szoktam

esténként úgy sírdogálni, de mostmár nem fogok, mert tisztára lelkiismeretfurdalásom van az eb miatt, aki ilyenkor teljes vállszélességgel (vagy mivel) mellettem van és vigasztal. lenyalja a könnyeimet, érted. odabújik, feltámasztja a fejemet, meg ilyenek. azon gondolkodtam, majd titokban besurranok a vécébe és halkan bömbizgetek, nehogymár a lelkére vegye a gyerek, hogy a mami most szomorú.
amúgy az este vígasság is volt csonkacsaláddal kisestély keretében - p. csinált nekünk sörkorcsolyát, mi meg ittunk mellé bőszen és nevetgéltünk, és lefixáltuk az ünnepeket, hogyan is lesz majd ekkor, meg akkor, meg koszorúkészítés jövő héten stb. jó ez, nagyonis.
délután még van egy köröm a színésznővel (ajjajjajj, most is fáj), aztán holnap székes főváros színházas ügyekben, esetleg börzsönyben pályázatosdi, vagy veszprémi evészet-ivászat-csúnyánbeszélés. ida h-éknál vendégszerepel majd, ez is izgi.