otthonérzet

szóval valószínű, hogy azért nem érzem otthon magam anyáméknál, mert itt vagyok otthon. két órája ugribugrizok a lakásban, sóhajtozva locsingálom a virágokat, cigizgetek, iszom egy pohár bort, üldögélek, gyertyázok, oszt örülök. csak annak, hogy itt vagyok.
(persze ez elterelő hadművelet is lehet, mert dolgoznom kéne, de nagyon kurvára, ám ez most nem tartozik a tárgyhoz.)

barka

egy kicsit reméltem, hogy mondjuk kellően bizarr lesz ahhoz ez az összeállítás, hogy vidámságom, vagy legalább vicces kedvem legyen, ha rátekintek, de egyelőre vannak kétségeim. elképzelhető, hogy ez egyszerűen csak gusztustalan.
(hoztam rózsaszín, piros meg fehér tojáskákat a barkámra, amin virágminta van, meg strasszok. hát, izé. ezen még gondolkodnom kell.)

még néhány

óra a paradicsomi állapotban, aztán elhúzunk idával HAZA. kicsit nem is bánom, mert ebben a közegben komoly félelmeim támadtak, hogy hosszabb távú maradás esetén két hét múlva megjelenek a piros gumicsizmámban frissen dajjerolt fejjel a helyi sportbálban, vermutot szopogatok ott, és magam is kijelentem, amire itt bárki - ismétlen bárki - képes: miszerint még én is lennék miniszterelnök, mer' az mindenkinek dekurva jó lenne. félreértés ne essék, nem a falusi léttel van bajom, hanem ennek a falusi létnek a létével, ahol annyira erős a jobbszél, hogy győzök kapaszkodni cigánybérenc libcsi hozzállásommal csendben, nehogy körösztre feszítsenek. mindenki echo tévét néz egész délután, és tényleg hiszi traktorostól kőmíjjesig a nép, hogy képes lenne a világot jobbá tenni, ha beletennék a pozícióba.

szóval jó volt itt, köszönjük, de még jobb lesz máshol.

ida vidéki létéről

(valahogy úgy képzelem, hogy többet nem kezdek posztot azzal a felütéssel, hogy valahogy úgy képzelem, de sajnos ismerem magam, előre is elnézést kérek.)

az egész itteni baszakodást szerintem ida élvezte a legjobban, természetesen, és én ennek örülök, mert majdnem olyan jó anya vagyok, mint kádi a hauszból (ugye, csabi?). egyrészt közel nyolcszáz négyszögölt kellett felporszívóznia, ami azért szerintem nem teljesen sikerült, mert néha elfáradt a kurva nagy feladatban, és megdűlt a betonplacc közepén égnek álló lábakkal hasat süttetni. másrészt rengeteg érdekes dolgot fedezhetett fel a mi kis gazdaságunkban, így sejtéseim szerint több döglött verebet és köbméter trágyát is sikerült elfogyasztania, amire én a magam részéről nem akarok gondolni, hanem a szőnyeg alá seprem a problémát egyszerűen. aztán mivel apámnak is van kutyája, aki még szeretetrohamosabb, mint az enyimé, állandó kényeztetésben volt részük - a mamival mindent megtettünk, hogy hasonló mennyiségű rajongást kapjanak mindkettőnktől mindketten. negyedrészt meg elvittem a balatonra sétálni, nem is egyszer. úgyhogy most jó legyen ám, mert.

a vasárnapról

meg a redves, tetves, kbsztt krv anyját annak, akinek nem jut eszébe, hogy vasárnap reggel nyolc órakor nem illik bazmeg virágér' gyönni, főleg nem nálam! egy piros, egy fehér meg egy rózsaszín, meg kis szülinapi kártya - hát rohadjál meg komló közepén zsákba varrva!, csak hogy vmi örökérvényűt idézzek be ide.

(jó, tudom, óraátállítás volt, de akkoris!)

a tisztázásról

valahogy mindig úgy képzeltem, hogy hatalmas érzelmi viharok lesznek e beszélgetés körül. ordítok majd, sírok, toporzékolok, szétverem a fejét, lerúgom a veséjét - mindezt hosszan teszem majd, naggyon nagyon hosszan, hogy felérjen azzal 20-22 évvel, amit én, és ahogy én éltem meg, miatta. (...)

semmi ilyen nem volt. jöttünk haza az albán-magyar meccs kocsmai vetítéséről*, és nekiállt nekem navigálni, hogy már igazán a családra kéne gondolnom ennyi idősen, és mire várok még, és kell az életben taktika, meg fasz tudja, mi.

akkor elrepült az agyam. higgadtan, nyugodtan kérdeztem meg, szokott-e arra az estére gondolni, és hogyan? és hogy viszonyul azóta hozzám, s magához, és milyen jogon kér tőlem bármit számon a világon, mikor fél életemet az határozta meg, hogy azt az egy estét valahogy (szülői- és bármiféle segítség nélkül) helyre tegyem. mindegy, nem akarom elmesélni az egészet. akkor megerőszakolt, és pont. most elsírta magát, és bocsánatot kért. pont.

nem tudom, hogy lesz ezután.

*alapvetően erről szólt volna a poszt: meccs a "két amazonban" címmel, de.

az ellenőrzésről

rendes, korombéli felnőtt leány főképp csak szájal, aztán pár gyulabácsipálesz után a felelősség tudatában vigyázó szemeit a gazdaságra s a nagymami vacsorájára fordítja inkább. még szerencse, mert apukám este mindenre rákérdezett, mi hogyan áll, jobbra-e vagy balra nő a muskátli, mennyi a temperatúra 3 óránként, milyen a széljárás és a többi. csipejemből feleltem a fogas kérdésekre, csak ott buktam el, mikor a gázóraállást feszegette, de nem lehet minden tökéletes. egyelőre jól muzsikálunk, amíg a szülők boldogan toligálják a kisunokát hollanhonban, éljen!

most meg főzök megin' ebédet, csupa rabszolgaság vidéken az élet.

a szomszédokról

"remélem, jó buli egyedül ülni a nagy házban."

igen, nyuszika, még az is jobb buli a veled való találkozásnál, hogy fél lábon állok 4 órán keresztül és mondjuk szopogatom a kisujjamat.

és akkor mari nénit még nem is kavarom ide, pedig tegnap ő is beugrott egy fröcsire. de őt legalább kedvelem.

a csendes falusi estéről

nos, épp fogyasztottam böjti (talán úgy hívják) hermelinemet* pirítóssal, mikor hét tájban csöngetett egy tag. nálunk nincs olyan ugye, hogy nem nyitunk ajtót - maszekolunk immár 30 éve, első a vevő. szóval belép a csávó, lengén előadja a vörösrózsa van-e kérdést, mire kedvesen elmesélem, hogy szegfűtermelők vagyunk, meg egynyárisok, nincs. hát akkor jó lesz a szegfű is, mit bánja ő, 19 szálas csokrot neki oda**.

kicsit felröhögtem, mondván, hogy momentán öt szálat is remegve kötnék meg (16 éve nem élek a bizniszben), mellesleg hulla sötét van szedni, és egyébként is - vegyen a teszkóban fehérneműt, annak a csajok mindig örülnek, és kilitin még biztos van nyitva olyan. de csak nem tágít, ő szívesen világít elemlámpával, csak légyszi. akkor bedobtam még egy kegyes hazugságot, miszerint én mennyire örültem 30. szülinapomon éjjel kettőkor egy plüssmalackának, azt a benzinkútnál is kap, de süket fülekre találtam, hiába hánytam borsót falra. végül abban maradtunk, adjon egy órát***.

kibaszott mázlija van, hogy ennyire empatikus állatka vagyok és a végletekig támogatom a szerelem intézményét, mer' végülis elkészült a mű. ahhoz képest nem is olyan ronda, remélem, holnap beszalad egy menyasszonyi csokor-rendelés szombatra, csak hogy legyen még némi kihívás ebben a pár napban.

* camambert sajt reszelt fokhagymás, olivaolajas bazsalikomos, borsos szlötyiben - borzasztó nagyokat alkotok most, hogy délben lencselevessel és krumplispogácsával debütáltam.

** a megalomániás falusi parasztját neki, de komolyan.

*** azt a részt mondjuk nem mesélem el anyukámnak, mikor az unokájának hitt a faszi, állítva, hogy engem soha a büdös életben még nem látott. emlékeim szerint tavaly adtam neki kölcsön anyu leanderjeit töktitokban egy estére vmi lovas fogadáshoz, de mindegy. azóta 15 évet fiatalodtam, nyilván.

a fűtésről

előzmények: viszonylag családi vállalkozásuk van a szüleimnek virágtermelési szempontból. néhány napra külföldre utaznak egyéb másik gyerekükhöz és unokájukhoz, a nagymamát és az egész kócerájt mindeközben egyik gyerekükre (azaz rám) hagyják.

no, reggel hatkor megkaptam apámtól az eligazítást. a vidéki élet első szivató-pontja a hajnalban kelés, erről basszus, nem volt szó! szóval olyankor kell kiiktatnom a gázkazánt meg a ventillátorokat, vagy miket - ehhez a kazánházban kell eltalálnom 15 dugalj közül valamelyiket, illetve a sátrakban a színes gombok közül szintén valamelyiket. mivel maga a feladatkiosztás is a reggeli órákban történt, pontosan nem vagyok képben, de majd meglátjuk.

aztán jön majd a folytatás, a fáskazánba gyújtás - eddigi egész délelőttös tapasztalataim szerint az is szívás, vagy én nem csinálok vmit jól (ügyelni kell a barackmag, a fa és a levegőztetés arányára). az mondjuk egy fontos infó, hogy ne a narancsszínű sherpa pulcsinkban könyököljünk rá a vasmonstrumra drukkolni a lángoknak, mert annak csúnya vége lesz/lett.

aztán temperatúra állandó ellenőrzése/kapunyitás-zárás következik, majd fűtési szempontból körömrágás úgy éjfélig, hogy nehogy 3 fok alá menjünk, mert akkor megint dugaljakat és gombokat kell eltalálnunk.

mellesleg

lélekben már készülök a vidéki napokra:

én: te figyeljel, ha van ra lehetoseged, be tudnad hozni holnap az egyik kapat? :D anyamnak nagyon kene, es agyonmaceral erte...

.

az idát vissza/el fogom cserélni, ha tovább kutyásodik, csak mondom.

nem mindegy

hogy "szerelek" vagy "szeretlek", ugye.

nemsztori

jövök ki a boltból, kissé mellettem ordibál és lököd egy fiú egy másikat. pakolok be gyorsan, úgy tűnik, ennyivel vége a dolognak, másik jobbra, egyik balra. aztán hirtelen egyik másik után szalad, és hátba rúgja, épp a bolt előtt, aztán ütni kezdi, és ordibál - nem tudom mit, nem hallok. másik a falnak dől, bújik az arcával befelé, védi a szemüvegét, és tűri, hogy rugdalják a veséjét, egyik pedig ordibál, fenyeget, üt továbbra is. először messzebbről szólok, nem tudom, mit, aztán közéjük megyek. a kocsinak baszva végzem a "faszt szólsz bele te büdös kurva" mondattal a fülemben. sajog a derekam, amíg velem törődik egyik, másik iszkolni próbál. egyik még utánaszalad, megfenyegeti, eltiltja másikat még a környékről is. az megadóan megígéri, és el. függöny.
pattanak fel az autóajtók, csak 3 faszi nézte végig a jelentet tétlenül. egyik még ordibálja saját igazságát, úgy megy el a bolt előtt, minek ajtaja nyílik, s vagy 3 vásárló egyszerre lép ki rajta.
jóestét.

(nem, nincs semmi bajom, nem fáj semmim, nem köll aggódni, nem arról szól ez az egész. egyik cigány volt egyébként, másik meg valszeg egy hangyát sem taposott el egész életében. nemhogy egyiknek beszólt volna. ez a bajom max, nem más. )

saját

dolgaimról nem nagyon szoktam írni, úgyis mindenkit csak a zida érdekel, és ezzel nincsen semmi bajom nekem, sőt. csak ma úgy geciszarul kezdtem érezni magam, ahogy ültünk a napsütésben a jégkuckó előtt kávézva, eszterháziszeletet eszegetve, hogy én meg most milyen jól vagyok, és mekkora szemétség ez már a gazdasági- és politikai és mindenféle fasz válság kellős közepén, amikor csak panaszkodni ér, örülni meg nem szabad véletlenül se, semminek se, sose. mert úgy igazából nincsen semmi, de ez a jobbikfajta semmi, nem a rosszabbik. tele van szeretemekkel - nfgnek újra vannak faszás gumijai, két kibaszott jó koncerten senyvedtem most esténként, találkoztam mindenféle régi- és új- és jó emberekkel; a levegő tele van felém (is) hullámzó érzelmekkel, közben úszni megyek, és jó bort iszom, és pihenek is végre, és a franc fogja rosszul érezni magát, ha nem muszáj. legfeljebb majd jobban titkolom a dolgot, hogy ne bosszantsak fel vele senkit.

még mielőtt

bárki is azt hinné, hogy tökéletes, már-már szimbiotikus kapcsolatunk fogaskerekei közé sosem hull homokszem, vallok. keveset voltam a héten esténként itthon - volt is hiszti, kisebb-nagyobb, hát nőből van ő is, megértem. tegnap aztán direktbe figyeltem arra, hogy együtt töltsük a délutánt, nagyon fáni volt, de komolyan. azt hittem, kárpótolva vagyon a kislány, erre jövök haza a muzsika hangjaival a tagjaimban éjfél felé, a lakás meg darabokban. ida életében először széthordta a szemetest, szerintem dacból. nevelő célzattal minden darab szemétnél megálltam mélázni és papolni egy csöppet, ő lesúnyt füllel hallgatott végig, aztán a helyére küldtem, és nem jöhetett be a szobába. még most is horror-sértődés van részéről, borzalmasan.
csak nőkkel ne kezdjen az ember, basszus.

a türkiz

csoda megérkezett hát pápáról utánvéttel 11 ezerért, az egész iroda ügyvezetőstül, tibikéstül a bicajom körül élvezkedik, s közben nagy pelyhekben, csendben, ismét esni kezdett a hó.

a tibor

lenge rinya-reggel-életképet akartam idebiggyesz, de rájöttem, hogy tibor ennél többet érdemel. nem tudhatja, hogy nyolc előtt nem szabad engem felhívni (most azért elmesélem majd neki), mert félálomban kiszámíthatatlan vagyok és dacos, és csakazértis legalább fél órát rárántok még az amúgyiskésőre, és akkor elkések még sokkal jobban, és akkor lebasznak, és kilencig rontva vagyon minden. de ez már elmúlt, mindjárt kanalazunk halászlevet, amihez hajnalban a tányért kérte, és biztosan jól szórakozunk majd, mert úgy szoktuk.

szóval tibor nyár eleje óta dolgoz velünk - régen vmi bányászközösségben pénzügyezett, hozva az összes ilyen jellegű sztorit, ami már alapból megérte. aztán a tibi mindig jó kedvvel rendelkezik, de mindig. (egyetlen egyszer szomorkodott szüret kapcsán vmi sikeretelenség végett, de akkor meséltem neki az emberi természetről, amihez, ha nem is szervesen, de hozzá tartozik ez a fajta érzés is. úgy tűnt, megértette, de nem hajlandó elfogadni, szerencsére.)
tibornak hatalmas "bányász-szenyói" vannak, "stifivel", ha jól viselkedett, parizerrel, ha mérges az asszony... tibor szereti a bort, az életet, a horgászatot, a szőlőt, a kutyákat, a feleségét, bennünket, kislányokat, a munkáját, a jó kajákat, a nagy bulikat, az embereket, a pálinkát, szeret építkezni és szeret kertet művelni, bazmeg, ő mindent szeret. mosolyog sokat, mint a vadalma, reggel megdicsér, hogy csinos vagyok már megint, imádja a zöld teámat és hálás érte, azonnal ugrik, ha segítséget kérek - nem tudom, olyan ő, mintha nem lenne igazi. pedig az. nagyonis. sóhajtok egyet, hogy halászlé, erre ma azt ebédelünk... közben olyan sztorit mesél majd, amin lehet vihogni, és minimum úgy kezdődik "89-ben, mikor a kaukázusban vonatoztunk...", és előránt majd egy fényképalbumot (mert úgy szokta), amiben még hetyke és csinos legény volt és épp kirándul/hegymász/bográcsol vagy mittomén mit, de vmi jót csinál, az tutter. tiborral öröm a napi 4-5 wellnesz (kávé-cigi-duma), öröm a hurkás/kolbászos és egyéb "huszáros" reggeli, öröm még csak ülni is mellette, ha csönben vagyunk épp, mert vele még azt is lehet. tibikéből írni kellene egy regényt, minden magyar okulására szerintem.

szeretem azt a tudatot, ami tibivel kézen fogva jár - hogy lehet ám így is élni.

a jóker margójára

mostan nincsen erőm, se kedvem megörökíteni e vidám színházas délutánt, s az azt követő érdekes vallási vitát, melyet verekedés is fűszerezett kedvenc régi törzshelyem, maradjon csak ennyi a napból:

"és akkor a bogi megprófétálta a kati néninek, hogy 15 év múlva sanyi lesz, rákban."
helló, világ.

sálálá

hirtelen felindulásból inkább vettem egy bicajt. pénteken érkezik, szép.

nfg újra

amikor már a politikus is rámpirított, hogy ilyen pót/virslikerékkel ám csak az első szervízig jó utazgálni - én meg már lassan két hete ezzel furikázok - elmentem a gumisokhoz, hirtelen felindulásból, délután ötkor. a fiúk rákérdeztek, sokat mentem-e vele úgy, hogy már megvolt a baj, mire én teljesen természetesen közöltem, hogy igen. honnan tudhattam volna, mégis honnan? kicsit csattog, kicsit félrevisz, nasaztán? igazán nem értem.
aztán azt is megkérdezték, nem gondoltam-e arra, hogy a pótkereket felfújassam. nem, nem gondoltam arra, örvendezek, hogy kisebb asszisztenciával egyáltalán sikerült úgy fölszerelni, hogy ne essen le.
és aztán mondták, hogy ezt már nem lehet megmenteni, hozzam el a nyárigumijaimat holnap. mondtam, hogy ez bonyolult, kérek pár napot. nem nagyon értették, de most nyilván nem kezdem el magyarázni, hogy a birtokon van exexéknél, oda pótkerékkel nem merek kimenni, munkaidőben amúgy se tudok ilyen szarokkal foglalkozni, és különbenis. hajlandó lettem volna inkább másikat venni, de nem engedték. a gondos férfiak, azok.

költői (?)

és akkor mi lenne, ha felköltöznék budapestre és olyan munkám lenne, amit szeretek és amihez feltehetően a legjobban is értek a világban?

ápdét másnap: átgondoltam. egyelőre nem megyek sehova. inkább lakást szeretnék, édes, pici garzont, ahol a mazzagok el vannak dugva valamilyen úton módon, és nem esek bennük el állandóan, de a kutya sem rágcsálhatja és takarítani is lehet tőlük. lehetőleg belvárosi, lehetőleg galériás.
mekkora egy karrierista állat vagyok én.

szombaton

juj meg huj
meg minden egyéb...

annak ellenére

hogy sokszor sokkal inkább érteni vélem a férfi-lelket, mint a sok hülye nőket, azért a héten volt pár történés, ami kapcsán csak ülni tudok, és bután nézni, és megint pornószőkítésre gondolni egyetlen megoldásféleképpen.

