*ettől annyira, de annyira szomorú lettem én, meg a pelegrina is. és még a zarek sem lesz rám büszke, mert összesen 42 mondat volt benne, az se összetett, szóval még nyelvet sem gyakoroltunk, bár bőgni többször lett volna kedvem közben ugyanakkor.
nem akarok öreg lenni, illetve öreg akarok lenni, nem akarok szerelmes lenni illetve szerelmes akarok lenni, gyűlölöm a nőket illetve szeretek nő lenni, bonyolult ez. nem tudom, meg kell-e nézni másnak, nekem meg kellett, de ez személyiségfüggő inkább, a film nem nagy szám, sőt.
**tulajdonképpen öregek vagyunk. ez abból is látszik, hogy a jegyszedő tetszikezik velünk (meg tetszik várni a jegyet?), hogy nem szívószállal toljuk a sört, hogy megállunk az ajtóban illedelmesen, kezünkben a sörösüveggel, mert ki van írva, hogy azzal bemenni nem lehet... és állunk ott ciklámenben és pirosban (ahogy idősödik az ember, egyre színesebb göncöket húz magára, ugye), és arról társalgunk a sok merev részeg tizenéves közt, hogy igenis menjen anyukánk a fenébe, nem fogjuk magunkat rosszul érezni azért, mert jól érezzük magunkat (így harmincévesen, de igazán már, hát mit képzelnek!), és akkor kiröhögjük az egészet és benne magunkat is, de nagyon. végül veszünk viszkit és családi problémákról csacsogunk a büfében, megállapítva, hogy a koncert olyan, mint a busójárás – józanul semmi értelme.
***kiválóan elvagyunk a lépcsőn, én nyugtázom magamban, hogy semmi nem változott a pécsi partiéletben (ugyanazok az arcok ugyanabban az állapotban, ugyanúgy), továbbra is sokkal szimpatikusabb közönségnek gondolom a drogosokat, mint a részegeket, míg valaki ránk nem dobja az üres sörös poharát, mert akkor megint picit szomorú leszek. még jó, hogy a taxiban utazva egy igazi inszeminátorral hoz össze bennünket a sors, mert szeretem az érdekes embereket, és azért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése