a munkanapokat

én egyre jobban szeretem, lassan eljutunk odáig. nagyon jó az ugyanis, hogy mostanában normalizálódik a helyzet a szüleimmel, de egyrészt követelődznek, zsarolnak újra, másrészt meg megfulladok a nagy figyelembe, hogy ez fenntartható maradjon. szóval nehéz. (...)
keresztanyámmal elfüstöltünk egy szál cigit minden rokon legnagyobb megdöbbenésére a sírnál, amibe én nagyjából beleszarok, mert ez volt a kifejezett kérése még augusztusban, amikor utoljára találkoztunk... nem borultam meg, tartottam két oldalról zokogó szüleimet, és az egész olyan szürreális volt. este apám 2 pohár bortól fejre állt, és rákezdett a "mérnemköltözökénhaza" műsorra, hátha akkor értelmet nyerne az elmúlt 30 év gürije. ezt persze már csak én tettem hozzá magamban, ő csendben elsírta magát, aztán elsunnyogott. anyu meg felfedezte a nagyszerű iwiwet, minek következtében 3 órát kerestük a 36 fős lányosztályának egyes darabjait. másnap reggel diszkréten összecsuklott ismét a konyhában - mint kiderült, nem gyógyult meg, hiába is erölködött végig egy disznóvágást, egy napi sütés-főzést és egy temetést. szépen lefektettük, takker, ablakpucolás, vasárnapi ebéd, adventi üzletdíszítés és 2,5 óra sötétben, zuhogó esőben vezetés. elfáradtam. tiszta felüdülés most "csak" dolgozni, este kuttyolni, mozizni, inni két sört.