szeretem a szeptembert,

meg azt őszt mindig is szerettem. igazából örülök, hogy végre megkezdődött - az ilyeneknek, mint én, a napi rutinok meg a rendszerek sokat segítenek a túlélésben.

mostanában amúgy is azt csinálom inkább a fürdőkádban bőgés helyett reggelente, hogy azokra a dolgokra gondolok, ami miatt hálás lehetek, és ez kurva jó, csinálja Ön is.

ezt akkor kezdtem egyébként, mikor eladtuk a birtokot, és hálásan gondoltam a ún. első férjemre, hogy mi milyen kulturáltan és szeretetben bírjuk intézni a dolgainkat - mondjuk ez 9 év után nem nagy csoda, de azért hálás lehetek érte, asszem. és akkor ezzel most már eljutottunk oda, hogy sikerült minden közös ügyünket felszámolni. nincs már cég, nincs már ház - iszonyú felszabadító érzés! még a kipakolás van vissza, közmű-átíratások, de azt már féllábon is kibírjuk. nem kapkodtunk, az igaz, de azt hiszem, mindet akkor és úgy csináltunk, ahogy kellett.

meg még az is történt, hogy lett némi eredménye annak a félőrült ámokfutásnak, amit november óta folytatok. egyrészt eljutottam oda, hogy jelenleg nincs adósságom, ami nemtomhányév nemtommennyigörcse után kurvajó érzés. másrészt szakmailag is elég sokat fejlődtem, néha már az is előfordul, hogy büszke vagyok arra, amit csinálok és ahogy csinálom. harmadrészt persze lett negatív hozadéka is a dolognak, például megint 5 hete fosok, rengeteget fogytam, és alig van jártányi erőm, de majd ezen még dolgozom.

szóval szeptember. mostantól napi háromszor kell enni, sokat kell inni és hetente kétszer tornázni. kezdjük ezzel.

alapvetően

békében voltam végig a baszakodással - tudtam, hogy lesz fesztivál, meg azt is tudtam, hogy majd minden jó lesz. 

persze kurva kellemetlen volt; engedély vagy nem engedély, klubrendszer vagy önkéntes szerződés, az állandó átvizslatások, szétpakoltatás, meg úgy egyáltalán... hogy így elindulsz bármilyen irányba a huszadrangú úton, és egy negyvenfős rendőri kapuban találod magad. pedig csak szódáért mennél. mondjuk engem általában bevettek "helyinek". érthetetlen, hisz virított rajtam a karszalag, a koszos autó szélvédőjén meg három tenyérnyi ozora pass tavalyról, meg tavalyelőttről, meg mostról. dehát biztosan nem tudnak olvasni. az is valami rendőréknél.

szóval igazból 15-én basztak fel igazán - mikor már úgy hazamennék, teli autóval, hátamon az elmúlt 3 hét porával, fáradtságával, gondjával, ölelésével, és akkor még odaállnak hatvanan a sorompóhoz, és pisiltetni viszik a bontókat/szervezőket (mivel fesztiválozó már sehol!). na, akkor gondoltam, hogy kurvaanyátokat, itt maradok, amíg el nem húztok, de engem nem fogtok csesztetni.

(végül nem csesztettek, elkotródtak estére).

szóval hüjeség is most odaolvasgatni a mindenféle cikkekbe - jó nekem ezzel kapcsolatban a magam békéje. volt fesztivál, és minden jó volt. ennyi.

film / 2. (lesz még 4)

ozorázunk megint

szóval, kedveskék, nem szűnt itt meg semmi, csak én vagyok elakadva, leszakadva, eltűnve, meg mellesleg valaki más baszkózta a rendszerem (biztos akart helyettem blogolni, vagy ilyesmi. mondjuk írjon sajátot, nekem az a véleményem egyébként), és védődtem.

most már egy ideje ozorán toljuk - hol jól, hol nagyon jól, hol meg a hely szelleméhez egyáltalán nem méltó módon, üvöltve. lassan véghajrá van, mindenki stresszelődik, fáradt, nyűgös,

meg persze betegség is van még (portól? víztől? valaki kórjától), sokat fosunk úgy általában és mindenféle értelemben.

én a magam részéről nagyon fáradt vagyok. kihordtam az ensz-gyereket, úgy hiszem, jól is sikerült, csak mindeközben annyira belehajtottam magam mindenféle egyéb munkába is, hogy nincs nagyon más, csak a work. ami biztos nemessé tesz, meg biztos én hajtottam magam ezirányba, de akkor is, faszkivan.

ezt nem szeressük kapcsolatilag. nehéz is eléggé.

közben a vidéki birtok is elkélt, a hónap második felében azt is ki kell pakolni. meg megírni a tiopot, ddop-kat. faszkivan, mondom.

nézzétek sorba a videókat inkább ozoráról, íme a zelső.

mindjárt

hétfő, szerda foci

ez az egyik legmenőbb projekt, hogy a telepiek közül az egyik szép, okos, tehetséges, fiatal apuka nekiállt szervezkedni. 

és megszerezte a kutyafuttatót; hétfőn és szerdán öttől nyolcig lehet nyomni. szülői felügyelet biztosított. rendet kell hagyni, meg minden. néha füvet nyírni, társadalmi munkában. amúgy szívesen lennék ott minden alkalmon. a fiúm meg lefilmezhetné.

kár, hogy nem lehet. de tessék drukkolni nekik.

nekem úgy tűnik,

évezredek óta nem írok, aztán tessék, csak egy hónap telt el a legutóbbi poszt óta... és az előbb írt pelegrina (aki kb. aközben rótta nekem a sorokat, míg én a blogját olvasgattam, hát van itten telepátia, kéremszépen) levelet, hogy mégiscsak örülni kell annak, hogy nekünk csak ilyen hétköznapi problémáink vannak, és bizony mondom, igaza van.

szóval néha már tudok a boldogságra gondolni. meg néha már vágyni is szoktam, aminek szintén örülök, mert mégicsak jó az, ha az ember bír ilyeneket csinálni. nem csak bőgni, meg rohanni, meg folyamatosan megsértődve lenni, meg folyamatosan fáradtnak lenni, meg a kilátástalan jövőben meg a feldolgozatlan múltban turkerászni. szóval ezeket lassan megunom. 

és aztán olyankor szoktam elindulni felfelé, az meg már milyen jó. kicsit nevetgélni, kicsit ledobálni a súlyokat, amiket olyan lelkesen akasztgattam magamra, mintha kötelező lenne. mintha bárki is elvárná rajtam kívül a folyamatos megfelelést, az angyalit, a tökéletest. szóval ezeket leraknám. lassan erőm is, elszánásom is kerekedik hozzá.

nagypénteken még

megírtunk/beadtunk két pályázatot, leértékeltük a mieinket, este lektoráltam az érettségi-feladatokat, aztán már éjjel fél 12-kor otthon is voltam, hogy másnap

felrakjam a sonkát főni, eltöressem a mécsesem újra a problémákról-nem-kommunikálunk kapcsolatunkban, és elszaladjak a piacra annyi pénzt költeni virágra, amennyi másnak félévnyi sonka-apanázsa kb.

aztán a telepen észrevettem, hogy rajtam kívül mindenkit csak a húsvétolás érdekel - a nagytakarítás, meg a kalácsdagasztás, meg az unokák, úgyhogy hazasunnyogtam 2,5 interjú után, belátva, hogy nem ma fogom a területi animáció-témakörben kiásni az aranyat...

a sonka amúgy jó lett, az első kalácsom evör viszont nem kelt meg, így ízre jó volt a szett, de állagra inkább hasonlított valami szalonnához, mint bármi máshoz. ki is takarítottam, rokonokat is látogattam. a fennmaradó időben pedig feküdtem az ágyban, morzsolgattam a könnyeimet, és bámultam a sorozatokat. nomeg aludtam is. 

jöhetne a tavasz. kis meleg-megváltó széllel.

és nagyon hiányzik

az ida is.
nézzék csak, milyen szépek voltunk...

egy kicsit

kezd olyan lenni az életem, amilyet nem biztos, hogy szeretnék - nevezetesen most a betáblázásokra gondolok, amik miatt a barátaimmal is úgy találkozok, hogy sehogy (esetleg felhívnak vasárnap délután, miközben főzök, vagy átvisznek a szomszéd pékségbe kávét inni, mert arra majdnem mindig hajlandó vagyok, akkor is, ha sok a dolog), és a családi programok is annyik, hogy ájultan megnézzük a castle következő fél részét, kb.

