a bajt a szívembe, a védőpajzsot azonnal felállítom magam köré páncélosan - negyerebe, nesegíts, neakardtudni!
aztán növeszteni kezdem a bajt a szívemben, a végén világméreteket ölt, eltöröl minden működőképest és korábbi tapasztalatot, csak dagad, helyettem is. hízik és növekszik, elfoglalja az egész testemet, a szemeimből könnyeket szuszakol. ezt csinálja velem ez a szemét.
valahogy mégiscsak pukkantok rajta egyet - remegő kezekkel tartom az alfelem alá a hőmérőhöz hasonlatos jószágot, színeztetem csíkkal az ablakait, nincsen bennem senki, azt mondja a műanyag.
és tényleg nincsen bennem senki. én sem vagyok ott.
pukk.
nem is tudom, kit siratok most, mit siratok most. szerintem magamat.
és nagyon haragszom anyámra meg apámra, hogy nem tanítottak meg behívni, segíttetni. majd ez is elmúlik, nem szoktam sokáig dühödni rajtuk - tudom, hogy nem tehetnek róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése