most meg

gyertyafényes a budapest, kicsit vissza is gondolok, de már most alig emlékszem, hogy is volt a mikor a mi.
az első pakit mindenestre maximálisan jól és szépen sikerült - madzagolódott szorosabbra barátságom macskástul, talasszástul, kávástul, rohamostul, fecskéstül, kiállítástul együtt, és közben tisztára olyan volt, mintha mindig is itt lennék, annyi egyéb ismerőst is az utamba sodort a szél. meg egy-két szép új találkozás is történt, örvendetes mindenképp.
a második pakitban viszont ráértem gondolkodni egy másik barátságos dologról, pont azért talán, mert annyira kívül estem minden körökön, hogy kábé az isteni lényem volt a legvalóságosabb beszélgetőpartnerem, ami mellesleg nem volt rossz élmény, hanem jól szórakoztunk, mint általában. arra mindenesetre rájöttem, hogy lehet szűkíteni bizonyos kereteket, különben sok időm veszik el úgy, hogy hasznosabban is tölthetném el. ez ilyen kapcsolati kérdés, amit tényleg nem árt átrágni, csak a miheztartás végett is.
amúgy meg már nekiláttam szorongani is a holnapi ellenőrzés miatt, és a hazatérésen is szorongok persze, mint mindig, szóval az egyébkénti nyálongást most nem tolom le, bár kétségtelenül fél perc alatt át tudnám érezni a hangulatát, mert van bennem hajlandóság a sóhajtozásra bőven...
így csak egy kis cohen, meg egy nagy kád fürdő képe lebeg a szemem előtt, mi mentőöv szok' lenni félelemtenger esetén.

budapest

meg most olyan, mint még sosem. nem is vagyok itt különben, valahol kicsit belenézek a napba, meg van alattam hó is, de az meg meleg most és simogatós és puha, meg is fürödtem benne dudorászva éjjel, hogy ájnánáná nánánáná. meg van egy csomó mindenség, de most inkább megnézem a dana kiállítását...
mindig mondom, hogy az első hóesés per év gyönyörű, hát és tényleg, ebben most is tisztára biztos vagyok. majd azt is elmesélem egyszer, hogy miért.

lehet,

hogy nekem még sosem hűtötték le a bögrét a hűtőben, h a forró teja ihatóbb legyen. és ebből most számos következtetést le tudnék itt vonogatni a hozzáállásommal vagy a zéletemmel kapcsolatban, de nem érek rá, vagy nincs kedvem.

meg még azt

is tollba mondanám, hogy jó így éjjel hazaérni - a ruhák körbeszagosítják a lakást, tisztaság van és béke és nyugalom, és el nem lehet mondani, mennyire patent kis élmény ez: virágok mindenütt, meg annak a tudása, hogy mindezek birtokában vagyok, még most is. mármint a képességnek, hogy otthont teremtek magam körül. kurvafontos.

múlt, jelen, jövő

így ezek a szavak csak úgy odabaszva a terem közepére... értékelj, vallj, vállalj felelősséget, magyarázd meg, 3 percekben. nem az én világom ez, de mégis boldog vagyok, hogy ez megtörtént velem. nincsen bennem szégyen, csak jó, hogy mindenki előtt ki lehetett mondani - sajnálom, hogy nem mindenkinek adatott meg ez tegnap. könnyebb lenne, ha többen gondolnánk végig, hol is meg miért is hibáztunk.
a másik meg, hogy közben ez olyan kevés idő volt eddig együtt, és olyan kevés az idő az év végéig is, mikor valami egészen más dolgot kell majd csinálnom, hogy jézusisten. nem parázok rajta napokat, mert nincs rá idő, csak néha jut el az agyamig, és akkor szoktam kicsit félni.
de azért, hogy biztonságban vagyok, azt eléggé érzem. nem tudom, kívánhat-e ember ennél többet.

megnéztem

magamnak ezt a tudásközpontos épületet - vágytam egy kis minimálra így vasárnap délután a mekis kávé meg krumpli mellé. persze szitált az eső, és szemnyi hely sem lett volna amúgy sem leülni így a környékén, érdekes dolog ez.
ázogattam aztán ilyen parkolóban, meg parkban is, végül csak bemenekültem, és most bőgni van kábé kedvem.
nem azért, mert nem volt kurvajó a pénteki borozás (igen, iszogattunk, na.), előtte a hatalmas-gyerekes-zsivajos séta, meg pauluskávé, utána a meleg ágy és a kölykök hajnali zsongása. vagy a piacozás nemsokára, kutyázás, kulcskérdés és fagyos tettyei séta. mert ezek is elég jók voltak. meg aztán a házibuli az m. utcában és olyan mély álom, hogy elszédültem bele. és séta, társaság megint. szóval minden jó eléggé.
csak közben meg néha rohadtul szeretnék egy olyan egyszerű, normális vasárnapot, valami hullaunalmas családit, érted. na, néha ezért van kedvem bőgni, asszem.

mondják,

julika néni szép fiatalasszony volt, talán forgalmat irányított a konzum előtti villanyrendőrnél, mikor még az a kapcsolgatós rendszer volt. elképzelem néha, ahogy áll egy kosárban fent, a pózna mellett (sosem láttam ilyet, csak gondolom), mosolyog és küldi le az autósoknak a puszikat. tudod, így dobálja. úgy dobálja, ahogy most a király utca végén, a padon ücsörögve küldi a csumikat, lába mellett kétlittyós pillepalackban szarbor-maradvány, alatta nem kevésszer vizelet, de ő csak mosolyog a pityókás szemeivel, mondja szépen, hogy csókollak drágám, és dobja a puszikat.
régebben tartottam tőle, mert kiabálós volt, de most, hogy párszor már vajaskifliztünk együtt, meg haza is kísértem már öreg-koszos lakjába, most már nem félek. a férje vmi rémalak, julika néni sok mindent mond róla, de az igazat a fene se tudja. látni még nem láttam, csak hallottam a hangját egyik hajnalban, mikor bevezetgettem a házba. akkor is nagyon rossz volt a szag, majd kifordult a gyomrom, és a csukott ajtó mögül egy érces, borszagú hang káromkodott kifelé. nem szívesen hagytam ott őket, de annyira kerülgetett a hányinger és a rémület, hogy elszaladtam inkább.
julika néni most szettet váltott, nyilván készülünk a hidegre - most csinos, hetyke kis fekete kalapot hord és lila szövetkabátot. ilyenkor reggelenként, mikor még nincs benne a sok bor, egészen üde és szép. jó lenne egyszer tudni az igazságot, vagy az is lehet, hogy nem kell azt nekünk tudni, mert anélkül is meg lehet néha simogatni, kézen lehet fogni, lehet azt mondani neki, hogy de szép vagy ma, drága, tégy magad alá valamit, mert felfázol...

van egy nő,

úgy 10 éve ismerem/látom szinte naponta. sosem mosolyog, sosem nevet - csak összeszorítja a száját jobb esetben, rosszabb esetben cigányozik, panaszkodik, vádol, utálkozik.
nagyon sajnálom, ha rossz élete van - dehát ha az embernek rossz élete van, akkor változtatni kell, nem? (tudom, nekem sem megy ez rendesen, de valahogy legalább mindig próbálkozom.) mert akkor nem elég a 3 szép, okos lánygyermek, meg a biztos megélhetés, meg a belvárosi lakás, meg hogy semmit sem kell ezért tennie. van akinek ez is kevés, értem én. én csak azt nem értem, hogy miért hagyja magát ennyire látványosan boldogtalannak lenni.
zsoltimóval csacsogtunk kicsit, hogy nekünk sosem lesz/volt ennyi, mégis tudunk még nagyot nevetni, bulizni, örülünk, hogy van családunk, vannak barátaink, és mindig van az asztalon annyi, amennyi kell. és az legalább szeretettel és nem utálkozással van sózva. ja.

villany_vasárnap

kedves s szép

s családias, s mosolygós, s harcsapaprikás s nagyot sétálós villányi kirucc volt vasárnap. az ég kéklett, a nap sütött ránk, a pincészet gazdijai kedveskedtek, semmi rosszat ezzel kapcsolatban mondani nem tudok.
csak négyszer haltam meg közben.

sokat

vagyok kint, mióta ez a jó idő van. sok az impulzus is. hétfőn megyek kozmetikushoz. holnap meg villányba. amúgy fogalmam sincs, hogy a felhalmozott vágyaimat kire önthetném, mondjuk lassan ez is kiderülhetne.