és mondjuk az ember ne csodálkozzon ezen, ha két fél állása van meg egy egész. tulajdonképpen nem is csodálkozom, csak gondoltam, ha valahol lehet rinyálni, akkor mondjuk itt legalább lehet.

és akkor elég fáradt is vagyok, meg közben tök beteg is, ami így kipihenés nélkül pont nem múlik el, hiába tolom a rubofenistennyilákat a fejbe. ezt megintcsak értem, tehát nem az értelmi képességeimmel van a baj, énszerintem.

ahogy azt is értem, miért vagyok mostmár a pehelysúlyúak kategóriájában (nemtom, amúgy az mennyi, szerintem 50 kg, azt kész), mondom, nem az agyammal van a baj.

hanem még fejtegetem, hol a baj.

(addigis: itt is írok néha - majd olvass itt is néha!)

kalandok (3) / hollanduséknál

és igen, végül a rakéta tömegkályha-biznisz odáig sodródott, hogy utaztunk egyet hármasban kiváló kollégáimmal, autóval, amszterdamig. hivatalosan munkaügyben, de igazából azt csak egyikünk csinálta - a másik kettő örült, hogy. (egy kicsit olyan volt a szitu, mint valami markos-nádas kabaréban, hogy az egyikünk jól hall, a másikunk jól beszél, a harmadik meg mindig ott van velünk vagy valami ilyesmi, csak nálunk az egyikünknek jó a kocsija, a másikunknak az angolja, a harmadik meg gondolom a hab a tortán - na az voltam én.)

szóval így mentünk át megint a havas nyugat-európán, fagyban-ítéletidőben, több-kevesebb valótlan előfeltevéssel a fejünkben, mint például hogy érdemes szombat hajnalban megérkezni, merthogy nem az. én amúgy is meg szoktam feküdni a félőrült-részeg holland fiataloktól már a balaton parti büfézgetéseim során is, és hát most sem lettek szimpatikusabbak ők nekem. mondjuk zuhogó esőben sétafikálni úgy, hogy minden hamar bezár az orrunk előtt, amúgy sem vicces. aztán végül tekertünk hazait, megágyaztunk a kocsiban, benyomtunk egy cougar town-t, így végül minden rendben volt...

ahogy a következő napokban végig - nekem csak annyi dolgom volt, hogy ne gondoljak arra, mi elől menekültem, és mennyi ideig tart az egérút, minden más csak ajándék volt: a néhány óra az unokahúgommal meg a tesómmal, a tengerparti séta, a delfti belváros, a jó kaják és piák és hasisok. a tempó nem volt egy őrült, vagy én magam vagyok a mindennapokban őrült, ezt igazán nem is tudom, meg nem is érdekel. szerettem ellenni, a svábságuk és agyonszervezettségük ellenére bírom a holland közeget, hisz elég jó a sajt, sok a bringa, a kanális, meg a meseországság, úgy anblokk, dugnám, ugye.

hazajönni meg tudjátok, milyen. 

még most sem vagyok magamnál, pedig pár nap már bőven eltelt. csak közben minden megvárt itt szépen,

ami elől úgy hittem, jó elmenekülni.

jó amúgy, csak sok értelme nincsen. 

és mintha ezt már megállapítottam volna ebben a blogban párszor. 

:elnéző mosoly: 

  

és a kalandokról (2)

namost a legjobb szakirodalom ebben a témában nyilván pelegrina blogja, ahol az érdeklődő 2-4 évre visszamenőleg vicces és tudományos írásokat olvashat a svarcvaldi farsangi játékokról. így aztán ezt a hagyományos részét nem is elemezném - az egyszerű (külföldi) látogató számára látható/érzékelhető oldalt azonban szívesen lenyomom:

