esett, hideg volt,

alig tizenvalahány fok... én meg fogtam magam, belementem a boltba, hipót vettem (sokat), szalvétát, zsepiket meg egyéb ilyen háztartásos dolgokat (fene sem emlékszik, mikor csináltam utoljára ilyen igazi bevásárlásszerű bevásárlást - vágod, még kenyeret is vettem!), hazaszaladtam, és nekiestem... összeraktam a ruhákat a vasárnapi teregetésre (cserélünk nemhasználós ruhákat egymással, labos csajok), mostam szőnyegeket, plédeket, terítőket; elrámoltam a március 20-án hazaköltöztetett céhes papucsokat, papírokat, szemeteket, amik csak úgy be voltak baszva a sarokba azóta is; letöröltem a polcokat, mindent széthipóztam, és egyszer csak szép lett a lakás. nem ilyen simán összerámolt, hanem igazis, rendeses, tisztás... ember így még nem örült takarítás után, szerintem.
aztán vittem gyógyszert a betegnek, ott kaptam teát és mesét, majd kialmoltam a macskák alól is (mondtam, hogy macskákat etetek 2-3 hétig? na majd ez egy külön sztorri lesz), és 10 tájt tisztán, üdén bevackolódtam és elindítottam egy epizódot... akkor még hívtak pálinkázni, de én csak mosolyogva ingattam a fejemet, hogy mit képzeltek ti, mikor otthon lehetek, egyedül lehetek, nyugizhatok, hát hogy mennék én vissza a városba, az esőbe, a hidegbe?!
és még egy igazi dicséretet is kaptam blogilag.
szóval fasza kis nap volt, igazán!

az igazi sztorit

meg nincsen kedvem elmesélni. ha valaha nem érteném, mitől van annyi dac, makacsság, bűntudat, lelkiismeret-furdalás, hiszti, baszogatás, szomorúság, elégedetlenség, szeretet-éhség bennem, szóljatok csak, hogy család.
ültem ebben az egészben, és szokás szerint jöttek a felismerések. néztem őket, láttam magamat, és annyira, de annyira szomorú voltam, hogy elmondani azt nem lehet.
nem tudom, meg lehet-e gyógyítani bennünket, de azon leszek. ez végül is egy egész értelmes életcél, ha már új, saját családot nem építhetek.

mit csináltam a hétvégén?

- fogalmazás marika magyartanárnéninek szeretettel -

egy napsugaras péntek délutánon a kedvenc kutyám - az ida - meg én beleültünk a kedvenc autónkba, és egészen a varázskertig utaztunk hármasban. akkor csatlakozott hozzánk az egyik legjobb pajtásom, a p., aki hasonló irányba kívánt közlekedni, csak ő nem a családjához tartott, hanem a barátnőjéhez a fővárosba. de mivel szeretünk együtt utazni - barátilag nyaralásnak hívjuk ezeket a sztorikat - ezért a balatoni fővárosig együtt utaztunk a csúcsforgalomban. közben egyszer álltunk meg gumicukrot venni (sásdi benzinkút), és egyszer üdittőt inni (iregszemcse előtti szokásos büfé-falatozó).

amikor a p. továbbutazott vonattal, akkor ismét hármasban folytattuk tovább az utunkat a családi birtok felé, ahol megérkeztünkkor a kislány (unoka) homokozott, a dédike, a szüleim (ópa, óma) és a külföldön élő testvérem és neje (papa, mama) pedig nézte az eseményt, és fotózott és videózott. csöpi kutya idakutya láttán elbújt, és két napig utána nem láttuk. homokozás után vacsoráltunk sült oldalast dinsztelt káposztával és krumplival, ettünk süteményt, locsoltam magamnak egy italt, és kezdődött a diszkó. ez a nappaliban történt, a család minden tagja ült és tapsolt, az unoka pedig táncolt, főképp erre, meg erre, meg néha szerencsére erre is.
azután már csak egy kis sütit kellett enni, tortát és gyümölcsöt, illetve olasz slágereket letölteni az internetről, mert az óma meg az ópa már unja az autóban a sok magyarnótát (amit karácsonyra kaptak.)
a következő napon reggel nyolckor volt reggeli - azon fejfájásra hivatkozva nem jelentem meg - majd tízkor kávé, sütemény, torta és gyümölcs, ebédkor hús és sütemény, háromkor torta, gyümölcs és kávé, majd hatkor a vacsora következett (3 fogásos). az étkezések szüneteiben diszkó volt ismét, illetve mosogattunk rengeteget, meg terítettünk a következő étkezésre.
az esti órákban ópáék vendégségbe mentek, ezért a tesóm barátja és barátnője látogatást tettek nálunk - akkor zenehallgatás történt (pémobil, meg illés, meg omega, meg aztán a külföldre szakadtak honvágyaként kiszakadó különfajta himnuszok és egyéb magyarkodós, érzelmes számok). én ettem csipszet, mert eléggé ráértem, és fogyasztottam némi citromos üdítőt. amire elfáradtunk, addigra megérkeztek ópáék is, ők a zenehallgatás keretein belül fúvósokat közkívántak, akkor én fejfájásra és fáradtságra hivatkozva a bátyám szobájába mentem aludni (ott tudok jól aludni, micsinájjak.)
vasárnap reggel megint nem jelentem meg a reggelinél, emiatt ópáék keveset beszéltek velem, vagy semennyit. ezután kávé következett, torta és gyümölcs, majd ebédfőzés 14 személyre és terítés. közben természetesen diszkó. ebédre a tágabb értelmű család érkezett meg, vadpörköltre, sertéspörköltre, tarhonyára, krumplira, savanyúságokra illetve kávéra, süteményre és gyümölcsre. velük társalgások is voltak - a távol maradt unokatestvérek sikertelenségeit vettük sorra, illetve az enyémek is szóba kerültek. közben természetesen volt diszkó, és délutáni kávé és sütemény. öt órakor melegvacsoráztunk, majd diszkó és mosogatás volt még, illetve a vendégek távoztával tűzrakás és szalonnasütés volt a program. ennek méltó lezárása a 10 órakor feltálalt torta, illetve más, gazdag, sikeres és boldog emberek esküvőjének megtekintése a jutyubon, fotók nézegetése az iwiwen. ezután sajnos mindenkinek aludnia kellett, mert véget ért a hétvége.

nagyon jól éreztem magam a hétvégén, remélem, hamarosan hasonlóan boldog és étkekben gazdag találkozásra kerül sor, amikor a testvéremék újra látogatást tesznek magyarországon.

az igazán

felelősségteljes, ennyi idős nők ugye elmennek ingyenmoziba a pultosfiúkkal, és magukkal viszik a 13 éves kislányokat is, akik aztán nem mernek egyedül otthon aludni - mondjuk az ennyi idős nők se mernek, szóval tiszta nyereség egy ilyen, amúgy szar mozi.
persze tök jó mindeközben kapuccsínózni, meg fiatal fiúk és lányok kezeit szorongatni, és végül a kiscsajt hazavinni, körömlakkokról és a csávókról beszélgetni (még ha neki több is ezekről az infója, mint az ennyi idős nőnek).

délután aztán

megbeszéltük, hogy este kimenekülünk. fel a hegyre. nem kell majd beszélgetni, csak nézzük a várost alattunk, főzünk tésztát, bámuljuk a holdat és hallgatjuk a csendet. aztán kb. 4 óra leforgása alatt 28 emberrel találkoztunk, egyik közléskényszeresebb volt, mint a másik. szinte menekültünk előlük, fel a rengetegbe.
végül beszélgettünk is, de főképp bámultuk a holdat, hallgattuk a csendet, és néztük alattunk a várost.
reggelire túróstésztát ettünk szalonnával, hagymával, kávé is volt, tea is. a nap melegen sütött, és egyáltalán nem volt kedvem eljönni onnan.

az asztalos

mentésektől egyszerűen elrepül az agyam... magamban kicsit mindig megvetettem azon személyeket, akik ezt csinálják. aztán valamelyik este észrevettem, h nem fér el a sok szar az asztalomon a vidóz alatt, mert elmondanám, hogy mióta nem tudok belépni az ubuntuba, itten baszakszok. meg a mobilnetem is csak innen megy, szóval 2-3 hete gyakorlatilag win7-et használok ÉS asztalra mentek (mivan?!?!)
ettől annyira megijedtem, h hajnali kettőkor nekiálltam elpakolni. és akkor láttam, hogy március óta eszembe sem jutott háttérképet cseréni, hát még csak fel sem tűnt, kurvára nem is érdekelt a nagy vindóz logó. és akkor gondoltam, cserélek, hát miaz.
hát hosszas utánaolvasás és külön program letöltése, az!!! mert hogy linux alatt az az eljárásrend, hogy utánaolvasgatok és letöltögetek mindent, az oké. de win7 alatt külön program kell a háttérképcseréhez?! miafaszvanmár?!
mindegy, túl vagyok rajta.
de azért fel vagyok háborodva, kérem vissza az amúgy nemszeretem ubunturemixemet legalább.

valahogy sejtettem,

hogy amint akad 4 lazább napom, megjön a szél meg az eső, nehogy ám történjen velem vmi strandolás jellegű esemény, esetleg békés, teraszos, napsütéses borozás...
nagyon fáradt, nagyon nyűgös, nagyon lestrapált vagyok.
de küzdök a jókedvért, kis barátkozásért becsülettel.

feljegyezném még, hogy megírtam, kiszámoltam, lemásoltam, összenyűglődtem, leadtam. munkailag aug. 2-től vadállatság volt, de vége. legalább 4 napig nem pörgök ilyeneken, csak más dolgokon esetleg.

mai poszt újraírva

azt szeretném mondani, hogy nagyon rossz, hogy még mindig ide vagyok zárva le/be/ pécsre a sétállóutcának a végére/be, és van egy csomó dolgom, ami miatt aggódhatok bőven, DE
nyugodtabb vagyok sokkal már. és hazajött az ölelős pajtásom is, hozott nekem igazzi, kézzel készült szappant, még jó, hogy előbb szagoltam, mint haraptam, mert valójában medvecukornak hittem elsőre...
NAMEG
már nagyon vágyom arra, hogy kicsit másokkal és máshol is lehessek, valahol, nem tudom, igazából hol meg kikkel, mert tisztára elfelejtek itt vágyni már, annyira bele vagyok sokszor szomorodva a nemjókba. de majd kitalálom, ki bizony, ki én, hogy mire mehetek, százféle tervem legyen és a lelkesedés is megint belémköltözzön kicsit, hiányzik már ő is, nemcsak magam.
tisztelettel jelentem, kicsit még jókedvem is van. felháborító.

5 éve

ilyentájt közel 20 tizenéves vett körül a kisszékelyi művelődési házban... drámatáboroztunk. az egyik legszebb, legnyugodtabb hét következett eztán - sokat voltam tóparton, egyedül. gondolkodtam, miért történt a baleset, mit kell abból megtanulnom. szerintem rájöttem, de
néha még mindig elfelejtem. olyankor jó, ha eszembe jut/vagy eszembe juttatják azt a kanyart... amikor először gondoltam komolyan, hogy itten dolgom is van, ebben a világban. meg hogy nem mindegy, élek-e, halok-e, s hogyan.
mostanában megint nagyon nem figyeltem magamra. úgyhogy tessenek csak gyakrabban emlékeztetni arra a kanyarra!
legyek már önzőbb kicsit.
szeressem már jobban magam, meg az életem.
fontos lenne.
nagyon.

idegenek vagyunk

- énekelném, de úgyis aki olvas, tudja, hogyan folytatnám...
mostan épp arra gondolok, és közben vagyok büszke, hogy ha kevésnek is érzem sokszor a türelmemet/figyelmemet, most azért nem kell!
tegnap meg ma valahogy az lett a vége, hogy ezeknek van helyük meg értelmük. ha nem is sok, de van.
szeretem, hogy még ilyen körülmények közt is. vagy hogy így meg depláne!
(fáradtantakoránkel, nemcizellál, csak fel akarta jegyezni kisörömét.)

a rengeteg

utcai szülinap pedig olyan volt, hogy negyed kukoricák úszkáltak a paprikás, cukkinis, paradicsomos, káposztás lében néhány kolbász és szalonna társaságában a szabadtéri tűz felett, amelynek tövében meleg volt és nyugalom. és alattad csillogott egészen a kulturálisan, szemetesen, évszázadosan, (...) meg kivilágítottan a te pécsed, a mi pécsünk, az ő pécsük, aminek szemlélésébe egy következő alkalommal kívánok majd jobban elmerülni, ha mondjuk ketten leszünk ott, s nem húszan. ééés a túrótorta, hát az mennyire egy zseniális ötlet zselatinolt gyümölcslevessel a tetején... és a liv pedig mennyire szigorú már, hogy az ünnepelt nyelvgyakorlásának érdekében nem és nem engedte - még az agyonkontrollált személyeknek, így nekem sem -, hogy ne angolul kommunikáljunk, pedig istenbizony én olyat csak nagyon sok pálinka után teszek, akkor is nagyon nagy a szégyen másnap (1. a nagyon sok pálinka miatt, 2. biztos nevetségesen szar ugye az angolom), mostmeg autóval voltam és szörpöztem vadul és mégis beszéltem angolul, hát nem ülhetek kukán egész este, ugye. és a biciklik az ágyikóban feküdve igen romantikásak voltak, a csendes beszélgetések meg a beintegrált szülők pedig otthonosak, és pont annyi elég is volt, amennyi végül lett, mert aztán még dolgom akadt a bárral, hát ilyen ez a hét.
az a vad baloldalbénulós fejfájás meg az ürülő szenny - ami miatt aludni sem, mosolyogni sem tudok őszintén, mert fááááj - tulajdonképpen eszembe juttatja, hogy nő is vagyok, szóval még ennek is tudok örülni így egy hónap elteltével, mikor utoljára pont ilyen okból észleltem magamból ezt az apró részletet.

hát az alapállapot most ilyen. nehéz kimozdulnom az ágyból, de vár a pult, szóval szevasztok.

jófajta görnyedés

volt délután/este... az ablakon néha a hiphop zene helyett koósjani füttyentett be; aztán a számlarendezgetés közepette tm két kispálinkával a keziben fölszaladt hozzám egy nagy ölelésre, az is jófajta meglepetés; beszéltem röviden, de annál tartalmasabban a kapitánnyal - felskicceltük egy szeptember végi tánczzenei rendezvény körvonalait; és hogy mindeközben a szobrász mit motyogott az orra alatt, azt nem tudom, de karinthy előszavából néhány részlet biztos kiesett a száján, hogy a netbukomnak végül el kellett szavalnom az egészet, nem úgy van ám az, hogy nem. az este végén még vízszintesbe helyeztem a vendégelőadó dj urat (maga ilyesmire nem volt képes), megbízási szerződést kötöttem a reggeli ébresztése tekéntetében az egyik kollegával, és már egy órakor ott is hagyhattam a terepet, miután mindenki békében megkapta, ami neki járt.
nem lennék igazából üzletvezető, még annyit szeretnék elmondani ezen hét megjegyzendői közt. mától pedig estelente pult, nappalonta írás-másolás-sakkozás-idegeskedés a program. szóval mindenkit utálok, aki most láblógázni fog - persze érted, mennyire! még lehet, olyant is fogok mondani az érintetteknek, hogy rohadj meg. de majd nem gondolom komolyan, jó?

a nyáron

most érzem kb. harmadszor, hogy olyan vagyok, mint aki megbukott hetedikben matekból, jövő héten pótvizsgázik, és nem mehet se táborba, se nagymamához, se nyaralni a szülőkkel, mert tanulnia kell... nem engedik a zannyáék.
mert nem engedem magam el sehova, közben meg lehet, ebből több a kár, mint a haszon, hisz már annyira utálok magam körül mindent és mindenkit, annyit füstölgök, szorongok, bűntudatolok, hogy alig érek rá közben tanulni (úgyértem dolgozni).
emellett az érzelmi életem is egy nagy nulla. mosódik ki belőlem az összes rejtett tartalékom, és kurvára kellene egy töltő, különben kisülök a fenébe. mindegy, erre most nincs idő, tanulnom kell. csak nótolom, hátha jövő héten tudok majd ezzel is foglalkozni.

vituttaa!!!!!

ez asszem kb. azt jelenti a finnben, hogy neszóljálhozzám, bazmeg, kurváraelegemvanmindenből.
letiltva, kihúzva, kitörölve, gyűlölve.
hát kérjen segítséget, barátságot ezután az, akinek kettő anyja van!

fasza volt az elmúlt pár hét, de ez már csak úgy tűnik, romlani fog. nem tudom, meddig lehet lefelé menni, de baszottul unom már.

párííí

mióta r. elmesélte, milyen vágyat álmodott meg nekem - ti. párizsba akartam repülni másnap délig, kissé reneszánszosra skiccelt, fekete, gyönyörű tüllruhában haboskakaót inni - tulajdonképpen én is tudok vágyni erre. érdekes ez.

vidám dolgok

pedig estek meg velünk pénteken - nevezetesen elloptam másfél órát délután és nyestem magamnak új frizurát, aztán pedig h-ékkal varázskerteltünk hosszabb lépésekben egészen hajnal hasadtáig. hiányzott ez már nagyon, és boldog voltam, hogy ottan vagyunk együtt, ahol másaim is jelen, egyébként meg ahol amúgy én éjjel-nappal jelen. és szombaton meg józan-napot tartottam, igyekeztem kivenni a részem a maratoni retextil buliból - mondjuk az továbbra is igaz, hogy semmi érzékem és türelmem az ilyen kézműves dolgokhoz... amíg csak fötörni kellett meg az abroncsban így keresztbe-kasul fűzögetni a dolgokat, nem is volt bajom, na de a szövés rész, aaaz kivitte az agyamat rendesen.
vasárnapra meg buszos kirándulás volt tervezve balatonilag pelegrina rövid hazatérése alkalmából, de valahogy a busz sokkal előbb indult, mint ahogy én magamhoz tértem, így maradt az nfg-s utazás, az se volt rossz mondjuk.
kicsit lengedeztünk a kék vízen csónakkal - most jobban vágyom arra a vitorlázásra, mint valaha életemben! - aztán feszengtünk is a családi-baráti találkozás megpróbáltatásain, majd megkóstáltuk az új svarcvaldi pálinkát, daloltunk fodrásztól jött sárgahajú nőkről és krokodilokról, végül horkolásos bulival zártunk - nehéz lenne eldönteni, ki aludt a legkevesebbet. én csak azt bánom, hogy nem volt alkalom pelegrinával kettesben "csúnyán beszélni", mert azért az nagyon hiányzik, vagy annál is jobban. szóval most vagy kivárom, hogy hamar megint idejöjjön, vagy be kell iktatni egy németországi kiruccanást a lelki életek mihamarabbi megtárgyalása végett.
és akkor szevasz hétfő, szevasz hét - hozzuk ki a sok munkából most akkor a lehető legjobbat!

van egy barátom,

vízirigó az illető, aki megtanít majd, hogyan kell rohangálni az árban, és aki jól megígérte, hogy mindennap megkapom, ha kérem, azt a nagy ölelést. örülök ám én ennek nagyon ám.
na most ha ez ilyen egyszerű, hogy az ember lánya csak kigondolja, kéri és megkapja, akkor kéne nekem egy ilyen izé is momentán.
na köszi, csá.

amióta érzem,

és mondjuk 1-2 napja meg tudom is, hogy mi a fene történt itten január óta - nevezetesen adtam egy nagy pofont a szarnak, mert gyáva vagyok! - és azt is érzem meg tudom, hogy mi fog történni, valójában sokkal könnyebb a dolgom.
nem volt hiábavaló (nem mondom egyáltalán, sőt!), és ez a pár hónap, ami vissza van sem lesz az, ha meg tudom fordítani a sors szekerét, és nem szaladok el gyáván, amikor nem szabad elszaladni, hanem majd okosan futni kezdek, amikor ideje van, és pont futni kell.
gondolom, megint nem ért senki semmit, majd egyszer megírom rendesen.
mostan akkor a nemszaladunkel van, hanem a megoldunk. és tudjuk, hogy meddig tart, és bármily fos is, az azért segítség és támasz., hogy addig és nem tovább. (...)
tegnap meg voltam a kockában - egész nyáron kb. most harmadszor - ahol még mindig tudják, hogy ki vagyok, ahol az ida imádott, ahol kiülök a lépcsőkre, beszélgetek, és azt érzem, otthon vagyok. ahol eszembe jutnak a páfrányos évek, ahol nem jutnak eszembe a berzés borzasztóságok, csak a hely van, meg én vagyok, a helyben meg az otthonom - amit majd jól itt hagyok megint, ha futni kell, vágod.

még mindig

baszott fáradt vagyok, és az alaphangulat is a szomor, de jobb azért a helyzet, a következőkben:
- listát írtam a délelőtti henyélés után (henyélést értsd: reggeli zuhany utáni visszabújás, félóra szundi, telefon, negyedóra szunya, telefon, telefon, telefon, telefon, kis alaszka, szunya, telefon stb.), majd a hatalmas árkokkal a szemem alatt elindultam, és csak pipáltam, pipáltam, pipáltam.
- ettem ebédet, találkoztam közben jóemberekkel
- mondtam nemet - nem sokat, de mondtam
- voltam a város tetején teázni, lánycsacsogni röviden
- sétáltam nagyonnagyot a kuttyal, és úgy szédültem alvásba, hogy észre sem vette. aludtam, nem felriadva, hanem mélyen és az eddigiekhez képest jóóó hosszan.
ennyi.
egyelőre.

kiszakadt

azért tegnap sokminden. a könnyfelhő például - csendes remegéssel a délutáni napon szomszédkocsmateraszán, aztán bővízzel t-nél, aztán este meg a sok ölelésnél a varázsos kertben - kaptam tegnap egy jócsomót.
valahogy mindenki megjött - az ozoraiak és a bánki tavasok fáradtan és barnán és igenrezignáltan, a svédországi követ lemeditálódva, s. finn barátnőm pedig vidáman, szerelmesen, izgatottan, szakítósan. fura egyveleg volt a tegnap, na. kellett hozzá egy csomó pálinka, 40 órányi talponlét, türelem magammal és mindenkivel szemben, nyitottság meg önuralom, ami azért néha kifogyott.
az a helyzet, hogy leginkább t. ölelése nyugtat meg - mostanában azt hiszem, napi szinten kérek majd belőle.
mától meg egy új folyamat indul, úgy döntöttem - nincs megtervezve, de nagyon figyelek. nem vissza akarok valamit állítani, hanem új irányú útra akarom azt tenni. nem látom, csak érzem, hogy merrefele van - mindjárt el is indulok megkeresni azt az utat, aztán ráállok.
szeretném még jegyzőkönyvbe mondani, hogy nagyon jó itthon aludni - nagyon!!! szeretem az ágyamat, annak szagát, az ida mikor nyalogatja a lábamat, ahogy újraindítok egy filmet éjjel félálomban, szeretek itthon lenni, itthon akarok lenni sokat!
csak most elindulok mégis. dolog, dolog.

(lófasz költőiség sincs bennem, sajnálom. szebben is mondhatnám el nektek és nekem, mi az istenis van itt)

egy kiadós

bőgésre, felszabadító zokogásra vágytam, de már ez sem megy nekem. csak csöndben potyog a könny, ida bűzlik a lábaimnál szuszogva. tulajdonképpen tényleg szép életem van. volt. lesz.

az meg

a legrosszabb, hogy már írni sem akarok róla, nemcsak beszélni. egy lebénult, magatehetetlen öregasszony vagyok, mögöttem ül az elbaszott életem mindegyik kis és nagy bűntudata kicsit meggörnyedve, nyitott szájjal, mint ahogy gyerekek a mese alatt szoktak a óvónénire nézni. úgy. és tényleg ezt érzem.

ízlelem

szagolom, motyogom, megsimítom, eldugom, hallgatom, keresem, megtaláltatok általa... aztán hagyom, hogy átszaladjon csak a fejemben, anélkül, hogy megfogalmazódna képben, tettben vagy egyáltalán, egy szóban is akár.
ez most az elmenésé, az angyallá levésé, meg a gyászé - ez, hogy hetek óta mindenféle szituációban ott bujkál és/vagy belekiabál a mindennapjaimba. hullámzik a testemben emberek emléke, majdnemodalevés rettegése. és tegnap is meghalt valaki. a büdöskurvaéletbe.

nem kevés

dolgon méláztam el, amíg bejártam tolnát-baranyát (igazából somogy is benne volt, csak azt nem tartja a mondás), lenne is kedvem posztolni a felismeréseimről meg a fogadalmaimról, csak hát időközben ida kuttyunk fürdés áldozata lett, a lakáskát pedig a vizes ida áldozta fel a kupleráj oltárán... így most nem esik szó a félelmekről, hogy ugye nem lettem tudatom alatt szerelmes, ugye nem?!, meg arról sem, micsoda hét vár rám munkailag. és nem mesélem el, milyen az élet a cigánytáborban és hogy hol basztam el az ida nevelését, na arról sem beszélhetek, pedig ezek fontos témák, bárki megmondhassa.
hiányzik ez a blog, meg a zéletem, legyen elég ennyi. most pedig megkeresem a felmosóvödröt, a kutyát meg békén hagyom, eleget stresszelt ma.