkább titokban vagy félhangosan idegeskedek, hogy nehogy leálljon, éppen most és éppen itt. utálom, hogy éjszakánként felébredek, és össze-vissza ver a szívem. ilyenkor az iparűzési adó be nem fizetésétől el tudok jutni rövid időn belül "az én vagyok a világon a legbalfaszabb ember, és mért ver engem az isten ilyenekkel" rinyáig (megjegyzem, nehezen alszom ezen a csúcsponton vissza.) utálom, hogy nem szeretem a reggeleket. minden reggel meghalok egy kicsit, aztán hihetlen mártír fejjel mégiscsak feltámadok hamvaimból, és legalább 15 percet kések. na, ezt is kurvára utálom, mintha ez nekem járna. utálom, hogy elmúlt belőlem a naív egyszerűségem, és mindent, de mindent túlkombinálok. utálom, hogy szarnak érzem magam és csúnyának, és mástól várok folyamatosan megerősítést. utálom, hogy nem bíznak bennem a szüleim, és már attól is gyomorgörcsöt kapok, ha telefonon beszélünk. utálom, hogy nem tudok örülni igazából semminek, hogy nem tudok megnyugodni, hogy állandóan szomorú vagyok vmi miatt. utálom ezt a bizonytalanságot, hogy nem vagyok ura a saját dolgaimnak, és nem hiszem el, hogy mindent meg tudok oldani. utálom, hogy nem értékelem a sikereimet - ha vannak egyáltalán olyanok, mert utálom, hogy még csak észre sem veszem őket. utálok segítséget kérni, és utálom a lesajnáló pillantásokat, amivel azt sugallják, hogy én baszom el az egészet, és lépjek már, és csináljak végre valamit. utálom, hogy egy óra vagyok, ami aztán másfél leszek/ egy sör, ami 3 lesz/ egy fröccs, ami fenetuggya hány lesz. utálom, hogy ezt elviselem, aztán meg nem vagyok képes normálisan elmondani, mi is a baj. utálom, hogy türelmetlen vagyok. utálom, hogy nem vágyom különösebben semmire.
utálom, hogy meghunyászkodok, és nem állok ki az igazamért, amit utálok, hogy már nincsen is, mert valahol elvesztettem. utálom a kibaszott önértékelési zavaraimat. utálom a queent, a rízst, a sós kajákat, a másnapos savanyú borízt a számban, a borostát, hogy nem nézem az eb-t, hogy nem röhögök hangosan, hogy nem röhögöm ki az egész bénaságot, amit mostanában csinálok.
na, most jobb egy kicsit. majd még folytatom. vagy összeszedem, amit szeretek.
