5/29/2011

iszonyú szerencse,

hogy a nagymamánál előkerült a pasim anyukájának nejlon-melegítőfelsője (tényleg menő!), mert így a rózsaszín nadrágommal be tudtam kombinálni, és egyetemista kollégistának tudtam magamat álcázni, erős fejfájás mellett is hozzám sem szólt a főportás, amikor... de ezek előtt még leszólítottam egy fiút (igen, általában ilyen ügyek kapcsán csinálok ilyet, nem máskor) hogy neharaguggyámá, de nincs vontatóköteled, ja és egy autód véletlenül?
a fiú aztán végülis felvezetett egy barátjához a harmadik emeletre (ekkor volt a rebbenésmentes portástörténet, figyelem! ilyen fiatal vagyok, igen!), ahol a szemüveges kockafejű kis közgázosfiú a bikinis barátnőjével épp az íróasztalnál tevékenykedtek, mikor előhoztam az ötletemet, hogy húzna már haza légyszi.
innen unalmas a történet (bénácska hepiend), csak a melegítőfelsőről akartam úgyis írni.

5/26/2011

mindenesetre

a forgatás előtt 5 perccel felhívtam anyukámat, mondtam neki gyorsan, hogy benneleszekatévében, hálistennek megkérdezte miokból, feleltem hamar, hogy kisebbségi ügy. 
többet nem firtatott.

most imádkozzunk, hogy véletlenül pont ne lássák. meg hogy részleteiben senki ne mesélje el a faluból nekik, hogyvót, mivót. 

mert akkor esetleg kiderülne, hogy már megint hol dolgozom egy éve konkrétan, ejnye, hát hogy nem meséltem el részleteiben, hogy pont a cigányoknál vagyok állásban. 
nem gondoltam különösebben, hogy ennyi idős koromra még képes leszek ekkorát hazudni a béke érdekében, de végül egész sokáig sikerült elmismásolnom, mikor belekérdeztek a munkahelyek témakörbe.
igen, szégyellem magam, na.
de te végül szívesen mesélgetnél a jobbra húzó szülőknek a vérszociális álláspontjaidról, meg úgy egyáltalán?
csak kérdezem.

ne nagyon

igyon az ember lánya lendületből még egy kávékát éjjel egykor, mert előfordulhat, hogy hazaérkezvén hajnali négykor még körbemosogatja a fél világot, felmos, és nekiáll blogolni.

mindenesetre csak így egyszerűen, baszva a költőiségre: nem vagyok jól. 
mindenki, meg én is mondom feszt, hogy majd elmúlik. az mondjuk jó lenne.

boldog akarok lenni. 
bizalommal teli akarok lenni. 
biztonságban akarok lenni. már.

5/20/2011

azon ábrándozom,

miközben majd'leesik a fejem a fáradtságtól - már bőgtem is, meg minden - hogy a kézfogás. 
a kézenfogás... 

hogy mi lenne, ha engem is néha kézenfogna. 
rámmosolyogna úgy, hogy tudnám, ennél igazabb dolog most nincs is. hát tudja, látom. hiszi
ez biztos.
lenne benne sok energia, meg szeretet. meg elfogadás, meg türelem. jókedve lenne megint majdnem mindig. lenne békéje, nyugalma, mindez végtelen.
szóval ezt azt antát várom. hogy majd idejön hozzám (is), kézenfog, vezetget egy-két feladaton végig, aztán már jobban is megy minden. azon ábrándozom.

amúgy van randink a hétvégén, tónak partján, kedvenc stégen.
remélem, eljön.
és kézenfog.

5/18/2011

néha gondolom

egészen sötéten és reménytelenen a világ sorsát, de főleg a miénket. és olyankor szívem szerint ágyba bújnék, zokognék és veszekednék a jóistennel jóhosszan, hogy dehogy miért, nade miért, nemigasság. (...)
szerencsére van kinek kitalálni egy sokkal virágosabb jövőt akkormeg, és percekkel később meg mégjobb lesz attól, hogy elképzelem, lehetnék ennél szomorúbb is, ha a fiú, akivel szeretek együtt aludni, nem lenne nekem.
mikor mondom neki, elérti az egészet, jót nevetgél azon, hogy akkor csak én szomorkodnék, ha ő nem lenne, ő nem tud szomorkodni, hisz nincs is.
nekem meg eszembe jut, hogy milyen tragikus sorsom lenne, ha elhúúúnyna váratlanul; még ennél is lehetnék szomorúbb, hah! (v.ö. "olga néni kérem, vérzett az orrrrom...)
utána nevetünk, milyen hüjék vagyunk.
végül elmék' forró vízben ücsörögni (egész nap fázott a lelkem), addig megveszi a dvdt a boltban ő (ld. még letőtti), aztán megnézzük a popcsajokat. az kell ilyenkor.

5/17/2011

pont most

derült ki, hogy cindy crawford nem is szőke, mikor megpróbáltam elmesélni, hogy néz ki bridzsitta, a félőrült, hazudós, ostobácska, de gyönyörű cigányleány. meg még a penelope cruzt mondtam példának - ennek a kettőnek a keveréke a bridzsitta.

5/16/2011

amikor

há, akinek a fedőneve A Munkaügyis Barátnőm egyébként azt kiabálta egy helyen, ahol sört isznak az emberek főleg, vagy egyéb alkoholokat, de mondjuk van mellette művészet is meg minden (kiállításai festőknek meg fotósoknak meg még az is lehet, hogy a pasimnak is lesznek ott kirakval képei, naszóval) egy másik hírhedt figurájának a városnak (aki mellesleg szintén hivatali dolgozó) háttal különben, hogy "nemáá, józsi, te már láttad", akkor gondoltam pont, hogy fura egy életünk van nekünk. ha csak rágondolok, hogy éjfélkor bezuhantunk a hukkle-val az ágyba, és akkor azon aludtam vagy 1,5 órát, majd mint akinek semmi egyéb dolga, kimásztam a konyhába egy százmilliós pályázatot megpofozgatni, majd reggel, mint akinek még mindig nincs jobb dóga, zöldségesekhez lődörögtem be mindenféle dolgokat beszerezni, hogy aztán egy német rasztás leánykával főzzünk zúgilag menükét, kiszállítással meg apámfaszával együtt, műanyagdobozban a rízsfelfújt narancsos pudinggal és tejszínhabbal, hogy a zellersalátát már meg se' említsem, mert akkor gyorsan inkább elszaladtunk Nagycégtől részletfizetést kérni, ne csődöltessenek már be bennünket 15 nap alatt azér', ha nem muszáj. és utána fáért mentünk, hogy faringálás legyen a fentebb már említett kocsma számára virágládailag valami szép, de közben társalogtam a nénivel a kertépítőknél, nem akar-e levendulát nagytételben, kérdezte, mennyiért meg mekkora cserépben, hát felhívtam édesanyámat, aki mondta a mekkorát mennyiért, a néni meg hogy akkor párszázért mennek a hét második felében, hát ilyenek vannak. páran közben hívogatnak az adóbevallás végett, meg hát há is mondja, hogy inna egy sört, pedig pont mondom, hogy nem érek rá, de azért jóvan', úgyis van dolgom arrafelé az adóbevallásokat végett, hát 20 perc múlva ott. na ott történt, hogy megdicsértem a blujzát, mégiscsak lányok vagyunk, meg úgyis kurvajól néz ki, mit tagadjuk, és fel is rántotta errefel a meg a blujzát, hogy megmutassa a fehér csőtopját - igen bazmeg, ezt a szót szombaton tanultuk, mikor elmagyaráztuk az egyik butikban, hogy pánt nélküli szűk felsőt keresünk, és mondta a csaj, hogy az a csőtop. asszem innen indultam, de inkább most fáradt vagyok, és különbenis koncepciót kell menni írni egy újabb ingatlan hasznosításának ügyében, meg adóbevallás is van, mindenki figyeljen oda, nekem is van vagy 10, akinek rohangálok a szettje után, azért szólok, hogy te se felejtsd el május huszadikát, helló.

5/14/2011

a margaréta

kétségtelenül csinosabb az asztalon, vázában, mint miután a macska kihányja, de gondolom, nem ez érdekli az olvasót elsősorban. engem is az foglalkoztat inkább, hova tette a blogmotorvezető bácsi pár posztomat, miért kellett újradátumozni őket, fene sem emlékszik minden apróságra.
ma meg örülgettem a margarétáknak, a csípős lecsónak (kettőször bírtam elégsokat enni belőle), besütött a nap, és gondolkodtam, h ilyenkor rendszeresen boldog szoktam lenni - napos szombat délután, margaréta, lecsó, emlékeztem is, milyen uránvárosban idával örülgetni és boldognak lenni hasonló esetekben, és akkor az is beugrott, hogy ezekben az esetekben szoktam mindig sóvárogni valaki után, aztán némá, mostmeg itt a kedvenc pasi, kurvára nem kell sóvárogni. egyben van a szett - napsütés, margaréta, lecsó, szerelem. 
szép pillanat volt.

sok a dolgom meg egyébként, a lelkesedésem és az erőm pedig nagyon kevés. vitamin, jóga, pránanagyi, lottóötös, 3 nap fetrengés kék tenger mellett... ilyeneket tudnék még elképzelni magunknak.

5/11/2011

én mondjuk

úgy emlékszem, hogy anyám 10%-os eceten szocializált, ezért igen fura, mikor 20%-ossal dolgozom úgy, hogy mindennek nem vagyok tudatában... de ez igazából az a téma, amit később kevernék ide, mint elvist, pedig azt sem gyakran szoktam kevergetni koktélba, vagy bármibe, témakörileg meg deplánenem.
mindenesetre én gondolom a világ folyása szempontjából, hogy fejtetőre is állhatok, elengedhetek és megérthetek, amíg a dolgok a Másik teraszán nem indulnak tisztulásnak, kábé meg is őrülhetek, akkor sem lesz jobb.
így aztán elmesélhetném, hogyan őrültem meg, de kit is érdekelne, mert még engem se. azért egyszerű falusi leány módjára állok a továbbiakban a Dolgokhoz, és konkrétan Szarok Bárki Érzésére, ezt így megfogalmazgattam, bár tudatában vagyok, hogy én sem vagyok a régi, mondjuk új sem, Margit meg depláne nem. 
az azért figyelemfelkeltő, hogy a "nem teszek olyant a másikkal, amit magammal nem tennék meg" nem egy olyan irányelv, amit hónapokon át érdemes követni. jelenleg.
sokkal előrébbmutató a hazugságra trenírozó "nemmondom meg, mert ügy lesz belőle", amire meg inkább nem izenek semmit, de csak a jóizlés határszabására hivatkozom ehelyütt és ezügyben, de azt gondolhatod, h a fejemben mik vannak...

már el is

felejtettem, hogyan kell csinálni a módszeres ivást - úgy április elején egyik megakadásomnál ittam vagy négy sört lendületből, de asszem ennyit tudok összesen felmutatni tavaly szeptember óta*.
most el is basztam így elsőre - egyet vettem csak napon meginni, újra le kellett hát menni a boltba. a híres 3 doboz soproniért. majdcsak alakulunk.
a szeretteim mindenesetre békén hagynak - majd szólnom kell, ha befejeztem a baszódást. ennyi az összes dolgom, felelősségem, kötelességem. szólni, hogy vége.


*igazából mondjuk erre büszke vagyok úgy a mindennapokban, más kérdés, hogy ma nemmindennap van. múlt héten hétből volt négy nemmindennap. faszomtele, tökőszintén, mindenkivel.

5/10/2011

és maga hogy

csinálja ezt a bizalom-kérdést, mondja?
magának eszébe' sem jut, hogy becsapják?
hogy elhallgatnak?
hogy nem mondanak igazat?
maga csak felébred reggel, áthatja a napnak a sugara, örül egyet az ölelésnek, és nem kételkedik? soha nem kételkedik?
megvárja, amíg a többiek elrendezik egymást közt az ügyeket? elfogadja a végeredményt? nem sír? nem fél? nem remeg?
dejómagának...

a dolgok

úgy állnak, hogy mindenki tudja, hogy majd kitalálok valamit. majd megoldom. majd valami sokkal jobb lesz ehelyett, nem kell aggódni. hát ügyes gyerek vagyok én, sokmindent megéltem már, sokat tudok, nincsen ezzel semmi baj, mondják.
szeretem igazából, hogy a körülöttem levőknek ekkora bizalmuk van bennem. tán többet tudnak rólam, mint én magam. vagy tán jobban szeretnek, mint én magamat.
mindenesetre unom a kibaszott fosást, unom a kibaszott remegést, unom a legyintéseket. nem kérem ezeket, köszönöm.
lesz majd jobb, persze, tudom én is. tudom, tudom.

5/07/2011

tudom úgy

fésülni a hajam, hogy kudlik julihoz hasonlítok erősen. érdekes ez. nem tudom pontosan, hány napig baszódtam konkrétan félőrületben, de mindegyis. van egy jócsomó baj. beszéltünk róluk. aztán majd jobb lesz minden. eddig legalábbis úgy tűnik.
meg is írom a veszprémposztot, hej, nemsokára.

5/04/2011

belerejtem

a bajt a szívembe, a védőpajzsot azonnal felállítom magam köré páncélosan - negyerebe, nesegíts, neakardtudni!
aztán növeszteni kezdem a bajt a szívemben, a végén világméreteket ölt, eltöröl minden működőképest és korábbi tapasztalatot, csak dagad, helyettem is. hízik és növekszik, elfoglalja az egész testemet, a szemeimből könnyeket szuszakol. ezt csinálja velem ez a szemét.
valahogy mégiscsak pukkantok rajta egyet - remegő kezekkel tartom az alfelem alá a hőmérőhöz hasonlatos jószágot, színeztetem csíkkal az ablakait, nincsen bennem senki, azt mondja a műanyag.
és tényleg nincsen bennem senki. én sem vagyok ott.
pukk.
nem is tudom, kit siratok most, mit siratok most. szerintem magamat.
és nagyon haragszom anyámra meg apámra, hogy nem tanítottak meg behívni, segíttetni. majd ez is elmúlik, nem szoktam sokáig dühödni rajtuk - tudom, hogy nem tehetnek róla.

sosem olyan jó

és fájó semmi, mint veszprém - idézhetném ide tanult kollégámat (aka bigláv), de inkább csak ideígérek
p
á
r
s
o
r
t.
beszámolási rend van, kérem.

addig lehet nézegetni képeket. ja, 2 nap képekben...

5/02/2011

most még

a legnagyobbal vívódunk, mit egyen, mondjuk igazából semmit sem akar. mondom neki, ne szivasson, érettségi szünet ide meg oda, azért 10-kor van ágybamenés, és nem étlenszomjan, ez a szabály, vagy nem? és már tolja is a lekvároskiflit, rendes gyerek ez. becsatlakozik a 4-es számú is, a holnapi mosogatás a téma, meg a lekvár szavatossági ideje... mostan meg már a hölgyekről folyik a diskurzus - nyári programok hol lesznek, kivel lehet ottan mitcsinálni, és mennyi plusszpontot adnak a drámatáborra... jobb, ha nem is figyelek, ődóguk.
5 fiúgyerek, 3 nap, 8 napja meg... kábé ez van most.


ahány gyereke

van az embernek, annyifelé fáj a szíve. ezt mondta ma az évamama szó szerint, mikor erre vagy arra a gyerekére (megjegyzem teljes joggal!) panaszkodott csöndesen sírdogálva. rídogáltam én is.. eszembe jutott az én öreganyám, aztán anyám - láttam ma őt is sírni (nem örömében a napraforgók végett, pedig azok is szépek voltak). aztán még egy anyát láttam szomorában vígadni, és gondoltam egy másik anyámra is, és akkor már annyi szomorúság volt bennem, hogy belefájdult még a hasam is. későbben gondolkodtam, hova gyűjtöttem össze a nap szomorúságait - hát képzeljétek, a sarkaimba', valóban. onnan sugároztak szerteszét a testembe' a szomorú idegek, mint amiket pirosfényű lézerkarddal vetítenek széjjel mindenfele. hogy akkor az élet végül nem is szép. a végén is annyi van csak, mint a közepén - boldogtalanság, szomorúság, elégedetlenség, nehéz sors, igazságtalanság, megbecsületlenség. 
nem akarom elhinni és nem akarok erre gondolni sem. kérem az ölelő karokat magam köré, meleg puszikat az arcomra és mesét. 
mert mindez így, ahogy most látom, úgysem lehet igaz.
Powered By Blogger