szombaton akartam

az újkrumplit káposztával, sült tarjával, de aztán volt minden más, állatorvos, álomzuhanás, koncert, család, rántott hús, krumplistészta, barátfüle. szóval csak ma, de ma uborkasalátával. meg kókuszos álommal (magamtól sose' sütnék ilyen nevűt, de anyám azt mondta... és anyám tudja). szóval mindegyis. erős volt a vacsora, csak ezt akartam mondani.

igen, igen

hazajött a cicc is, a pasim is - helyreállt a béke... a többiről majd mesélek, ha ráérek.

spenótos

párna. kettő.

ennyi. 

tudja. 

tudom. 

szóra sem érdemes. de azért majd megköszönöm egyszer.

még a pislákoló fényről is akarok írni. ami néha megcsillan egy-egy szemben. mint valami reménysugár. és csillan újra meg újra. néha meg elképesztően szépen reménytelen - cirmi tolja az ablakban, én a kapuban, hívjuk, várjuk. mint valami fotó, jól nézne ki a támblin, gondoltam. helónanuk, gyere haza mostmár.

a szívecskés este - péntek, 13.

p.-vel voltak olyan terveink, hogy bringára szállunk, és megnézzük a pp helyeket szépen és sorban. esetleg közben megiszunk néhány ezt-azt, tán a tavalyelőtti őrületek emlékére, tán csak azért, mert hiányzik ez nekünk meg hiányzunk egymásnak... és azt kell mondjam, a mérlegek legalább jól terveznek (ha eljutnak a tervezésig) - vagy 8 helyszínt bejártunk, közben macisöröztünk és néha meg is áztunk; ettünk szülinapi tortát, sétáltunk síneken, nézegettünk a belváros közepén igazi rókát, toltunk bringát a hatos út felett, ahol lehetett, ott tekertünk mást is; mindeközben rájöttem, hogyan kéne a hajamat levágni - ehhez egy dj fejét kellett összefogdosnom, mondjuk ő meg az enyimet fogdosta össze, szóval nem érzem magam szemtelennek, vagy ilyenek.

szeretem-este volt, isteni jó néha belemenni abba az éjszakába, amiben rég mindennap, hisz a sok kedves ismerős mind csak örül meg ölelget meg szeretget, és én is viszont, de érted te ezt.

mindemellett ügyesen nem is rúgtam be, így ma egész nyugodtan tudtam dolgozni egész nap, és ez a helyzet hajnalig nem is fog nagyon változni, mert ilyen ez a kurva felnőttkor. (ezt még szombaton írtam, csak béna vagyok)

nem igaz,

hogy nincsen itten szépség, csak ne hagyjátok, hogy eltakarjam a szemem. 

szaladok

magunk után, néha észreveszem, hogy tizedike van, és képedek el, hogy ezeket azért szoktam tudni. de most nem. csak tudom, hogy elment a húsvét, nyögvenyelősen,

és hiába volt a pirospöttyös tojás, és a sokszor tízszál tulipán,

én nem szeretek a barátságom nélkül lenni,

és nem szeretek több tűz között lenni;

s ami pár hete még üdítő feladat,

az mára már nyűg és értetlen düh, nem több-

valahonnan kell szednem energiát és lelkesedést,

de valahogy én ilyenkor sohasem a kézenfekvő megoldásokat választom.

bánatomban legálisan sörözöm és ütemezek költségvetéseket,

és hallgatom, ahogy más kutyája sír a kertemben (nem is az én kertem),

és hiányzik az enyém. hiányoznak az enyémek. 

néhány

nap a tolnai lankákon... ajándék volt ez, még azzal együtt is, hogy az első éjjel mínusz hat fok volt kint, és a lakókocsiban sem volt sokkal több. de jó szelek fújtak, jó napok sütöttek, jó volt kicsit magamban lenni a többiek közt.

nem tudom egyébként, mit csináltam másképpen/rosszabbul a böjtben, mint az elmúlt 3-4 évben, de az energetizálás valahogy most nem sikerült. remegek a fáradtságtól/erőtlenségtől sokszor, nem lett rendszeres a kajálás sem, pedig ezek a dolgok szoktak működni. 

mindenesetre pocsékszar a kedvem, úgy is látom a világot, pocsékszarnak - ezzel sürgősen kell kezdeni valamit.