... azaz ilyenkor kezdődik az ünnepség a mocskos csütörtökkel (ez úgy emlékszem, hetedikén volt), aminek a lényege az, hogy aznap indulnak az események: este mindenki hálósipkában, hosszú hálóingben és piros-fehér csíkos zokniban mászkerál, és kábé mocsokmód sokat iszik, ünnepelve a farsang kezdetét. és valami fát is felállítanak mindeközben a norma (ottani lidli típusú bolt) meg a városháza közt a forgalmas utcán. a fa egyébként a májusfához hasonlít, mondom zárójelben - de ezt pont nem tudom szépen mesélni, mert mi még ilyenkor bőven a dzsípieszről vitatkoztunk valahol salzburg környékén, mikor ezek az események történtek.

nade másnap már az volt a program, hogy a pelegrina fúvószenekara szépen felöltözött jó melegen, és találkozott a bluméban (amit még nem láttam nyitva eddigi életemben, de most volt szerencsém), és a bolond-egyesületükkel egyetemben megkezdték az egyik közeli faluban a körjátékot, aminek az a lényege, hogy kocsmába be, néhány számot lenyomnak, isznak egy páleszt (vagy amivel megkínálják őket), aztán vonulódnak a következő helyszínre és örülnek egymásnak az utcán, mert amúgy sok ilyen fúvószenekar és hozzá kapcsolódó bolond-egyesület van, egyenruhákkal, meg csodás maszkokkal (amilyet a pelegrina férje is szokott amúgy faringálni, pl. link.). az egyszerű emberek különböző álarcokat vagy jelmezeket öltenek magukra (mi például a férjemmel eredetileg gengsztereknek öltöztünk, de ő végül jobban hasonlított egy nyúorlinszi trombitásra a hózentrágerjával, mint valami maffiásra, és szerintem én is inkább csinos voltam, mint bármi más), de amúgy alig vannak egyszerű emberek - mindenki egyesületes vagy zenekaros, nekem legalábbis úgy tűnt. ezen az estén mi tán 3 helyszínt bírtunk, aztán magukra hagytuk a csapatot, és hazamentünk alunni, mert mi már nem iszunk féktelenül, se nem szórakozunk ennyi idős korunkban. sokkal jobb éjfélkor már ágyban nézni a treme-t, érted. 

akkor aztán voltunk a következő napon gyalogtúrán csodás napsütésben a bluméig megint, sütikéztünk és barátkoztunk a hatalmas havas fenyők alatt, és az egész teljesen olyan volt (meg szerintem általában az ottlét ezzel a festői környezettel), mintha egy mesében sétafikálnánk... aztán ezen az estén alapból mi nem mentünk a zenekarral, akinek ismét valami vonulós-ivós elfoglaltsága volt, hanem bőszen terveztük a havaji jelmezt másnapra, a bálra. igen, voltunk bálban is, bazmeg, vasárnap, egy hatalmas tornacsarnokban, ahol az alapszitu a többi naphoz volt hasonlatos: maszkosok, fúvósok, vonulás, svarcvaldmari... itten szépen villogtunk a pelegrinával a selyemorhideás füzérjeinkkel, amiket napközben varrogattunk (na jó, pelegrina takkerolt, én rendesen tűvel varrtam, mint az állatok) álmodozva a jövőről (merthogy öreg napjaink a német appartmanban ugye ilyenek lesznek - én főzök-sütök, ő ténykedik, aztán likőrkézünk és kártyázunk csendesen). bálilag végül a táncig nem fajultunk, mert mégiscsak van bennünk tartás, meg ez az autszájder-kérdés tán itt volt a leginkább tapintható, úgyhogy hamar eljött a treme-idő ekkor is.

a többi napon aztán még volt olyan, hogy másik faluban kocsma-vándorlás, meg egész napos felvonulás (itt például pont ágyba vitt egy csinos maszkos ember iszonyú gyengéden és teátrálisan többször megdugott, miközben vihogtam a piros-fehér kockás ágyneműben, a csapat pedig ordítva drukkolt a csávónak), meg voltunk a felbdergben is szánkázni, főzögetés, vacsorálgatás, pénzügyi-tervező-megbeszélés, és persze rengeteg alvás. meg egy napot rá kellett húznunk, mert jött a hóvihar-felhő-ciklonság, de mondjuk én ezt sem bántam. sőt, ujjongva folytattam volna még hetekig a háziaknál a mosogatógép ki-bepakolást és főzőcskézést, mert ez nekem igazán pihentető volt, és bármikor csinálnám megint.

annyiban azért maradtunk, hogy a szilveszteri hagyományosság inkább testre szabott esetünkben - legközelebb majd mindenképpen inkább nem farsangkor megyünk, de ez nem az ottani játékok hibája, hanem a miénk, akik már nem tudnak önfeledten vonulászni meg vedelgetni vadidegenekkel, pedig régen milyen jól ment ez is - amikor még fiatalok voltunk. viszont javaslom bárkinek az eseményeket megtekintésre, meg a festői környezetet is - aki mohácsot szereti, az itt egy hétig naponta többször juthat orgazmushoz, az tutter.

és most meg az van, hogy mégis megyek amszterdamba, szóval majd arról is riportolok, persze.

és a kalandokról (1)

én kicsit mindig szilveszterkor szeretek menni a pelegrinához, mert azt már több ízben gyakoroltam, és a karácsonyfáját is szeretem - de ez most a férjem* miatt, akinek bokros teendői voltak akkoriban, nem sikerült. kicsit el is voltam kenyődve a két ünnep közt, annyira hiányzott a havas-szép svarcvald, meg a pelegrina, és annyira nem hatott még a kedély-javító, hogy többször ütemesen a radiátorba akartam csapni a fejem és/vagy felakasztani magam, de végül túléltük az ünnepeket svarcvald és komolyabb sérülés nélkül.

és akkor kitaláltuk a szilveszteri szkájpon**, hogy farsang, na az lesz a menő, és nincs is olyan messze, és biztos lesz hó is, és akkor mindenki megnyugodott, hogy nem marad el semmi, csak tolódik, azt meg féllábon is... így jött el a február eleje féllábbal, és hatalmas hókkal, és szüleink állandó szirénájával, hogy akkor mi most komolyan elindulunk-e a 20 éves nffg-vel tökig érő hóban-hidegben 1200 km-re nyaralni, de mondtuk nekik, hogy tényleg. mert bár nyuggerek vagyunk, azért még - váltva, ugyan - de merünk sötétedés után is autóba ülni, sőt, akkor is, ha hullik a hó, mert még a lelkünk fiatal. (ezt később át kellett húzni, de most még nem tartunk ott.)

és akkor megérkezett a férjem a sítáborból - ahol híres együtteseket kellett filmezni és sznóbordozni közben - és felvetette, hogy toljuk az indulást, hogy pihentek legyünk, amitől a lelki szemeim előtt a 7 nap máris ötre csökkent, de én ugye pesszimista vagyok, és mártír is, ezért elfogadtam az ötletet, és kényelmesen összekészülődve indultunk útnak, csak rántott húst nem sütöttem a szemvicsekbe, egyébként mindent tökéletesen csináltunk. akkor már többször írt a pelegrina üzenetet, hogy hólánc és téligumi, amit igazából már osztrák-német földön, de el is tudtunk hinni, hisz 50-el száguldoztam a takarítatlan autópályán, vízszintes hóesésben, nagy gyakorlatot szerezve a téli vezetésben/500 kilóméter. utunkat nehezítette, hogy térkép és itiner nem volt nálunk, csak egy kölcsönkért gps-szerkezet, amire én amúgy elvből haragszom, és most már okkal mondok ilyeneket. (persze később többször fennhangon be kellett jelentenem, hogy a dzsípiesz kurvajó dolog, anélkül meghalnánk a hidegben, de megmondom őszintén, ilyenkor főleg hazudtam a családi élet szentsége végett.)

lényeg a lényeg, odaértünk, ismét napfelkelte idejében, ami azért nagyon szép, látjátok az előző posztban is. előkaptuk akkor a házipálinkát, koccintottunk egyet, és békésen vonultunk el aludni, a r. (pelegrina férje) pedig havat tolni, mert svarcvaldban igenis nagy volt a hó, mondhatni két méter, és legalább mínusz 10 fok, és az r. komoly szakember ezen a téren, mi pedig mindig csodáljuk a fékezgetési- és hótolási hírói miatt őt.

egy kicsit most abbahagyom, mert ez már így is nagyon hosszú, legalább izgultok megint pár napot, addig hátha képeket is tudok szerezni a történethez.

