kérkedésre,

esetleg pampogásra gondolhat most a kedves olvasó (igen, valahol mindegyik szóba jöhet, bevallom királylányosan), pedig csak kérdezek:

hogy lehet az, hogy szép, új, pamut és kiskutyafasza zokniban toltam ma (anyukámajándék), a gyönyörűséges (sajnos az is náczi, micsinájjunk), bőr, leárazva és ajándékba kapva (nagymami) is számomra kimondhatatlanul drága csizmában IS vizes a lábam? mér vizes? méééér???? nem is idegeskedtem, méééééér akkor? eső sem esett, mééér akkor?
elő kell szednem a varga lábsprét, esküszöm. pedig az ekkó tévé is reklámozza, majd ne mondjátok el senkinek, kösz.
(és majd nem mutatom meg a lábam kusturicának, bár, gondolom, pont leszarja az én lábamat. tulajdonképpen ő is.)

nem is olyan

rég (hajólemlékszemmég), csülök-, csipkebogyó- és fagyöngyvásárlást követően nem sokkal, nem óperencián túl, csak a zombilendben* történt, hogy h. barátnémmal** - kis segítséggel - megvilágosodásunk esett királylánykodás tekéntetében. (nem nagy ügy, azok vagyunk, te nem tudtad?!) persze azóta rengeteg a dolgunk, mert ez egy teljesen új szerepkör az elbaszott-magyarszakos, szerencsétlen, élhetetlen kislányokéhoz képest, amiben eddig leledzettünk, de rajta vagyunk az ügyön rendesen. olyannyira, hogy nemsokára szakirodalmat is kapunk hozzá, tessenek vigyázni!
addigis elegánsan elküldeném az idei évet a francba, és szívemet alaposan díszítgetve, csókok és könnyek közt várom 2010 méltó köszöntését. hahó, teeengeeer!!!!


*ez pécs. amikor még én medúza vagyok (=reggel 8.10 perckor gyűlölőm az egész világot, nekem a legrosszabb állapotomban) szoktam nézegetni, ahogy dülöngélnek az emberek az út közepén, keresztbe-kasul, építkezésen innen, szélcsenden túl, háttérben a dzsámi, piff.

**szerintem már leírhatom, ötéves évfordulónkat üljük maholnap a király (figyeldoda, király!) pizzériában, ősi szokás szerint majd apukánkat emlegetve, nem mindig kedvesen.

december 24-én

délelőtt minden évben eszébe jut apukámnak, hogy anyukám Éva. toprog ilyenkor a konyhában, és bejelenti, hogy be kell mennie Siófokra, őőő, fagyállót venni. anyukám rakja tovább a húslevesbe a cuccokat, úgy mondja, hogy az obi még nyitva van. és mosolyog egyet, tudja, mi az a fagyálló.

későbben megjön apu, rákérdezek, lett-e, és ugye, nekem is hozott fagyállót. perszehogy.

szép ünnepeket nektek is.

arra gondoltam,

hogy az alsószomszédnéninek, aki tegnap este a "csókolom, jóestét"-re azt válaszolta (nem, inkább hányta ki az ablakon), hogy "márakinek. tiszta penész a falam, remélem, boldog" most majd mondok vmi gecit, de sajnos leállítottak a bibliások, így nem volt alkalmam. nekik azért mondtam ezt-azt, de semmi gecit. tiszta a szívem, meg üres teljes mértékben. már engem ne szeressen senki, abból mindig csak a baj van.

na.

vonal.

eddig

én mindig azt hittem, h a táppénz vmi misztikus dolog - nem is voltam olyanon életemben, csak tavaly januárban, mikor úgy fostam, dehát az betegség, és még akkor is azt mondtam, nemááááá - de ma csak úgy besétáltam, mondtam, hogy olyat szeretnék, a drága üzemorvos az el caminóból levezetve nekiállt igéket ragozni latinul - majdnem megütöttem egyébként - majd próbált vérnyomást mérni, de nem sikerült nyolcadszorra sem, hát bediktálta a felsőlégúti megbetegedést, a magas lázat, és visszarendelt a két ünnep közé... ez mondjuk nekem jó, de baaaazmeg. ez most komoly?!
a pszichés ügyeimet elő sem engedte hozni, milyen ez már...

ha

este a teszkóban a 3 ffi közül bármelyik is tudott volna segíteni téligumi-ügyben, akkor ma sokkal kevésbé zavarna, hogy tegnap elszakadt a csizmám (nem, nem lehet fölvenni, leleffen), ma pedig kettétört a télicipőm talpa (igen, áll benne a víz egész nap).
most akkor miben és/vagy mivel járjak egyáltalán dolgozni?! a tibike anyósának a pink magasszárújában?! minden nap?! ami velúr, és úgyis beázik?!
fasszom.

most megüthet

bárki, de én szeretem a postásokat. legalábbis a cégügyes postásainkat szeretem.
először volt a szerintemjaninakhívták, denemtudom pontosan sajnos. szóval ez a nagydumás harmincas, nem túl eszes, de pirospozsgás orrú-arcú (sejteni lehet a közös nevezőt, amiről soha egyébként szó nem esett, esküszöm) postásunk, aki kiskezitcsókolomolt állandó jelleggel, persze akkor is, ha a főtéren caplattunk át épp, képes volt átüvölteni-integetni a dzsámi tetején is, mit neki. rajongó típus, a rajongó típusokat én szeretem. aztán volt vmi stiklis ügye, akkor leváltásra került az állásában, azóta csak televíziócipelés közben találkoztam vele, bele is pakolta az autómban kiskeziccsókolomolva a cuccot, mert ilyen ez.
aztán jött az a csávó, akinél a nem túl eszes az nagyon erős kifejezés, szerintem egyszerűen csak gyengeelméjű. iszonyú zavarba tudott attól is jönni, hogy rájamutasson, melyik sorban írjak alá, aztán még négyszer vissza ellenőrizte, hogy nyomtatott betűkkel is odaírtam-e és van-e pecsét - mondjuk ezt akkor is eljátssza, amikor az utcán guggolok le átvenni a küldeményeket, olyankor nagyon nehéz elmagyarázni, miért nincs pecsétem momentánba. de végül is őt is megszoktam - valahogy az életem része lett, ahogy meghozta a jéghokimezt, a napirajz könyvet, az antikvárius rendeléseimet, boldogságom számos pillanatánál jelen volt. egy ideje nem jön, fogalmam sincs, mi történhetett vele.
és most egy nőről fogok írni, és szépeket fogok mondani, és most kikötöm, hogy nem ironizálok, ez úgy igaz, ahogy le lesz írva mindjárt:
szóval most egy csaj van, olyan korombéli. vicces, kedves, energikus, helyes, humoros, kedves, aranyos, kedves, vicces (lehet, hogy ezeket már mondtam, elnézést, nem szoktam nőket dicsérni!), esze is van, logikája is van, rendszerető egyén is. ma pakkot hozott nekem, én meg boldog voltam, együtt ki is bontottuk, mert kíváncsi is a szentem, szereztem is újabb rajongót Róth Anikónak, micsoda boldogság ez. én nem értem, hogy ez a leány miért postás, de egyszer megkérdezem tőle. minimum tanítania kéne, vagy bohócdoktorkodnia vagy fene tudja. végül is mondjuk maradhatna itt ebben az állásban az én szórakoztatásomra, de az önző dolog lenne a részemről...

sűrű

és eseménydús hétvégén vagyunk túl - volt itt disznóvágástól kezdve vázatörésen át a nyugalmas, mosolygós vasárnapig minden.*
ma meg királyrákot fogok enni, állítólag, szójaszósszal (amiben van szója, figyeldoda!), kicsit izgul is a paprikáscsirkén és kocsonyán nevelődött gyomrom, hogy szereti-e vagy szereti-e ezt.

*nem bírom ki - el kell mondani, hogy tisztára olyan vasárnap volt, amilyen egyébként normális embereknek mindig van, dehát mi nem vagyunk olyanok, ezért is kell ünnepélyes keretek között megemlíteni a délután ötig fetrengést, ágybauzsonnát, teszkóbamenést, pizza- és kacsahúsrendelést, este gyertyagyújtást, összebújós couplingolást.

minden rosszindulatú

megjegyzésem most szívom vissza - anyukám egy látnok! a társasházunkra meg atomot, ahogy elköltöztem!

pompás

háziasszony vagyok, vagy ezt már mondtam?! most például csináltam egy kis kőrözöttet, mert a fiúm megkérdezte, hogy három hét nemlátás után mivel várom, hát ezt bírtam kitalálni, micsinájjak?, amikor kinyitottam a konyhaszekrényt. a beázáskor nekem az eszembe se jutott, hogy azt kinyissam, hát minek, ugye? ááá, nem állt a polcokon, a lábasokban és mindenben csordultig a víz, dehogy. mivel nem érzem magam elég fittnek a dologhoz, egy újabb elméletem bebizonyításán fáradozom inkább: mindig nem értettem, minek törölgetni, majd leszárad, nem? ha kiöntöttem a cuccokból a vizet, és visszaraktam egyszerűen a polcokra, az fasza, nem?
közben anyukámról meg bebizonyosodott, hogy egyedül ő lássa a dolgokat helyesen körülöttem. látja*, hogy ezen újabb balesetemnek is a kutya az oka, ki más. "nem akarsz még tőle megszabadulni?" kérdezte, mikor én férfiasan letettem a kagylót. mostmeg elmegyek gyúrnivazze, az legalább meglátszik rajtam. majd.

*mellesleg azt is látja, hogy kis jegyzettömbbel a kezemben be kéne mennem az alsószomszédékhoz káregyeztetni, mert a végén majd nem fizet a biztosító úgyse, és az egészet rám verik, még azt is, ami meg sem történt. mondjuk elég jó vagyok kárfelmérésben, és elég jó vagyok a beszélgetésben azokkal, akik nem állnak szóba velem, szóval szerintem tök igaza van.

a felnőttségről nemkomolyan

szóval nekem mindig volt olyan elméletem, hogy túl hamar nőttem fel (14), és túl hamar vettem mindent komolyan (9), és túl hamar kezdtem el dolgozni (13), és túl hamar ittam meg az első jégerem (13), és túl hamar lettem háziasszony (20), és túl hamar lettem falusi háztulaj (25)*, de tegnap este az egész elmélet, mint a kártyavár, összedőlt. néztem ezt, meg ezt, és minden kétséget kizáróan kijelenthetem, hogy kb. öcsi szintjén vagyok, érzelmileg főleg. rendőőőr vagyok, vegyél fel!

*persze egy csomó mindent meg túl későn kezdtem el, de most ebbe ne menjünk bele.

vittem

angyalkás koszorút az árvízkárosultaknak. nem volt értelme, továbbra is zsírbunkók. aztán anyukámnak az egyéb ügyek elmesélése közepette elejtettem véletlen a bazmeg szót, ezért ő is üvöltött velem egy sort. munkahelyem nem egy szemétdomb, hanem egy hatalmas trágyadomb - a mai viselkedésem után ismét aggódom, h előbb rúgnak ki, mint ahogy felmondhatok (megjegyzem, jogos volt a viselkedésem, nemcsak szerintem). és pontosan 2370 ft van a számlámon így decemberre és karácsonyra ánblokk. hm.

formában vagyok, érzem én is.

szerencsétlenkedések szempontjából

a magam részéről ma, azaz ma szeretném befejezni ezt az évet. eleget robbantam le autóval, húzattak meg, törték össze az ajtókat, hagytam el laptopot, törték fel és lopták el a másikat, ömlött ki a mosógép, bűntettek meg gyorshajtásért, parkolásért, kiskutyafasza. elég, most szólok, elég.
a mai napot, drágajóistenem, már bónuszba kaptad. na, mondom, mi volt:
engem itt a házban rendes kis nőnek, nett asszonykának ismernek. kedves vagyok, segítőkész, miegymás. na, mostantól ennek vége. igen, eláztattam az alattam lakót. mondjuk az ida miatt van az egész*, de nekem kell vállalni a felelősséget.
történt, hogy reggel vizet engedtem volna neki. nem folyt a csapból. gondoltam, megin szerelnek, napok óta ez itt a fő hobbi, hát gondosan csavartam még rajta nyócat, és elhagytam a lakást.
háromkor hívtak, hogy azonnal menjek, a többit már el lehet képzelni. az egész társasházból minden lakó ott zsizsikelt bazmeg a lépcsőházban (senki nem dolgozik itt?!) erősen lincshangulatban. beszólogattak, beözönlöttek a lakásomba - még jó, hogy takarítottam hétvégén - aztán még órákkal később is rólam pletykálódnak a folyosón. én meg lapátoltam a vizet, hívtam a biztosítót, bocsánatot kértem az alsó szomszédtól, és azon gondolkodtam, h mosmá' vagy haljak meg, vagy múljon el ez a szar széria, mert elfáradtam. röhögök.

*ez itt önirónia, azért mondom, mert egyesek szerint nem látszik.

június óta

ez volt az első olyan hétvége, amit pécsen töltöttem úgy, hogy semmi dolgom se volt (mmint vendég nélkül, esküvő nélkül, mittudomén.)
pénteken szaunázni voltunk sikondán, igen klafa hely az télen is. este forralt boroztunk a városban, aztán megnéztük száztizenkettedszer is a bryan életét. szombaton voltam gyúrnivazze, aztán kötöttünk szép koszorúkat*, én rögtön négyet, nem szeretek pepecselni. közben hotdogoztunk, az is elég jó volt. ma meg nekiestem a lakásnak - erősen súrolta már a gusztustalan állapotot - mosás, takarítás, szekrények kipak, ruhák (amiket eddig se vettem fel, mégse bírtam még sose kidobni, de most aztán igen!) elszállítása a konténerhez, meg ilyesmi. a szép végeredményben gyertyagyújtás, nyugalom, flashforward.
nemakarokhétfőt. nem.

*fényképes beszámoló itt, telefonminőségben.

kötik

a leányok sorra a koszorúkat - karácsonyi hangulat ugyan semmi, ezért erre meg erre. szééép.

bizonyára

tetszenek még emlékezni a macinacis vallomásra, tán februárból. meg ugye azt is tudják, mennyi ideig érlelődnek énbennem a dolgok (másokban annyi idő alatt már a reinkarnálódás is végbemegy háromszor). hát így esett, hogy röpke 9 hónap elteltével végülis eljutottam a gyúrásba.
az úgy volt, hogy pont mindenkit megőrjítettem már a hiszti/díprezd vonalammal, leginkább magamat, amikor a kedvenc helyemre (kocka serező) menet végül betértem bátran a Zolimpiába (igen, ilyen vagány a neve). hát, azt megmondom, h igen gyanús volt számomra a sok izzadós ember, meg azok a zavaró gépek, hogy az üvöltő dance muzikról ne is tegyek említést, de nagyon bátran viselkedtem, és beszédbe is elegyedtem a gyanúsan néző recepciós kislánnyal. röviden vázoltam számára a tényállást - 15 éve nem mozgok, iszom és bagózok - aki kicsit megrökönyödve odacitált egy szimpatikus fiatalasszonyt, hogy majd ő segít. gyorsan egyeztettünk is időpontot, és most tessenek kapaszkodni, azóta is heti kétszer elvonszolom oda magam, és dógzok, vagy micsoda. én. a néni meg hetente egyszer segít, mondjuk nem sokáig, mert a jóisten se tudja megfizetni a szolgálatait, nem én.
azóta már lettek kis haverkáim, mondjuk érdekes, a nők nem barátkoznak ilyen helyen egyáltalán, de mondjuk van egy katonatiszt, aki mindig kedvesen segít, ha megakadok a félelmetes gépek alakítási munkálataiban; meg aztán van két személy, akikkel eddig kizárólag kocsmai keretek között találkoztam életemben - ebből is látszik, ki mennyit járt egyetemre, mármint konkrétba óralátogatásra gondolok - velük utána lehet inni egy sört a kockában simán, ez is jó. jó még, hogy igen elfáradok és tudok aludni, és nyilván nem fogytam egy dekát se, de kategóriákkal jobbnak látom a seggem (ez gondolom ilyen pszichés dolog lehet). meg büszke is vagyok, egyelőre ez 2-3 órás program minden alkalom után, hogy dicsérgetem magam/dicsértetem magam. ami nem olyan jó, az az üvöltöző szar zene, meg hogy még mindig igen bátortalan vagyok a gépek irányába, de majd az is elmúlik. a recepciós lány is megdicsért már egyszer, a néni meg minden alkalommal. menjetek ti is gyúrni, faszacucc, én mondom.

(aki aggódni kezdene, hogy hanyagolom a kockát és zöldségeket eszigélek, most hagyja abba. szó sincs teljes generálról)