szóval - bár nyilván látszik az elmúlt hetek írásaiból - nekem most még munkahelyileg sem könnyű, hanem sőt. és akkor itten ez az apekügy, amit nem tudom, említettem-e, de a vége 330 és május végéig végrehajtásilag különben. és akkor még sok a hétvégéből maradt szégyen és gyalázat is a tetejibe a lelkemben, meg hogy mingyá' hazamegyek szüleimhez, de minek.
szóval ezek közepette meghalasztottam a mosógépet, és bevállaltam két dolgozatot, amiből az egyiket feltétlenül tegnap este volt szükséges megfogalmazni, mikor más normális ember koncertozott az egyetemistákkal...
és akkor ott ültem, és borzasztósan el voltam kenődve, mert épp pozitívat kellett volna írnom felzárkóztatás ügyben, de nem ment, el sem tudtam kezdeni. csak dűltem jobbra meg balra, hangosan sóhajtoztam, és nem jött a segítség, mígnem egyszercsak hopp... 11 tájt csörgött a telefonom, és felhívott a dezső, aki szépszál, teljesen fekete bejás fiúcska borzasztó egyszerűséggel és tisztasággal és szeretetteliséggel megáldva úgy általában, most meg aszonta, hogy lett neki egy gyereke, egy igazi fia. elérzékenyedtünk, aztán meg nosztalgiáztunk sokat a közös drámapedagógiásos élményeken, majdan elmondta, hogy dolgozik minden nap 80 km-re otthonától sok órát fizikailag tök keményen - és ha ő mondja, az tényleg igaz! - másfél éve már, és nagyon számolt vmi A2 kategórába lépésre fizetésileg, de aztán nem kapta meg, maradt a kis nettó 67 ezere. soványkodtunk még, mire rákérdeztem, amire ő is rákérdezett, és igen, azért nem lesz 110 nekijje májustól, mert a nagyfőnök "rühelli a cigányokat". na itten azt mondtam, hogy szevasz (meg körmondatos búcsúk és gratulációk persze), és elkezdtem írni sebesen. hogy akkor ezek a felzárkóztató genyák kellenek, igenis, és nem csak nekik - nekünk is kurvára kéne, emberségből meg alázatból főleg.
szóval ezek közepette meghalasztottam a mosógépet, és bevállaltam két dolgozatot, amiből az egyiket feltétlenül tegnap este volt szükséges megfogalmazni, mikor más normális ember koncertozott az egyetemistákkal...
és akkor ott ültem, és borzasztósan el voltam kenődve, mert épp pozitívat kellett volna írnom felzárkóztatás ügyben, de nem ment, el sem tudtam kezdeni. csak dűltem jobbra meg balra, hangosan sóhajtoztam, és nem jött a segítség, mígnem egyszercsak hopp... 11 tájt csörgött a telefonom, és felhívott a dezső, aki szépszál, teljesen fekete bejás fiúcska borzasztó egyszerűséggel és tisztasággal és szeretetteliséggel megáldva úgy általában, most meg aszonta, hogy lett neki egy gyereke, egy igazi fia. elérzékenyedtünk, aztán meg nosztalgiáztunk sokat a közös drámapedagógiásos élményeken, majdan elmondta, hogy dolgozik minden nap 80 km-re otthonától sok órát fizikailag tök keményen - és ha ő mondja, az tényleg igaz! - másfél éve már, és nagyon számolt vmi A2 kategórába lépésre fizetésileg, de aztán nem kapta meg, maradt a kis nettó 67 ezere. soványkodtunk még, mire rákérdeztem, amire ő is rákérdezett, és igen, azért nem lesz 110 nekijje májustól, mert a nagyfőnök "rühelli a cigányokat". na itten azt mondtam, hogy szevasz (meg körmondatos búcsúk és gratulációk persze), és elkezdtem írni sebesen. hogy akkor ezek a felzárkóztató genyák kellenek, igenis, és nem csak nekik - nekünk is kurvára kéne, emberségből meg alázatból főleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése