nem meséltem

még a hétvégéről, mondjuk elég kettős a dolog, biztos azért is van ez így.
mindenestre szombaton összevakartam magam és a kézműves dobozkáimat, és elvonultam vidékre falunapon gyerekprogramozni. ahhoz képest, mennyire szanaszéjjel voltak az idegeim, egészen szép dolgokat csináltunk 6 órán át szünet nélkül, úgyhogy ma dícséretben lettem részesítve rendező által. amúgy elég sok embert ismerek ebben a kis faluban - csináltunk már napközis tábort, tanítottam ott felnőtteket "számittógépezni", vittem onnan kölyköket drámázni, szóval a főbb ikonok megvannak. színjózanon végigszemlélni őket főzőverseny közben azért nem volt annyira vicces, de aztán megjelent vmi pásti értelmiségi bagázs hullarészegen rábukva az ingyenkajára-piára (nem tűntek annyira rászorulóknak, megjegyzem), és nagyjából semmi különbséget nem láttam a helyi erők és az ő viselkedésük közt. khm.

csináltam egy egészen szép képet a konyhába - nem is emlékszem, mikor üvegfestettem utoljára, szóval ezért már megérte. (a többi művemet elkunyizták a gyerekek, mondjuk nem bánom, úgyse voltam rájuk büszke.)

aztán voltam otthon is, unokahugival abigélt néztünk, vásott kolislányokként nevetgéltünk éjfélig és ittunk közben pálinkát is a szívfájdalom csillapítása végett.

tegnap aztán már nagyon bekészültem, zokogni kb. akkor kezdtem el, mikor a tolnai dombságon egyik kedvenc kanyaromban egy fejtetőre állt autóból megláttam a meghalt néni kilógó lábait. iszonyú sokkoló mindig ilyet látni, hirtelen nem is idegesítenek a 82-vel totyogó, metálszürke vasárnapi szuzukisok (akikbe azért basszon bele a villám, ha kérhetem, mert náluk veszélyesebb kevés van a világon!), hanem csak lelassulnak a fejemben a gondolatok, és hirtelen nem a pillanat problémája a legfontosabb, hanem mondjuk a szeretteimet kezdem félteni... az se jobb mondjuk, nem szeretem, h ilyen aggódós vagyok.

kis időm

akad még az esti párti előtt, hát elmesélem, mi volt a heti para.
előzmények: önkormányzati indíttatású céhünk van - rengeteg politikás összefonyódással, amit a magamfajta kávéfőző operatív személyek át nem tudnak látni, mondjuk nem is akarnak.

történt akkor egyszer csak, hogy az egyik kedves alvállalkozónk - nem törődve több száz nénike rosszullétivel - kikapcsolt nálunk szolgáltatásilag, és nem nagyon működött a központunk az egészségügyi intézmény, a nénikék és mindannyiunk nagy bánatjára. akkor sűrű intézkedésbe fogásokat foganatosítottak a főnökségben, főképp tárgyalások megvalósulásában köcsög alvállalkozónk tisztességes alvállalkozóival, és hamar gyorsan megállapodások is születettek sok pénzért meg egy ötszázasért, mégis kb. 20%-áért annak, mint amennyit eddig köcsög alvállalkozónak fizettünk.
és akkor össze lett rántva a kollektíva, kezecskéinkbe mobilokat helyeztek, kitaláltatták velünk, hogy a nagymamák által használhatatlan készülékeken mi mindent kéne ki-bekapcsulni ahhoz, hogy nagy tévedés ne eshessen rosszulét idején, majd másnap címlistát is kaptunk meg csavarhúzót, és a nyakunkba fejenként 10-15 nagymamát.
mondjuk én bírom az ilyeneket, mert elég szórakoztató jófej idősekkel diskurálgatni, miközben pornószőke fürtjeimet lobogtatja az idősszag a panelrengeteg közepén, de egyrészt nem mindegyik volt teljesen fitti hozzáállású, másrészt meg az agyvérzésesekkel és szürke-meg zöldhályogosokkal viszonylag nehezen ment a komenikáció meg a próbariasztás.
mostan nem is mondom el a szomorúbbakat, hanem csak egy párat. az alapszitu az, hogy kezébe nyomsz egy mobilt, hangosan elcsacsogod a két varázsmondatot (piros gombbal indít, aztán 5-ös gombot hosszan nyomja) és learatod a sikereket.
én a biztonság - és a diszpécserközpont szivatása - végett a nénikéket is bevontam a buliba, csinálják már maguk, bár vészhelyzetben úgyse fog ez menni (nekem se menne szívroham esetén gondolom).
az egyik kedvencem a jolán néni volt, aki mélyen leszarta mit szerelek és hova, mert épp a teregetéssel volt elfoglalódva, és a lelkemre madzagolta 17-szer, hogy a továbbiakban magam is úgy tegyek majd, hogy pihentetem a nedves ruhákat mosás után összehajtogatva 2-3 óráig, mert ezzel a vasalási idő negyedannyira csökken. megígértem én mindent, arról meg mélyen hallgattam, hogy a nulla perc per év vasallási idő nehezen csökkenthető ezzel a hullafölösleges félórányi pöcsöléssel, nehogy rosszat gonduljon rólam.
na ő volt egyébként az, akit nagy nehezen odaráncigáltam egy próbahívás erejéig a telefonhoz, ő nyomta, amit köll, majd katonásan a készülék szemeibe nézett, és jó hangosan üvöltötte:
- halló, itt jolán néni vers- és prózamondó, immár 30 éve...
a másik meg a bori, 88 éves nénike - neki ugyanis volt magyarul beszélő papagája. az állat szabadon röpködött a konyhában, öt éve onnan ki nem mozdult, és lelkesen cuppogott kedvenc mamájának. épp a lidliből jött nagybevásárból, hetente kétszer-háromszor zarándokol el oda az akciók végett, és ilyen fárasztó túra után is alig van vérnyomása. ő mondjuk lazán-faszán vágta a mobil lényegét, ismerte a gyorshívás fogalmát, és lehidaltatta a diszpécserkolleginát is alábbi próbahívásával:
- na helló, én vagyok a borinéni, hallode?!
- ...
- jóvan kisszivem, csörögjél csak vissza!

ha minden jól megy, úgy két hét múlva megint lesz teljes készülékcsere. jóisleszazis.

kezd elszállni

az agyam, már nagyon tábor-hangulat van. gyomorideges anyukák szorongatják kislányuk kezit - és mesélik, hogy ilyenben eddig még sosem - az irodámban 3szor/nap.
egyrészt a kamaszlányoknál már csak a nyervogós kiskamaszleányokat utálom a jobban - a fele csapat legalább ránézésre ilyen.
másrészt a pedagógiai oldal sincs nagy alátámasztékban - a szoptatósanya szakmai programfelelős mellett két 20 éves ifjonc lesz a segedelem. ma tartok eligazítást, már nagyon várom. a tábort is.
még jó, hogy eldöntöttem, idén én is jól fogom érezni magam.

update: a 2 húszévessel fél óra alatt megbeszéltünk mindent. le a kalappal, ha minden ilyen simán megy, semmi okom nem lesz rinyálni. na, az lesz még furcsa mindenkinek! :)

nagy levegő...

szóval már megint eluralkodott rajtam a bizonytalanság, ami olyan akaratossággal, makacssággal párosul, aminek csak nyögés lehet a vége. a számos pofánbaszás után tehát, amit tegnap kaptam, végül lecsüccsentem csöndben, és jól meghuzigáltam a hajamat. a nem szabad ennyire szeretni helyett a nem szabad így szeretni megállapításra jutottam többek közt, bár h. szerint csinálnánk mi máshogy is, ha képesek lennénk rá, csakhát a korlátaink... úgyhogy most nagy levegő, bukósisak, korlátbontás.

álmos

szokás szerint kihullott egy csomó fogam, önbecsülési problémáim vannak és agresszor is vagyok, igen.
aztán meg az exfőnöknőm kamasz leányáról kiderült, hogy ugyanabba a buliba készül, mint én, és akkor egyeztetni kellett a soros szeretőjével az asszonynak, hogy én majd mennyire vigyázok a kislányra, ha már így alakult. a soros szerető jelen esetben egy szadeszes országgyűlési képviselő volt, a nevét sajnos nem értettem. de nagyon gondoskodónak tűnt - kérte, hogy ne hagyjam a leányt a földön aludni (mér' hagynám?), mert felfázik.
atyaisten, mi dúl az én lelkemben már megint?!

nyekeregni

akartam igazából idióta céh-ügyeken, de meggondoltam magam. megint le lehet ülni esténként padra, amíg a kutty vakerál, átgondolni a napot csendben-nyugalomban, mosolyogni egyet a kibuggyani-készülő-deelnyomominkább-hisztifolyamomon; örülni, hogy a dagadtida jobban van, és ennyi elég is akkor mára.

megint csak

gyorsan, mielőtt összeesés.

- nfg-t csudálatosan megszerelték - repül, mint az álom, van zöldkártyám, hihi, nem félek már annyira rendőrbácsitól. (volt bennem kis félsz, hogy az utolsó 1-2 napban fognak megbaszni így hét hónap után, de nem, de nem!). és hihetetlen élmény, hogy már én sem úgy szállok be, mint a zállatok, hanem mint minden normális ember. ennek minden ajtónyitásnál örülök. új nevünk - reméljük, átmenetileg - nffg, azaz nagy fekete-fehér gengszter. merthát a hátsó ajtó most még eléggé fehér...

- jó kis hétvége, csak kár, hogy pénteken késő éjjel kezdődött, ez nem igazságosság. (az sem, hogy ma egy kukoricatáblában végződött, mert ida megint hányt, mint a lakodalmas kutya, de ez egy másik sztori. ám a kocsit is össze. meg a lakást is. jókutya). volt grillezés 10 fokban eső után levendulás salátával, meg scrubs sok, meg ölelkezés is.

- kicsit csapdosnak össze a hullámok - az asztalomon már énse, nemhogy más, tábor két hét múlva stb., stb. nemszeretem sokdolgok.

- a virágaimmal meg nem vagyok elégedett, egyáltalán nem. eszik ezek a földet, vagy mi??? hova tűnt 1 hónap alatt a fele a talajnak? anyut nem merem megkérdezni, biztos tudnom kéne.

- sorozatban dexter. eléggé fosok egyedül nézni, de majd erőt veszek magamon.

ha én lennék...

a cím ellenére most kivételesen nem a szerelemről értekezik majd a szerző, ne tessenek izgulni, hanem a másnak lenni - magad életében előbbre vagy utóbbra menni sok/kevés évet, esetleg más helyét irirgyelni a világban motívumot emlegetjük majd föl.

én jótanuló vagyok mindkét tantárgyban, szoktam is utálni magam érte, de jobbnak lenni nem megy egyik pillanatról a másikra, nekem legalábbis.

mondjuk vissza még sose vágytam, max. előre... egész a nyugdíjasosságig. pelegrinával kész, komplex tervünk van 60 feletti, gyermektelen, családtalan magányos éveink eltöltésére nézve, szóval a legrosszabb is meg van színezve előre szépre. néha gondolom, hogy mégis az a) verzió jön be: ősz, csuti hajam lesz, fiatalos, energikus, 60 kilós nagyika lesz belőlem, sütök-főzök-takkerolok vidáman a fijatalok közt, hozom a picit (unoka) balettról, viszem a nagyot kosárra, keddenként cukrázdázok egyéb nagyikkal, csütörtökönként meg elszopogatok egy kis viszkit kártyázás közben, meg ilyenek. számolok pelusos dédivel/férjjel/istennyilával is, szóval nem föstöm az ügyet tiszta rózsaszínre, nem hiába vagyok az, aki.

a másokra irigykedést meg mostanság ilyen ölelgetős, kettesben-kéz-a-kézben szaladgálós ifjak közt szoktam érezni leginkább, de olyankor meg eszembe jut, amikor én is voltam olyan, és már nem is fáj annyira, hogy most meg nem.

nade az egészből csak egy ilikés motívumot akartam épp előrángatni, aki ma szeretett volna én lenni piszit (adott hangot vágyának hangosan - "deszeretnék én is (/hej) olyan szőkén szép és fiatal lenni, mint maga, s végigkerekezni a városon a gyönyörű biciklijével, ami olyan jól áll magának, hogy mindenki odaszeret, ha esze van"), én meg elkuncogtam csak ezen, hisz akárhányszor a kisztihandos öregjével morog/csacsog/beszélget a közelemben, arra gondolok, hogy ha ilike lesz belőlem öreg koromra, akkor azért boldog ember leszek.
na.

elméláztam

az imént a teraszon a virágátültetés-projekt* keretében, hogy mi a fenét csinálnék a rengeteg szabadidőmmel, ami lenne, ha nem ökörködnék szívességből napi 1-2 órát vki kedvéért vmi (neki) nagyon fontos dologban... azért voltak ötleteim, de nem fájdítom a szívemet inkább.

*úgy hiszem, legközelebb abban a percben meg kell ejteni, amikor először eszembe jut**, mert így nem biztos, hogy siker koronázza a tettet. fél köbméter gyökeret szabdaltam le ugyanis a cserép aljáról, hogy meg tudjam egyáltalán mozdítani.

**ez esetben úgy február táján.

ide

egyszer majd megírom, mekkora bunkó köcsög vagyok néha. addig - aki nem ismer személyesen - próbálja meg behúnyt szemmel elképzelni.

(óvatosan közvéleménykutattam: 3 nőből három volt az este idegbeteg indokolatlanul. olcsó vígasz.)

új döntéshelyzet

nem nagyon tudok dűlőre jutni, hogy most akkor mi zavar jobban:
- a hátsó ülésen egy bontott, fehér, seat toledo ajtó és köténylemez, amelyek tovább nehezítik az amúgy is filmbe illő beszállásokat (mert akkor ebédszünetben elslisszanok a lakatos úrhoz) vagy
- az emésztő éhség, amit reggel óta érzek (mert akkor inkább eszegetek egy kis kacsahúst újkrumplival, káposztával, és szarok a nehezített pályára, meg hogy úgy nézek ki a kis autómmal, mint a vasas cigányok.)
na, van még időm dilemmázni kicsit, amíg az egyéb nagy gondokon töröm a fejem.

eddig nem tudtam

(pedig tudhattam volna)

- hogy ida ugrik a lovakra, én meg mit sem törődve a szembe- s hátsó forgalommal, gondolkodás nélkül rohanok utána az út közepén, mezítlábasan, mindkettőnk életével szemben.

- hogy nem köll balatonra fürdőruhával és pihenési szándékkal indulni, mert a végén úgyis este fél 10-ig, majd reggel hattól meló leszen*

- hogy ha falat húzok magam köré, más sem omlasztja le a sajátjait, bármennyire is szeretném.

*levendulaültetés, helló. 1200 tő. még jó, hogy ez ilyen nyugtatós hatású.

PoSzT

nem nagyon rohantam, hogy előadásokat nézegéljek - az elmúlt 10 évben szívtam már eleget sorban állással, nem bejutással, ha bejut-rossz-az-előadással. azért tegnap véletlenül összejött vmi egészen jó. szerettem.

(kerestem a cimkék közt, hogy biztos van olyan, kuttúra, de nincsen. a k-nál csak a kocsmás van, meg a köz. jellemző.)

a kirántotthúsról és más démonokról

történt pedig tegnap, hogy pelegrina - aki majdnem mindig éhes, pont, ahogy én is - becuccolt pár napra pécsi posztlátogatása kapcsán mihozzánkba. és akkor eszembe is jutott rögvest, hogy kettőnkre már simán nem elég a kenyér-sör-cigi hármaslistás bevásárlás, mert mit szólna a vendég, ezért egészen más dolgokat is összevásároltam több pénzért. a sparban barátkoztam is össze a húsos nénivel, aki állította, hogy én oda nem járok - nem akartam elmesélni, hogy a boltba de, csak hát más polcokat részesítettem eddig előnyben. a lényeg végül is az, hogy saját magam kedvéért sose sütnék kirántotthúst - arra valók a rokonok, főleg a nagymamák - mert szemetelős és macerás, de az ágikáért még erre is hajlandó vagyok, csak hogy örüljön. most minden elemet nem mondok fel, fölösleges. boroztunk is közben, lett uborkasaláta, krumplipüré, átható olajszag, meg nyolc szelet duplán panérolt csoda. igazán sajnálhatjuk, hogy a főzés előtt be kellett kapni éhségcsillapítás céljából mogyoróvajas pirítósokból vagy négyet nagy hirtelen, mert így a szenvedély tárgya már nem ütött akkorát.

és akkor eljöve az este, s azzal együtt az újabb kalandok sora, de ezt most határozottan nincs kedvem megírni. pedig nagy szomszédosposzt akart ebből lenni, csak túl távolról indítottam, ami ugye egy új műfaj, de hősiesen elbuktam a projektet. szomszédokról akkor majd máskor. legyen elég annyi, hogy pelegrina megerősített abbéli hitemben, hogy mégiscsak mindenki őrült a házunkban, és nem csak én paráztam túl ezt a kérdéskört.

kiváló

hírek: nemrég találkoztam a kárszakértő bácsival. nem volt az nagyon tudatos, hogy miniszoknya meg igenszőkeség, mindenestre szerintem sokat segített - a csávó rengeteg hasznos biztosítócsalási technikát osztott meg velem rövid idő alatt. természetesen a felét sem értem, ezért most felhívom az egyetlen megbízható férfit az életemben (apukám), és gyorsan elmondom neki azokat, amikre még emlékszem. a többit majd ő biztos tudja...

(amúgy péz majd kitudja mikor lesz meg mennyi, de én csak nyugodtan kezdjek neki - ugyan miből??? - mert mégsem állapot az, hogy hátul mászok be az autóba, ugye.)

az este

- mellesleg azon a helyen voltunk, amit a zarek mutatott, és igen nagyon kellemes ott lenni így nyáresténként és a rozébor sem rossz ott - ismételten beigazolódott, hogy engem halálra idegesítenek és untatnak azok az emberek, akik irodalomtudománnyal foglalkoznak. a modorosságuk és a sznobságuk miatt leginkább, de más okokat is fel tudnék még sorolni, ha ez bárkit is érdekelne a világon. szerencsére nem, és legközelebb nagyon fogok figyelni, hogy még véletlenül se foglaljak helyet ilyen jellegű közösségekben.

a két

napi aktív fetrengés-pihenés eleve veszett fejsze nyele, mikor zsong a város, ugye, meg mi is csak zsongunk... így volt pár film, kedveske jazzkoncert, hajnalig hejehuja, kevés alvás meg sok mosoly. hát, izé.

milyen már,

hogy két nappal később ugyanazon futárcég csattan az autónk előtt álló fának nekijje? és én ezt láttam is.

nem várt

fordulat esett nfg autóm ügyében, az alábbiak szerint:
uránváros csodálatos hely, nyilván volt szemtanú az esetre, aki pontosan följegyezte a föliratokat, amit a károkozó kocsin látott... azok alapján felkerestük a kis csomagküldő céget, panaszt tettünk, levelet írtunk az este. ma reggel hibaelismerő és elnézést kérő levélke várt, aztán felhívott vmi főnök, majd maga a soffőr. szegénykém nem nézte, minek ment neki, mert éppen rossz idegállapotban volt (apósa meghalt, cégen belül is volt aznap konfliktusa stb.), de természetesen elismeri, betétlapozás holnap reggel, meg minden.
szeretnék magammal vinni vmi erősebb idegzetű embert, nehogy ott a helyszínen megbocsássak könnyeimmel küszködve.
na, de ez azért tök jó. gondolom, csak pár hétig kell taxiznom meg baszakodnom bicajjal. bár még az is lehet, hogy mondjuk a biztosítóban is kellemesen csalódok, vagy vmi.

autós hasonlat

már többször gondoltam arra, hogy mennyire hasonlít az én állapotom a kedvenc autóméra - elhanyagolt, itt-ott meghúzott, ez nem jó benne, az nem jó rajta, leszakadt az eleje, félig kell tankolva legyen minimum, különben leáll stb., stb.
és akkor ma reggel* ott állt az a drága, szép, nagy, fekete gengszterautó énoldalamon egy egész röghegységgel. vmi baromarcú köcsög kicsit annyira beledurranhatott (tán az éjjel), hogy egyik ajtót sem tudom kinyitni sem. nyilván otthagyta ám a telefonszámát, meg írt pár sort, hogy elnézést (nem).

*én 4 óra alvás után, feldagadt szemekkel, természetesen késéses indulással

egyéb hírek

- voltam még a múlt héten a kikában*, vettem egy raklapnyi képkeretet, azokat pénteken lepácoltam, szombaton kihelyeztem a műveket a polcokra és a falra. sajnos ismét kiderült, hogy a képfelszögelés nem egyemberes feladat, de elnézem magamnak a kisebb hibákat.

- befejeztem a sírhantot - vad szomorúság van bennem, egyáltalán nem bírom, mikor vége van egy sorozatnak. most még nézegetem a rengeteg bolti dvd-t egy kupacban (van vagy fél méter), nekem ilyenem ugyanis sose volt, és szerintem soha nem is lesz.
- rájöttem a nancy-szürcsöléses rejtélyre. jegeskávé és kanalas szívószál, ennyi a titok.
- idát végre leugatta és helyretette egy kuvasz, én ennek örülök. már nagyon úgy hitte szerintem, hogy körülötte forog az egész világ.
- megkezdődött a június - ez azt jelenti, hogy új fejezet indul az én és közvetlen környezetem életében, úgy hívják majd, hogy cigeretta-leszokási kálvária.
- megolajoztam a biciklit (már nem nyekereg a váltó), és elhelyeztem az utcán. most minden reggel heves szívdobogással ellenőrzöm, meg-e van még. és sokkal-sokkal könnyebben szánom el magam, mintha le kéne cipelnem a másodikról.
- megvolt az első idei lecsó**, egyúttal feltaláltam a világ legjobb kajáját: vajas pirítós sült paprikával.
na, ezek voltak kb.

*a lovasival egy időben, és pont úgy eszi a hot-dogot, mint én - ez is kiderült.
**lecsó nálam: hagyma, só, zöldpaprika, slussz.

harminc felett

úgy tűnik, nincs gyereknapozás - én ugyan megemlítettem tegnap anyámnak az ünnepet, de csak terelt, és visszabújt a laptopjába feltűnés nélkül. na mindegy, vegyük tudomásul, hogy már nem vagyunk gyerekek, ugye.

aztán harminc felett már csokrot se kapunk - pedig virágosok a szülők - csúsztatnak egy kis lóvét, adnak két puszit (inni nem, mert vezetek), aztán mikor felhozom a virágtémát, egyszerűen leküldenek a sátorba, hogy válasszak.

vajon a következő húzásuk az lesz, hogy mikuláskor nem kapom meg a szokásos térdzoknit meg a gumicukromat?

ilyenkor

már mély áhitattal ültünk több száz sherpapulcsis, könnyes szemű zarándokkal együtt a misében santiagóban. szerintem ekkor hatódtunk meg az egészen először is, meg utoljára is, de ekkor nagyon (vagyhát én biztos). spanyolul ment a szertartás, az egyetlen, amit értettem, az a német pár újraesküje volt - gyalog jöttek egészen otthonról, hogy ötven év után megint igent mondjanak egymásnak. szébvót, na.