Gonosz halott 2

néha magam is meglepődök azon, hogy micsoda türelemmel nézem végig azokat a filmeket, amiket önszántamból soha az életben nem tekintenék meg :)
volt ezen felül még a Thomas Crown ügy, lezárásként meg a Pingvinek vándorlása. a szünetekben ida-sétáltatás, ami egyre nehezebben megy, ugyanis már nem olyan kis félénk a drága... az én szavamat konkrétan leszarja, képes az út kellős közepén leülni pihenni, így enyhén szólva is nevetség tárgya lehetek a kutyatartók szemiben (mert én meg leülök mellé, aztán simogatom a kis fáradt ebet, szegényt). a fél hetes kelést pedig úgy tűnik, komolyan gondolja...

Moulin Rouge

és Maszk - ennyit bírok felmutatni, belátom, soványka. a lökött másfél nap az oka - az ember lánya éppen elkezdene hétvégi boldogságost játszani, aztán rögvest munkareggelre ébred. ennél csak az finomabb, ha a zida az egyetlen napon, mikor aludhatnánk rendesen, fél hétkor szalad be ébreszteni...
az máris kiderült amúgy, hogy én rosszul nevelek (nem nevelek sehogy, jobban modva), mert se szigor, se következetesség énbennem nincsen.
hja, kérem... maga szerint miért nem tanítok?

Szemtől szembe

néha magam is meglepődök azon, hogy a mergő micsoda türelemmel nézi végig azokat a filmeket, amiket ő már igen, én meg még nem (vagy igen, csak nem emlékszem semmire). nade:

ida: kutyusunk jól van, állítólag már fogyott is, ezt én nem tudom. és azt is mondta rá tegnap egy néni, hogy szép, bizony. viszont nem lehet egyedül hagyni, legalábbis egyelőre, mert nyüszít borzasztómód. szóval ida jól van, néha szaladni is hajlandó, és már kétszer felugrott rám, ami eszeveszett megerőltethető lehet, ha így jobban végiggondolom a méreteit. (kb. ilyen élmény lehet elsőre amúgy egy csecsemő is - főképp azzal foglalkozunk, hogy evett-e, pisilt-e, kakilt-e, aludt-e, meg e van egyáltalán.)

egyéb hírek: kaptam fizetésemelést, tehát júniusban már valamivel könnyebben leszünk. és a volt főnököm küldött ma egy borítékot egy szál pünkösdi rózsa kíséretében, tehát az apekból is faragtunk le valamicskét, juhéj! a rossz híreket meg nem mondom, mert ma azzal én nem foglalkozom. egyszerűen elfogadom, amit ma hozzámvágtak, és közben kicsit sajnálom a jóistent az elmúlt pár nap halálba-vegzálása miatt. folyton azt kérdeztem, hogy de miért???, ugyanis.
(most egy kicsit nem rinyálok, rendben, főnök?)

Leon, a profi

és A másik én volt amúgy a tegnap esti mozi. ma ebből adódan erőst összekaptam a főnökömmel az önbíráskodás kapcsán, meg a naveen andrews miatt is. aszongya, hogy 10 nőből 9,5 szerint jó ez a csávó. mindig is tudtam, hogy félember vagyok.

Ó, Ida!

szóval megjött az ida. kicsit elébb, mint vártuk, kicsit kövérkésebben, mint gondoltuk, de végülis hozzánk költözött a próbaidős kutyus. mivel ő is falusi közegből érkezett, egyelőre fogalma sincs a szobatisztaságról, és korára való tekintettel nekem erős kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy bármikor is lesz ilyen jellegű fogalma, de ebbe most ne menjünk bele. mostanság annak is örülni kell ugyanis, ha legalább a seggét megemelni hajlandó, és mondjuk sétál velünk naponta pár alkalommal... tegnap erős 20 métert haladtunk kb. 20 perc alatt, szóval van hova fejlődni, úgy érzem. mindennek ellenére iszonyú kedves kis dög, így én máris szeretem. meg szerintem a mergő is, bár az, hogy "Kolbász Asszonynak" hívja, nem olyan kedves. (off: úgy sejtem, nem hízhatok egy dekát se, ha az ilyen jellegű szekálást meg akarom úszni elkövetkezendő éveimben. on.)
na, majd hozok képet is, addig meg csak drukkoljatok: 5-10 kilót kell csak leadnunk a versenysúlyig :S.

(amúgy meg mindig is ida akartam lenni, valszeg a régi magyar filmek iránti szerelemből adódóan - a '34-es alkotást kb. negyvenszer bámultam végig apai nagyanyámmal. a regényt szerencsére csak kétszer olvastam, egy idő után ugyanis felnőttem.)

Sakáltanya

megtekintése volt a tegnapi nyugalomban, sült máj eszegetése és kutyatartási tartozékok beszerzése után közvetlenül. én mondjuk nem ilyen nyálas ügyletre számítottam, de bevallom, nem esett rosszul. néha köll ilyen - jól esik a vattacukorég-képzet.
nemsokára meg jön hozzánk az ida (úgy fél öt tájban, csak a pontosság végett mondom). skót terrier. nagyon izgulok, sose laktam kutyával együtt. falusi köcsög vagyok, akinek az udvarán rohangál az eb jóesetben - szóval fogalmam sincs, hogyan zajlik az ilyen.
kaptunk egy hónap próbaidőt - kibírjuk-e egymást vagy nem-e. lehet drukkolni, hogy végre sikeráljon már valami. annyira ránk férne...

"s mint egy hűvös hullám,

a 2x2 józansága hull rám" - rózsaszínben, másnapban, szépségben, nyugalomban, kedvességben sok munkával, hogy ne legyen idő a gondolatokra - eszeveszett sze ez, azt mondhatom.

Persze

hüje vagy?
persze.
átbaszhatlak mégegyszer?
persze.
és mégegyszer?
persze.
szeretsz?
persze.

hétvége!

szaladás erdőn-mezőn, lustálkodás délig, ágyba hozott reggeli, szex a bármikor, este kocsmázás a barátokkal, aztán koncert és tánc hajnalig, csendes másnapos főzőcskézés, összebújás, filmnézés, boldogság.
márakinek.
faszomba, de rohadtul elegem van.

"Szép vagyok én?
Persze.
Szép a szemem?
Persze.
Szép a szájam?
Persze.
Tetszem neked?
Persze.
Akarsz engem?
Persze.
Együtt leszünk?
Persze.
Mindörökre?
Persze.
Ásó, kapa?
Persze.
És nagyharang?
Persze.
Esti séta?
Persze.
Folyóparton?
Persze.
Van-e bukszád?
Persze.
Ki van tömve?
Persze.
Ágyba bújunk?
Persze.
Mindig így lesz?
Persze.
Lesz vacsora?
Persze.
És, gyertyafény?
Persze.
Kuki fagyi?
Persze.
Fasz-szopóka?
Persze.
Rágógumi?
Persze.
Coca Cola?
Persze.
Vattacukor?
Persze.
Hadd, ragadjon?
Persze.
Mész dolgozni?
Persze.
Mikor jössz meg?
Persze.
Nem túl korán?
Persze.
Egy nagy házba?
Persze.
Lesz-e pénz is?
Persze.
Kéne, ruha!
Persze.
Fehér fogsor!
Persze.
Egy, kis parfüm!
Persze.
Arany nyaklánc?
Persze.
Arany gyűrű!
Persze.
Tíz pár cipő?
Persze.
Egy, jó kocsi!
Persze.
Lehet, más is?
Persze.
Korsó, pohár?
Persze.
Köcsög, hordó?
Persze.
Lesz, szerelem?
Persze.
Féltékenység?
Persze.
És, ha kurva?
Persze.
Nemi beteg?
Persze.
Lehet, bajod tőle?
Persze.
Kell a faszom?
Persze.
Itt a haver!
Persze.
És, a húgod?
Persze.
Megdughatom?
Persze.
Lehet, férfi?
Persze.
És, ha nő is?
Persze.
És, ha más is?
Persze.
Lehet, kecske?
Persze.
Vadszamár is?
Persze.
Kell egy pofon?
Persze.
Hasbarúgás?
Persze.
Taknyon csúszás?
Persze.
Lila foltok?
Persze.
Szíven döfés?
Persze.
Egy, kis, nagykés?
Persze.
Akarsz élni?
Persze.
Miért nem halsz meg?
Persze.
Mit akarsz még?
Persze.
Mindent akarsz?
Persze.
Hát, megkapod!
Persze.
Jó, lesz ez így?
Persze.
Akkor rendben.
Persze."
(Csókolom: Repeta, 2005)

a lényeget,

a lényeget meg tisztára nem is mondom: a mergő hazahozott egy kutyát timur lenk koncetról jövet-menet az éjjel, 3-kor. eléggé mérges vagyok, pedig amúgy szimpi a pajti nagyonis.

ápdét: a babó azóta lelépett. szerintem csak egyéjszakás kalandnak gondolt bennünket...

istenes dolgok

szóval - bár nyilván látszik az elmúlt hetek írásaiból - nekem most még munkahelyileg sem könnyű, hanem sőt. és akkor itten ez az apekügy, amit nem tudom, említettem-e, de a vége 330 és május végéig végrehajtásilag különben. és akkor még sok a hétvégéből maradt szégyen és gyalázat is a tetejibe a lelkemben, meg hogy mingyá' hazamegyek szüleimhez, de minek.
szóval ezek közepette meghalasztottam a mosógépet, és bevállaltam két dolgozatot, amiből az egyiket feltétlenül tegnap este volt szükséges megfogalmazni, mikor más normális ember koncertozott az egyetemistákkal...
és akkor ott ültem, és borzasztósan el voltam kenődve, mert épp pozitívat kellett volna írnom felzárkóztatás ügyben, de nem ment, el sem tudtam kezdeni. csak dűltem jobbra meg balra, hangosan sóhajtoztam, és nem jött a segítség, mígnem egyszercsak hopp... 11 tájt csörgött a telefonom, és felhívott a dezső, aki szépszál, teljesen fekete bejás fiúcska borzasztó egyszerűséggel és tisztasággal és szeretetteliséggel megáldva úgy általában, most meg aszonta, hogy lett neki egy gyereke, egy igazi fia. elérzékenyedtünk, aztán meg nosztalgiáztunk sokat a közös drámapedagógiásos élményeken, majdan elmondta, hogy dolgozik minden nap 80 km-re otthonától sok órát fizikailag tök keményen - és ha ő mondja, az tényleg igaz! - másfél éve már, és nagyon számolt vmi A2 kategórába lépésre fizetésileg, de aztán nem kapta meg, maradt a kis nettó 67 ezere. soványkodtunk még, mire rákérdeztem, amire ő is rákérdezett, és igen, azért nem lesz 110 nekijje májustól, mert a nagyfőnök "rühelli a cigányokat". na itten azt mondtam, hogy szevasz (meg körmondatos búcsúk és gratulációk persze), és elkezdtem írni sebesen. hogy akkor ezek a felzárkóztató genyák kellenek, igenis, és nem csak nekik - nekünk is kurvára kéne, emberségből meg alázatból főleg.

Gilmore girls

ment az este, de kezdjük az elejin...

pénteken budapestre mentünk, hogy közös barátnőnk születésnapját következő napon megünnepeljük...
az érkezés után azonnal több férfiembert összetrombitáltunk sörözés céljából - az csak a véletlen műve lehetett persze, hogy a társaság fele az egyik, a másik fele pedig a másik oldalon tüntetett korábban pár órát. a kedves figyelmeztetett, hogy ne beszéljek mindenkivel nyíltan és vitatkozós célzattal, mert rosszul járok, én libcsi cigánybérenc, és be kell valljam, bizony igazat is beszélt; így inkább hallgattam és nyelten a söröket egymás után csendben, lányosan. nagyon nem bírom amúgy az ilyen neonácis köcsögölést és nem is tartom viccesnek, azt meg depláne nem, hogy az asztalnál ülő főszószóló amúgy utcai cociális munkás, a szentem. ilyenkor azért elképzelem, hogy ha meghalok/drogos/alkoholista leszek vagy mittoménmi, és a kölyköm az utcára kerül, kik is veszik kezükbe az ő sorsát - úgyhogy nagy a felelősség, nem szabad meghalnom/drogosnak vagy alkoholistának lennem, sem mittoménmi.
későbben - amíg a fijúk további eszmecseréket folytattak politikai/és vagy linuxügyeket illetően - egy amúgy nem túl szimpatikás fiatalemberrel beszélgettem párkapcsolati problémákról (höhö, igen, én), további sörök társaságában... így aztán hajnaltájt már elég részeg lehettem ahhoz, hogy magam is hüjeségeket beszéljek és sírdogáljak először csak a végrehajtók, aztán meg már az egész kibaszott sanyarú sorsom végett (figyelem, irónia!) - ami miatt borzasztó szégyenérzetem van, és minden szereplőtől bocsánatot kérek ezúton is. nem mondom, hogy egyedi az eset, sajnos máskor is előfordul, hogy érzékenyebb vagyok, mint kéne, majd jobban odafigyelek, megígérem máskor.
szombaton meg csupa olyan dolog történt, ami teljes titoktartást követel (maszkok az arcon meg kanálhajtogatás gondolatilag) illetve a buli, ahol tisztelettel jelentem, nem sírtam, viszont ugráltam kicsit, és az igen jólesett.
hullafáradtan, veszprémi kanyarral egybekötve érkeztünk meg vasánap este, és én azóta is főképp fáradt lennék, ha a végrehajtási ügyek nem gyűrűzödtek volna tovább ma reggel kilenkor pontban. de de.
így ma tisztelettel kérek mindenkit, ne itasson sörrel, mert biztosan sírni kezdek előbb-utóbb.

a tegnapról

azt tudnám elmondani, tisztelt bíróság, hogy egy fostalicska, szar volt, majdnem az egész.
1. nem teljesen jó dolog, hogy dühös rám a főnököm - ami legfőképp abban nyilvánul meg, hogy nem folytat velem többórás filozófiai- és/vagy gyermeknevelésbéli vitákat - de leginkább az nem jó, hogy nem beszélünk arról, hogy dühös és mik a tervei a felodást illetően.
2. meg az is olyan fostalicskaság, hogy olyan feszült és ideges és politikás mindenki, én meg csak egyensúlyozgatok szelíd mosolyommal a szereplők közt, miközben amúgy én is síkideg vagyok a végrehajtók végett, akikkel majd kedden randizom. mindeközben végleg rasszista lettem, adósaim ugyanis főképp cigány politikus-asszonyok, ők egyszerűen rohadjanak meg...
3. közben tárgyaltam egy jegyzővel vidéken, ahol szépen sárgállik már a repce, de muszáj voltam még tovább szomorodni mégis a szép idő ellenére, mert a kedves ismét a verőfényes délutánt egy vendéglátóipari egységben töltötte.

ilyeneken elmélkedtem hát, mikor ismét önsajnálatba fogtam majdnem atárgyban, hogy miért is nem szeretne értem az imádott férfi gyufaszálakat keresztbe tenni boldoggátevésem céljából, legalább néha, ám akkor rájöttem, hogy ezt a műsort hetente négyszer játszom végig magammal teljes eredménytelenségben, minek hát ismét.
és akkor úgy adódott, hogy h.-nál azonnal lomtalanítani kellett kettő nagyobb szekrényt, amelyhez rollerbarátunk 15 sört fel is szervírozott, így lehetetlenné vált meglátogatása szerelmemmel közös otthonunknak, aki meg ugye otthun sem volt... így telt az este sörrel, pakolással. hazaérkezvén hitviták folytatásába bonyolódtunk és bocellit énekeltünk (egészen pontos a natájmtuszéjgudbájt) párosan és nem túl szépen, a vége mégis szomorúságos lett - ez főképp az én korlátolt agyamnak, agyonszabályozott nevelésemnek és makacsságomnak köszönhető, mert a másik fél szerint az ő életvitele egyébként teljesen helyénvaló.

most meg elhatároztam, hogy mégis inkább én leszek a világ legjobb nője, és asztalon fogok táncolni hamarosan, és kibaszom az összes komplexusomat az ablakon, hogy végre levegőt is kapjak. tessék, gyógyult állapotomban el is vihető e vagyok.

...

(A képet Cene gál Istvánnak köszönjük.)

A 12 dühös ember,

annak is az 1957-es változata zseniális film. emlékeztem rá (bár szerintem a '97-es volt a fejemben), tudtam, és most mégis le vagyok döbbenve/nyűgözve/fagyva... régen láttam olyan filmet, amiben egyszerűen érzem az orromban az öregember szagát (ultrajószínész!!!) meg henrifonda ingét dörzsölöm az ujjaim közt (mert bazeg tényleg ott van!)... és amiben látom apámat és annak végtelen dühét és érzem, akár most is, akár ő is állhatna velem szemben, és ha sokan néznék, talán nem vágná belém a kést... nem tudom ügyesen elmondani, mert nem írok jól, szóval amúgy sosem gondolnám, hogy apa megtenné, dehogyis, egyszerűen beleragadtam a képbe, mert tudom, milyen iszonyat dühös rám és a szerinte elbaszott életemre, és ez borzasztóan fáj neki, ahogy nekem is, és legalább tépkedné össze egyszer a fényképeimet, hátha könnyebb lenne picit a lelke. na mindegy. értsétek, ahogy akarjátok, az én hibám, ha rosszul.
A halál ötven óráján meg elaludtam, de van kimentésem - egy éjjel kimaradt előtte alvásilag.

Rekviem egy álomért

meg a Tiszta Románc megvolt teljesen, a Játsz/ma féligmeddig... A felejtés bérét, A baljós árnyakat és A klónok támadását főleg álmomban követtem. igen, egész sokat aludtam a hétvégén...

olyan jó lenne, ha lenne pécs belvárosban egy amerikaihotdogozó, de tényleg. szerintem kétnaponta fogyasztó lennék. vagy valami igazi-csalamádés-hamburgeros legalább. naaa, lécci. vagy ilyen, mint a képen, ilyen házi, mondjuk otthon, mondjuk ma este...

Figyelj, kislány!

... augusztus elején két hétre portugáliába megyünk... és akkor előkapod a repjegyeket, és órákon át nézegetjük a linkeket, amiket kigyűjtöttél, hogy lássam, milyen szép is lesz ott az élet... és mesélsz sokat arról, hogyan eszegetünk esténként piros kockás terítő mellett isteni finomságokat vörösborral, és hogyan építesz belőlem homokantát (tudom, hogy csak a mellem simogatása végett csinálod úgyis) és akkor azt mondod, hogy ha pedig durci leszel, megszorítom a kezedet és belenyomok az arcodba egy csokifagyit, babszim. és én ettől most is, és akkor is csak kacagni fogok.

nevo trajo

isteni szerencse, hogy a 3 új kolleginából két darab anyámkorabeli, és egyiknek sincs gyereke... most versenyt baszakodnak velem, állítólag migrénem van, menjek el neurológiára meg cétére meg mittomén, hova. ez nem játék, még agytumor is lehet, az ám. hááát, bazmeg, én még viccből sem megyek orvoshoz, nemhogy szükségből... és akkor most mindig rákérdeznek majd, be e jelentkeztem a doktorhoz, helló. ááááá.