ballagunk

haza az iduval, széjjelszakad a bőrvezetgető, reggel teszkóban kezdek, már látom (kajája sincs, egy hét alatt elfelejt, sose nem is szeretett, csak az aktuális konyhásnénije vagyok, jaj, én szerencsétlen).
a pocsolyák befagytak, ugribugrizunk, én könyörgöm a sietés végett, fázom... és olyan eszeveszett elveszett egy állatka vagyok, amihez képest a két lankad szárnyú héja-madár turbékoló gerlepár, egy az egyben.
kicsit szétestem. de már rég.