és igen, végül a rakéta tömegkályha-biznisz odáig sodródott, hogy utaztunk egyet hármasban kiváló kollégáimmal, autóval, amszterdamig. hivatalosan munkaügyben, de igazából azt csak egyikünk csinálta - a másik kettő örült, hogy. (egy kicsit olyan volt a szitu, mint valami markos-nádas kabaréban, hogy az egyikünk jól hall, a másikunk jól beszél, a harmadik meg mindig ott van velünk vagy valami ilyesmi, csak nálunk az egyikünknek jó a kocsija, a másikunknak az angolja, a harmadik meg gondolom a hab a tortán - na az voltam én.)
szóval így mentünk át megint a havas nyugat-európán, fagyban-ítéletidőben, több-kevesebb valótlan előfeltevéssel a fejünkben, mint például hogy érdemes szombat hajnalban megérkezni, merthogy nem az. én amúgy is meg szoktam feküdni a félőrült-részeg holland fiataloktól már a balaton parti büfézgetéseim során is, és hát most sem lettek szimpatikusabbak ők nekem. mondjuk zuhogó esőben sétafikálni úgy, hogy minden hamar bezár az orrunk előtt, amúgy sem vicces. aztán végül tekertünk hazait, megágyaztunk a kocsiban, benyomtunk egy cougar town-t, így végül minden rendben volt...
ahogy a következő napokban végig - nekem csak annyi dolgom volt, hogy ne gondoljak arra, mi elől menekültem, és mennyi ideig tart az egérút, minden más csak ajándék volt: a néhány óra az unokahúgommal meg a tesómmal, a tengerparti séta, a delfti belváros, a jó kaják és piák és hasisok. a tempó nem volt egy őrült, vagy én magam vagyok a mindennapokban őrült, ezt igazán nem is tudom, meg nem is érdekel. szerettem ellenni, a svábságuk és agyonszervezettségük ellenére bírom a holland közeget, hisz elég jó a sajt, sok a bringa, a kanális, meg a meseországság, úgy anblokk, dugnám, ugye.
hazajönni meg tudjátok, milyen.
még most sem vagyok magamnál, pedig pár nap már bőven eltelt. csak közben minden megvárt itt szépen,
ami elől úgy hittem, jó elmenekülni.
jó amúgy, csak sok értelme nincsen.
és mintha ezt már megállapítottam volna ebben a blogban párszor.
:elnéző mosoly:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése