Picasso kalandjai

no meg a csoda-autó... itt és most szeretném egyszerűen szentté avatni a drága nfg-t, aki immáron két hete tűri, hogy naponta 2-3 alkalommal minden szarral telepakoljam és oda-vissza fordigáljak imígyen a két lakás között. szóval szent vagy, ez tuti, én meg hálás érte - tudom, a mosógépet egyszer még visszakapom :(
amúgy egyik "helyszínt" befejeztük, függöny reája, kulcsok leadhatók. már csak internetünk nincs az újlakásban, amúgy lehet benne közlekedni, mert már egy csomó mindent helyretettünk. legalábbis.
ma még pénzbeszedek a rihonya előző lakóktól, aztán belevetem magam a csodás tavaszba... se gond, gyertek programok, szevasztok. a többit meg intézze el a jóisten. vagy mindenki, aki szereti.

it crowd

szemléletváltok. mingyá. (...)
a fejemen festékpöttyök. kurva lakások. kurva költözések.

A nő kétszer

megtekintése mellett az este magányos bulit csaptam - bevertem három sört, sütöttem méregerős lecsót meg ilyenek. az éjszaka további részéről nem kívánok beszámolni, legyen elég ennyi: épp az imént jegyezték meg rólam, hogy szarul nézek ki. mondtam, hogy ez nem olyan nagy csoda, mivel szarul is vagyok. gondolom, egyéb kérdés nincs.

nemfilm

... attól félek, egyszercsak elmegyek melletted. most csak lihegek a nyomodban, és sikítom, kiabálom, suttogom, üvöltöm, ordítom, sírom, mondom mindenhogy és bárhogy, hogy figyelj rám, mert elmegyünk egymás mellett.
ha szeretnélek, elfogadnám a (számomra) semmittevést, a figyelmetlenséget, a szőnyegalásöprögetést... megérteném, hogy ne mondjak semmit, ne aggódjak, ne idegeskedjek, úgyis jól lesz minden, hisz szeretjük egymást.
ha szeretnél, hallanád a sikításaimat, megértenéd az idegességemet, segítenél, hogy nekem könnyebb legyen, még ha azt is gondolod, mindez fölösleges. nem hagynád, hogy remegjek, nem csuknád be a szemed alvásra, ha melletted sírok.
így aztán hiába is mondjuk egymásnak, hogy szeretlek - a szó üres marad, hisz én nem fogadlak el, te pedig nem segítesz, hogy nekem könnyebb legyen.

"A szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem abban, aki szeret. Hogyha én úgy szeretlek téged, ahogyan én akarlak szeretni, az teher lehet neked. Azért mondom, hogy meg kell ismerni, akit szeretek, mert úgy kell szeretnem, ahogy a másik akarja, hogy szeressem. Különben én mondhatom, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, miközben te titokban arra vársz, hogy meghaljak." (feldmár: szégyen és szeretet)

nem akarok elmenni melletted meghalni.

No Country for Old Men

(izé, nem ide tartozik, csak a hagyományok, ugye)

szóval ma eljutottam odáig, hogy szükséges és elkerülhetelen immáron az önértékelésem helyrebillentése. a megállapítást a heves elméletalkotás folyamata követte, és tudományos alapokon a következő két megoldás jutott eszembe:

1.) kurvásodni kellene egy kicsit, hogy közelítsek az "álomnők" (vö. jeriryan, sandrabullock) kategória nőihez némiképp. ez több oldalról is bukta, mivel nagyobb mellem max. szoptatáskor vagy bálnamód-elhízás eredményeképpen leszen csak; aztán semmilyen fegyveres támadás nem tudna rávenni szopós száj megfestésire, ez majdnem biztos; aztán soha életemben nem lennék képes sokcentis sarkú csodákban mégcsak billegni sem, nemhogy menni, depláne utcán; aztán ha túltengne bennem az exhibicionizmus, és netán kivágott/rövid vagy tapadós cuccot rántanék magamra, a kedves egyből szíjjelverné a fejem, és két hétre bezárna a legkisebbik szobába, hat lakat alá... lenne még további alátámasztás a miértnemre, de fölösleges, a dolog lehetetlensége így is érzékelhető, úgy gondolom.

2.) elfogadás, melyet gyenge csinosodási- és barnulási folyamat valamint kis vásárolgatás kísér, továbbá a "deháttegyönyörűvagy" és egyéb faszságok komolyanvétele az idétlen kiröhögés/megsértődés helyett. ez szintén több oldalról is bukta, mivel az eszemet még nem vesztettem el teljesen; aztán ismerem én magam és szemem is van, bizony; aztán láttam én már karón varjút; aztán pénzem sincs ezekre, meg időm sem... lenne még további alátámasztás e pont miértnemjére is, de fölösleges, a dolog lehetelensége így is érzékelhető, úgy gondolom.

na, ezzel mai problémakupacunk megoldása is felfüggesztésre kerül, ráírva a doboz cimkéjére a lehetetlen szót. egyszerűen mást kell kitalálni. esetleg bentebb/lentebb kaparászni.

Hetedik, félig

na, hát ezt is megértük... pénteken már ottan aludtunk a zújlakásban, ami, ha nagyon hunyorítunk, több ponton is hasonlatos a megtestesült otthonra. legalábbis számomra. (a hunyor az ótvar linóleum és a még meg nem pucevált darabok - ajtók, csempék - miatt szükségesek, főleg) dolog van még bőven, meg ha komolyan vesszük a projektet, egy ideig még lesz is - de úgy képzelem, a közeljövőben, mondjuk egy héten belül, megállunk majd egy ponton. aztán nekem két hónapig ne mutasson fel egy istenség sem domesztosos üveget, mer' pofánvágom. így is félő, hogy rajtam marad a kórság - igen éles szemem van a letörölendők észrevételére mostanság, hajlandóságom meg a rongyfogásra és dörzsölgetésre, úgyhogy vigyázat van.
közben volt ilyen családi kanyar is - részemről nem szeretnék mostanában ilyent. egyrészt nem pihentem eleget, és ez fáj. másrészt van énnekem saját apám, aki baszogat eleget, teljesen fölösleges még egy ilyen személy az életembe.
sokszor elhatároztam már, de egyszer be is tartom a szavam. azt még sajnos nemtom, hogy mikor kezdem, de egyszercsak szarok majd én is a kötelességre, a tiszteletre meg a mások igényeinek figyelembevételére, aztán akkor biztosan jó lesz nekem is. ti meg majd értsetek meg. ha szerettek, úgyis megértetek, nem?
más. a kolleganőmet vagy kirúgatom vagy felrúgom. ezt még holnapig eldöntöm.

A szerelem hullámhosszán

elképesztő, hogy '93-ban milyen göncöket hordtak az emberek...(még megrájen is idétlen bennük, de nagyon) nehezen is aludtam el, álmomban apám a pincénkben ostorral csapkodott-vert-ütött, húdefasza felébredni és megint sírva aludni el. mostan meg csak tipródok.
elfáradtam. semmihez se kedvem, se másom.

Sweeney Todd

volt az esti mozi, esetemben több szempontból is szerencsétlenül - rühellem ugyanis a patkányokat meg a vért, ugye. dehát ez volt az akarat baráti részről, akkor miért is ne ásitoztam volna végig kézfogva a kedvessel ezt az idétlenséget...
aztán esténként még nézünk másokat is, de azokra sajnos nem emlékszem, mert még el sem indul a film, én már durmolok. ez az egész hétvégi cigölés-súrolás, aztán munka majd még este tízig cigölés és takkerolás bizony megerőltető, na. más kérdés, hogy örvendezés is van benne bőven - mégiscsak leendő otthonunk épül-szépül a vérrel meg a verejtékkel.
na, megyek is egy újabb karikára: negyedikre fel, román-árus táskát teletömve kocsiba vissza, aztán kanyar az uránvidékbe - ott már szerencsére földszintre. ha jól számolom, ma hálót és fürdőt hipózok, míg a kedves ragasztja a linóleumost, vagy mit.

A Bourne-csapda

mellett volt még egy csodálatos elme is a hétvégén, nomeg:
- péntek délután medvehagyma-szedés a mecseken... annyi van, mint a szar (bödöcsösen, ugye) ez a bizonyos csodaszer, gyógyszer... s bár azt vártam, csapatokban lógnak az erdőben a cigányok jurdát keresve (beásul állítólag így mondják) - a természet első ajándékát/étkét kutatva, eggyel sem találkoztam ilyetén tevékenység folytatása miján, maradjunk ennyiben. aztán reggel lett belőle szalonnazsírban sült szlutyi - én úgy sejtem, az ősi recept máshogyan szólhatott, mint amit én megjegyeztem, mert szarrá égettük, édes fokhagymás ízt meg még véletlenül sem tapasztaltunk, de mindegy, majd még nekifutunk párszor.
- aztán este voltunk vacsorában kedves ismerős párnál - isteni volt a kaja és amúgy is minden.
- szombaton pedig nekiláttunk A Projektnek - leendő lakás renoválása, albérletből cuccok átcibálása, több felvonásban. jól vagyunk, mindkettőnknek fáj több mindene is, de azért örvendezünk rendesen, ha vmi egyszercsak fékész/kész állapotba kerül. közben sokat agyalok, mekkora szerencse, hogy nem kell kauciózni, előre fizetni meg ilyenek - mondjuk nem lenne miből, az biztos. így is rezeg a léc rendesen, pedig még csak hódereka van.
éééés, ma könyvellő, saját cégügyben. khm. négy hónapja szarok rá, most meg visszakaptam ezt a figyelmetlenséget egyetlen nézésben. szerintem apukám sem tud ilyet, pedig ő aztán tud nézni. csúnyán.

toronyiránt

(Agócs Írisz képe)

...2

nagy élmény megérkezni egy üres lakásba... a mosógépből piros lé és kolbászdarabok folynak... kezeljük úgy a konfliktust, hogy nem is találkozunk. ja. (...)
elslattyogtam hát a gyóccertárba, s rendes, stresszes nőhöz méltón szorongásoldót kértem. a kackiás bajszú pasas nagyokat kacsintott, miközben megsúgta, hogy a hova tabletta frankósabb 1-2 pohár sörrel letolva. namost hogy én hüje vagyok, az egy dolog. de hogy a gyógyszerész úr mondjon ilyeneket?! szevasz magyar egészségügy, szevasztok patikusok. (amúgy asszem igaza van egyébként :) )

...

mindannyiunk közös emeséje (kinek mostmár indul ugye a busza) ma reggel egy helyre kis virágos kendőben sétált a dzsámi megett, és egy kontyos, idősödő asszony agyát lőtte a szokásos szövegeivel. mikor közelebb értek, a hölgy felsóhajtott:
- emese, de egy borzasztó erőszakos nő maga! - és cinkos vigyorral kacsintott rám, aki már távolról is mosolygott a díszes kompánián. emese meg csak mondta, mondta, hogy "ééén??? még hogy én? hát én kértem bocsánatot először, pedig semmit sem vétettem, és még ennek áll feljebb..." igen nagyon sajnálom, hogy a végét már nem hallottam, pedig bisssztos nagyon érdekes története emesének ez is.

A Bourne-rejtély

... eddig kétszer jártam terápiába - mindkettő azért maradt félbe, mert vmi olyasmit vártak el tőlem, amit bár az eszemmel tudtam, hogy helyes, a lelkem nem akarta. és jöttek a dumák arról, hogy az ember néha továbblép, mert már nem közös az út, meg kiskutyafasza. utólag az egyikről bebizonyosodott, hogy a lelkem hibázott.
most lehet, hogy a másikról is kiderül az igazság. az anyukám bele fog halni. és én is.

Folyton Coupling

a hétvégéről hát:

anyukám oldalasa továbbra is a "felejthetetlen" kategóriába tartozik, és ezzel viszi a "szabadnapok legpozitívabb élménye" díjat egy az egyben.
ezen felül ugyanis csak nőnap volt, amit én világ életemben utáltam, lévén, hogy ilyenkor félignyílt borzasztóságokat ("dobverőket") bújtatok celofánokba, és hallgatom a "férfiak" vinnyogásait, hogy micsoda drágaság, és ezt nem is érdemlik meg a nők, meg a szemét anyósok depláne nem, és ugyan mikor van férfinap a világban... érdekes módon tökugyanezeket mondták a téeszcséből félrészegen hazadülöngélő csávók akkor is, mikor még csak 130 centi voltam és katicás hajpánt virított a fejemen, és kimaradtam a suliból, mert dugdosni köllött a dobverőket a celofántokba nemzeközi nőnap alkalmából... ja, és kaptam veres rózsát is. ilyet sem merészelt még eddig senki.

na meg apukám (...) és nem változik semmi, és kétségbe vagyok esve, és nagyon szomorú vagyok és az összes életkedvem elmegy ettől, mert legalább ők szeressenek már és bízzanak bennem, ha más nem is. de még ők sem :(

így most tapicskolok megint a szarban, a sajátomban. tehetetlen vagyok magammal. ilyenkor biztos kurvára érdekel a népszavazás.

Potteros éjszaka volt

aztán mélyen elgondolkodtam azon, hogy szabadságra kéne menni másfél óra alvás után inkább, nem munkahelybe. persze nem, mert lelkiismeretes vagyok (igenis az vagyok).
(...)
így egész nap kurvafontos dolgokon tűnödöm, míg lassan, bandukolva járkálok konyha-cigarettázó továbbá irodám közt. a legújabb tűnődéstárgyam például az, hogy vajon a kollegnők mi az istent csinálnak dohányozás közben? mer' én mondjuk feltöltöm a kávégépet, átpuceválom a tálcákat, utántöltök cukrot/lófaszt, mosogatok, leviszem a szemetet meg ilyenek. és mer' mondjuk ezt még mástól nem láttam. inkább megrohad a szemeteszsák tövében, de kurvára nem mozdulna meg ám egyikse. persze ez nem fontos, csak eszembe jutott. vajon otthon is ezt csinálják?
(...)
meg még azon is gondolkodtam, hogy régen hova tettem az idegesség-kupacaimat. aztán rájöttem, hogy szépen mindig elmondtam egy laza félórában a napi ügyeket, és már túl is voltam rajta. ha otthon volt gond, azt meg kb. havonta nyugalomban összefoglaltam, az érintett pedig itt és itt igazat adott (ott és ott meg nem), majd kidolgozott vmi koncepciót a jobbításra, végül igyekeztünk úgy is csinálni, aztán lett belőle vmi vagy nem.
szóval ezek most is így jók lennének azért, a heti 1-2 ordításos szakításos műsor helyett.
(...)
aztán meg várom az estét nagyon, mert oldalast akarok enni. rendes, igazi, anyu-féle vacsorát.

Figyelemelterelés következik

az úgy volt, hogy a főnökke ma behozta a gyerekét, üzleti alapon vállaltam egy félórácskára (annyival engedett el előbb tegnap a worldpress miatt ugyanis) a felügyeletet.
a kiscsávó 2 éves múlt, és elég bújós meg szemlesütős, például rögtön az apja ölébe menekült és a számológépet a feje elé tartotta, amint meglátott. (nem csodálom persze, ultraszarul nézek ki mostanában, ma meg depláne). enyhe riadalom ült az arcára és nyöszörgött, mikor kettesben maradtunk, na, innen szép nyerni egy világfájdalommal túlterhelt fostalicskás napon, nem igaz?
aztán kerestünk holdat meg csillagokat a térképen, a lefűzős mappák színét gyakorolgattuk, miközben azon a kerek izén jáccotunk be/kidugósat, majd minden helységben úszást (vagy kúszást?) mutattunk be a kollegáknak (feltörölve a világ összes porát), akik többször és fennhangon közölték, hogy tisztába kéne tenni. mondjuk én rákérdeztem kétszer is és aszonta a gyerek, hogy nem akarja, úgyhogy nem firtattam a dolgot tovább. (az igazat megvallva igazuk volt a kedves munkatársaknak, de ez mellékszál és csorbítaná a dicsőségemet, úgyhogy kussolok róla). a végén még olyant is csináltunk, hogy ő mondta, hogy alszik, én meg becsuktam a szemem, és akkor ő azt mondta, hogy wááááá, én meg illedelmesen felijedtem... ekkor jött meg a főnökke, akinek az irodájában a padlón hasaltam épp, és akkor elvitte a gyereket (aki egyébként nyöszörgött utánam még a lépcsőházban is ám) hirtelen máshová. nem értem. szerintem jól érezte magát, meg én is. (ma éppen az a mindenmásodiknap van, hogy gyereket akarok, most azonnal)

Doktor House

már tudom, miért csinálom a töréses dolgokat: tegnap két édesanyával is csacsogtam, egyiknek 13 éves a kamaszfia, másiknak 18 éves a leánya. mindketten a tehetetlen dühről számoltak be elsősorban, meg a nemértésről, hogy dehát ők mindent megtesznek, ez meg erre sem képes, vagy még csak arra sem képes. nevetek rajtuk, hagyd élni őt, mondom, miközben meg (most pl.) engem is csak feszít az a kibaszott, tehetetlen düh... ilyenkor szoktam szétverni a lakást, egyébként.
- mérges vagy? ideges? szomorú? sajnálom. szeretlek. te meg rohadj meg a mérgedben, idegedben és szomorodban, addig én iszom néhány sört.

Coupling1

az volt még, hogy nekiláttunk az új-lakás projektnek. rögvest a pince összerántásával kezdtük, majd az óccsóheverők jobbra-balra toligálásával folytattuk a dolgot. a papírok lassan-lassan rendben lesznek, ez is valami, sőt, sok is.
aztán eljött á. mihozzánk, és meglehetősen álmoskás hétvégét ültünk meg hármasban, amiben a legjobb az akvárium-terráriumlátogatás volt, a legrosszabb meg a kismacskás történet, amit depláne nem akarok hosszabban taglalni, csak innen is üzenném annak a lelketlen vadbaromnak (aki képes volt 3 db 1-2 napos cicát nejlonzacskóban kicsűrni a panelház aljába, a bokorba) hogy a kurvaanyád, te igen nagy faszfej. emiatt is tele vagyok bűntudattal, és egyetlen dolog vigasztal - nálamnál csak jobb helyük lehet az állatvédőknél (lévén, hogy nem szeretem a cicákat a panelban/az ágyamban/és egyelőre az életemben sem lennének jó helyen).

A mások élete

bizonyos értelemben kevés vagyok, az van.