amúgy meg sűrű és dolgos napok voltak (és lesznek) ezek, elkezdtem újra más munkákat is csinálni, mint ami kötelező. a pályázatok és a bűnözőknek gyártott papírok mellett a legújabb kihívás egy panziónyitásban való aktív részvétel, egyáltalán nem értem, miért engem kérdeznek meg ilyen dologban, de megkérdeznek.

aztán tegnap lemázsáltuk h-val idut, és jelentem, 2 tányér brassói, meg az egy hete napi fél házikolbászka után is 12,3 kiló a szentem, már egész kutyaformájú, szinte szép. rajongói klubja folyamatosan bővül, a stár meg kezd szerintem beleőrülni az osztatlan sikerbe, engem is állandóan macerál. most amúgy beteg, tippelek a túlkajálásra, és borzasztóan boldog vagyok, hogy a frissen sterilizált lakást félóránként körbe tudja fosni.

nem mondom, hogy nincs szép életem, mert van.

szólni

szeretnék, hogy aki gyereket akar csinálni nekem a jövőben, az kurvára maradjon velem életünk végéig és viselje együtt az anyagi- és lelki terheket, mert.
(ezt most az ida-létből szűrtem le okosan egy egész napos, finom apek ellenőrzés után közvetlenül, rohanva a gyerekért a kozmetikába. szép lett amúgy.)

kisdétől

két frankóság:

"hol van ez a hőszemély?"

és

"de mééér találták ki a marketingesek, hogy a némakacsa némakacsa legyen? de mééér???"

két és fél éves, és akkora a feje, mint az enyém. rajongok.

életjel

szóval nem öltek meg az idegenek sem a függőágyért, sem idáért (pelegrina szorgosan ellenőrzött is, köszönöm!), egyszerűen csak nagyon jól érezték magukat minálunk. a pécsrevágyók ne olvassák tovább, mert megfájdul a szívük...

pénteken istván pincében indítottunk, aztán kávé a napsütéses jókai téren, egy kerékcserét is prezentáltam nekik rögvest (csak hogy tudják, hova jöttek), majd tettye és felszab.szobnál naplemente. este fokhagymás sajtkrém, házikolbász (márakinek), fröccsök és kuba.
szombaton uszodában kezdtünk, aztán villány vonattal, isteni borok szépen, szelíden, harcsapörkölt kapros túrós csuszával. pécsett művész, hangulat, zöld. mivel szülinapot is ünnepeltünk, a végére azért néhány pálinka is csúszott az ügybe.
ma reggel tulipánttal keltettek, meg egy kis hisztivel, mert a fiú nem tudott bejutni a házba, de asszem ez volt az egyetlen viharfelhő a hétvége egén. égervölgy, teca mama, pihenés, szépidő. a vásár kimaradt sajnos, de mindent ugye nem lehet. hát így. most elég fáradt vagyok és nincs kedvem a jövő héthez, természetesen. sírhanttal vigasztalódom, amit egy kedves illetőtől kaptam, akire szeretek így gondolni mostanában.

erősen

elgondolkodtam reggel fél kilenckor, mikor megébredtem 10 óra alvás után, hogy akkor én most így kimenjek-e az utcára, vagy ne... a kozmetikus judit néni ugyanis édes volt, drága volt, még cigiztünk is az esemény közben, szóval tényleg mindent megtett annak érdekében, hogy én jól érezzem magam a mészárlás közben, de bazmeg úgy néz ki a fejem jelenleg, mintha egy negyvenhat éves kiélt kurvának nyomogatta volna ki valamely ügyfél merő perverzióból, mocskos kézzel a pattanásait.
szóval valahol értem, hogy csak öt évente vettem rá magam eddig az ilyenekre, és egyben mélyen csodálom ismét kitartóbb nőtársaimat.

műtét

után egy hónappal bátran kijelenthetem, hogy ida gyógyult állapotban van. virgoncabb, mint valaha, imád vendégségbe járni (gyalog voltunk h-nál tegnap és le a kalappal előtte!), vízivási szokásait kontroll alatt tartom, szerintem kutya baja. érthetetlen szeretet-hullámait egyelőre jól kezelem, bár azért egyszer rádörrentem a hét elején, hogy baaazmeg, én menstruálok, és nem te...
ő szerdán, és ma megyek kozmetikába a harminc felett minden perc ajándék program keretében. na így. amúgy meg senki nem kérte ezt a szomi esős szart ide, mi lesz így a hétvégével? francba. 8-kor gondoljatok rám kicsit.

az egyszeri lányról

következik egy újabb bájosan idióta sztori, most.
szóval mikor svarcvaldba mentem, és feltörték az autómat, és ellopták anyukámék zsírúj laptopját, és vettem délután egy másikat, és igazából kakaózni akartam budapesten szívem szerint valakivel, ehelyett xp-t telepítgettem az utolsó utáni pillanatokig hullaidegben, na szóval akkor siófokon szálltam vonatra egy dobozos sörrel. a dohányzóban egy pár volt csak rajtam kívül, jöttek a karácsonyozásból megrakva rahedli ajándékkal és kajával, ez messziről látszott. olvastak bőszen, én is úgy tettem, egy-két szót váltottunk csak. aztán fehérváron becéloztam a restit utánpótlás végett, a pár lánytagja pedig leszólított, h nem-e én vagyok az, aki... és hamar kiderült, hogy egy évfolyamon toltuk 1-2 évig. gyorsan meghívtuk egymást sörökre, aztán már mint régi ismerősök utaztunk budapestig, számcsere, gyertek pécsre, miegymás.
na, jönnek pécsre, így nálam lesznek a hétvégén. most ez tudatosult is bennem, miután este szóltak az érkezés időpontjáról... nem az, mert szeretem mutogatni a városkámat, meg van is mit, meg tök jó is lesz ez majd, de milyen egy hülye vagyok már?!*
a kérdés, hogy szerintetek mit. gondoltam egy városbanmászkálós kocsmázós péntekre, egy szársomlyó-villány szombatra, meg egy égervölgy-teca mama esetleg tvtorony vasárnapra. ez így jó program lehet?

*pelegrinával megegyeztünk titkos jelszókban. ha mégis megölnének a zidegenek a függőágyamért teszem azt, a h-t szeretném felkérni hivatalos gyámnak ida szempontjából. most meg megyek aludni az új kombinétomban, amit ma szereztem be, el nem tudom képzelni, milyen okból, de egy átdorbézolt éjszaka után ki is kérdez bármit? (annyira tudok vásárolni, h nagyon... az m-es kicsi, az s-es nagy, és különbenis. ismerik a "próba" fogalmát maguk?)

a böjtről

meg aztán pláne nem mondhatok semmit, megmondta az e-vangélium, amire lelkesen feliratkoztam, hátha nyerünk pelegrina ajánlómmal egy érdekes dvd-t. persze alulmaradtunk a sorsolásban, így most csak hiányos bibliai műveltségemet foltozgatom (mi ugye sütilenyomásra használjuk a szent könyvet családilag) a napi leckékkel, ahonnan tudom, h nem szabad kérkedni. amúgy megvallom, a hús kurvára nem hiányzik. de a sör...
(hatodik napja van két doboz érintetlenül a hűtőmben, ez ám a kunszt.)

a MÚLT hétről,

mikoris beköltözött a szomorúság az otthonomba, csak keveset mondhatok. tisztes mazochista szellemként végigettem magamról az összes bőrdarabokat, más egyéb most úgysincs rajtam. ültem sokat szemben a félelmeimmel éjszakahosszakat, némelyikkel kardoztam is, másikakat meg visszanyomtam a sötétségbe. önutálat, irigység, hiúság maradt bőven a felszínen, velük most együtt kell élni egy ideig, amíg nem lesz belőlem kicsit jobb ember. addig meg szégyenkezek persze, meg félek, de mostmár élni is ideje lenne. szóval mától ma van. eddig jól megy.