"meghaltam egyszer,

a másvilágról küldtek haza" jórészt ez most a tételmondat, persze kábé bármi tétel-mondat lehet, annyira szépen bele tudom élni magam akármibe. titokban remélem, hogy ezek csak hormonok, és nem fogok eztán minden színházi élmény esetében könnyeket potyogtatni/zokogni, minden koncerten pedig ölelgetni idegen embereket, mert azért ez mégsem normális. már hogy szerintem. hogy így folyik ki belőled a tömény érzelem, meg nyomja közben a mellkasodat, ááá, hát nem vagyok én ezzel megszokva.
ez meg mindentől függetlenül pedig kurvajó - utoljára akkor voltam ekkora izgalomban színházi keretek között, mikor kettőezerhétfebruárnegyedikén a világtörténelem legszarabb előadásán (baleset!) órákon át csak azon reszkettem, hogy mikor érhetek hozzá/csókolhatom meg a mellettem ülő fiút már, akibe halálszerelmes voltam, és aki halálszerelmes volt belém, csak még akkor nem volt hivatalosan ez kijelentve, csak lehetett tudni, hogy szanaszét feszít minket a vágy de mindjárt. és mikor tegnap este erre gondoltam, akkor is olyan mély szeretetet-szerelmet éreztem, amiről tudom egészen biztosan, hogy téren és időn kívüli, és sohasem fog belőlem elmúlni. és lehet, hogy nem fogunk tudni mi már együtt élni sose', de az is lehet, hogy igen, mert egyszercsak majd úgy változunk, hogy el is bírjuk viselni egymást. de olyan, mintha ez amúgy tökmindegy lenne (nyilván nem tökmindegy), mert velem van, meg bennem van, és így én mást nem fogok már, csak maximum máshogyan, ha egyáltalán valaha.
na, mingyá' bőgök megint, úhhogy mára ennyi.

szerettem

megérkezni tegnap este - volt puliszka meg husi, a fiúk a palacsinta körül zsongtak, főtt a tea, tekeredett a csokika, aztán beültünk az átriumba és kezdetét vette egy erős beszélgetés múltról, meg jelenről, meg jövőről. jó, hogy így voltunk együtt, hogy ezek kerültek elő, nagyon jó élmény, igazán. aztán lefelé jöttünk a hegyről, és t. barátom kétségei és lelkesedései találkoztak az én kétségeimmel és lelkesedéseimmel. így a hatos közepén, mikor kiszállt a kocsiból, szépen összeölelkeztek a kétségeink meg a lelkesedéseink, megállapítottuk, hogy minden így jó, ahogy van, aztán szépen hazamentünk.

rííl hétfőn

rííl dolgokról... hogyaszongya lett fűtésem, és a mosogatómat is használhatom immár mosogatási célokra, mert eddig ugye csak a mosógéppel volt szoros viszonyban a csapom, egyéb feladatainak ellátására úgy 3 hónapja volt képtelen. na, ennek egy hete egyfolytában csak örülök, mégiscsak nagy dolog... például nekiláttam pont ezen okokból kifolyólag otthont csinálni a szállásomból megint, most telve van virággal, vállalható az ismerőseim körében, és a magam számára is. simán nekilátnék mondjuk egy tejbegrízt összerakni, ha lennének alapanyagok hozzája, mert nincs már az az ótvar nagy kosz és penész mindenütt, ami miatt élni se', halni se' volt kedve az ember gyerekének. és a virágaim is zuhanyoztak, most jobban vannak. (és még vannak homályos pontok, de el vagyok szánva azok sorbavételében is, nyugi. és át is van kicsit rendezve a lakáska. és képek is másztak fel a falra. és kussolok, tudom)
aztán az autószerelő is remekelt - hát ne tudjátok meg, mekkora élmény olyan autóval menni, amin vannak fékek! itt most nem ecsetelem tovább az ügyet, képzelj napi 15-20 sóhajt és mosolyt el, aztán képzeld el, hogy el is mesélem mindenkinek, mintha kábé gyerekem született volna, pedig csak a fékek jók, meg olajcsere volt, meg azt ígérte a szerelő, hogy tekknikai okok mijján (ami tőlünk származhatna) nem fogok meghalni a télben legalább.
és lett egy fényképező-gépem is, asszem amúgy, hogy hullagagyi, de nagyon nagy örömet szereztem annak, akitől megvettem, és végül is én is nagyon örülök, bár képet még nem készítettem vele, mert nincs nálam még, de majd.
és megyek berlinbe, lehet. úgy két hét múlva pár napra. na, ezt nem nagyon merem még felfogni. berlin. berlin. berlin. berlin.

egyszer csak

elmúlt. nincsen itt. kerestem, de sehol sem lelem. most akkor ez úgy van, hogy egyszercsak lelép? belenyomakszik a mindennapjaimba, illegeti magát, könnyed flirtet kezdeményez velem, aztán mint valami tündeség, elillan?
na nem azért, így sem rossz - csak kicsit valóságosabb a valóság és álomszerűbb az álom.
neked meg, kiscsillag - kit életszerelemnek neveztem el magamban - izenném, hogy itt vagyok, jöhetsz bármikor, mert nem voltál azért olyan rossz vendég, sőt.

kerengő

dervis szeretnék lenni, ha majd egyszer felnövök/nagy leszek. ó.
mondom, nincsenek szavaim a jóra.
de te éreztél már olyat, hogy bármilyen idegenhez hozzá tudnál nyúlni/érni, mer' tulajdonképpen egyek vagytok? hogy nincsenek határaid? nincs idegenség, csak ismerős nyugalom?
ááá, tényleg jobb, ha nem mondok semmit.
azért az szép volt, mikor a szünetben a kertben földobáltunk ölnyi falevelet az ég felé, aztán alá álltunk kacagva. meg amikor saccerrel fát ölelgettünk... meg amikor...

igen

fontos dolgok estek meg velem, például szélnek eresztett a gyóntatópapom kettő év közös munka után, már csak búcsúzkodni megyek hozzá a hónap végén. aztán úgy hozta a sors, hogy közlekedtem egy csodaszép babakék fixivel, és még csak el sem nyaltam, hanem nagyon ügyesen eljutottam vele A-ból B-be - ezen kb. egy fél évet paráztam, meg hogy majd csak nagyon kész állapotomban merem megpróbálni, meg blablabla, aztán natessék. voltam emellett kiállítás-megnyitón, meg kacagtam könnyes szemmel nagyon helyes kis történeteken egész hosszan, de ez már a munka rovására történt, szóval pszt. és egy szép fezsményt is szereztem, ennek örömére tényleg kezd kedvem kerekedni egy templom-rendezésre a hétvégén (magam s lakásom).
ma meg megint fényességesség és napsütés van, könyvelőkkel van randim, és autószerelővel, és este talán koncertre is eljutunk. igen, jódolgom van!

pont

majdnem elkettyentem, de hívott a kis haverkám, hogy menjünk kutyázni, juhuj!
aztán még egy telefon - a szülinapi kis véletlenülrámegyek az autópályára-ügyem 15200 Ft-ba kerül.
ne menjetek matrica nélkül autópályára, még véletlenül sem! fasszom.
na megyek kutyázni, hátha juhuj.

sok idők óta

mindenki keresztapja mindenkinek ebben a családban - apám keresztapja az én keresztapám apja, keresztapám lányának apám a keresztapja, keresztapám keresztapja apám keresztapja, szóval érted - ez a fentebbi szinteken is így ment, mondjuk nagyszülőkig visszamenőleg. komoly a családi kötés, amit a barátság madzagolt tovább, például pont akkor, mikor anyám barátnéját elvette keresztapám, keresztapám barátja (azaz apám) meg anyámat. ja, nekem is zúg a fejem...
most a temetőben találkoztunk - a koma beszaladt, hogy megnézze, égnek-e a gyertyák a kati sírján, akinek még füstölgött a cigeretta a virágok közt titkos szövetségünk szerint. a koma pirospozsgás volt, a szeme őszintén nevetett, most már van vagy 70 kiló, ez szép eredmény a tavaszhoz képest, mikor azt hittük, őt is elviszi a fene. de most itt van, pár nap múlva dolgozni kezd, lett egy marikája - az elmúlt két évben túlélte a felesége elvesztését, egy baba is búcsút mondott még a földreérés előtt, aztán pedig a rák támadta be. túl van mindenen, bölcs megnyugvás-elfogadás van még a fejtartásában is, olyan jó nézni!
kicsit megölelgettem, a szám fülig ért és olyan hálát éreztem, hogy elmondani ezt én nem tudom. köszönöm. fájdalmasan szép lecke volt ez.