1-2 évvel ezelőtt pont próbáltam visszaszokni a párkapcsolat utáni létbe... el-elmentem ide, meg oda, közben már akkor is azt éreztem, hogy kevés a keresnivalóm erre. asszonynak, anyának vagyok teremtve, az az igazság, csak idáig még sosem jutottam el magamtól...
mindenesetre a kinó-ban voltunk (szőke voltam még, zöldpulcsis), és egy kerepelő, nagyon kedves lány tüzet kért. a cigiket együtt szívtuk el, egyiket a másik után,
emlékszem, pontosan meg tudta mondani, hány éve és hány napja másolja a fényt.
arra is emlékszem, hogy lázítani próbáltam - ezerszer többet, szebbet láttam belőle/benne, mint amit ő maga.
(...)
nem sokkal később beleszeretett az autómba.
ezt fel is vállalta, nyíltan, bárki szeme láttára. és belőlem nem a féltékenység jött elő, hanem végtelen, sosem múló szeretet.
amikor először találkoztunk, azt kívántam, bárcsak részese lennék annak a pillanatnak, amikor vált.
most részese vagyok.
köszönöm. akárki intézte is így.
és szívemből kívánom, hogy részese legyek az életében minden váltásának, mindig. mert lesz még pár - ha van igazság a földön.
innen is ölellek, drága rituka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése