az utókornak

szívesen meghagyom, de rossz lenne, ha valaki ténylegesen, úgy képileg is végignézné, amint zsíros kacsóval pöntyögök a gépen délután fél hatkor a konyhában. mellettem ezüsttálca, azon hatalmas csülökcsont és rengeteg zsírcafat, én meg benne tunkolok, zsíroskenyeret gerjesztve. közben rotyog mögöttem a pöri, de az ám. én meg vívódom: amúgy azt hogy a faszba is kell csinálni, és a végén is ilyen gusztustalan kinézete lesz-e a dolognak, vagy majd valamennyit enyhül a.. az életérzés, khm?! amúgy egy becsomagolt, hatalmas, főzetlen csontszerű izé még lapul a töküres hűtőben (rajta kívül csak fél kiló csilipaprika és négy-öt üveg kacsazsír piheg), aminek a sorsával kapcsolatban halovány gőzöm sincsen, az csak úgy ott lett hagyva a mergő által. gondolom, azt is megesszük valamilyen formában. gondolom, hálás vagyok a színésznőnek, aki fagyott állapotban hozzávágta a terméket tegnap, hisz most fürdünk a csülökben, ha másunk nincs is. gondolom, megnézek egy-két férjek gyöngyét, ennél már csak a dág gusztustalanabb, legalább néha.

nincsfilm

mert az itthon - részemre - hagyott vinyó nem kapcsolódik a vindózomhoz. na mindegy.
amúgy ma találkoztam inci anyóssal (régiek tudják, ki is az), és 1,5 év nemtalálka és kb. 70 ezres tartozással a háta mögött képes volt a vásárcsarnokban a következőkkel köszönteni:
- baaazmeg, hát mikor jössz már föl? van savanyúságom neked! hol a faszban vótá?
na, ennyit a cigányaimról. amúgy a másik kérdése az volt, tudok-e adóbevallani, de azt én nem tudok, hálistennek. virágot venni, meg ebédre sültkolbászt enni tudok, és néha egész jó a kedvem.
amúgy meg kurvasokat dolgozunk.

új! új!

Tisztelt Olvasóközönség,

tisztelettel jelentem, hogy a mergő ma reggel ötkor felkelt, felhúzta az öltönyit és elment a munkájába, ami az övé, mert van neki. sajnos a hajnali órák nem az erősségeim, így innét is izenem, hogy én azért büszke vagyok rá, meg minden, mégha gyenge gyilkos tekinteteket is küldözgettem felé a reggel folyamán. mégegyszer is bocsánat érte.

most pediglen elmegyek három nagyobbacska polcért, amit bele fogok tuszkolni az nfg-be állítólag én. ajjaj. :)

eccermajd...

néhanap nem veszi észre az ember lánya, és füstölöngve-dühöngve azon agyal (öntudatlanul, mondom!), hogy fog az majd fájni annak, ha már majd a..., aaa... francsetudja... sose gondolódik végig a helyzet, a leány mindig elszégyelli magát, hogy fájhatna bárkinek is annyira, hogy komolyan számításba legyen véve az eset másrészről... és akkor most, hogy értsd, elmesélem az első szerelmemet.

