amikor a nő végre

megköti az alkut - mert rájön, hogy egyszerűen minden könnyebb úgy, ha nem akar, csak elfogadja, amit kap - akkor végül minden majdnem simán megy. negyedjére odaadják a hitelt is, gépet is, csillog-villog rajta a vindóznyolc, nem kell bedugni sehová órákig használat közbe', megnyissa a dógokat meg miegymás. egyszóval működik. (és persze szép is, mert hamár ez nem, akkor legalább az...)

mindezt másfél évnyi szenvedés-nyervogás és fél évnyi aktív baszakodás után tudom tanulságként levonni. elképesztő nő vagyok, tulajdonképpen. és most ezt még csak nem is rosszból mondom. 

és akkor tirárárám, ő az:

elindult

a telepi munka, meg a komplex is - ott elvileg nem dolgozom, gyakorlatilag meg azért mindig van valami, amit még légyszi, csak most, csak itt... - közben dübörög a retekmeló is. gyakorlatilag 2 fajta állapot van - vagy munka (napi 10-14 óra), vagy ülés és kifelé bámulás, szívfacsaró szomorral, hogy most akkor tényleg csak ennyi az életem?

igazából én csináltam ezt is. és ilyen értelemben nem is sajnálom. csak nem tudom, meddig lehet úgy élni, hogy nincs örömre képesség, nincs honnan energianyerés, nincs lelkesedés.

talán majd a két ünnep közötti napok. talán ha eljutok odáig, hogy legyen vágyam a havas erdőben mászkálni egyet. talán ha le tudom törölni a számról a dacot. talán. meg ha. én is unom ezt, rég.

az idei jézuskától mást nem kérek én, csak megnyugvásra való képességet. de azt nagyon kérem.

a terveim

nagy része azzal a kimentéssel nem valósul, hogy egy előző terv nemmegvalósulása miatt haragszom a környezetemre és magamra, ezért dacból a következőt meg el sem kezdem csinálni... ilyen az adventi nyitogató is, helló.

sok esély nincs arra, hogy legalább ezt a sort rendezzem, meg motivált sem vagyok túlzottan. nincsenek ugyanis szép történetek a fejemben - szörnyülködések inkább és félelem, szakad a világ össze körülöttem, nemjók a rezgések, boldogtalanok az emberek, fáradtak, nyűgösek, türelmetlenek, elválnak, kirúgják őket, elárverezik a házukat, becsapják egymást, bár szerintem tudod, miről beszélek, hisz te is itt élsz, vagy legalább a rokonaid lehetnek ilyen szerencsések.

szép történet tényleg kevés van, és alig van érzékem rá, hogy azokat egyáltalán észrevegyem

viszont leesett az első hó a hétvégén, és hát mit mondjak, a hegynek ez is igen jól áll, csinoskaság, szépség. ennek például tudtam örülni kicsit. volt néhány olyan órám is a napokban, amikben nem volt kötelező csinálni valamit, és így önszántamból, kedvem szerint tehettem régnemtett dolgokat.

és kedvem lenne a következő 21 napot úgy tölteni, mintha ezek lennének az utolsók. szemberöhögve minden nehézséget, minden káoszt, minden szart, félelem nélkül. na, pl. ilyenekre kéne használni az 53 kilónyi dacot, ami bennem van. ennek még értelme is lenne.

na, majd próbálkozom.