én kicsit mindig szilveszterkor szeretek menni a pelegrinához, mert azt már több ízben gyakoroltam, és a karácsonyfáját is szeretem - de ez most a férjem* miatt, akinek bokros teendői voltak akkoriban, nem sikerült. kicsit el is voltam kenyődve a két ünnep közt, annyira hiányzott a havas-szép svarcvald, meg a pelegrina, és annyira nem hatott még a kedély-javító, hogy többször ütemesen a radiátorba akartam csapni a fejem és/vagy felakasztani magam, de végül túléltük az ünnepeket svarcvald és komolyabb sérülés nélkül.
és akkor kitaláltuk a szilveszteri szkájpon**, hogy farsang, na az lesz a menő, és nincs is olyan messze, és biztos lesz hó is, és akkor mindenki megnyugodott, hogy nem marad el semmi, csak tolódik, azt meg féllábon is... így jött el a február eleje féllábbal, és hatalmas hókkal, és szüleink állandó szirénájával, hogy akkor mi most komolyan elindulunk-e a 20 éves nffg-vel tökig érő hóban-hidegben 1200 km-re nyaralni, de mondtuk nekik, hogy tényleg. mert bár nyuggerek vagyunk, azért még - váltva, ugyan - de merünk sötétedés után is autóba ülni, sőt, akkor is, ha hullik a hó, mert még a lelkünk fiatal. (ezt később át kellett húzni, de most még nem tartunk ott.)
és akkor megérkezett a férjem a sítáborból - ahol híres együtteseket kellett filmezni és sznóbordozni közben - és felvetette, hogy toljuk az indulást, hogy pihentek legyünk, amitől a lelki szemeim előtt a 7 nap máris ötre csökkent, de én ugye pesszimista vagyok, és mártír is, ezért elfogadtam az ötletet, és kényelmesen összekészülődve indultunk útnak, csak rántott húst nem sütöttem a szemvicsekbe, egyébként mindent tökéletesen csináltunk. akkor már többször írt a pelegrina üzenetet, hogy hólánc és téligumi, amit igazából már osztrák-német földön, de el is tudtunk hinni, hisz 50-el száguldoztam a takarítatlan autópályán, vízszintes hóesésben, nagy gyakorlatot szerezve a téli vezetésben/500 kilóméter. utunkat nehezítette, hogy térkép és itiner nem volt nálunk, csak egy kölcsönkért gps-szerkezet, amire én amúgy elvből haragszom, és most már okkal mondok ilyeneket. (persze később többször fennhangon be kellett jelentenem, hogy a dzsípiesz kurvajó dolog, anélkül meghalnánk a hidegben, de megmondom őszintén, ilyenkor főleg hazudtam a családi élet szentsége végett.)
lényeg a lényeg, odaértünk, ismét napfelkelte idejében, ami azért nagyon szép, látjátok az előző posztban is. előkaptuk akkor a házipálinkát, koccintottunk egyet, és békésen vonultunk el aludni, a r. (pelegrina férje) pedig havat tolni, mert svarcvaldban igenis nagy volt a hó, mondhatni két méter, és legalább mínusz 10 fok, és az r. komoly szakember ezen a téren, mi pedig mindig csodáljuk a fékezgetési- és hótolási hírói miatt őt.
egy kicsit most abbahagyom, mert ez már így is nagyon hosszú, legalább izgultok megint pár napot, addig hátha képeket is tudok szerezni a történethez.
*semmi olyasmi. csak megint sokat vagyok cigányok közt :)
**nyuggerek ünnepelnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése