és nagyon hiányzik

az ida is.
nézzék csak, milyen szépek voltunk...

egy kicsit

kezd olyan lenni az életem, amilyet nem biztos, hogy szeretnék - nevezetesen most a betáblázásokra gondolok, amik miatt a barátaimmal is úgy találkozok, hogy sehogy (esetleg felhívnak vasárnap délután, miközben főzök, vagy átvisznek a szomszéd pékségbe kávét inni, mert arra majdnem mindig hajlandó vagyok, akkor is, ha sok a dolog), és a családi programok is annyik, hogy ájultan megnézzük a castle következő fél részét, kb.

és mondjuk az ember ne csodálkozzon ezen, ha két fél állása van meg egy egész. tulajdonképpen nem is csodálkozom, csak gondoltam, ha valahol lehet rinyálni, akkor mondjuk itt legalább lehet.

és akkor elég fáradt is vagyok, meg közben tök beteg is, ami így kipihenés nélkül pont nem múlik el, hiába tolom a rubofenistennyilákat a fejbe. ezt megintcsak értem, tehát nem az értelmi képességeimmel van a baj, énszerintem.

ahogy azt is értem, miért vagyok mostmár a pehelysúlyúak kategóriájában (nemtom, amúgy az mennyi, szerintem 50 kg, azt kész), mondom, nem az agyammal van a baj.

hanem még fejtegetem, hol a baj.

(addigis: itt is írok néha - majd olvass itt is néha!)

kalandok (3) / hollanduséknál

és igen, végül a rakéta tömegkályha-biznisz odáig sodródott, hogy utaztunk egyet hármasban kiváló kollégáimmal, autóval, amszterdamig. hivatalosan munkaügyben, de igazából azt csak egyikünk csinálta - a másik kettő örült, hogy. (egy kicsit olyan volt a szitu, mint valami markos-nádas kabaréban, hogy az egyikünk jól hall, a másikunk jól beszél, a harmadik meg mindig ott van velünk vagy valami ilyesmi, csak nálunk az egyikünknek jó a kocsija, a másikunknak az angolja, a harmadik meg gondolom a hab a tortán - na az voltam én.)

szóval így mentünk át megint a havas nyugat-európán, fagyban-ítéletidőben, több-kevesebb valótlan előfeltevéssel a fejünkben, mint például hogy érdemes szombat hajnalban megérkezni, merthogy nem az. én amúgy is meg szoktam feküdni a félőrült-részeg holland fiataloktól már a balaton parti büfézgetéseim során is, és hát most sem lettek szimpatikusabbak ők nekem. mondjuk zuhogó esőben sétafikálni úgy, hogy minden hamar bezár az orrunk előtt, amúgy sem vicces. aztán végül tekertünk hazait, megágyaztunk a kocsiban, benyomtunk egy cougar town-t, így végül minden rendben volt...

ahogy a következő napokban végig - nekem csak annyi dolgom volt, hogy ne gondoljak arra, mi elől menekültem, és mennyi ideig tart az egérút, minden más csak ajándék volt: a néhány óra az unokahúgommal meg a tesómmal, a tengerparti séta, a delfti belváros, a jó kaják és piák és hasisok. a tempó nem volt egy őrült, vagy én magam vagyok a mindennapokban őrült, ezt igazán nem is tudom, meg nem is érdekel. szerettem ellenni, a svábságuk és agyonszervezettségük ellenére bírom a holland közeget, hisz elég jó a sajt, sok a bringa, a kanális, meg a meseországság, úgy anblokk, dugnám, ugye.

hazajönni meg tudjátok, milyen. 

még most sem vagyok magamnál, pedig pár nap már bőven eltelt. csak közben minden megvárt itt szépen,

ami elől úgy hittem, jó elmenekülni.

jó amúgy, csak sok értelme nincsen. 

és mintha ezt már megállapítottam volna ebben a blogban párszor. 

:elnéző mosoly: 

  

és a kalandokról (2)

namost a legjobb szakirodalom ebben a témában nyilván pelegrina blogja, ahol az érdeklődő 2-4 évre visszamenőleg vicces és tudományos írásokat olvashat a svarcvaldi farsangi játékokról. így aztán ezt a hagyományos részét nem is elemezném - az egyszerű (külföldi) látogató számára látható/érzékelhető oldalt azonban szívesen lenyomom:

... azaz ilyenkor kezdődik az ünnepség a mocskos csütörtökkel (ez úgy emlékszem, hetedikén volt), aminek a lényege az, hogy aznap indulnak az események: este mindenki hálósipkában, hosszú hálóingben és piros-fehér csíkos zokniban mászkerál, és kábé mocsokmód sokat iszik, ünnepelve a farsang kezdetét. és valami fát is felállítanak mindeközben a norma (ottani lidli típusú bolt) meg a városháza közt a forgalmas utcán. a fa egyébként a májusfához hasonlít, mondom zárójelben - de ezt pont nem tudom szépen mesélni, mert mi még ilyenkor bőven a dzsípieszről vitatkoztunk valahol salzburg környékén, mikor ezek az események történtek.

nade másnap már az volt a program, hogy a pelegrina fúvószenekara szépen felöltözött jó melegen, és találkozott a bluméban (amit még nem láttam nyitva eddigi életemben, de most volt szerencsém), és a bolond-egyesületükkel egyetemben megkezdték az egyik közeli faluban a körjátékot, aminek az a lényege, hogy kocsmába be, néhány számot lenyomnak, isznak egy páleszt (vagy amivel megkínálják őket), aztán vonulódnak a következő helyszínre és örülnek egymásnak az utcán, mert amúgy sok ilyen fúvószenekar és hozzá kapcsolódó bolond-egyesület van, egyenruhákkal, meg csodás maszkokkal (amilyet a pelegrina férje is szokott amúgy faringálni, pl. link.). az egyszerű emberek különböző álarcokat vagy jelmezeket öltenek magukra (mi például a férjemmel eredetileg gengsztereknek öltöztünk, de ő végül jobban hasonlított egy nyúorlinszi trombitásra a hózentrágerjával, mint valami maffiásra, és szerintem én is inkább csinos voltam, mint bármi más), de amúgy alig vannak egyszerű emberek - mindenki egyesületes vagy zenekaros, nekem legalábbis úgy tűnt. ezen az estén mi tán 3 helyszínt bírtunk, aztán magukra hagytuk a csapatot, és hazamentünk alunni, mert mi már nem iszunk féktelenül, se nem szórakozunk ennyi idős korunkban. sokkal jobb éjfélkor már ágyban nézni a treme-t, érted. 

akkor aztán voltunk a következő napon gyalogtúrán csodás napsütésben a bluméig megint, sütikéztünk és barátkoztunk a hatalmas havas fenyők alatt, és az egész teljesen olyan volt (meg szerintem általában az ottlét ezzel a festői környezettel), mintha egy mesében sétafikálnánk... aztán ezen az estén alapból mi nem mentünk a zenekarral, akinek ismét valami vonulós-ivós elfoglaltsága volt, hanem bőszen terveztük a havaji jelmezt másnapra, a bálra. igen, voltunk bálban is, bazmeg, vasárnap, egy hatalmas tornacsarnokban, ahol az alapszitu a többi naphoz volt hasonlatos: maszkosok, fúvósok, vonulás, svarcvaldmari... itten szépen villogtunk a pelegrinával a selyemorhideás füzérjeinkkel, amiket napközben varrogattunk (na jó, pelegrina takkerolt, én rendesen tűvel varrtam, mint az állatok) álmodozva a jövőről (merthogy öreg napjaink a német appartmanban ugye ilyenek lesznek - én főzök-sütök, ő ténykedik, aztán likőrkézünk és kártyázunk csendesen). bálilag végül a táncig nem fajultunk, mert mégiscsak van bennünk tartás, meg ez az autszájder-kérdés tán itt volt a leginkább tapintható, úgyhogy hamar eljött a treme-idő ekkor is.

a többi napon aztán még volt olyan, hogy másik faluban kocsma-vándorlás, meg egész napos felvonulás (itt például pont ágyba vitt egy csinos maszkos ember iszonyú gyengéden és teátrálisan többször megdugott, miközben vihogtam a piros-fehér kockás ágyneműben, a csapat pedig ordítva drukkolt a csávónak), meg voltunk a felbdergben is szánkázni, főzögetés, vacsorálgatás, pénzügyi-tervező-megbeszélés, és persze rengeteg alvás. meg egy napot rá kellett húznunk, mert jött a hóvihar-felhő-ciklonság, de mondjuk én ezt sem bántam. sőt, ujjongva folytattam volna még hetekig a háziaknál a mosogatógép ki-bepakolást és főzőcskézést, mert ez nekem igazán pihentető volt, és bármikor csinálnám megint.

annyiban azért maradtunk, hogy a szilveszteri hagyományosság inkább testre szabott esetünkben - legközelebb majd mindenképpen inkább nem farsangkor megyünk, de ez nem az ottani játékok hibája, hanem a miénk, akik már nem tudnak önfeledten vonulászni meg vedelgetni vadidegenekkel, pedig régen milyen jól ment ez is - amikor még fiatalok voltunk. viszont javaslom bárkinek az eseményeket megtekintésre, meg a festői környezetet is - aki mohácsot szereti, az itt egy hétig naponta többször juthat orgazmushoz, az tutter.

és most meg az van, hogy mégis megyek amszterdamba, szóval majd arról is riportolok, persze.