a feszkók

meg úgy folytatódtak egyébként, hogy reggel hatkor teleraktuk az autókat 8-9 vödör virággal, és akkor természetesen az enyém nem indult. és a természetesen szót most úgy értem, hogy mindenkinek a kurvaannya, mert nincs egy hete, hogy műszakin járt, és a csávó szerint valami alvázizén kívül (amit majd tavasszal negyvenezerér, ugye. perszehogy...) minden JÓ a Nagy-Fekete-Fehér-Zöld*-Gengszterautón, ehhöz képest meg ugye nem indul**

édesapám aztán tegnap iderendezett egy falubéli villamosos kollégát, aki épp őkorabeli, de azért két percen belül már rajongott értem, mert igazából az idegenekkel mindig kedves vagyok***. szerelgettünk is együtt kellemes hangnemben, míg a bontókba szaladgált apám, de végül el lett húzatva a gyerek.

ma elkészült - a gyújtáselosztóval volt baj (nem pedig a gyújtás-jelerősítővel, ahogy azt korábban sejtette velem, nagy egyetértésben persze), mellesleg megjegyezte azt is, hogy nem nagyon látszik, hogy műszakin járt.

nakérem, így kell elrontani a boldogságomat. azt a keveset, ami mostanság volt, pont így kell elvenni. meg a szülinapi hozzájárulásomat is. pedig már majdnem vettem Magamnak fejben egy farmert. majdnem.

a jóhír az, hogy MEGY az autó, és van rajta biztosítás. ennél nem több a jóhír.

*a  zöld az újdonság - a balelső sárhányó vagy miazisten lett most ilyen a törött helyett a műszaki vizsga alkalmából, 16 hónappal a törés után... 

**egyszer csinálta már pár napja, de saját lelkiállapotom kivetülésének éreztem, ezért nem vettem komolyan a Jelzést.

***amúgy rájöttem, h hasonlítok a lányára kicsit, aki pont akkora, mint én. (térben és időben is)

még be sem

léptem az ajtón, amikor édesapám MÁR megsértődött/beszólt. én gondolom, h két hónapnyi nemtalálkozás után ezt kell csinálni... de miért is?

hellóbalaton - az elviselhetetlen feszkókból áttettem a székhelyem egy másik elviselhetetlen feszkóba.

valamikor

1-2 évvel ezelőtt pont próbáltam visszaszokni a párkapcsolat utáni létbe... el-elmentem ide, meg oda, közben már akkor is azt éreztem, hogy kevés a keresnivalóm erre. asszonynak, anyának vagyok teremtve, az az igazság, csak idáig még sosem jutottam el magamtól...

mindenesetre a kinó-ban voltunk (szőke voltam még, zöldpulcsis), és egy kerepelő, nagyon kedves lány tüzet kért. a cigiket együtt szívtuk el, egyiket a másik után,

emlékszem, pontosan meg tudta mondani, hány éve és hány napja másolja a fényt.

arra is emlékszem, hogy lázítani próbáltam - ezerszer többet, szebbet láttam belőle/benne, mint amit ő maga.

(...)

nem sokkal később beleszeretett az autómba.

ezt fel is vállalta, nyíltan, bárki szeme láttára. és belőlem nem a féltékenység jött elő, hanem végtelen, sosem múló szeretet.

amikor először találkoztunk, azt kívántam, bárcsak részese lennék annak a pillanatnak, amikor vált.

most részese vagyok.

köszönöm. akárki intézte is így.

és szívemből kívánom, hogy részese legyek az életében minden váltásának, mindig. mert lesz még pár - ha van igazság a földön.

innen is ölellek, drága rituka.

órák mennek

el a napjaimból azzal, hogy hallgatom mások panaszait - azokból főleg az időjárásosok jutnak el az agyamig, mert arra tudok legalább mondani valamit (például hogy a szél az jó, mert változást hoz, a változás meg jó! meg hogy a tél demajdmilyenszép lesz, és idemegyünk majd, meg oda, és forraltbor és melegkályha és hótakaró és kisistennyila), bár világosan látszik ilyenkor, hogy nekem ugyan könnybe lábad a szemem a kimondott dolgoktól, másokat azonban úgysem hatja meg, akármit is mondok.

és akkor ma reggel találkoztam egy kedves kolleginámmal, és kérdeztem, hogyan van, és egyszerűen hozzám vágta, hogy remekül. fel is tettem a kérdést egy másik megközelítésből is, hátha csak összekeverte a dolgokat, de nem, úgy is az lett a vége, hogy jól van, minden jó és blablabla.

és ezt annyira jó hallani, hogy azonnal mosolyogni kezdtem, és tízszer nagyobb energiával estem neki a mindenségnek. érted.

(ez a reggeli szél meg, komolyan... gyönyörűűű volt. igaz, hogy ömlött a szemeimből a könny, de ez legyen a legnagyobb bajom. átszállt-forgott rajtam, kisöpört, reménykét ültetett belém, meg minden.)

dokument_állok,

egyébre se kedv, se idő...

szóval pénteken megijedtünk retekileg ang miatt, ez azóta is tart... néha felvetődik, hogy el kell menni békéscsabára, olyankor romantikus és akciós képzelgéseim vannak az ügyet illetően, de még beteljesedés egyelőre nem volt.

hétvégén családoltunk, az mondjuk egy külön történet, de nem is tudom, hogyan kell/lehet arról írni, mert az ember max. a sajátjába mélyedjen bele, így gondolom, te meg megérted.

tortát is kaptam az összefogás jegyében, az mondjuk eléggé finom lett és szép, és a virágok is szépen őszölődnek az asztalon. és van új, meleg, kötött, szép sálam. és voltunk dráván napsütésben, és ettünk májat céklával, szóval nyugalom, ölelés, szeretet.

hét elején butapest, buta ügyekben székház tetején legalább a kilátás szép volt, ha más eredménye nem is lett a munkából kifolyó találkozásnak. egyéb találkozásaim energiákat tettek belém és sok szeretetet, amiatt most is mosolygok.

és azért sokan idegondoltak és/vagy mondtak szépeket a jeles alkalomra, meg is vagyok hatva rendesen. itt is köszönöm meg mindenkimnek. 

úgy érzem,

a krisztusi év összes szenvedését becsülettel letudtam, kiemelten figyelve-ügyelve a hétvégén, nehogy szó érje a ház elejit, én ugyan mindent megtettem... leginkább megint a felelősség/kötelesség kérdéskör körül táncikáltam, igazán kíváncsi lennék, hogy csak speckó nekem van ezzel ennyi bajom, vagy ez azért természetes dolog, és másnak is okoz nehézségeket, csak ügyesen titkolja... de a lényeg, hogy vége.

2. kör feladva, új hiánypótlások/feladatok megérkezve, elszámolások állnak előttem halmokba, anyám meg már nagyon várja, hogy a hó utolsó napjaiban a hatalmas krizantém-bizniszben is teljesítsek. így most teljesítmény-szorongásokra cseréltem a korábbiakat, az is valami.

közben volt megint egy délután béke - ozorán persze, és most tényleg vannak fotók - és a otthon is minden jó különben szerelmileg például. ha minden jól megy, ma vidékre megyünk mozizni: romantikus keretek között megnézzük többek között a pasim 2-3 korábbi alkotását is. biztosszéplesz, és mohácson duna is van, juteszembe!

az idő majd mindent megold

mondásunkra legújabb példánk:

szóval nem tudtam, miért kell minden nap 2x átesni a bejárati ajtón és a küszöbön lévő bazinagy samsung monitoron, csak azt tudtam, hogy ki hozta oda, és hogy talán a miénk. de hogy mik a tervek vele, na azt sosem tudtam, meg hogy meddig és miért esünk át rajta féléve minden nap blablabla.

nos kérem, eddig. és pont azért, mert a kurvaszép lapos kölcsönmonitor 1,5 órája tökrózsaszínben villog, és úgy nehéz dolgozni.

ellenben a ajtós-buktatós bazinagy készülék faszán működik. 

és most csinálok egy tekknika címkét.

éppen be akartam

számolni távolban lévő pasimnak romantikus érzelmeimről - miszerint pont egy éve öleltem meg életemben először, mondjuk ezen a napon sokembert megöleltem, szóval ne bízza el magát - amikor észrevettem, hogy a félnapja küldött üzenetem is még várakozik. akkor annyira felbasztam magam, hogy nem is írtam semmi mesést inkább, mert én egy jellem vagyok, mindenki tudja.

persze a családi egység végett későbben azért szóltam a macskák új játszósátráról (eeember, ilyen hülyeséget régen láttam már, de ingyen adták az állatboltban, hát hazahoztam!) és a denevéres gumicukorról is, mert azért vannak prioritások az életben.

sajnos

tegnap annyira szuper-haladást produkáltam a feladataim közt, hogy most muszáj baszódnom kicsit egyéb ügyeken, ellenkező esetben esetleg stresszmentesen végeznék holnap ilyenkorra, és azzal a helyzettel végképp nem tudna mit kezdeni a szenvedésre hajlamos önmagam.

ezért most ünnepélyes keretek közt elhagyom az ágyat, kicsit sírdogálok hajmosás közben, hogy a fehérítés 3.0 sem hozott várteredményt se, aztán ellátom a rám bízott háziállatokat, és magamnak is keresek valami ennivalót, mert úgy tűnik, senki nem kopog be hozzám váratlanul megrakott bevásárlószatyrokkal, pedig élénken elképzeltem a már megtörtént szitut, és állítólag így kell csinálni, szóval nem értem, miért nem sikerül ez így elsőre. (akkor még csapkodok párat varázsigéket mormolva a levegőbe, hátha...)

egy ideje

mindenféle gondolataim vannak a bloggal kapcsolatban, és már az is előfordult, hogy majdnem szakítottunk, de mondjuk aki ismer, az ezen az előforduláson nem lepődik meg, mert a másik (úgymond állandó, nem ilyen holmi fehérítéses fellángolás, hanem valódi!) hobbim nekem az.

és magyarázhatom az inaktivitást és unalmat a tekknikai nehézségekkel, amelyek folyamatosan lecsapnak rám, mindenféle átmenet nélkül, és olyanokra kényszerítenek például, hogy mozdulatlanul tartsam a netbukom, mint az állatok, mikor pont nem ez lenne a lényege a dolognak, ha már a funkcióknál tartunk. és még azt is felhozhatnám, hogy boldog párkapcsolat, meg lófasz, de az meg nem lenne hiteles, miután én kizárólag az éteri állapotokban tudok kijelenteni ilyeneket, azt meg nem gyakran oszt se jézus, se krisztus - nem nekem, másnak sem.

mindenesetre a sok vívódás után abban maradtam, hogy tiszteletben tartom az elszánásaimat az életben, és hogy az ember nem csinál olyat, hogy belefásul, hanem megújul inkább, vagy ilyesmi.

szóval hogy igyekszünk jóban lenni továbbra is - az ember (mámeginezafordulat) nem rugdos szét 5-6 éves viszonyokat csak úgy, így én sem fogok.

reggel még

átsétáltunk az úton, sütött ránk a nap, jegyeztük meg utolsó nyári séta. mindenki dolgára,

és délutánra ide is ért az ősz. jött, ahogy mondták. egyértelműen, becsülettel. én ezt tényleg bírom, egyszerűen tetszik ez a korrektség.

ezen kívül sajnos kifigyeltem egy kiváló új gumicukrot a mai nap folyamán a müller üzletben - gyömbéres és citromos és rajongok egyszerűen. mindenesetre folteltávolítás közben (ez az új hobbim. tudom. teljesen megváltoztam. a macskákat is megszerettem például. és most ez a fehérítéstéma, namindegy.) gondolkodom erősen, milyen akadályozó tényezőim vannak, amitől az életem nem egy rózsaszín felhőcsorda, mint ilyenkor tavaly.

na, ezen például érdemes elgondolkodni.

és akkor még egy megfejtés az éjjelből, csak hogy teljes legyen az emblematikusság ma is: tanítás, ha egyszercsak '30-as évek ide vagy oda.

az utolsó nyári napon

felhúztam a kedvenc és legszebb szoknyám, ebédeltem teraszon, ücsörögtem téren, teregettem szabadba, még a szelektívet is levittem a nyárbúcsú alkalmából, mindig gondolva rendesen e jelességre.

meg mondom, én szeretem az őszt.

elkezdődött az

október, és én nagyon szeretném a tavalyi évhez hasonlóan az őszt is, a telet is szépségben és nyugalomban tölteni. nekem a nyár sosem volt erősségem, de a rendszeres dolgok/feladatok mindig segítenek, hogy ne vesszek el teljesen magamban és a problémáimban. szóval most próbálok cselekedni, és próbálom magam rátenni a jóhullámra, mert ilyenkor legalább az akaraton kívül erőm is szokott hozzá lenni.

mellesleg tele vagyok nosztalgiával, ez segít abban is, hogy a fiúra - akivel szeretek együtt aludni - és a viszonyunkra is máshogyan tudjak ránézni... szóval van bennem izgalom, van bennem egy csomó szeretet, és van bennem képesség a cselekvésre is, ennél több talán nem is kell.

a hétvége meg egyszerűen szépséges volt, és éjjel 2-kor még olyan hangosan tudtunk nevetgélni tegnap is, ahogy csak nagyon a lilaködben tudtunk réges-rég (lassan egy éve...).

sokmunka, sokstressz mindemellett - kell tolni a szekeret/szekereket, nincs mese. próbálom,

na.