*semmi olyasmi. csak megint sokat vagyok cigányok közt :)

**nyuggerek ünnepelnek...

életjel

szerencsésen megérkeztünk a telelésből - a nyugger-életformánknak köszönhetően erős hóhelyzettel és 1,5 napos késéssel ugyan, de egyben. kicsit majd akarok írni részletesebben is a svarcvaldi farsangról - igen sok tök érdekesség volt, csak egyrészt meg vagyok lepődve, hogy ilyen tespedős-otthonmaradós nő lett belőlem (és nem buliztam minden nap hajnalig, pedig meg volt rá a lehetőségem bőven!), másrészt akartam egy képet az utolsó reggelről ide a hatalmas nyugalmamról, ami megadatott ott fél órában, és iszonyú hálás vagyok érte...

aztán ha lesz időm, majd beszámolok rendesen is. 

blogot akarok írni megint!

gyűjtögetünk

egy ideje - mondjuk erős fél éve - aprópéndzeket, svarcvaldi utazás végett. most, hogy lassan csomagolni kell és utazni, hogy a farsangi hetet együtt szórakozhassuk végig pelegrina kolléganővel, szóval most felhívtam a postát, hogy hogyan abszolváljuk majd a beváltást, ugye.

titokban reménykedtem, hogy például rollnizni nem kell, mivel annyira továbbra sem jó a kézügyességem. nos, nem is kell, mondja a néni.

hanem szétválogatni egy zacskóba, ötvenesével, főpénztári szolgáltatás-gombot nyomni, és akkor majd számolunk együtt. és most figyelj: 50 db fölött 6,9 % a kezelési költség. azaz mondjuk 50 ezernél pl. 3500 Ft. meg a kurvaanyátokat, gondoltam akkor.

most akkor nekiállok zacskózni.

aztán innentől kezdve pár napon keresztül elballagok 1-1 ötvenes zacskóval, mert addig ugye ingyenes. na mindegy, azt csak azért írtam le, hogy ti is tudjátok, mi az eljárásrend, ha spórollásra adjátok a fejeteket. meg hogy tudjátok minek megyek minden nap postára február 7-ig. amikor majd megyünk nyaralni, svarcvaldba, juhéj.

akkor kezdjük az új évet...

mindenféle fogadalom meg értékelés meg egyebek nélkül. nem mintha nem töltöttem volna sok órát el ilyen gondolatokkal, mert dehogynem. csak mittudomén - valahogy az istenért sem akaródzott erről írni. hanem majd biztos lesz annak is ideje, vagy ha nem, hát nem.

mindenesetre e sorok már a blogolás 8. évében születnek, túl vagyunk a kritikus pontokon, hogy úgy mondjam. és úgy döntöttem végül, hogy marad, ami marad, mert nekem mégiscsak fontos ez itt. még ha hiányos is néha. hiszen a hiányok mibenlétére úgyis emlékszem majd, amíg kell - ha kell egyáltalán.

egyelőre úgy néz ki, hogy az utóbbi egy hónapban számolatlanul jönnek a feladatok, csak hogy biztosan ne tudjak maradni abban a nagy tál fehér tejfölben, ami a jövő káoszos ködjét jelképezte mostanság számomra. kicsit azt is érzem, hogy nincsen itten munkanélküliség, vagy nem jól van, ha van, hogy nekem heti 9 napra lenne bőven elfoglaltságom, ha belekezdenék mindbe, ami röpül felém. és közben meg vagyok illetődve, mert egyszerű, mezei feladatokra/posztokra nem jut eszembe megfelelő végzettségű és azonnal munkába állítható kolléga. furavilág, mondom.

de a legnagyobb műsor nem is ez, hisz dolgozni napi száz órát mindig is tudtam. hanem a köcsög depresszióm, ami már mindenkinek kiviszi az agyát, de nyilván a legjobban én szenvedek tőle, lassan egy éve. mondjuk mostmár legalább szenvedek annyira, hogy tegyek is valamit - apró lépések, de vállveregetősek mindenképp, ofkorsz.

helló újév, hellónapló 8 évad!