6/30/2011

pár óra még,

néhányezer karakter, fénymásolás, pecsét, etesd meg a macskát légyszi, kutya a kertben, köszi, aztán indulás.
most is menekülni fogok, és az okokban is vannak hasonlóságok, de nagyon remélem, hogy ezúttal sokkal-sokkal jobb lesz minden. 
tavaly teljesen össze voltam zavarodva - bekerültem ebbe a közösségbe, amit itt labnak szoktam hívni, túl voltam az első pár hónap fáradtságos őrületén, közben meg próbáltam leszakadni a szerelemről. persze szakadni nem úgy kell, hogy ordítod a világba bele, hogy NEM, NEM, NEM, közben meg mégis összetalálkoztok, mert úgy legalább mégnehezebb mindenkinek. és szakadni nem úgy kell, hogy elmenekülsz, mostmár ezt is tudjuk, mert azt sem lehet...

most csak a nyugalmat szeretném, a közösség szarjai elől elmenni csendes békébe, ölelő gócikarokba, kedves emberek közé, szerelmemkezét fogva. más menekülés lesz ez nagyon. és ezért hálás vagyok mindig, amikor képes vagyok békét érezni. érted.

helló, szerbia, szevasz dombos feszt, jövök zituval, árcsival, meg egy gyönyörű, automata váltós baszomnagy saab-bal, amivel egyelőre nem sikerült összebarátkoznom, de annak is eljön pár óra múlva az ideje. a fiú meg majd jön utánunk. valami izgis helyen fogunk lakni, de részleteket nem tudok, mert az összes kérdésemre góci csak ennyit válaszolt: 


"Dragam varlak benneteket... a vendegeimkent a Katai tanyan lesztek elszallasolva.... egy negy agyas szobaban.... reggelivel... ebed vacsora nalam....
csoknagyon varlak"

jó menni oda, ahol várnak.

6/28/2011

az új

közmunkásunk az egyesületben erősen hites. nehéz lenne elmondani, milyen érzéseim vannak úgy fél órája, mióta löki a jutyubon a bajjerfriderikás hallelújás istennyilákat. nem, nem linkelek, mert szeretlek téged, kedves olvasó.

amúgy meg sokat gondolkodom a vágy nélküli életeken - ha sosem szeretnék semmit, nem is ér majd csalódás, nemigaz? miközben meg tudnék őrülni ettől a lebegéstől - a múltban élésről már leszoktam, a terv- és céltalanság meg a jövő képeit nem erősíti. a jelen meg olyan, amilyen. lebegő-remegő-bizonytalan.
a feltörekvő öröm és érdeklődés (például a puttonyos autók irányába', vagy mondjuk a szerbiai pár nap míján) mindenesetre üdvözölve van - azt hittem, én már csak szorongó szívvel tudok rettegni, de hálistennek nem. minden rendben lesz majd nemsokára, gondolom.

6/27/2011

élményeim

most autókkal voltak főleg, meg jó emberekkel, meg rossz emberekkel - tanultam elég sokat magamról is, másokról is, meg tekknikailag is, úgy érzem, ebben a pár napban.
és most vissza kell szoknom arra, hogy nem vagyok egyedül sem fizikailag, sem lelkileg - egyelőre úgy tűnik, hogy a lelki távolságok lettek nagyobbak, és nem a prága-pécs a leküzdhetetlen messziség...
mindenesetre 3 éjszaka, és elmegyünk egy kicsit gyakorolni szerbiába ezt a távolságleküzdést, addig meg kussolva dolgozom ezerrel, hogy legalább a lelkem tisztább legyen...

ps.: és ellopták a biciklimet is, úgy néz ki.


6/23/2011

négyszer néztem

végig bőgve a men in trees első évadának első részét, szinkronnal, az éjjel.
el lehet képzelni, milyen kibaszott állapotban vagyok.

ha nincs,

akkor nincs.
mélylevegő.
benntart.
benntart.
kifúj.
engem is un valaki, mondtam szomorúan akkor.
mélylevegő.
benntart.
benntart.
kifúj.
én még nem vagyok képes szavak, jelzések nélkül, csupán megérzésből működni, szeretni.
mélylevegő.
benntart.
benntart.
kifúj.
nagyon szeretlek. én is. írtam ekkor, és jól elgondoltam, hogy ki mindenkinek tudom ezt bármikor odaadni. nem mindenkinek. szomorkodtam akkor.
mélylevegő.
benntart.
benntart.
kifúj.
emlékszem jól erre az érzésre. nem volt ez olyan rég. jobban emlékszem, mint arra, ami fél éve történt. fáj, fáj. bőgicsélek kicsit,
mélylevegő.
benntart.
benntart.
kifúj.
akkor egyedül alszom. elfogytak a képek. elfogytak az üzenetek.
ha nincs, 
akkor nincs. 


6/21/2011

azért mosolygok egy kissé cinikusan,

mikor a tegnap délutánra gondolok.
... halálfeszkóban-idegben megyünk a tökéletes házba' leszedni a tökéletes hársfavirágokat a tökéletes időpontban (előtte nap esett az eső, érted.) a tökéletes kertben kikapcsolva a tökéletes riasztót, meg minden,
amikor megpillantjuk a fa ágai közt az x. díjas művész főbérlőm faterját, amint a vaslétra tetején szedegeti a zacskóba a hársfavirágokat.
enyhe indulat keletkezett bennem. megnemmondom, miért, de úgy ledorongoltam szerencsétlent, hogy majd' lezuhant félelmében.
jeleztem, hogy azér jöttem, hogy szedjem, minek szedi. meg hogy igen, tudom használni a létrát. meg hogy igen, megmutatta, hol szárogassam. és igen, nem találtam meg a cseresznyét, amit a hűtőben hagyott nekem.
aztán elmenekült. csak úgy egyszerűen.
és akkor azt gondoltam, hogy nagy és félelmetes vagyok, pedig dehogy. csak kétségbeesett.
szóval ezt csináltam az öreggel. édesem, semmi_rosszat_soha_nem_tett_nekem. nem is értem. (talán a saját szüleim saját elvárásait látom ebben a szettben, amiben nem tudok otthon lenni. ja, lehet.)

amikor már

majdnem megőrülsz a tehetetlenségtől és a dühtől és az állandó görcsöktől és fosástól (ne menjen pénzügyesnek, bazmeg, aki nem bírja!), és elszánod magad, hogy előszeded azt az isteni lényt magadból, akárhol is van (ha harc, akkor legyen harc...) na akkor elkezdenek csordogálni a jobbhírek.
laborilag is, retekileg is. 
nyári napforduló van, új szakasz csillagállásilag is, energetikailag is. 
mostantól jobb lesz minden. én mondom.
mára például már aludtam is, hetek óta először görcs nélkül. juhúúúú.

6/17/2011

a szalmaság

alkalmat adott egy kis kimaradásra az este, nem mintha kerestem volna, vagy ilyesmi. elmerészkedtem egész a sétatérig, romafesztivál, parno graszt, hejehuja, sokember. meg is ijedtem úgy a közegtől, hogy áthúzkodtam inkább h-t egy friss helyre (tititá), amit jóbarátok izemeltetnek, úgy gondoltam, ott biztonságban vagyok...
sok ismerős köröttem, mosolyok, kedvesek. mivanveled. hogyvagy. deszépvagy. dehiányzol. mérnemjársz. deholnapjössze. igyámá. na igyámá. nemá, hogynemiszol. hiányzol. 
néhány poén még a párkapcsolatra/házasságra, aztán lassan elfárad mellettem mindenki. négyig pörgök még otthon a kávéktól,
reggel nem hallok semmit - se telefon, se ébresztő, se lófasz.
és megállapítom magamban, hogy bár iszonyú kedves mindenki, meg tényleg jó ezeket a fejeket látni, akikkel jobbra-balra napi szinten ittam magam hüjére mondjuk tavaly ilyenkor,
de azért ez nekem nem hiányzik. egyáltalán nem hiányzik.

6/16/2011

a papírforma


meg a valóság abban különbözik egymástól, hogy most pl. nem a balaton körül tekerünk boldogan, hanem buzi üzenetekben és képblogokban próbálom felköszönteni a pasimat, aki most valahány éves pont. mert munka van. meg mert nincs amúgy se' pénz semmire. és nekem ettől kimegy az összes hajam lassan, hogy itt baszódok 1,5 diplomával, 11 éves szakmai tapasztalattal 3 munkahellyel úgy, hogy 16-án pont nincs már egy fillérem se. és vagy fél négyig dógzok éjjel, vagy hajnalban hatkor kelek, szóval az kurvaisten, hogy 10-12 óránál kevesebbet nem tolok naponta, csak többet. ez szerintem nem normális, és nem tudom, mások hogy a faszba jönnek ki a dolgaikból, de nekünk ez így nem megy 180 ezerből - apehtartozással a nyakamon, hiteltörlesztéssel, a kocsi biztosítás nélkül,  2 lakás fenntartásával. nem is csodálkozom azon, hogy szorongok, komolyan. ilyen egy kibaszott országot én még nem láttam. 

azt se tudom, miben lehet itt egyáltalán reménykedni. gondolom a csodában, vagy a jóistenben.

6/15/2011

két hatalmas,

szerintem teljesen valószerűtlen méreteket öltött macskával élek együtt, december óta.
igen, én.
gyakorlatilag szeretem őket - bár most épp annyira hullatnak szőröket, hogy az már szinte idegesítő - ami mondjuk annak ismeretében, amit erről a fajról gondolok, magam számára is meglepő.
hogynemondjam idegen.

most, hogy nincs itthon az apjuk, rám vannak utalva. jól is ment egy ideig - együtt aludtunk, dolgoztunk, ettünk, szeretgettük egymást a magunk módján... de azért most nem kicsit hibáztam, mikor gyenge 27 órára a nagyobbik vadat a fürdőbe zárva feledtem. 
cserébe összeszart mindent, szétrágta az ajtófélfát, és reggelig nem tárgyalt velem.
akkor odabújt mellém, szépen megbeszéltük az ügyet, aszonta, nem haragszik.
így vagyunk hát. hihetetlen ez nekem azért.

6/13/2011

rend van

a vonalon, ahogy apám mondaná...
mindegyik gyerek él, jelenleg alszik. megvolt a túra gyengébb pánikrohamokkal, szóval minden fasza. a tejberízs is jó lett, a szülők által hátrahagyott feladatokat megoldottuk, a kullancsokat kiszedtük, meg lettem dicsérve a legidősebb által, hogy jól bánok a gyerekekkel. 
szépen barátkoztam idegenekkel, mióta hazajöttünk is csak dógzok.
aktív, meleg, összességében jó nap tehát.
csak azt nem tudom, hol van ilyenkor a szívem/lelkem, hogy átérezni is tudnám a leszaladott jókat. úgy azért teljesebb lenne.
meg mostmá' a pasim is megölelgethetne amúgy. de még 12 éjszaka messze van-

maroknyi

olvasótáborom két oszlopos tagja is jelezte kézfeltartással, hogy nehezen követ mostanság, bár még mindig szépen írok, meg minden, de lófaszt se' értenek belőle, az az igazság. mondták, s akkor újra sokat kezdtem gondolkodni az íráson is, meg a blogon is, meg hogy mi is történik úgy velem tényleg heutzutage. 
no, és általában az történik mostanság is, ami a boldog, kék korszak előtt is gyakran előfordult velem - miszerint elbizonytalanodom a dolgaimban vagy a vágyaimban vagy a munkámban vagy a velemélhetőségben vagy ..., és akkor ide bármit betehetsz, ami már veled is előfordult valaha, én is csak húzni szoktam egy lapot egy problémával, aztán azzal bevonulok a sarokba, átlényegülök valami nemszeretett kis állatkává, és onnan üvöltözök kifelé (lehetőleg hang és szó nélkül), hogy törődjél velem, erősíts engem, ölelj meg engem, szeressél egy kicsit, hát látod, mennyire félek. akkor aztán az arra érzékeny járókelők (nevezzük szeretteknek) észreveszik, hogy baj van!. megpróbálnak törődni velem, erősíteni engem, és biztosítani öleléssel is szeretetükről, de én, onnan a sarokból  dobálom csak őket sárral, mindenféle műanyag kacatokkal, ételmaradékokkal, meg a testemből-lelkemből kiszaggatott-kiharapott egyéb dolgokkal, és közben nem értem, hogy nem tudnak mellém állni, szerencsétlenek.

és hogy mostanában gyakran van ilyen tetszőleges témájú elbizonytalanodás, ezt tudom mondani, tisztelt bíróság, ezügyben.

másügyben meg
voltunk borzasztócsinosan partiesküvőn a velencei-tónál igazi 82-es hangulatú, kétcsillagos üdülőben, ahol elég sokat nevettünk, és minden várakozásommal ellentétben jól is éreztem végül magam a buliban is. többször nosztalgikus hangulatba csöppentem, és gyermeki tisztaságú örömöm is volt legalább kettőször, szóval nemtom, mit pampogok.

és befizettem a navszámlára (t.i.: apeh) az első évi ügyet. már csak kettő van vissza - mármint év - és súlyos szorongási lehetőségemtől szabadulok meg egyszer, s mindenkorra. egy okkal kevesebb lesz a bizonytalanságra, jajistenem, mi lesz velem így. 
komolyabbra fordítva: csülköt (tejfölösen, sok szalonnával) toltam a jeles nap alkalmából, a fiú meg, akivel tudod, na ő meg bélszínt, véresen. nincs mit hozzáfűznöm a történtekhez.
szóval mit hüppögök itt.

meg volt a benneleszekatévében, és végülis csak félig mertem énmagam megnézni a zadást, de így is lett egy egészen fura élményem. hogy láttam ezt a csajt... tökbéke és harmónia volt benne, hogynemondjam kedvesség és/vagy báj, én ezt láttam. és ha az emberek is ezt látják (tévében vagy valóságban, most tökmindegy ez), amit én láttam, akkor meg kurvára nem értem, mit buziskodok a sarokban napokig, de tényleg.

arról nem is beszélve, hogy igen nyugodt és békés napokat töltöttem budapesten - igaz ugyan, hogy a cigányfesztiválra pont csak mutatóba jutottunk el, de isten bizony, nem hiányzott ebből a hétvégéből nekem semmi, de semmi. (kicsit a fiú, akivel tudod, de ez nem ide tartozik szorosan tárgyilag.) szóval be lehet fejezni a pampogást, gondolom.

reggel túra sokgyerekkel, hello.




6/08/2011

a veszélyek

sora nem fogyatkozik.
remegő lábbak szaladom le a kötelező köröket - hátizsákért ki, kutya eszik, teszkóban mosószappan és alsógatya, üzembe be, feladatok ki, csomag bepakol, ebédet megköszöni-megeszi, autóba be, könnyek a vasúton ki. két óra van.

és most kezdj aggódni. (pozor!)
elengedett kézzel lavírozok a mosógép mellett.
majd szárít a kötél.
mindez még négyszer.
féléjfél van.

elengedett kézzel

ültem az ágyon este. micsoda vakmerőség, micsoda veszély! éreztem a sejtjeimben a Bátorságot, az Erőt.
de leginkább a magatehetetlen remegést.

ügyesen arraoldalogtam egész nap egyébként, amerre adhattak feladatokat. azokat szégyen nélkül nem tudtam volna nemteljesíteni. 
így verem át magam, így tartom fenn a hazugságaimat mások előtt.
mérlegelek, persze. és még mindig jobb, mint kapaszkodni az ágyon fél délután, és mérlegelés után sokpálinkát meginni, arra hivatkozva, hogy attól legalább tudok zokogni.

de értem én, hogy ez unalmas, nekem is az. inkább majd arról írok, ami jó vagy vicces.
mint mondjuk azt hallani a kantikában, nekem címezve, hogy
- a város legjobb nőjéhez van szerencsém, személyesen?
haha, háthógyne.

6/06/2011

pofozgatom

az imázsom, netudja, nelássa, nesegítsen senki, aztán azt érzem, hogy hazudok ezzel.
és hazudni nem jó - szerintem kábé anyukám felé van olyan hazugság, ami elfogadható.

szóval most nem hazudok.
nem vagyok képes dolgozni.
nem vagyok képes hinni.
nem tudok szeretni határtalanul.

tudom, hogyan kéne, de nem megy.
ez a szeretetlen gyerek bennem üvölteni kezd, dacolni, hisztizni, és nem tudom, hogyan lehet őt lenyugtatni.
csak várom a segítséget kívülről, ami nyilván nem jön.
nem tudja, hogy jöjjön. én pedig nem tudom megfogalmazni, hogy ez vagy az, így vagy úgy segítene.
nemtudom, misegít.


vegyél fel, anya.



találtam

néhány bogáncsot a pulcsim ujjában. a pulcsim rózsaszín, kámzsás nyakú, és gabócától kommunizáltam el pár éve. gabóca mindig eszembe jut, ha a rózsaszín pulcsit felhúzom, de mondjuk azon felül is szokott, persze, nem kevésszer.
szóval van, hogy a világ nagyobbat fordul fél perc alatt, mint azt képzelni tudnád.
ez reményt ad arra, hogy tovább is ily módon fordul. hogy nem is képzeled. vagy hogy visszafordul. még az is lehet.
bármi lehet, ha ezeknek gyereke, azoknak meg házassága van, érted.

6/02/2011

évfordulók

vannak mindenfelé... például mostanság vonultunk be a csillivilli katedrálba hosszas sétánk után pelegrina kolleginával, aki akkor még nem tudta, hogy brinkmanné lesz belőle, freiburgba jár majd menő drámás oviba eneszkás fizetésért és vájemszijét fúj a fúvószenekarban négy év múlva... egyáltalán nem tudtunk akkor még ilyeneket, az más kérdés, hogy elviccelgettünk valami hasonló forgatókönyvön. 
aztán nem ilyen rég történt, de azért érdemes már megszámolgatni a hónapokat a mese-ügyben is, merthogy a fiú, akivel szeretek együtt aludni már vagy fél éve hagyja és/vagy szorgalmazza ezt az együttalvás dolgot... mondjuk nekem olyan, mintha ez öröktől fogva így lenne, pedig dehogyis.

amúgy szoktam bonyolultabb dolgokon is gondolkodni, minthogy mi volt adott napon, iksz éve, csak valahogy az ihlet sem jár énfelém mostanság.
Powered By Blogger