életem második tábora, második után (orfű). a közösség legkisebb, legszőkébb leánykája vagyok, a nagyok (lányszobatársak) versengenek, ki babusgasson, ki fésülgessen... a bátyám már vagány fiú, ötödikesekkel haverkodik és hetedikes lányoknak ír szerelmes leveleket. van vmi idétlen szépségverseny - kb wcpapírral az oldalunkon kell sasszézni körbekörbe fürdőruhában, és a végén a fejemre ugrik egy papírkorona... a nagylányok egész este suttognak egy fiúról, aki az egész srácfaházat meggyőzte, hogy a szőke kislány a legszebb... én meghívót kapok a kreatív szakkörbe (csak felsősök járhatnak, magyarul szíjjátszó), egy barnabőrű, barna hajú tökéletes fiú tökéletes gyöngybetűkkel, finom filces rajzokkal szerelmes levelet küld. nekem. anyukám diktálja a választ, újra és újra kell írnom, nem elég formásak a betűk, én pedig halálra unom, hogy végigsoroljam a szakköröket, ahol esetleg összetalálkozhatunk - legközelebb. a bátyám a postás. mellesleg minden nap együtt focizunk a réten, de olyankor nem "járunk" - ő csak a csatár, én meg csak a kapus/partjelző (vagy mi), senki sem tudhassa, hogy mi tulajdonképpen leveleket váltunk, nyaralásból virágcsokrot, technika órából facsónakot, kisszívet kapok.
a titkos románc 3 évig húzódik - rajtam kívül kb. mindenkit érdekel az eset, én meg csak szeretek vele lenni, bicajozni, focizni... akkor jön egy gyönyörű, göndör fürtös, új lány az iskolába... ő nem kedves, ő egyszerűen csak szép, de azt nagyon... a lovagom átszeret, engem pedig megkaparint a legjobb barát. hamar szakítok vele - jobban szeretnék vele kézizni a pályán, mint csókolódni. a barna lovag féltékenységében hamar visszatér, én megbocsájtok, tökéletes a boldogság, míg el nem húz vmi papneveldébe a világ végére... havonta jön, se levél, se beszéd, csak látjuk egymást szomorún a helyi diszkó vagy mifasz egyik sarkából a másikba. minden alkalommal azt hiszem, megszólít majd, és minden alkalommal könnyek közt szaladok haza időre onnan, ahová csak miatta mentem... nem érdekelnek a gimis fiúk, se a színjátszók, mindig csak a szomorúszemű, barna lovag jár az eszemben, és a következő péntek este, amikor láthatom... snitt.
érettségizem mindjárt, egy szőke, kék szemű fiú randizni hív, fehér rózsát ad, csókolózunk sokat. elkerül a közgázra, egyre kevésbé hiányzik, az én lovagom meg pécsre megy, hát oda jelentkezem én is. szőkével brutálállatmód szilveszterkor szakítok, darabokra törnek a szívek, a jóravaló, okos, értelmes, kedves fiú szélnek eresztve, én meg szaladok az álmom után, pécsre.
néha összeszaladunk vmi kocsmában/buliban - a lovag egyre csöndesebb, én egyre életrevalóbb, kezdem nem érteni, mit hajkurászok a jelenleg tesi szakos fiúban... néha azért 3-4 sör gőzében szóróm az átkaimat, hogydemajdegyszer hogy fogja bánni, hogy nem akart/vagy nem mert engem!
snitt.
első év végén beleesek a messzi-szerelembe. tarol minden előző életet, gátakat, erkölcsöket. a sors úgy hozza, hogy egy utolsó nyarat még lehúzok a balatoni kricsmiben, lovaggal egy műszakban. és minden nap ezerszer verem a fejemet a falba a faszságai miatt, az idegesítő kényszerei miatt, hogy évekkel öregebb és mégis bénább és esetlenebb, mint én, aki csak belé volt életében egyszer, de igen hosszan szerelmes... néha a lovag összeszedi bátorságát két pohártörlés közepette, én pedig bánom az összes átkozós percet, mert inkább csak sajnálat van bennem. sajnálom az elmúlt 8-10 év gyötrelmes szerelmét, és sajnálom annak tárgyát, aki éppúgy szenvedte végig e röpke 8-10 évet egy barna kisleányért, hasonló reménytelenségben, amikor egyszercsak észrevette, hogy én már nem vagyok ott többet.

(végkifejlet: a lovag meghízott, tesitanár egy kisvárosban. utálja a cigányokat, gyakorlatilag öt összefüggő mondatot nem tudnánk egymással váltani. alkoholista, és vár egy szőke kislányra, akibe 8-10 éve mostmár ő a gyötrelmesen, totálreménytelenül szerelmes. én meg szégyellem az összes sörgőzös átkomat, de nagyon.)

szerintem

egyébként a virággal lehet a baj... itt nem kapok, itt haldoklom.
írjon, aki, akar. azt' meglássuk :)

defektes

... azt már majdnem megszoktam, h apukám nem szól hozzám, mikor hazamegyek (úgy erőst fél éve) - szar ember vagyok, nem úgy élek, ahogy kéne, tök érthető. de hogy egy falubéli defekt után - amit anyu is, mergő is, én is úgy kezeltünk le, h "én aztán nem tudok kereket cserélni" - arra a kérdésre, h "van-e gumis ismerősöd?" a pofámba vágja, h "nincs!", zokon vettem, rohadjak meg!

azért másnap reggel segített, amennyit tudott (pontosan elég, sőt!), és most már simán kereket cserélek egyedül, sötétben, miniszoknyában, frissen frizírozva, bárhogyan is, istenuccse, de meg vagyok sértve az érzéseimben én, az az igazság. na nem baj, majd elmúlik ez is...

tipikus

sörös poszt, jóestét!

ha csak most van, és nincs, kit visszahívnom (pedig kellene, de nem gondolok rá), csak a kutyával kell szaladnom egyet, ki majd' felfalt, mikoron megjöttem, faszán állunk: nincs tegnap, amikor keresztanyám felébredt félbénán (és nem akar élni), és elsuttogtam a kedvesnek, hogy mégis hova menünk mink együtt, hát hova?; nincs holnap sem, tárgyalás, új nap, mikor kedves lehetek és megérthetek újra...
csak a most van. egyedül. szó nélkül, vágy nélkül, cél nélkül, motiváció nélkül egy kuplerájos lakás kellős közepén.
na kislány, most mi van?!
(amúgy van még egy sör a hűtőben...)