aggódás van

szóval úgy emlékszem, a tegnap esti 3 órás faszakodás után abban maradtunk anyuval, h reggel tájékoztat a mamika állapotát illetően (mivel annyira rosszul lett, hogy el kellett vinnünk magunkhoz.) egész idáig cseszett csörögni, én hiába hívtam több fajta vonalon is - neki állítólag nem jelezte a telefonja, hogy én akaraok valamit. most egy kicsit érzem, milyen az, mikor elfelejtem felhívni anyut, pedig megígértem. de nem is ez a lényeg. a mi orvoskánk azonnali kórházba utalást javasolt, szívelégtelenségről, vészes vérszegénységről, rossz ekg vagy mirossebről és vizesesdésről gagyarászva... mennyire érdekes ez már, hogy három hétig a másik intézményben ezt nem sikerült kideríteniük?! mer' basztak vért venni, megy ilyenek?!
mostmár én is azt mondom, zárják be ezt a vidéki kócerájt a picsába. még meghal ott valaki, mert a kaja biztosításán kívül nem sokat tesznek a kedves betegek életéért, úgy tűnik. vagy lehet, h azt hiszik, ez csak egy öregek otthona, vagy mi?! aztakurva.

Fucking Amal

arra ébredtem, hogy valaki mászkál a lakásban. fűztem a mergőt, moccanjon, de nem vette az adást. egy ideig vívódtam, mi legyen - tán a kutya az, tán csak a felső szomszéd - de aztán összevarkartam a bátorságomat, és kimásztam a végesetelen folyosóra. egy faszi ment ki épp az ajtón, a másik meg jött helyette. mint kiderült, csak a pisilni akarnak nálunk. snitt. kísérem őket immár egy pincelakásban. akkora terek egy-egy szobában, mint a lakásunk maga, és mindig új és újabb nyílik, és mindig furcsább szögben, miközben árad a fény, pedig egy pincében vagyunk tudvalevőleg. a végén rátalálunk a ribancabbik főszereplőre (elin az esti filmből), és megnyugszunk. a pisilős bácsi az ő apukája, feladatom pedig a kislánnyal csacsogni a leszbikusságról. aham.

(akkormárinkább johntravolta lett volna, bazmeg, a get shortyból. azt is néztem tennap...)

a szánalmas

szó az egyik leggyakoribb mostanság a gondolataim közt, úgy hiszem. de használni most a fost fogom inkább.
- nagymami végre hazamehetett a kórházból, és ez örömteli, és remélem, végre aludt egy jót az éjjel. és az is nagyon frankós, hogy minden nap beszéltünk, szerintem mindkettőnknek jót tett! (az más kérdés, hogy kurva magyar egészségügy, hogy az istenbe van az, hogy 84 évesen 6 hétig kell éjjel-nappal fosni ahhoz - ebből 3 hét bentlakással az intézményben -, hogy végül kitalálják, antibiotikum kell, azt kész?!)
- adómentesen adható béren túli mifasznak köszönhetően annyi kuttúra jegyet kapok, hogy még fosni is múzeumba járok majd az idén. (az más kérdés, hogy pécs városában nem is nagyon lehet máshol használni, mint múzeumban, meg a szerintem igen fos nemzetis színházban. áááá.)
- úgy tűnik, sikerül megválnunk a birtoktól - megállapodás született a vételárat illetően. állatijó. új életet kezdhetek, vagy vmi ilyesmi. (a fos csak annyi, hogy nem akarnak foglalózni, de szerződni meg viszont azonnal, a messzi meg épp vitorlázik.)
- a nagy örömhírek végett üvegpezsgővel tértem tegnap haza. (aztán végül úgy esett, hogy egyedül kellett meginnom az egészet, így most hangulatilag, párkapcsolatilag és egészségileg is nagyon fosul vagyok.)

(két szót nagyon utálok egyébként - nyilván többet is, de most ez jut eszembe - az egyik a hányás, a másik meg a fos.)

"nehéz

napok egy nő nemű bolygón" kb. ez lehet a mottóm mostanság. jaj annak, aki a közelemben próbál lenni, elnézést is ezért. a totális semmittevés a hétvégén dexter- és californication-maratonban csúcsosodott ki, eredményként pedig egy frankós tojásosnokellit, egy ida-fürdetést és egy banda-alakuló ülést sorolhatunk fel csupán. én persze nem lettem bandatag, csak az ida, aki a verőleány és a kisfőnök is egyben, meg a mergő, aki meg a nagyfőnök, ugye.
hja, hát máskor nem nevetek majd rajtuk, hátha úgy bevesznek a későbbiekben. a bandába.

dexter

ha azt mondom, tennap lerohadt az autóm és pocsolyák közt vergődve keveredtem haza, vajon ki nevet? amúgy asszem én, a saját farkába harapdáló kutya/kígyó, vagy mi.
mindenestre délelőtt inni egy cseppnyi házipálinkát tiborunk születésnapja alkalmából jó. emlékeztet keltás nyarakra/őszökre/telekre/tavaszokra.
reggel meg összeölelkezni a világon a legjobb. ez majdnem biztos.
jééézusom, jókedvem van!

pár perce

megfenyegettem egy politikást, hogy micsoda csúnya világ lesz akkor, ha egyszer én elkezdek kavarni. persze annyira nevetségesnek hangzott, hogy én is elröhögtem magamat a végén. sajnos ő nem - enyhe baszogatás- és hisztériaszagot érzek most a levegőben.

az estélyről

hetek (hónapok?) óta nem voltunk képesek összeegyeztetni egy csonkacsaládos megmozdulást... a két 30 év körüli nő már szipogott a konyhában a reménytelen jövő felett, mikoron mégiscsak megérkezett a roller. és annyira jó lett, hogy még. minden. a paprikáskrumpli. a sör. az, hogy beszélünk. kösz, főnök! ez nagyon kellett.

az

megvan, amikor vmit nagyon nem akarsz, de nem tudod megmondani, hogy bocs, de nem? na, nálam ez állandó görcsöket okoz, aztán a leleplezés után meg baszott bűntudatot.
ma kettő ilyenem volt. kettő. az egyiknek e-mailt írtam, a másik váratlanul felhívott telefonon, annyira váratlanul, hogy a szokásos felvegyem-ne vegyem para helyett belehallóztam. vállvereget (nem), ezen is túl vagyunk. akkor most megnézem, maradt-e e kis krumplipüré és paradicsomsali.

the wire

őrület van - lassan csordogáló sorozat, kellett vagy 5-6 rész, mire ráéreztem, de akkor meg nagyon. drogos-nyomozós-piálós-okosos, cseszettül emberi, és ez meg most olyan jól esik nekem. nem azért, mert vigasztal, hogy más is elbassza. az engem sosem érdekelt. csak hogy nem kell belegebedni a tökéletességbe, mert olyan úgysenincs, sose.
kábult zombiállapotomat csak néha zavarja sajgós rettegés a jövőtől, most örüljünk ennek. meg az isteni mustáros flekkennek. úgy tűnik ugyanis, főzni még tudok.

101

na, hát van ez az új "kismunkám" - szervezetfejlesztési projekt-írás ormánságban, baszod. van ennek vmi diszkrét bája... mikor hányinger kerülget már az elején az egésztől, és mégis csinálod, mert tartozol, és vmiből meg kell adni, ugye. nókomment.
aztán voltam orvosnál. a portásbácsi a gyerekosztályra akart küldeni, aztán inkább bocsánatot kért. a doktornéni téppénzre akart küldeni egy hónapra, de inkább adott gyóccereket. és tőle tanultam a nókommentet is, bizony.

adam cadmon

azt mondja a Vörös oroszlánban, hogy "A szavaknak nagy hibájuk, hogy mindenki mást ért alattuk. Először egyeztetni kell őket, mint a különféle órákat."
milyen kis igaza van.

gondoltam,

szintet lépek azon a listán, és előkaparom a jó fél éve gyűjtögetett számlaborítékokat, megspékelve egy kis újakkal, csak hogy nagyobb legyen az élvezet. és hogy alaposabb legyek - és ne zavarjanak össze a 12, 17, 24 és 10 ezres számlacsomagok - fel is hívtam a közszolgáltatót, hogy ugye rendezném, de mit. bár ne tettem volna. mondhatom, hogy kurvaélet?!
és akkor most autószerelő...

my name is earl

nemtom, mi a szent szarért délelőtt fél 10-kor jönnek a nagy felismerések, de tele van velük a tököm. kussolni, dolgozni.

közérdekű

... aki aggódik ilike táskája végett - amit a konzumban hagyott - az többé ne tegye, mert meglett. reggel kaptam az arcomba a hírt: ilike csilingelt, bácsi kezitcsókolom-kisztihandozott bőszen, csodás volt, azt mondhatom. aztán ilike arcába húzta a napszemcsijét, kiperdült az ajtón és még odavetette: leánykoromban szeleske voltam, úgy tűnik, ez mostanra sem múlt el...