na csókolom, hát itthon végre betegkutyaszagúnarancslakásban... sikerült tüzet csiholnom, szerintem órákon belül elérjük azt a temperatúrát, aminél már kamillás gőzölésnek is alávethetem magam. igen nagyon sok minden történt velem, bennem, köröttem, egyelőre sok a kavarc és a düh, ezért nem is mindenről írok. majd ha lesz kedvem, szólni fog egy poszt a hollandokról, jó pár a családról, egy-kettő az emberi/baráti csalódásokról, de leginkább most ida kell legyen a főtéma, és az is lesz, egy jó ideig. kurvára nem lehet mellette élni, ez az elmúlt napok fő tanulsága - te egyszer s mindenkorra felelős vagy azért, akit megszelídítettél, vagy hogy mondja az alföldi népi mondás. nincs olyan, hogy én nem vagyok kutyás, az lettem, azt kész, viselni kell és dolgozni, és mindig, mindennek a végére járni. el nem tudom képzelni, mit szenvedett ez a kis állat, még jóval azelőtt is, hogy hozzánk került, és azóta is egyfolytában, az elmúlt 3 hétben meg elmondhatatlanul. gennyes méhgyulladás, már gyomorba ürítve, totális összenövések és egyéb falánkságok, és kurvára nem a fogkőtől volt büdös, és nem a hájtól dagadt... ma még verdeshetem a fejemet egy kicsit a falba, és utálhatom magam, de holnap hazajön, csövek lógnak majd ki a gyomrából, és minden nap megyünk kezelésre/infúzióra, és talpra fogunk állni szépen lassan mind a ketten, ha már a vénlány így példát mutatott nekem. na, így.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése