liebe manuela,

du hast recht, wieder...

most csak címszavakban, mert álmon halok -
- utazás könnyeden, nemagyongondolva, kényelmesen, kellemesen, ahogy annak idején a horvátokhoz (eztán sem kell semmit tervezni, jegyezzük meg)
- frankfurt
- a mcdonaldsban tisztára ugyanúgy főznek itt is (tán magyar a szakács?)
- "most azt mondjátok, hogy olcsó cipőt vesztek nekem az ikeában, kettőt?"
- én is ikeába akarok menni a szerelmemmel és sok-sok dolgot összevásárolni az otthonunkba.
- freiburg gyönyörű, eszméletlen kedves.
- piac. bor.
- brinkman-ház.
- snitzli.
- rádler.
- befagyott tavak, csúszka.
- "na itt a havad. bazeg."
- csend, nyugalom, hó, szépségesség körbekörbe. mint egy végtelen, puha ölelgetés.
- majdnem lett belőlem angyalka, ágika dobott is rám föld helyett havat. béke poraimra.
- rengeteg nevetés
- isteni reggel, reggeli
- síelők néznek be az ablakon, mikor pisilünk
- képesboltok
- karperecek
- állandó kamion-érzés
- odavagyok magáér
- sehonselehetdohányozni (egyetlen rosszpont eddig)
- kockapóker, ki a gyilkosos társasos teázós este.
majd még, meg lesz kép is, majd még.

ballagunk

haza az iduval, széjjelszakad a bőrvezetgető, reggel teszkóban kezdek, már látom (kajája sincs, egy hét alatt elfelejt, sose nem is szeretett, csak az aktuális konyhásnénije vagyok, jaj, én szerencsétlen).
a pocsolyák befagytak, ugribugrizunk, én könyörgöm a sietés végett, fázom... és olyan eszeveszett elveszett egy állatka vagyok, amihez képest a két lankad szárnyú héja-madár turbékoló gerlepár, egy az egyben.
kicsit szétestem. de már rég.

az izzósoros

képet most nem lövöm el, csak a zenét, pedig sokkal vidámabb, mint amit mégis. de.

helyette orfű, 2007. december 29., helló.

nálunk

ma volt a karácsony, tökéletesbe. de nem is ezt részletezem... kísérem le kedves barátomat, röhögcsélve, nagy örömmel, mikoron szemben az autómon a következő fogad (közösképviselős, 73 éves ujjakkal írt szövegben), figyeldoda:
"Tisztelettel kérjük, Szíveskedjék betartani a törvényeket, ne parkoljon gépkocsival tiltott helyen, hisz bőven van hely másutt. Köszönjük, hogy megérti és együtt működik velünk. Környezetvédők, Városvédők."
1.) Már hol a kurvaanyámba van másutt hely, mikor 10 db parkolóhely van aszongya 32 darab lakásra(!), és ez csak az én oldalam, mert a másikon ugyanennyi?!
2.) Hol sértek én törvényt, ha felállok a padkára, viszont a járdát még 60 cm-re SEM közelítem meg?! (Nyilván sértek, jöjjön a közterületfelügyelő ki, rakjon piros cetlit rám.)
3.) A mögöttem PONTOSAN ugyanígy parkoló négy(!) autó is kapott cetlit? Mert ahogy én végignéztem, egyiken sem volt...
4.) Akkor most az a probléma, hogy minden nap más emberrel/emberekkel jövök haza, hallgatok zenét/éjjel egykor megyek le a kutyával (hullacsönben)/fiatal vagyok/szőke vagyok/jó a kedvem, vagy mi az istennyila?!
Tényleg nem értem.
(...)

... én becsukom a fülem a panaszáradatkor, tévét 3 éve be sem kapcsolok, nem érdekel a politika, úgy élek, bazmeg, ahogy az úttörők, ahol tudok, segítek, és engem baszogatnak? sose nem jut eszembe, hogy máshol éljek, mikor itt szép a világ, és jól (is) lehet élni, és ezek a határok, és tudok azok közt lavírozni úgy, hogy ne köpjem magam szembe - de ne szivasson már egy unatkozó, savanyú, életúnt, ...., mindegy. alszom inkább.

a faszom működik együtt veled, az.

a bandibácsi

tehet erről is, úgy hiszem...
bandibácsi nagyapa-pótlék volt gyerekkoromban. a "rendes" papák messze laktak, egyikük alkesz volt, nem nagyon ismertem; másikuk néha "kujtorgott" velünk hatalmasakat az erdőben, volt vagy negyvenhatos lába, és elég szigorú volt. azért tudtam, hogy nagyon szeret. és ő is mindig fázott, mint én.
szóval bandibácsi anyámék barátja volt. gyerekeit ismertük, felesége meg olyan volt, mint a colomboé... sose látta senki. imádott bennünket, a baráti kör gyerekeit - szombatonként bepakolt a katonai arójába 5-6 kölyköt, és meccsre vitt bennünket. útközben szotyiztunk, nevettünk és a diszkókirálynőt énekeltük. nyaranta balicsizni is vele jártunk, mindig bemehettünk vele a mélyvízbe, és annyit játszott velünk, amennyit más felnőtt sosem.
bandibácsi a téeszben volt valami főelvtárs - rengeteg földje volt, és mindig, mindenkinek segített. bandibácsi hetven felé kissé lebetegedett, és elment az esze. akkor egy húsvét reggelen megölelt, megcsókolt, durván. haragudtam rá, de erre már nem emlékszem, pedig ez most történt. a diszkókirálynős bandibácsira emlékszem, a nikotintól besárgult hajára és a dörmögős mosolyára...
ma életemben először a róla elnevezett "sztrádán" autóztam épp, amikor azt éreztem, hogy az a falu, ahol élünk (mmint anyámék ahol élnek), szép. hiába nincs hegye (nem tolna, nem baranya ugye, csak egy balatont tud felmutatni a környék), de azért szép ez a tavaszi-, vagy őszi búza vagy mi, ahogy itten zöldell. eszembe jutott a bandibácsi, elmosolyodott a szemem. egy fél óra múlva többször megölelgettem és megpuszilgattam apukámat.

ide tessenek menni!

jó

a reggeli sötétben-hidegben lassan bandukolva járni, fújni a füstöt, míg az eb vakerász és vágyni egy ölelésre. (...)
aztán szembe találkozol egy férfival, apád korabeli lehet. rendezett ruha, áll, mint a cövek a pad mellett, fél hét van. kezei zsebben, szemei végtelenül szomorúak. a padon egy sörösüveg, és legalább 8 feles, üresen. atyaisten, mióta állhat így ott? és nem részeg, értelmesen és szomorúan bámul rád, szinte belédlát. ida megszagolgatja, a férfi fáradtan elmosolyodik. kéne valamit mondanod, de mit lehet ilyenkor? ezdeszomorú.

ebből azért

nem hagyok ki senkit, önző dög lennék igazán... szóval jövök haza amúgy is fasszopó kedvvel, 2 doboz sörrel, gyorsan kipróbáljuk a mikrofont anyámmal szkájp, aztán alszom. jóhogy...pakolom el a szerkezetet, minek az az ágyba, miután 23 percig nézegéltük az új konyhájának a látványtervét, majd hirtelen féldoboz sör tódul a laptopra. be sem indul, naná. a hajszárító közben bedöglik, technikai segítséget kérek, ami így érkezik, hogyaszongya: csavarhúzót a kézbe, gyorsan szét köll kapni...
má' melyik csavarhúzót?! amit hétvégén szereztem k-tól, és nem csillag, de a ridikülömben meglesz valahol?
közben az u és a k betűk azért megolvadtak. szerintem kinyitom a második sört, és félhangosan röhögök egy félórát. vagy vmi ilyesmi.

zárlat1

a kutyabaj piszkozat-blognak indult*, most megint piszit az lesz. így döntöttem, és mindenkinek ez lesz a legjobb - a hírzárlat. baszottul nem megy a jófejkedés, és tudom, hogy ezzel csakis magam alatt vágom a fát. egyszerűen essünk túl rajta, legyen düh, legyen haragvás, legyen sértődés, és feledjük el egymás egy jó időre. amíg nem lépünk túl egymáson. amíg megszűnik a remény. amíg újra lábra nem állunk. amíg el nem fogadom, h kevésnek bizonyultam. vagy amíg nem tudom kijelenteni, hogy ennél én több vagyok.

*egyszer majd lesz teljes kép...

kapcsolnék villanyt,

de nem merek. enni sem fogok ma kacsazsíros pirítóst. csak mosok szüntelen.

fáradt

vagyok igen kellemes estéből kifolyólag - a hónapok óta várt szabad-szombat reggelemen nyolctól kukorékolok. szánalmas. ha most nem lennék egy darab hulla, esküszöm, elhúznék vmi kocsmába szétrúgni az oldalát és elcsábítani minden szembe jövő férfit. így azonban csak meleg pizsi, chardonnay freccs és harcsa veronika marad nekem, itthon*. és nem is biztos, hogy ez baj.

*hol felkerült a falvédő, lassan minden helyet talál, nyugalom van és biztonság. és csak egy vmi hiányzik.

benzinkút,

199 Ft. táskába be, jó titkosan, aztán kicsempésztem az asztalra. reggel csokimikulással szemben ébredtem. nem vagyok hajlandó máshogyan.

elveszett

először a póráz, aztán meg pár percre az eb is. azt hittem, kiszakad a mellkasomból vmi, alig kaptam levegőt. töksötétben, töksötét kutty, akinek én hiába beszélek, úgyse hallgat rám. jó esélyek voltak a megtalálásra. kurva macska után szalad, majd mászkerált vissza sunnyogva. annyira örültem neki, hogy megfeddni is elfelejtettem. persze egy "jaj, kicsim, ilyet nem szabad" nyilván tök fölösleges is lett volna. lehet, nem is szabad nekem gyerekre gondolnom - új cél köll az életembe, ilyen következetlen nőnek nem szabad családot alapittani. ennyike.
amúgy első hivatalos vendéglátásom megvolt dióval, szőlővel, vaniliás karikával, forralt borral, sokgyertyával. otthonos volt és meleg, jóvan.

a sebek

továbbra is véreznek, és kurvára fáj mindenem aszpirin nélkül. még aludni is nagyon szar a jobboldalamon, ami a bal, jut eszembe, persze.
megkötöttem a rohadás adventi koszorút (tudom, nem kell csinálni, ha nincs kedve az embernek, de ez szerintem nem igaz, néha muszáj magamon erőt venni, különben elbaszott szar lesz az ünnepek közepén találnom magam, szóval csönd!), és szép kis baglyos ajtódísz is készült, hála h-nak. most hirtelen ennyire fussa.
(a mikulásra meg szarok. hacsak nem lep meg az ida valami széppel.)

tulajdonképpen

nem voltam én részeg, csak félig. az volt a baj, hogy kavartam a dolgokat össze - sörre martinira bor, vagy valami ilyesmi. aztán teszkós szatyorban üres pálinkásüvegekkel (szigorúan megfestés céljából) és bablevessel hazafelé indultam, miközben szöveges üzenetet próbáltam írni majd hirtelen elvágódtam a járdán, és úsztam egy kicsit vérben cserepek közt. most feltehetően még jobban fájna mindenem, ha két aszpirin hajnalban nem tolódik a fejembe bele. kicsit bicegek, több sebbel is rendelkezem.
diszpi tiborral ma házi füstölt kolbászt ebédelünk, főtt tojással, csalamádéval, friss kenyérrel. kiskosárban hoztam a cuccot, nagyon csini. remélem, az úr gondolt a ápperitívre pálinka formájában.

svarcvaldban

töltöm a szilvesztert, te jézusisten! röpke öt perc alatt eldőlt tegnap, és most életemben először várom a december végi ökörködést! dejódejódejó!
(dec. 29-től jan. 2-ig kéne valaki, aki vigyáz idára... légysziiii, valaki...)

a munkanapokat

én egyre jobban szeretem, lassan eljutunk odáig. nagyon jó az ugyanis, hogy mostanában normalizálódik a helyzet a szüleimmel, de egyrészt követelődznek, zsarolnak újra, másrészt meg megfulladok a nagy figyelembe, hogy ez fenntartható maradjon. szóval nehéz. (...)
keresztanyámmal elfüstöltünk egy szál cigit minden rokon legnagyobb megdöbbenésére a sírnál, amibe én nagyjából beleszarok, mert ez volt a kifejezett kérése még augusztusban, amikor utoljára találkoztunk... nem borultam meg, tartottam két oldalról zokogó szüleimet, és az egész olyan szürreális volt. este apám 2 pohár bortól fejre állt, és rákezdett a "mérnemköltözökénhaza" műsorra, hátha akkor értelmet nyerne az elmúlt 30 év gürije. ezt persze már csak én tettem hozzá magamban, ő csendben elsírta magát, aztán elsunnyogott. anyu meg felfedezte a nagyszerű iwiwet, minek következtében 3 órát kerestük a 36 fős lányosztályának egyes darabjait. másnap reggel diszkréten összecsuklott ismét a konyhában - mint kiderült, nem gyógyult meg, hiába is erölködött végig egy disznóvágást, egy napi sütés-főzést és egy temetést. szépen lefektettük, takker, ablakpucolás, vasárnapi ebéd, adventi üzletdíszítés és 2,5 óra sötétben, zuhogó esőben vezetés. elfáradtam. tiszta felüdülés most "csak" dolgozni, este kuttyolni, mozizni, inni két sört.

essen

rám egy tégla, szétverve a fejem, ha mégeccer hagyom, h tiszteletlenek legyenek velem és elszedjék az amúgy igenis drága, nyunnyogós időmet! na, ma lányebéd, adventi koszorú készítés, sörök, aztán utazás, temetés. vidám hétvége lesz megint.

menj innen,

kibaszott szomorság, nem szeretlek! tegnap vmi olyan mély és üres voltál, hogy először nagyon megijedtem tőled. de aztán megnyugodtam, hogy ez most jó, és ez most kell és ez most így szép, a szemerkélő esőben, a vizes kutty bújásával, a keresztapám elveszett hangjával, a szívszaggató mergő hiánnyal. olyan szomorság, ami tiszta. nem vegyül haraggal, sem perlekedéssel, sem idegességgel, sem dühvel, sem elvárással, sem semmivel. tiszta, egyértelmű, mint a tükörképem.
ma visszatért a vegyülős fajta - ez húzzon el a francba!
irányíts agy, mozogtass le biztosító-váltást, költségvetés-számolást, törlést, eltűntetést, egyedülállóra állítást, és küldd el a vegyülős szomort a faszba!

kerdéses a mergőtől

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?

talán szombaton, talán egy húszéves őrült kiscsaj kezét, talán pár sör után. meg alvás közben barát kezét.

2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?

úgy hiszem, igen.

3. Bealszol a tévé előtt?

nincsen tévém. de filmeken gyakran. moziban Mindig, legalább 20 percre.

4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?

perszehogy.

5. Nyertél már valaha betűző versenyt?

nem tudom, az mi, de biztosan nem. a saját nevem is nehezen betűzöm.

6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?

barátságról szólt, nemolyan rég.

7. Gyorsan gépelsz?

ékezetek nélkül viszonylag.

8. Félsz a sötétben?

nagyon féltem. aztán két éve hősiesen leküzdöttem párszor pár óra garázssori sétával.

9. Most van valaki, aki tetszik?
van. szerelmes vagyok belé.

10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?

"Mert az, hogy szerelmesek vagyunk, még nem jelenti azt, hogy jogunk van tönkretenni egymást."

11. Szerencse számod?

szeretem a négyet meg a tizenhatot, most valamiért.

12. Nyertél már lottón?
sose.

13. Most iszol valamit?

tea, finom, sokpirosgyümölcsös.

14. Okosnak tartod magad?

nem. illetve egyszerű paraszti eszes szempontból kicsit.

15. Ettél valaha bogarat?

nem tunni, mikor miben mi van. de ha igen, az sem zavar.

16. Most van valaki, aki hiányzik?
van.

17. Mit kérsz karácsonyra?
téligumikat, használtat.

18. Ismered a muffinembert?

nem.

19. Beszélsz álmodban?

rendszeresen. meg már horkolok is.

20. Emlékszel az első csókodra?

mindenki első csókjára emlékszem.

21. Reptettél valaha sárkányt?

nem, de majdnem sárkányrepültem egyszer. anyukám végül nem engedte.

22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?

balcsi, nyár. de hideg volt a víz.

23. Sikeresnek tartod magad?

nem. balfasznak tartom magam.

24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?

céges, úgyhogy rengeteg. a feléről fogalmam se nincs, h ki az.

25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?

nem, félek tőlük. nagyok.

26. Mik a terveid holnapra?

dolgozom, aztán fene tudja. már nem tervezek.

27. Mit csináltál múlt hétvégén?

lébecoltam, ittam, szomorkodtam.

28. Most hiányzik a suli?

nem.

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?

nem emlékszem. talán anyukám smsben.

30. Szeretsz szingli lenni?

megvagyok vele, de jobban szeretek valakivel együtt élni.

31. Szereted a szobádat?
kialakulóban, de jó lesz!

32. Ki a hősöd?

peter petrelli, és persze ally mcbeal

33. Lógtál valaha a suliból?

érdekes módon nem sokszor. kivéve egyetem. ott sokszor.

34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?

nekiállok így fél 10 magasságában dolgozni.

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?

kevésbeszédűt, aki mellett jó hallgatni és biztonságban vagyok mellette.

37. Ettél valaha kutyakaját?
igen, többet is megkóstoltam. a mostanink tényleg szaaar.

38. Őszinte ember vagy?
próbálok az lenni, de nem mindig sikerül.

39. Szereted a ham&eggs-et?
igen!

40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
pénzem, kulcsom, telefonom.

41. Van valamilyen sebhelyed?
rengeteg. de kevés a látványos, sajnos :(

42. Szereted az akciót, a pörgést?
általában nem.

43. Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?
anyuka meg nő.

44. Mi a legnagyobb titkod?
azt nem szabad elmondani.

45. Milyen gyakran telefonálsz?
sokat.

46. Hiszel a szerelemben?
mostanában kevéssé, de majd biztosan fogok megint.

47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
van.

48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy srácban/lányban?
keze, szeme, feneke, cipője.

49. Mikor sírtál utoljára?
tegnap.

50. Kit öleltél meg utoljára?
diszpizsuzsat tegnap.

51. Jól kijössz a családoddal?
hujj.

52. Hol van a mobilod?
fogalmam sincs, majd ha csörög, meglesz.

53. Mit ettél utoljára?
diót.

54. Mi a kedvenc színed?
a buzikék-buzizöld (türkiz?)

55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
a zöld henteseket. nem, a brazil-cigány filmet. vagy a márió és a varázslót, nem tudom. összefolyik az elmúlt 2 hét.

56. Most milyen dalt hallgatsz?
munkában nem szabad.

57. Most mire vágysz?
még aludni.

58. Melyik a kedvenc kocsid?
nfg, egyértelmű.

59. Most nézel valamit a tévében?
nem.

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
a messzivel.

egészen

elképesztő fáradtság, nyugalom és szomorúság van bennem. azt hittem, ezt már nem lehet fokozni, de szombat reggel bebizonyosodott, hogy mégis. a restiben kávézgattam, örültem a pesti útnak amikor anya hívott, hogy a keresztanyám elment. egy pillanat alatt kizökkent alólam a talaj, szerencsére apa fájdalmában volt annyira bunkó, hogy hamar magamhoz térjek. ehhez 2 kisviszki is hozzájárult, amikor könnyekkel a szememben kiléptem a kricsmiből és hatalmas pelyhekben hullni kezdett a hó. elmosolyodtam - mostanában mindig nagyon különlegesek az első havazások (úgy egy pár éve), nos, ez is az lett. a nap további részében úgy döntöttem, hogy szabadságolom magam - képzés helyett sétálok, sörözgetni fogok és találkozom régi emberekkel, akikkel isteni, meleg és nyugalmas lett a végén minden. kislányékkal főztünk, börzsönyben szakadó hóban házépítettünk (na jó, én festettem), délután az álmos havas háztetőket nézegettük és ment a szokásos vetítés, amit én annyira szeretek. pesten ismét sörök, nagy beszélgetés, ma meg csak a fáradtság és a laza harmadnap.
hiányzik már az ida is, demennyire!

szoktam

esténként úgy sírdogálni, de mostmár nem fogok, mert tisztára lelkiismeretfurdalásom van az eb miatt, aki ilyenkor teljes vállszélességgel (vagy mivel) mellettem van és vigasztal. lenyalja a könnyeimet, érted. odabújik, feltámasztja a fejemet, meg ilyenek. azon gondolkodtam, majd titokban besurranok a vécébe és halkan bömbizgetek, nehogymár a lelkére vegye a gyerek, hogy a mami most szomorú.
amúgy az este vígasság is volt csonkacsaláddal kisestély keretében - p. csinált nekünk sörkorcsolyát, mi meg ittunk mellé bőszen és nevetgéltünk, és lefixáltuk az ünnepeket, hogyan is lesz majd ekkor, meg akkor, meg koszorúkészítés jövő héten stb. jó ez, nagyonis.
délután még van egy köröm a színésznővel (ajjajjajj, most is fáj), aztán holnap székes főváros színházas ügyekben, esetleg börzsönyben pályázatosdi, vagy veszprémi evészet-ivászat-csúnyánbeszélés. ida h-éknál vendégszerepel majd, ez is izgi.

idacsoda

első napunk volt tegnap, h délben nem rohantam haza sétiztetni a kutyát... délután ötkor tiszta lakás és ugribugri kutty fogadott, szerintem meg fogja szokni. remélem.
aztán este mosásba fogtam - ez egy külön programpont, szerelni kell hozzá, meg ott lenni, meg 3 doboz sör is kell hozzá és valami film - az ida meg jól meglepett. nem egy ilyen ölbemászós fajta, sőt. kifejezetten szarul szokta ott érezni magát, arról nem is beszélve, hogy magától úgyse tud sehova fölmenni, mert kicsi és dagadt. nade tennap addig fészkalódott és próbálkozott, míg nekem is egyértelművé vált, hogy ő most a fotelba kévánkozik, bele az ölembe. kényelmesen bepockolta magát, füleivel kinyilvánította, hogy neki most jó, és nézte velem a filmet. nonszensz.

gyors_beszámoló

az utóbbi napokról:
- ida volt kutyakozmetikában. mergő szerint kurvaronda lett, többen megszólták a környéken, hogy milyen dagadt, de szerintem meg igenis szép, és illatos, és ápolt, és neki is sokkal jobb így a kedve, én így érzem. ki lettem oktatva, miként, hogyan kell fésülgetni, miután a legrohadtabb kutyatartónak lettem "kinevezve" - ami persze nem igaz, de kaptam eleget, hogyan lehet így elhanyagolni az ebet. szóval most koncertálás van, meg háromhavonta jelenés - én meg úgyse voltam már vagy 4 éve kozmetikusnál, eztán is kibírom majd. mindent az ebért! amúgy meg szokom az egyedülálló asszonyka szerepet - a munkahelyemen kezdeményeztem a családbarát viszonyok kialakítását, ezt főképp rugalmas munkaidőben gondolom én, aztán később bevezetjük az óvodát is meg a biciklitárolót is, szerintem.
- anyukám hirtelen összecsuklott, mint a bicska, azóta nem bír lábra állni, így hétvégén hazamentem rendet pakolni és csillapítani a kedélyeket. főztem, mostam, takarítottam, tulipánthagymát dugdoztam, vasaltam és még süteményt is sütöttem, eléggé meg vagyok borulva, úgy érzem. kicsit helyreraktam a dühös apát, megölelgettem az elveszett anyukát, megszeretgettem a beteg nagymamát, és jól beparáztam, hogy pár év múlva mi lesz, ha ezek az alkalmak egyre csak besűrűsödnek. amikor nekik lesz majd szükségük rám.
- közben voltam waldorf-oviban 6 gyerekkel 2-3 órácskát, na, az eléggé leakasztott. megvan a véleményem a nagy alternatív nevelésről, azt mondhatom. amúgy a végére egész belejöttem, de vértizzadtam addig.
- nekiláttunk a színésznővel a kamionos könyvének. nókomment. 6-8 hasonlóan borzalmas este még minimum vár rám, mire begépeljük a spirálfüzetnyi megtapasztalást Jézussal. azt hiszem, én vagyok a legbénább ember a földön, aki ilyen faszságokba kavarodik állandóan.
most itt tartunk. örülök a hétfőnek.

felelősség nélkül

tennap láthatáson volt ida, röpke 3,5 óráig nem éreztem, hogy magamon kívül bárkiért is felelősséggel tartozom ezen a kibaszott világon. jó volt, a jokerben azonnal ittam egy viszkit (mert amúgy széjjelverődött a szívem, de kurvára, meglátván az embert), aztán megnéztem a Márió, a varázslót. csalódás volt persze, bár nyakójuli az én szívem csücske marad mindég, főleg, ha elfelejt ripacskodni, szeretem nagyon. aztán eszembe jutott az a darab, amit sosem csináltunk meg a zsocival meg a gáborral, mikor a két szerelmes nem érti egymást a más nyelvek miatt, aztán meg de mégis. na, itt nem ez lett a vége, nincs szerelem a világon, jegyezzük meg jól, mondogassuk magunkban ezerszer, nehogy mégegyszer elkövessük a hibát! utána vacsoráltam egy jót a salibárban, mivel nem emlékszem, meleget mikor tettem utoljára magamba, és az is nagyon jól esett, ami meg utána jött, azt faszba picsába. aggódjon és szeressen, akinek két anyja van. elvesztettük egymást? szarjunk rá, majd jön egy másik. basszuk ki az ablakon az elmúlt 20 hónapot, aztán kész. igazad van, tegyük ezt.

...

még mindig a hétfő reggeli piac a csúcspont, újabbat ne várjatok. azóta rámszakadt a függönykarnis; felégettem a talpam az ülőkádban (na, ezt a szemetet vajon ki találta ki és méééér???); anyám összeesett és nem tud felkelni; a színésznő öngyilokra készül és ötpercenként telefonálgat; a projektben meg nem pézt küldtek, hanem hiánypótlást, úgyhogy faszba, picsába. még valami?!
(...)
ápdét 14:28: idával voltunk ismét a PIACon, és hamburgert ettünk. olyant, amilyet én kb. 3 éve kívánok. pont olyant.

virágom, virágom

szóval a reggelt a piacon kezdtük idával, ami pont másfél percre van a lakástól. virágot vettünk, háromszázért két hatalmas csokrot, ölég szép.
ha azt kérded, hogy vagyok, pontos válaszom a következő: az agyam dolgozik és rendesen működik - koordinál ezerrel, én meg lemozgom: befizetem, kiosztom, felcipelem, letárgyalom, letelefonálom, meg minden izé.
a szívem meg darabokban van, egyáltalán nem tudom, hol, mert itt a helyén csak vmi szúrás van. vagyis nyilván nála van. otthon_hagytam_neki.

akkor itt húzzunk egy vonalat.

-------------------------------------------------------------------------------------

.

ma meg már elmúltam 30 éves. vége mindennek.

semmi különös

harmadik hete 5-6 óra alvás a napi átlag, és 13 óra a napi munka - hüje rendezvény, hüje projektírás. a jó hír, hogy egészen jól bírom, csak néha sírom el magam, és tényleg csak néha, hogy jajdefáradtvagyok már, és majd pénz is lesz mindkettőből, igaz, jó sokára.
a rossz hír, hogy mindkét telefonszolgáltató színre lépett, akik tavaly ilyenkor kikapcsolatak nálam, és éppen a duplája a követelési összeg, mint ami akkoriban volt, viszont azonnal, mert különben bíróság. az anyátokat! üdülési csekket és vesét árulok, és 4-én töküres a buksztárcám. amúgy megvagyunk. néha együtt jövünk-megyünk a munkából, hjaj, ez ám az új életérzés!

az utókornak

szívesen meghagyom, de rossz lenne, ha valaki ténylegesen, úgy képileg is végignézné, amint zsíros kacsóval pöntyögök a gépen délután fél hatkor a konyhában. mellettem ezüsttálca, azon hatalmas csülökcsont és rengeteg zsírcafat, én meg benne tunkolok, zsíroskenyeret gerjesztve. közben rotyog mögöttem a pöri, de az ám. én meg vívódom: amúgy azt hogy a faszba is kell csinálni, és a végén is ilyen gusztustalan kinézete lesz-e a dolognak, vagy majd valamennyit enyhül a.. az életérzés, khm?! amúgy egy becsomagolt, hatalmas, főzetlen csontszerű izé még lapul a töküres hűtőben (rajta kívül csak fél kiló csilipaprika és négy-öt üveg kacsazsír piheg), aminek a sorsával kapcsolatban halovány gőzöm sincsen, az csak úgy ott lett hagyva a mergő által. gondolom, azt is megesszük valamilyen formában. gondolom, hálás vagyok a színésznőnek, aki fagyott állapotban hozzávágta a terméket tegnap, hisz most fürdünk a csülökben, ha másunk nincs is. gondolom, megnézek egy-két férjek gyöngyét, ennél már csak a dág gusztustalanabb, legalább néha.

nincsfilm

mert az itthon - részemre - hagyott vinyó nem kapcsolódik a vindózomhoz. na mindegy.
amúgy ma találkoztam inci anyóssal (régiek tudják, ki is az), és 1,5 év nemtalálka és kb. 70 ezres tartozással a háta mögött képes volt a vásárcsarnokban a következőkkel köszönteni:
- baaazmeg, hát mikor jössz már föl? van savanyúságom neked! hol a faszban vótá?
na, ennyit a cigányaimról. amúgy a másik kérdése az volt, tudok-e adóbevallani, de azt én nem tudok, hálistennek. virágot venni, meg ebédre sültkolbászt enni tudok, és néha egész jó a kedvem.
amúgy meg kurvasokat dolgozunk.

új! új!

Tisztelt Olvasóközönség,

tisztelettel jelentem, hogy a mergő ma reggel ötkor felkelt, felhúzta az öltönyit és elment a munkájába, ami az övé, mert van neki. sajnos a hajnali órák nem az erősségeim, így innét is izenem, hogy én azért büszke vagyok rá, meg minden, mégha gyenge gyilkos tekinteteket is küldözgettem felé a reggel folyamán. mégegyszer is bocsánat érte.

most pediglen elmegyek három nagyobbacska polcért, amit bele fogok tuszkolni az nfg-be állítólag én. ajjaj. :)

eccermajd...

néhanap nem veszi észre az ember lánya, és füstölöngve-dühöngve azon agyal (öntudatlanul, mondom!), hogy fog az majd fájni annak, ha már majd a..., aaa... francsetudja... sose gondolódik végig a helyzet, a leány mindig elszégyelli magát, hogy fájhatna bárkinek is annyira, hogy komolyan számításba legyen véve az eset másrészről... és akkor most, hogy értsd, elmesélem az első szerelmemet.

életem második tábora, második után (orfű). a közösség legkisebb, legszőkébb leánykája vagyok, a nagyok (lányszobatársak) versengenek, ki babusgasson, ki fésülgessen... a bátyám már vagány fiú, ötödikesekkel haverkodik és hetedikes lányoknak ír szerelmes leveleket. van vmi idétlen szépségverseny - kb wcpapírral az oldalunkon kell sasszézni körbekörbe fürdőruhában, és a végén a fejemre ugrik egy papírkorona... a nagylányok egész este suttognak egy fiúról, aki az egész srácfaházat meggyőzte, hogy a szőke kislány a legszebb... én meghívót kapok a kreatív szakkörbe (csak felsősök járhatnak, magyarul szíjjátszó), egy barnabőrű, barna hajú tökéletes fiú tökéletes gyöngybetűkkel, finom filces rajzokkal szerelmes levelet küld. nekem. anyukám diktálja a választ, újra és újra kell írnom, nem elég formásak a betűk, én pedig halálra unom, hogy végigsoroljam a szakköröket, ahol esetleg összetalálkozhatunk - legközelebb. a bátyám a postás. mellesleg minden nap együtt focizunk a réten, de olyankor nem "járunk" - ő csak a csatár, én meg csak a kapus/partjelző (vagy mi), senki sem tudhassa, hogy mi tulajdonképpen leveleket váltunk, nyaralásból virágcsokrot, technika órából facsónakot, kisszívet kapok.
a titkos románc 3 évig húzódik - rajtam kívül kb. mindenkit érdekel az eset, én meg csak szeretek vele lenni, bicajozni, focizni... akkor jön egy gyönyörű, göndör fürtös, új lány az iskolába... ő nem kedves, ő egyszerűen csak szép, de azt nagyon... a lovagom átszeret, engem pedig megkaparint a legjobb barát. hamar szakítok vele - jobban szeretnék vele kézizni a pályán, mint csókolódni. a barna lovag féltékenységében hamar visszatér, én megbocsájtok, tökéletes a boldogság, míg el nem húz vmi papneveldébe a világ végére... havonta jön, se levél, se beszéd, csak látjuk egymást szomorún a helyi diszkó vagy mifasz egyik sarkából a másikba. minden alkalommal azt hiszem, megszólít majd, és minden alkalommal könnyek közt szaladok haza időre onnan, ahová csak miatta mentem... nem érdekelnek a gimis fiúk, se a színjátszók, mindig csak a szomorúszemű, barna lovag jár az eszemben, és a következő péntek este, amikor láthatom... snitt.
érettségizem mindjárt, egy szőke, kék szemű fiú randizni hív, fehér rózsát ad, csókolózunk sokat. elkerül a közgázra, egyre kevésbé hiányzik, az én lovagom meg pécsre megy, hát oda jelentkezem én is. szőkével brutálállatmód szilveszterkor szakítok, darabokra törnek a szívek, a jóravaló, okos, értelmes, kedves fiú szélnek eresztve, én meg szaladok az álmom után, pécsre.
néha összeszaladunk vmi kocsmában/buliban - a lovag egyre csöndesebb, én egyre életrevalóbb, kezdem nem érteni, mit hajkurászok a jelenleg tesi szakos fiúban... néha azért 3-4 sör gőzében szóróm az átkaimat, hogydemajdegyszer hogy fogja bánni, hogy nem akart/vagy nem mert engem!
snitt.
első év végén beleesek a messzi-szerelembe. tarol minden előző életet, gátakat, erkölcsöket. a sors úgy hozza, hogy egy utolsó nyarat még lehúzok a balatoni kricsmiben, lovaggal egy műszakban. és minden nap ezerszer verem a fejemet a falba a faszságai miatt, az idegesítő kényszerei miatt, hogy évekkel öregebb és mégis bénább és esetlenebb, mint én, aki csak belé volt életében egyszer, de igen hosszan szerelmes... néha a lovag összeszedi bátorságát két pohártörlés közepette, én pedig bánom az összes átkozós percet, mert inkább csak sajnálat van bennem. sajnálom az elmúlt 8-10 év gyötrelmes szerelmét, és sajnálom annak tárgyát, aki éppúgy szenvedte végig e röpke 8-10 évet egy barna kisleányért, hasonló reménytelenségben, amikor egyszercsak észrevette, hogy én már nem vagyok ott többet.

(végkifejlet: a lovag meghízott, tesitanár egy kisvárosban. utálja a cigányokat, gyakorlatilag öt összefüggő mondatot nem tudnánk egymással váltani. alkoholista, és vár egy szőke kislányra, akibe 8-10 éve mostmár ő a gyötrelmesen, totálreménytelenül szerelmes. én meg szégyellem az összes sörgőzös átkomat, de nagyon.)

szerintem

egyébként a virággal lehet a baj... itt nem kapok, itt haldoklom.
írjon, aki, akar. azt' meglássuk :)

defektes

... azt már majdnem megszoktam, h apukám nem szól hozzám, mikor hazamegyek (úgy erőst fél éve) - szar ember vagyok, nem úgy élek, ahogy kéne, tök érthető. de hogy egy falubéli defekt után - amit anyu is, mergő is, én is úgy kezeltünk le, h "én aztán nem tudok kereket cserélni" - arra a kérdésre, h "van-e gumis ismerősöd?" a pofámba vágja, h "nincs!", zokon vettem, rohadjak meg!

azért másnap reggel segített, amennyit tudott (pontosan elég, sőt!), és most már simán kereket cserélek egyedül, sötétben, miniszoknyában, frissen frizírozva, bárhogyan is, istenuccse, de meg vagyok sértve az érzéseimben én, az az igazság. na nem baj, majd elmúlik ez is...

tipikus

sörös poszt, jóestét!

ha csak most van, és nincs, kit visszahívnom (pedig kellene, de nem gondolok rá), csak a kutyával kell szaladnom egyet, ki majd' felfalt, mikoron megjöttem, faszán állunk: nincs tegnap, amikor keresztanyám felébredt félbénán (és nem akar élni), és elsuttogtam a kedvesnek, hogy mégis hova menünk mink együtt, hát hova?; nincs holnap sem, tárgyalás, új nap, mikor kedves lehetek és megérthetek újra...
csak a most van. egyedül. szó nélkül, vágy nélkül, cél nélkül, motiváció nélkül egy kuplerájos lakás kellős közepén.
na kislány, most mi van?!
(amúgy van még egy sör a hűtőben...)

éjjel

arra ébredtem, hogy mergő keresztben az ágyon, én meg zokogok, mint a rosseb. ágival álmodtam, a legkedvesebb lánnyal, akivel valaha találkoztam. camino óta nem beszéltünk, senki nem tudja megmondani, miért. és csak telnek a napok egymás után (úgy egyetlen egy sem, hogy ne jutna eszembe), és nem írok neki, és nem hívom, és ez borzasztóság.
álmomban elmentem hozzá, hivatlanul. vártam a lakáskában, ahová a szomszéd néni engedett be, ő csak később érkezett haza. próbáltam magyarázni, amit nem lehet, de egyre csak mondta, hogy már nincsen miről beszélnünk, és ennek én vagyok az oka.
néhány alaszkával vigasztalódtam hajnalban, sűrű szipogások közepette, mert én ezt a lányt nagyon-nagyon szeretem, és elmondani nem tudom, mennyire hiányzik, és gyűlölöm magam, amiért ilyen gyáva tetü vagyok.
a reggeli álmom azért jobb volt - hétköznapi hőst alakítottam benne - repülőtér, strand, hollandia, tábor, gyerekek, ida, mindegyis...

Miért éppen Alaszka?

nem tudom, hogy ezt most menekülésből vagy érzéketlenségből vagy mi a fenéből csinálom, de egyszerűen nem vagyok hajlandó/képes felfogni, hogy a keresztmami egy hete nem ébred fel a második agyműtétje után. jönnek-mennek a hírek mélyaltatásról, ct-ről, én meg csak nézek, és nem értek semmit. még bőgni sem tudok.

katának (is)

Apuska, megígérted a múlt este, hogy felmegyünk a tejútra,
és összegyűjtjük az angyalok mosolyát... Milyen öröm
lesz! Cipőmet belepi az aranypor s nem látszik, hogy
ócska és lyukas.
Tud a hold hazudni, apuskám? Egyszer, mikor a denevérek
kalácsot kerestek, a hold azt súgta nekem, hogy nem
bünteti meg többet kis ezüst csibéit, és most, nézd csak,
megint felleg-kalitkába zárta őket. Gyere az ablakhoz,
hadd mutatom meg. Nézd a szegényeket, nem tudnak
kibújni a csúf borító alól. Hallod, hogy siránkoznak? Ó,
az a hazug hold! Csak lássam meg még egyszer, amint
elhalad az ablakunk előtt! Ellopom a sarlóját. S akkor
neked nem kell kölcsönkérni Grigor bácsi kaszáját, ha le
akarod vágni a füvet a kertben...
Apuska, mondd, mi van egy méh lelkében? Igaz, hogy szívük
tele van dallal? Igaz, hogy a virágok azért könnyeznek reggel,
mert ellopták a dalaikat?
Az angyalok a csillagokban laknak, apuskám? Mit esznek és
mit isznak? Fénysugarakat? Sanyika a szomszédból azt
mondta, hogy aranykenyeret esznek, s azt Szűz Mária süti
nekik, a búzaszemek pedig olyan nagyok ott, mint a
rigótojások... Apuska, csinálj nekem egy olyan hintát, hogy
fel tudjak hintázni vele a csillagokba! Milyen jó volna, ha
hozhatnék neked néhány búzaszemet! Elvetném a diófa
helyére, melyet kivágtál a nyáron, s a kalászok felnőnének
a ház tetejéig...
Apuska, hogy lehet, hogy a tovaszálló varjak nem hagynak
nyomot maguk mögött az égen?
Te, ahányszor hazajössz s megkérdem, mit hoztál, mindig csak
azt mondod:..."jó szivecskét, jó lelkecskét"... Miért,
apuska? Nem ehetem meg se a szivecskédet, se a lelkecskédet!
Ha megenném, hogy mennél az iskolába?
Na, most magadra hagylak, apuska! Megyek anyuskához a
másik szobába, lássam, beszélt-e már Kiskarácsony
Apóval...

(octavian sireagu: gyermekvarázslat)

---

mostan,

hogy már a maradék humorérzékemet is elvitte a szisza, minden nappal csak nehezebb rávennem magamat a (s)írásra. (...)
tábor megvolt, jó volt, a meggymártás leginkább, meg a kölykök. termett pár elméletem ismerőseimmel s magammal kapcsolatban, majd ha ráérek, kifejtem. tanultam megint, az a lényeg, meg az, hogy volt kitől! (még túlzottan sok bennem a mindeféle érzelem az üggyel kapcsolatban.)
aztán meg álmonhalás helyett miniszünidőre utaztam a kis családomért - az Idának fogalma sem volt, ki a fasz vagyok, ez pöttyet rosszul esett. véletlenül belém is harapott, de nem haragszom rá - olyan macerálás mellett, amiben ennek az asszonynak része volt, bármi megbocsátható.
hm.
nem gondolkodni, nem elvárni, csak menni, mint a gép, előre-előre. most ez a feladat, aztán majd meglátjuk.

(csak közben vigyázzunk, nehogy a szemünk rajtamaradjon egy sörösüvegen, mert a végén még kinevet bennünket a jóképű gazdája. zavaromban csak visszaköszöntem, azt mégse mondhatom dél alatt, egy szimpla hétfőn a belvárosban, hogy rákivántam a sörödre, ne haragudj má'.)

van

ez az idegbeteges szorongás-félelem-szorítás mellkastájékon meg egyéb helyeken belül. ettől rendszerint pár napig nem alszom, vagy csak rosszul. utána jön a "bekapok 3 sört", és a másnap. (ez van ma). és most azon vívódom, hogy ha tudnák a gyerekek szülei, kikre is bízzák szemük fényét, bizony azonnal leültetne a rendőrség, vagy megverne az isten bottal, ki tudja. így viszont kezdődik a boldog táborélet, én meg mingyá tááárnénit faragok mind az 52 kilómból. (a tábori koszt jó, a tábori koszt finom).

.

üdülés helyett idaszart és cimmerferit takarítottam. most a táborra készülök, szerintem az is hasonlóan jó lesz.
amúgy jól vagyok, most toltam le egy felest.

hány éves vagy?

na, a mi napunkról csak ennyit: mondom ennyit.

üdülés

(de buzi egy szó ez)

szóval délután indulunk teletankolt nfg-vel veszprém, kenese, anyuék útvonalra mergő szavaival élve "üdülni"- 3 napra. nálunk ilyen ez.

munkába jövet végig is tekintettem a kocsi állapotján, és kettő lehetőség van:
1) nem viszünk magunkkal semmit, se kutyát, se cuccot
2) rendet teszek az alábbiak közt (csak a látható dolgokat sorolom és emlékezetből)
- gumicukorzacskó (üres)
- használaton kívüli öngyújtók 3 db
- 1 db elhasznált trafó + doboza
- rózsaszín pulcsi és farmer az anyósülésen
- kazetták (!) szanaszíjjel
hátul:
- szatyorba bekötve sörösdobozok
- sörösdoboz külön, üres
- vizes palack
- üres palackok vagy 3
- teás palack
- motorolaj
- falra szerelhető kislámpa
- hűtővízfolyadék
- elemtöltő
- ÁROP pályázati kiírás+adatlap (kb 60 szétszórt oldal)
- kiadási-, bevételi pénztárbizonylatok, időszaki pénztárjelentés-tömb, útiköltségnyilvántartás, szigorú számadási
- tábornévsor
- kutyaetető
- darabokra szedett kutyapokróc
- bélyegzős zacskó (abban nemtom, mi van).
most hiretelen csak ez jut eszembe, de biztos van még egyéb is. el tudom magamról képzelni. tulajdonképpen nem is várhatok más viselkedésmódot az autómtól, ugye, ha én így tartom "rendben"...

hosszabb írás

követezik tervekről, autóról, blogról...

szóval reggel tankolás után közvetlenül (ahol a kedves fiatalember megkérdezte, most-e keltem fel, mert nagyon úgy néz ki, aztán pedig elismerően bólogatott az "igen, 14 perce" hangzatos, de igaz válasz után), hírek hallgatása közben arra gondoltam, hogy váltok. blogilag legalábbis. zavart már, hogy se arculat, se egy központi téma a magam emésztésén kívül, amit meg megírnék, azzal mást bántok, úgyhogy izé. de szerencsére van nekem egy csodás autóm, én meg alapvetően egy igen hülye festett szőke nő vagyok, szóval akár ebbe az irányba is elszaladhatnánk, vagy valami ilyesmi.
egy próbát megér. előzmények vannak az archívumban, meg majd nosztizok is, de most kanyarodjunk a tegnap felé:

pécs, borús, de fullasztó meleg nap. bennem szomor, munkahely idegbeteg, öttől tábormegbeszélés. költségvetés, éjszakai túra, lánccsörgés, kötéllopás, török gyerek megvágta, bevásárlólista, kullancs-csipesz - ezer meg ezer gondolat, közben kétévessel hintalovazás, kedves meg többször is értesít, hogy sörtúra van, kissé meg is van csúszva.
8 tájban elképzelem, hogy szőkülnék, hát kanyar a teszkó felé, most volt fizetés. derekasan megállom, hogy semmi egyebet, sietek, hisz vár a kutya, gondolom, összepisilte már a lakást kettő óta és háromszor éhen is halt (és tényleg.). akkor egy gyors fordulat, index balra, mennék a sávomba, de autó leáll, buszmegálló előtt közvetlenül. nyektetés, nem indul. kevésbé szimpátikus középkorú úr beajánlja a megtolást. szól hamar a háveroknak (mint kiderül, hajléktalan galeri iddogál a fák mögött.), máris indul a leállóssávban a fel-le toligálás. röpke negyedóra múltán feladjuk, fogom kis piros kannám, s elszaladék benzinkútra. veszek pár sört, doboz cigit a munkásembereknek - úgy képzelem, ha utántöltök, legalább 15 liter benzin lesz benne, na nehogymár ne induljak el. és nem. újabb erősítés, a fiúk nagyon lelkesek, lökik a tanácsokat, tolnak, mint a barom előre-hátra-vissza, más embernek esze ágában sincs megállni, látván a város híres rosszarcait, akikkel jelenleg együttműködök. tanakodás, autószerelő felhív, fél kilenc múlt. aszongya az ember, cseréljem ki a trafót, a régit megtalálom a kocsiban, ha nem rakodtam össze. felpattan a kocsi eleje, erősen sötétedik, én már izzadok, rózsaszín pulcsit ledobom, keresem azt a kurva trafót. a fiúk közben megitták a sört a fák alatt, újult erővel magyaráznak, kérnek még pár cigit. kicseréljük a trafót. autó nem indul. tologatás, ahogy szokott, könnyek közt felhívom szigorú kollegámat - ő az egyetlen, akiről el tudom képzelni, hogy rendelkezik vontatós szettel. hamarosan meg is érkezik, közben ervin barátommal (szintén hajléktalan) van kis közjátékunk, de ez egy másik sztori*. a felmető sereg német precizitással, könyvből kiolvasva hosszas pakolászás után összerakja a vontatásos megoldást, az okoskodó hajléktalannal (később úgy meséli, szociális egyénnel) kicsit összeszólalkozik.
útra készen. én diszkréten elárulom, hogy sosem vontattak még, kis riadalom mindkét oldalon. okosítás, aztán hajrá. az első pillanatban rögvest kormányzáram lesz, vagy mi a rosseb, autó irányíthatalan, én a négysávos 6-os út szemejövő sávjában keresztbe landolok. érdekes, ahogy jönnek velem szemben az autók, kerülgetnek, kicsit balesetveszélyesnek tűnik a dolog. vontatós kollega (továbbiakban vk) megáll, üvölt egy sort, én remegek. következő lámpánál ismét megállás, üvöltés, mér vészvillogok, így senki sem látja az indext?! ez igaz. innetől nem olyan izgis a sztori, mindent tökéletesen csinálunk, csodásan leparkolunk házam elé, meg vagyok dicsérve. német precizitással mindent helyrepakolunk a szép másik autóban, búcsú előtt még beül vk, hallgassuk már meg, mi lehet. nfg, a bátor, a csodás, a fekete szép gengszterség pöccre beindul. benzinmutató fél tankot jelez (én öt litert öntöttem bele, tankja 45 literes, tessék figyelni). én beleverem a fejem az ablakba párszor, vk csak röhög, majd balra el. fél 10 felé járunk, én csendesen beletúrok a ridikülömbe, és a maradék doboz sört elkortyolgatom az autóban ülve. lepereg a fél életem, és kibaszott szomorú vagyok. és eszembe jut megint az ervin.

hírek

kórházazunk továbbra is. körülmények jobbak, állapot is, talán.
én voltam orvosnál - ismét beajánlották a táppénzet, meg ha várok egy másfél órát, valami helyettes kollegával dumcsizhattam is volna egy erős 10 percet. erről a részről lemondtam - terveim szerint megkeresem az AAsokat, ott hátha hetente is jutna a mondandómra laza 10 perc. (viccelek. asszem.)
hüjére dolgozom magam, fáradt vagyok és nyűgös.
közben szervezzük a tábort - ettől is van kis gyomorgörcsöm.
egyébként meg unom a boldogtalanságot.

aggódás van

szóval úgy emlékszem, a tegnap esti 3 órás faszakodás után abban maradtunk anyuval, h reggel tájékoztat a mamika állapotát illetően (mivel annyira rosszul lett, hogy el kellett vinnünk magunkhoz.) egész idáig cseszett csörögni, én hiába hívtam több fajta vonalon is - neki állítólag nem jelezte a telefonja, hogy én akaraok valamit. most egy kicsit érzem, milyen az, mikor elfelejtem felhívni anyut, pedig megígértem. de nem is ez a lényeg. a mi orvoskánk azonnali kórházba utalást javasolt, szívelégtelenségről, vészes vérszegénységről, rossz ekg vagy mirossebről és vizesesdésről gagyarászva... mennyire érdekes ez már, hogy három hétig a másik intézményben ezt nem sikerült kideríteniük?! mer' basztak vért venni, megy ilyenek?!
mostmár én is azt mondom, zárják be ezt a vidéki kócerájt a picsába. még meghal ott valaki, mert a kaja biztosításán kívül nem sokat tesznek a kedves betegek életéért, úgy tűnik. vagy lehet, h azt hiszik, ez csak egy öregek otthona, vagy mi?! aztakurva.

Fucking Amal

arra ébredtem, hogy valaki mászkál a lakásban. fűztem a mergőt, moccanjon, de nem vette az adást. egy ideig vívódtam, mi legyen - tán a kutya az, tán csak a felső szomszéd - de aztán összevarkartam a bátorságomat, és kimásztam a végesetelen folyosóra. egy faszi ment ki épp az ajtón, a másik meg jött helyette. mint kiderült, csak a pisilni akarnak nálunk. snitt. kísérem őket immár egy pincelakásban. akkora terek egy-egy szobában, mint a lakásunk maga, és mindig új és újabb nyílik, és mindig furcsább szögben, miközben árad a fény, pedig egy pincében vagyunk tudvalevőleg. a végén rátalálunk a ribancabbik főszereplőre (elin az esti filmből), és megnyugszunk. a pisilős bácsi az ő apukája, feladatom pedig a kislánnyal csacsogni a leszbikusságról. aham.

(akkormárinkább johntravolta lett volna, bazmeg, a get shortyból. azt is néztem tennap...)

a szánalmas

szó az egyik leggyakoribb mostanság a gondolataim közt, úgy hiszem. de használni most a fost fogom inkább.
- nagymami végre hazamehetett a kórházból, és ez örömteli, és remélem, végre aludt egy jót az éjjel. és az is nagyon frankós, hogy minden nap beszéltünk, szerintem mindkettőnknek jót tett! (az más kérdés, hogy kurva magyar egészségügy, hogy az istenbe van az, hogy 84 évesen 6 hétig kell éjjel-nappal fosni ahhoz - ebből 3 hét bentlakással az intézményben -, hogy végül kitalálják, antibiotikum kell, azt kész?!)
- adómentesen adható béren túli mifasznak köszönhetően annyi kuttúra jegyet kapok, hogy még fosni is múzeumba járok majd az idén. (az más kérdés, hogy pécs városában nem is nagyon lehet máshol használni, mint múzeumban, meg a szerintem igen fos nemzetis színházban. áááá.)
- úgy tűnik, sikerül megválnunk a birtoktól - megállapodás született a vételárat illetően. állatijó. új életet kezdhetek, vagy vmi ilyesmi. (a fos csak annyi, hogy nem akarnak foglalózni, de szerződni meg viszont azonnal, a messzi meg épp vitorlázik.)
- a nagy örömhírek végett üvegpezsgővel tértem tegnap haza. (aztán végül úgy esett, hogy egyedül kellett meginnom az egészet, így most hangulatilag, párkapcsolatilag és egészségileg is nagyon fosul vagyok.)

(két szót nagyon utálok egyébként - nyilván többet is, de most ez jut eszembe - az egyik a hányás, a másik meg a fos.)

"nehéz

napok egy nő nemű bolygón" kb. ez lehet a mottóm mostanság. jaj annak, aki a közelemben próbál lenni, elnézést is ezért. a totális semmittevés a hétvégén dexter- és californication-maratonban csúcsosodott ki, eredményként pedig egy frankós tojásosnokellit, egy ida-fürdetést és egy banda-alakuló ülést sorolhatunk fel csupán. én persze nem lettem bandatag, csak az ida, aki a verőleány és a kisfőnök is egyben, meg a mergő, aki meg a nagyfőnök, ugye.
hja, hát máskor nem nevetek majd rajtuk, hátha úgy bevesznek a későbbiekben. a bandába.

dexter

ha azt mondom, tennap lerohadt az autóm és pocsolyák közt vergődve keveredtem haza, vajon ki nevet? amúgy asszem én, a saját farkába harapdáló kutya/kígyó, vagy mi.
mindenestre délelőtt inni egy cseppnyi házipálinkát tiborunk születésnapja alkalmából jó. emlékeztet keltás nyarakra/őszökre/telekre/tavaszokra.
reggel meg összeölelkezni a világon a legjobb. ez majdnem biztos.
jééézusom, jókedvem van!

pár perce

megfenyegettem egy politikást, hogy micsoda csúnya világ lesz akkor, ha egyszer én elkezdek kavarni. persze annyira nevetségesnek hangzott, hogy én is elröhögtem magamat a végén. sajnos ő nem - enyhe baszogatás- és hisztériaszagot érzek most a levegőben.

az estélyről

hetek (hónapok?) óta nem voltunk képesek összeegyeztetni egy csonkacsaládos megmozdulást... a két 30 év körüli nő már szipogott a konyhában a reménytelen jövő felett, mikoron mégiscsak megérkezett a roller. és annyira jó lett, hogy még. minden. a paprikáskrumpli. a sör. az, hogy beszélünk. kösz, főnök! ez nagyon kellett.

az

megvan, amikor vmit nagyon nem akarsz, de nem tudod megmondani, hogy bocs, de nem? na, nálam ez állandó görcsöket okoz, aztán a leleplezés után meg baszott bűntudatot.
ma kettő ilyenem volt. kettő. az egyiknek e-mailt írtam, a másik váratlanul felhívott telefonon, annyira váratlanul, hogy a szokásos felvegyem-ne vegyem para helyett belehallóztam. vállvereget (nem), ezen is túl vagyunk. akkor most megnézem, maradt-e e kis krumplipüré és paradicsomsali.

the wire

őrület van - lassan csordogáló sorozat, kellett vagy 5-6 rész, mire ráéreztem, de akkor meg nagyon. drogos-nyomozós-piálós-okosos, cseszettül emberi, és ez meg most olyan jól esik nekem. nem azért, mert vigasztal, hogy más is elbassza. az engem sosem érdekelt. csak hogy nem kell belegebedni a tökéletességbe, mert olyan úgysenincs, sose.
kábult zombiállapotomat csak néha zavarja sajgós rettegés a jövőtől, most örüljünk ennek. meg az isteni mustáros flekkennek. úgy tűnik ugyanis, főzni még tudok.

101

na, hát van ez az új "kismunkám" - szervezetfejlesztési projekt-írás ormánságban, baszod. van ennek vmi diszkrét bája... mikor hányinger kerülget már az elején az egésztől, és mégis csinálod, mert tartozol, és vmiből meg kell adni, ugye. nókomment.
aztán voltam orvosnál. a portásbácsi a gyerekosztályra akart küldeni, aztán inkább bocsánatot kért. a doktornéni téppénzre akart küldeni egy hónapra, de inkább adott gyóccereket. és tőle tanultam a nókommentet is, bizony.

adam cadmon

azt mondja a Vörös oroszlánban, hogy "A szavaknak nagy hibájuk, hogy mindenki mást ért alattuk. Először egyeztetni kell őket, mint a különféle órákat."
milyen kis igaza van.

gondoltam,

szintet lépek azon a listán, és előkaparom a jó fél éve gyűjtögetett számlaborítékokat, megspékelve egy kis újakkal, csak hogy nagyobb legyen az élvezet. és hogy alaposabb legyek - és ne zavarjanak össze a 12, 17, 24 és 10 ezres számlacsomagok - fel is hívtam a közszolgáltatót, hogy ugye rendezném, de mit. bár ne tettem volna. mondhatom, hogy kurvaélet?!
és akkor most autószerelő...

my name is earl

nemtom, mi a szent szarért délelőtt fél 10-kor jönnek a nagy felismerések, de tele van velük a tököm. kussolni, dolgozni.

közérdekű

... aki aggódik ilike táskája végett - amit a konzumban hagyott - az többé ne tegye, mert meglett. reggel kaptam az arcomba a hírt: ilike csilingelt, bácsi kezitcsókolom-kisztihandozott bőszen, csodás volt, azt mondhatom. aztán ilike arcába húzta a napszemcsijét, kiperdült az ajtón és még odavetette: leánykoromban szeleske voltam, úgy tűnik, ez mostanra sem múlt el...

csodálatos

dolog ez az emberi természet, én mondom. szombaton sikerült olyan fejfájást produkálnom, hogy az egész gerincem belezsibbadt. aztán útban a benzinkút felé sűrű kettőslátások közepette nekivágódtam egy panelnek... szerencsére úgy bevágtam a fejem, hogy azonnal magamhoz tértem. váú. szerintem szimpátiafájásolok a keresztanyámmal, kinek kivették a fél tumorát pénteken az agyából, vagy nem tudom. én még ezt is kinézem magamból.

érdekes egyébként, hogy 2-3 évente azért bezárul egy kör a fejemben, és szépen kimondom azon megállapításokat, amiktől sikerült időközben elkóricálnom. hogy a sors ujja, meg ilyenek. isten nem ver bottal. láttam én már karón varjút. meg mindenki azt, amit megérdemel, meg amit elbír. meg ha becsukódik az ablak, nyílik egy ajtó. befejeztem, jóvanna :)

meg_a

"Legyen Szép Napod, Kedves ribizli!

A mai napodat Beteljesülés hatja át.
Szélmalom - Mondd, meddig harcolsz még az óriásokkal, Don Quijote? A kilátástalan küzdelem mire való? Ez a kártya arra figyelmeztet, hogy engedd szabadon dolgozni életed szélmalmait, hogy neked őröljék a gabonát, és ne harcolj feleslegesen, kreált ellenségekkel. A szélmalomharc nem a te harcod!"

harmóniakártya. érted.

fulladoztam épp a nyári melegben, mikor a néni fejébe húzott fekete esernyővel elslisszant előttem. köszöntünk egymásnak kedvesen, aztán én bolt, ő hazafele (abban lakik, ahol én dolgoz). pár perccel később kettejüket láttam a feketeség alatt, gondoltam, tán titokban csókolózik a néni (akit egyszer kimentettünk a füstből, majdnem felgyújtotta a házat) meg a bácsi (aki aztán feljött megköszönni, h megmentettük a felesége életét, és azóta is kezitcsókolom-kisztihandozik, mikor csak meglát.) aztán a néni idegesen elindult, nyugtatgatva a férjét, hogy az menjen csak haza, mert mindjárt jönnek a gyerekek. a bácsi meg utánaszólt gyengéden: ne aggódjon, drága ilike, minden rendben lesz. a feleségét magázta, érted, aki a konzumban elhagyta amúgy a retiküljét. szééép...

hajas

na, ilyesmi lett. nem pont, de leginkább mégiscsak ehhez hasonlatos. nekem jó.

bambán

bámulom egy órája a tüdőembólia ismérveit. szerintem nekem nincs ilyenem, egyszerűen fáj az oldalam légzéskor meg nyomáskor oszt kész. ugye?
(mondjuk néha van ilyen légszomj is, meg pánikszerű légzészavar, meg szorongás meg ilyenek. de az simán lehet mástól is, ugye. igaz ugyan, hogy 12 éve dohányzom és mellette fogamzásgátolok is, így négyszer nagyobb a kockázat, de szerintem ennyi erővel a lépem is leszakadhatott, vagy meghúztam egy izmot lasztizás közben. nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni.) meg van, aki kihordja lábon - majd akkor aggódjunk, ha vért is köpök. na.
nem tudom, lehetnének ennél pozitívabb gondolataim is 1,5 óra alvás és egész estét betöltő hisztiroham után, ugye.

mostan

meg nem tudom, már lehet-e örülni vagy nem-e, de én mégiscsak fogok. a mergőnek munkája lesz, hihihi!

Shinobi*

na, most utoljára átsurranok a szomszéd irodába az új hosszabbítókról lelopni a gumit hajam feltűzése céljából, aztán délután megválunk egymástól - a seprűszálak meg én, szevasz!

amúgy pancsizás-labdázás volt (4 alkalom), emellett meghúzattam az autót igazán csúnyán egyszer (más valaki nem annyira csúnyán szintén egyszer), gyermekáldás-bejelentés - 1db (nagynéni leszek!), több, mint 10 órás alvások - 4 db. majdnem olyan volt, mint egy nyaralás. örülés van.

*ezt a filmet meg tessék megnézni, mert nagyon szép. képileg is, sztoriilag is, verekedésileg is.

elmentem

a balatonhoz. jó lesz az.

erős

camino-utánérzésem volt ma reggel: tegnap szarrá ázott kiscipő felrántása tökvizesen + egyáltalán nem megy egyetlen ruhadarabom sem egymáshoz. a gyorspakolás átka.
most vagy bevállalok egy petefészekgyulladást, vagy hazamegyek cipőt cserélni. még vívódom.

vigyázat, önterápiába fogtam!

megszületett a lista. hogy a dolgok könnyebb végével kezdjem, rögvest munka után elszaladtam a vadiúj papucsommal a szerelőhöz – csütörtökre kész lesz. bejelentkeztem a fodrászhoz, kedden mehetek. aztán találkoztam egy barátunkkal, aki bütykölt valamit az autón. jobb nem lett, de egyeztettem a régi szerelővel – kedden oda is mehetek. este vártam kicsit. mielőtt ideges lehettem volna, megittam gyorsan 2 sört. a beszélgetés befulladt, ezért – mielőtt őrült vedelésbe és bőgésbe fogtam volna, elhagytam a lakást. baráti körben meccset néztem, vacsoráltam, aludtam is kicsit. ma reggel bejelentkeztem az orvoshoz, 9-én reggel hétre mehetek oda is.

jólvan, kezdetnek nem rossz.

akkor most rendet teszek az asztalomon.

itt

az ideje megírni azt a listát. az elmúlt napok tanulságai szerint csak én maradtam magamnak. ez már elég ok arra, hogy rendbetegyem végre a kibaszott életemet.

Született feleségek

sosem hittem, hogy ilyen címmel rákapok egy sorozatra, de nem rossz. példaképem a négygyerekes anyuka - bár lenne egy ismerősöm, akinek hiperaktív a gyereke és lophatnék a gyógyszereiből... merthogy fáradt vagyok nagyon, azért.
szóval zarek látogatása jócskán fejbecsapott - remélem, egy ideig ha eszembe jut, elfeledem a sunnyogást és aktivizálódom rögvest, ahogy most is. este koncert, fejemen széles mosoly; az előbb meg vettem egy szép papucsot magamnak, és a jövő héten virágocskás, idétlen színű szoknyákban fogok parádézni, punktum.
na, akkor én most hazamegyek aludni, ügyesen, önzőn, egoistásan. lesznemulass szeretteim, höhö.

"A romantika

alapja a bizonytalanság". na meg a kurvaanyád, és én is menjek a francba, hogy végső elkeseredésemben elolvasom a havi horoszkópot. ugyan mi a szent szarnak?
utálom, amikor fáradtan és álmosan remegő gyomorral tologatom az asztalomon jobbra meg balra a papírokat, ahelyett, hogy nekiesnék. úgy az idő is jobban menne, és mondjuk csökkenthetném a lelkiismeret-furdalásomat az elmaradt tennivalók miatt. utálom, hogy rángat az autó, és nem vagyok képes elvinni a szerelőhöz, hanem inkább titokban vagy félhangosan idegeskedek, hogy nehogy leálljon, éppen most és éppen itt. utálom, hogy éjszakánként felébredek, és össze-vissza ver a szívem. ilyenkor az iparűzési adó be nem fizetésétől el tudok jutni rövid időn belül "az én vagyok a világon a legbalfaszabb ember, és mért ver engem az isten ilyenekkel" rinyáig (megjegyzem, nehezen alszom ezen a csúcsponton vissza.) utálom, hogy nem szeretem a reggeleket. minden reggel meghalok egy kicsit, aztán hihetlen mártír fejjel mégiscsak feltámadok hamvaimból, és legalább 15 percet kések. na, ezt is kurvára utálom, mintha ez nekem járna. utálom, hogy elmúlt belőlem a naív egyszerűségem, és mindent, de mindent túlkombinálok. utálom, hogy szarnak érzem magam és csúnyának, és mástól várok folyamatosan megerősítést. utálom, hogy nem bíznak bennem a szüleim, és már attól is gyomorgörcsöt kapok, ha telefonon beszélünk. utálom, hogy nem tudok örülni igazából semminek, hogy nem tudok megnyugodni, hogy állandóan szomorú vagyok vmi miatt. utálom ezt a bizonytalanságot, hogy nem vagyok ura a saját dolgaimnak, és nem hiszem el, hogy mindent meg tudok oldani. utálom, hogy nem értékelem a sikereimet - ha vannak egyáltalán olyanok, mert utálom, hogy még csak észre sem veszem őket. utálok segítséget kérni, és utálom a lesajnáló pillantásokat, amivel azt sugallják, hogy én baszom el az egészet, és lépjek már, és csináljak végre valamit. utálom, hogy egy óra vagyok, ami aztán másfél leszek/ egy sör, ami 3 lesz/ egy fröccs, ami fenetuggya hány lesz. utálom, hogy ezt elviselem, aztán meg nem vagyok képes normálisan elmondani, mi is a baj. utálom, hogy türelmetlen vagyok. utálom, hogy nem vágyom különösebben semmire.
utálom, hogy meghunyászkodok, és nem állok ki az igazamért, amit utálok, hogy már nincsen is, mert valahol elvesztettem. utálom a kibaszott önértékelési zavaraimat. utálom a queent, a rízst, a sós kajákat, a másnapos savanyú borízt a számban, a borostát, hogy nem nézem az eb-t, hogy nem röhögök hangosan, hogy nem röhögöm ki az egész bénaságot, amit mostanában csinálok.
na, most jobb egy kicsit. majd még folytatom. vagy összeszedem, amit szeretek.

Bin Jip

A kísérlet

nos, hát nem könnyebb, ha nem írok, aztán meg bánom, hogy nem marad ezekből a napokból semmi. mert szar, meg minden, de biztosan ennek is megvan az értelme... szóval mondom:

nfg továbbra is rángat, mint az őrült. volt vele egy nyugat-magyarországi túránk ebben az állapotjában, nos, én már balatonszentgyörgynél annnyira remegtem az idegtől, hogy erősen elgondolkodtam egy kávé-konyak kombón, jogosítvány ide vagy oda. persze nem tettem, mert akaratom, naaaa, aaaz van, meg felelősségem, meg egy biblia. ja meg egészségem.

aztán az úton megálltam egyszer, és elmondtam szépen, hogy nem megy ez nekem sokáig. mergő leígérte a csillagos eget, megállapodtunk egy gondolkodós hétben, aztán megettük a vacsorát, amivel vártak bennünket.

az esküvő furi volt, aztán meg mulattam egyet, végülis azért vannak a jóbarátok, illetve ilyen alkalmak, ugye. megvolt az első táncunk - végre a "kell hogy várj, várj is meg" című nagyszerű nótát nem egy 99'-es eseményhez kötöm eztán. (most nagyon mosolygok, szelíd-szomorúan, de eze n olyan jó mélázni!)

és volt egy vasárnap, na azt feledjük el - ahogy a gondolkodós hetet is, semmi értelme annak nem volt... további bántások lettek csak belőle, más nem. meg nekem rengeteg munka. közben adtak hitelt a szemetek, beszéltem a végrehajtókkal, most kb. két hónap viszonylagos nyugalom lesz e téren. (még a könyvelőt is útba ejtettem, nagyon rossz volt, juj)

a hétvégére visszajött a család. hiányoztak nagyon. vártam vmire, ami nem következett be. anta, sose feledd, hogy nem várhatunk semmit, mert abból úgyis csak csalódás lesz! ez vonatkozik a kedves ünnepnapra is, ami tegnap volt. nem szabad várni, elképzelni! nem szabad! mondogatom mostmár ezt mindig magamban, hajlamos vagyok feledni.

amúgy meg nemtom, mi a fasz lesz. elfáradtunk. bele. az egész idegroncs öldöklésbe. én már kb. novemberben, mergő meg mostanság. vkinek össze kell szednie magát/bennünket, különben baj lesz. vagy van.

a bácsinál

voltam tegnap, adott rózsát, szépet.
a többit meg hagyjuk. komolyan gondolkodom (...).

Gladiátor, Róma

... s bár a cím azt sugallja, hogy acélosodom és keményedek, hisz komoly öldökléses filmeket nézek konkrét dugásokkal fűszerezve, most a meglepetés erejével mégis inkább az érzékenyebb témáim felé kanyarodok, teljesen váratlanul - abból is van ugyanis számos.

egyrészt meglátogattam a nagybátyámat a napokban kórházi kezelése alkalmából - pécs ideális hely az ilyen jellegű kapcsolatok ápolására - és röpke két órát beszélgettem vele, ami igen furcsa, lévén, hogy végülis családtag ő is. nos, kiköpött nagyapámat láttam benne, aki ugyan szikár, de erős ember volt, sosem beteges, a nagybátyámat meg már akkor gyakorlatilag a halállal fenyegették meg, mikor megszületett, és azóta is folyton elveszt bizonyos szerveket és főképp erdőjárásban és horgászatban éli ki természet- és életszeretetét (munkában nehéz lenne ugyanis), naszóval de mégis tisztára és teljesen ugyanúgy néztek ki. ez enyhén frusztrált engem, erősebben pedig ez a beszélgetés-dolog okozott bennem szorongást, lévén, hogy tisztára és sokmindenben egyetértettünk. a számos tanulság helyett most mégis annyit mondanék el csak az ügyből - amit a fiúmnak is akartam javasolni az este, csak aztán elmaradt - hogy neveljen (termeljen? ápoljon? fasztuggya) mindenki szőlőt, aki vonzódik az alkoholhoz, mert aki a saját borát issza, 20 évvel tovább él, mint aki a lögybölt szarokat itókázza. (persze a nagybátyám sosem ivott, csak a világlátottságra alapozta felvetését, amiben én, aki ugyan gyakrabban iszik, azért meg tudtam erősíteni nagyonis bátran.)

másik érzékenységem a zidához kötődik, kiben mostanában a középkorú, dugatlan nők depresszióját vélem felfedezni és némi eltávolodást is tapasztaltam szerény családunktól az ő részéről. mivel minden szaron képes vagyok bőgni, egyik este épp azért ejtettem könnycseppeket, mert nem akart a megszokott helyén, a hálószobánk ajtajában aludni. a helyzet persze reggelre megoldódott, talán csak egy kis hullámvölgy volt, vagy magányra vágyott, megértem én... nem köll rögtön azt gondolni, hogy már nem is szeret bennünket, ugye. (őt egyébként mindenki imádja, tele van rajongóval, és pontosan úgy viselkedik, mint a vonzó nők általában: hidegen, kimérten szemléli a közeledőket, és gyakorlatilag leszarja a rajongást. ezt mondjuk bírom benne, én is mindig ilyen akartam lenni.)

és akkor jöjjék a fő-érzékenység-téma (kínosan ügyelve arra, hogy a főfő munkahelyi ügyet továbbra is a titok leple borítsa!): az esküvő. oda megyünk szombaton, vidékbe, de nem olyanba, amilyent én 29 éve ismerek, mer'hogy a fiúm családjából ment el most éppen valakinek az esze. nos, alapból is szorongok az ilyen helyzetektől, így meg depláne, illene ugyanis szépnek és kedvesnek lenni, én meg mostanában leginkább köcsög vagyok vagy esetleg sírok. és ezek csak a magaviseleti problémáim! a ruha kérdés, amiről valójában szólni akarok, itten következik: egy ideje fel-fellebben bennem a gondolat, mit is vegyek majd fel. jelen alkatomból adódóan, illetve a csinosruhák- és cipők készletéből (1-2 db) kiindulva jelentem, szarul állunk, ezt úgy a szekrény kinyitása nélkül is gondoltam. tegnap aztán próbáltam is, előkerült a két versenyző:
1.) lazán elegánsan vicces, hülye színű nyári együttes - csak 5 centi fekszik el kényelmesen el belőle a padlón lent, és közel 6 kiló hiányzik belőle fenék- és combtájékon. varrónő, vagy kilőve.
2.) 34-es méretű almazöld(baszod, almazöld!) kis szett, kb. 8 éve vettem kereszttesóm kézfogójára útban a célesemény felé, mert felidéztem apám arcát, és ez tűnt a legegyszerűbbnek. megalázó, ronda, de legalább apu nem baszogat. namost ezt felhúzni 2008-ban kb. olyan, mintha lila vagy buzizöld piacos zakóban jelenne meg egy fiatalember, fehér zokniban és makkoscipőben 99-ben egy hasonló eseményen. alapból kilőve.
saját logikámat követve most a varrónő jön, és a suszter (1998-ban vásárolt magassarkú cipő pántjának rendbetétele, mert elszakadt). erős 1 000 Ft-ból kéne megoldani mindezt, két nap alatt, bűntudattal fűszerezve, hiszen a pénz alapvetően, hogyismondjam...
ó, hogy basznám meg az egészet.

na, a bácsiről meg nem is írok - tegnap esti esemény - mert elkenődik a szemfestékem (nem hordok olyant), délelőtt 11-kor gáz lenne az.

azóta

szétszakadt és összedőlt egy 3 ajtós szekrény (ripityán fekszik a katasztrófasúlytotta övezetnek nyilvánított hálószobában), pedig csak a ruhákat akartam kibobálni belőle...
az imént pedig a nagykónyi kanyarban leállt az autó, ami tele volt kutyával, muskátlival, kedvessel, laptoppal és hangszóróval, valamint 2 doboz sörrel. aztán elmászott egy benzinkútig, most sem értem még, hogyan.
igazán kiváncsi vagyok a közeljövőmre továbbra is... lehet tippelni, a szellemesebbek pirospontot kapnak!

heti hírek

nos, az amúgy sem felemelő pünkösdölés után erősen megszállt a depresszív hajlam. munka után követlenül több órát ücsörögtem a konyhában, és szomorkodtam (kedd). a segítség baloldalról jött, szóban nem teljesedett ki, viszont ölelésben igen. másnap tovább gyűrűztek az események: felhívott a bankom, hogy feledkezzem meg a személyi kölcsönről (mely a vészesen közelgő végrehajtási ügy kiegyenlítésére szolgált volna), mivel nem rendelkezem saját jogú telefonnal (az persze mindegy, hogy annak idején mind az anyámét, mind az exemét mind pedig a pótgyerekét a nevemre vettem, mert azok egy óvatlan pillanatban kilöktek a szerződésből. az is mindegy, hogy tavaly dupla telefont vásároltam a nevemre, hiszen a kedves épp angliásban volt, így hamar 60 ezer felettire rúgott a számla, amit azóta sem volt fontos befizetnem egyetlen keresetemből, amit a családba én hozok amúgy. a lényeg, hogy nekem olyanom nincs.) akkor ismét ücsörögtem egy csöppet a konyhában, és hosszasan vertem a fejem a falba büdöscigányozás közepette, hogy vajon mi a szent szart csinál az állam az én br. 180 ezer forintom után/és ból járó járulékokkal, és vajon miért lehet az összes "rendes" embernek a 21 ezres segélyből plazmatévétől kezdve A-hitelig, B-hitelig és kiskutyafaszáig mindene, ha felennyit nem tudnak felmutatni, mint én 16 évi önfenntartás után. ebben kis igazságtalanságot éreztem, ahogy abban is, hogy közben kiszaladt hozzánk egy úriember, és leszerelte a melegvízórát. sajnos az csak a tegnapi nap folyamán derült ki, hogy kb. 2006-ban vki nem fizetett be úgy 60 ezernyi fűtést, és ezért most rajtunk állnak bosszút. mindezt csöppet soknak éreztem, estére már hullajtottam tovább záporesős könyeimet, és hiába is a számra vettem az istenem nevét, hogy rohadna meg, amiért így kibaszik velem. ekkor a megértés már messze járt - különböző kocsmákban, végül megkaptam, hogy húzzak a rossebbe, ha pityeregni merek 11-kor, hiszen ő semmi másra nem vágyik, csak egy kis nyugalomra. ekkor - ha lehet még idegesebb az ember, és én az szoktam lenni, így tegnap éjjel is, - kiprovokáltam hát, hogy ugye a családom látogatása is fölöleges dolog az ő életében, minek is támogatna meg engem, önálló, magamat megvédeni tudó nőt.
ma reggel meg egy 2,5 emeletes szekrény tetejéről a fejemre zuhant egy nagyobbacska televízió.
mondja, kedves doktor úr, mit várjak én még a világtól?

és mégeccer...

"Nem lett, mégse lett belőlem angyalka, tollsöprű-szárnyú, sztaniol-gló-
riás, gyolcspendelyes, hercig, kicsi édes,
olyan, aminőket rettenetes módszerekkel gyártottak gólyamesegyártó
nagyanyáink,
méhükkel örökké bajlódó nagyanyák, szegények, angyalgyártó kisiparo-
sok; - : mert bűnnek nem bűn, csak ama bizonyos eredendő; és
isten angyalkáit szaporítani talán még erény is.
Nem lettem angyalka hát; sivalkodván, szárnyatlanul, de meg szárnyta-
lanul is, úgy zuhantam, bukóröpülésben, íves vinnyogással, a bizton-
ság kínzón-vakmerő erejével, mint egy berepülő-pilóta.
De nem sajnálok mást, csak a tollsöprű-szárnyat, melynek hasznát veheti
az ember, ki meg akarja tisztítani e pókhálós századot.
Nem lett belőlem angyalka, szelíd, pendelyes, szöszi, ki ott lebeg a világ
minden lebegő pallója fölött, hogy vízbe ne pottyanjon senki szelíd,
szöszi, kicsi édes,
óvja őket a túl sok fagyitól, elhallgatja előlük az angyalgyártás kis- és
nagyipari módszereit, estente mesét mond arról, hogy a Sárkánynak
mind a hét feje tökkelütött, és különben is a Sárkány csak arra jó,
hogy levágják neki mind a hét fejét,
mert, tudjátok, gyerekek, e világon csak a Sárkány mulandó. Elég eny-
nyit tudnotok a mulandóságról.
Sem angyalka, de láng-pallosú kerub se lettem. A lángszórót már a Pa-
radicsomban sem szerettem,
pedig ott még mily kezdetleges vala! Nagyjából nem volt célja egyéb,
mint a sarki rendőrnek: pírosra állítani a lámpát. Nos hát, nem lettem
sarki angyal,
s az vesse rám az első követ, aki biztosan eltalál, mert meghalni nem
szeretek, de ha muszáj: egyszer bőven elég.

Nem lettem angyalka; ördögöcske inkább: vigyori, szélhámos, szemtelen,
kiszámíthatatlan, kaján, konok, utálatos, békételen, békélhetetlen,
B12-lhetetlen,
figyeljetek, kislányok, kisfiúk, mielőtt elaludnátok, elárulom nektek, hogy
az a Sárkány nem is olyan tökkelütött, s azt se higgyétek, hogy
Meseország valami különös világ, mindennapi dolgok történnek
ott is,
tegnap például vekkerszínű strandfelhő úszott a palatetőn s a walesi
hercegérsek elsőszülött fia szinkrofazotront szült egy okker éjszakán,
de mire megjöttek a mentők, elfolyt már a nehézvíz,
és képzelje, Mrs. WHO, három órát álltam sorban kapcabetyárbecsületért
és mire odaértem, elfogyott,
ezenkívül egy washingtoni milliomos 200 000 dollárért megvette Ferenc
Jóska Rhesus-faktorát, de egy gengszterbanda kilopta belőle a go-
lyóscsapágyakat, hát nem egy bosszúság?
Pedig én hittem a pápa csalhatatlanságában, míg ki nem derült, hogy
folliculinnal üzérkedik!
Alukáljatok, kislányok, kisfiúk, nem történt semmi különös, nincs semmi
baj, mindezt csakúgy mondtam, mert épp eszembe jutott, bukó-
repülésben, a huszadik század közepén,
mert nem lettem angyal, az ördög vinne el engem; egyetlen tudomá-
nyom: az élveboncolás,
nézzétek ezt a ronda tetemet. Az enyém. Élő tetem, igen. Hagyjatok bé-
két a logikámnak.
Kecsesen megemelem koponyatetőm, nézzétek ezt a kopasz agyvelőt,
hogy megkérgesedett, pedig még csak pár millió éves,
s hogy elkérgesedett! mennyi mindent kibírt, a nyavalyás, mennyi min-
dent kibírt, ami - nem vele történt! Tudjátok-e,
hogy e pár millió év alatt hányszor fordult elő
hogy minden becsületes embernek meg kellett volna őrülnie! Ne cso-
dálkozzatok a primitív törzseken, melyek szentnek tartották az őrül-
teket. Hát nézzétek e kérges, e becstelen agyvelőt, kislányok, kis-
fiúk, s okuljatok. És
angyalkát egyet se lássak köztetek! Angyalkát, szöszit, szelídet, gyolcs-
pendelyűt, tollseprű-szárnyút, sztaniol-glóriásat,
és hagyjuk a sárkány-mesét, és nékem, aki nem lettem angyal, tollsöprű-
szárnyú, sztaniol-glóriás, gyolcs-pendelyes, hercig, kicsi édes
énnekem, aki bukórepülésben, íves sivalkodással, a biztonság kínzón-
vakmerő erejével zuhantam ide,
énnekem ne mondjátok, hogy "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat,
csak ennyit mondjatok:
"szeresd felebarátodat hasba lőni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat
gázkamrába küldeni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat villa-
mosszékbe ültetni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat arcul
köpni, mint tenmagadat; szeress felebarátodra atombombát dobni,
mint tenmagadra; szeress felebarátod húsán hízni, mint tenmaga-
dén" - :
csak ennyit mondjatok, és akkor, bizony mondom, hiszek néktek,
én, az ördögöcske, aki zuhantam, kényszerleszállást végeztem itt, közöt-
tetek, ezen a rögös, sziklás, gödrös, ismeretlen terepen,
kényszerleszállást végeztem, és tudom, hogy bele fogok halni.

Van egy jó barátom, vízirigó az illető,
megtanított, hogyan kell rohangálni az árban, kicsipegetni mohos kövek
alól
a mindennapit. Neki, lám, eszébe sem jutott,
hogy lehetett volna angyalka, édes,
mennyei dolgokban járatos,
s megtaníthatott volna arra is például, hogy rövidebbre tördeljem e soro-
kat, s akkor
nem kellene alábirizgálnom oly sok mohos követ.
Tudjátok, ha én ember volnék,
ember, ki arra kényszerült, hogy a világtörténelem leghosszabb száza-
dában éljen
(leghosszabb, pedig még háromnegyede se telt el),
ha ember volnék, mondom,
szereznék egy talajgyalut, hogy kényelmes leszálló-pályát készítsek el-
jövendő kényszerleszállóknak.
Meg aztán ki tudja, milyen magasra jut el egy-egy gyaluforgács?"

Szilágyi Domokos
KÉNYSZERLESZÁLLÁS

az apám

ma 56 éves. majd este felhívom, és elmondom a szokásos szöveget: születésnapod alkalmából minden jót, jó egészséget, sok boldogságot kívánok neked. ő meg akkor majd azt mondja válaszul, hogy ez tőled függ, és gondolkodj el ezen erősen!
nálunk ilyenek az ünnepek, hiába.

amúgy meg ideje lenne e jeles napot kizárólag apám ünneplésére korlátozni a továbbiakban, kedves kalendáriumnéni!

...

nem piknikel. nem bakancs és nem kirándul. kutyi és ribizli nem jól, de nem sír... már. most mi a fasz legyen?!

GG1.5.

nos, kalendárium néni (azaz én) bizony rosszul emlékezett a múlt évi máriagyűdi kirándulással kapcsolatban. szentül hitte, hogy a zarándokút felvezető túrája pünkösd hétfőn volt, így minden igyekezetét annak szentelte, hogy a hagyomány idén is ilyetén folytatódjék... persze lófaszt, az egész egy szimpla vasárnap volt, és így jó is, hogy a kirándulóbanda most vasárnapra szavazott, legalább ennyiben hívek leszünk ahhoz, amit mégegyszer nem írok le. a lényeg persze, hogy megyünk, újra bakancsot húzok és ez kurvajó.
lesz ezen felül még virágnagyker, piknikezés, nagytakker (lassan két hónapja élünk a zújlakásban, és nem nagyon emlékszem, hogy a beköltözés óta volt-e ilyen jellegű tevékenységem, tehát szerintem nem) meg nyitott pincék palkonyán, és kis pihenésre is számítok, meg jókedvre-derülésre is, mert az még hiányzik. na, mindenkinek napos napokat!
(és igen: ida jól van minálunk! :büszkén elpirul: )

GG1.3.

iszonyatos fáradtság van bennem, pedig nem kellene. esténként vitatkozok csendesen, pörölök magammal, meddig akarom még így a dolgokat hagyni csordogálni köröttem, mögöttem, mellettem... maholnap 30 éves leszek, és csak élek bele a világba tervek, célok és vágyak nélkül. és szabom az újabb határidőket, amiket majd úgyse tartok be, két karodban, ahol lenni olyan jó. lökdössön meg már valaki, üssön pofán vagy kiabáljon velem, hülye duzzogó kiskamasszal!

Good Will Hunting

meg a Gilmore lányok első szériája a soros, mert én nagyon szeretek ebben a világban lenni... régebben - mikor még volt tévénk - vasárnap este közvetlenül a film után bőgtem el magam redszeresen, mert ez a hétvége végének volt a biztos jele. mondjuk most nincsen ilyen, csak az esti szomorúság van, ha elaludt már a kedves - mert jön a csúnya reggel hamarosan, aztán egész nap csak a munka, mások szarainak biztoskezű intézése és a magaméinak bizonytalan elhagyása. ez se jobb amúgy semmivel.
persze nincs rossz kedvem nagyon, csak kicsit.