nos, hát nem könnyebb, ha nem írok, aztán meg bánom, hogy nem marad ezekből a napokból semmi. mert szar, meg minden, de biztosan ennek is megvan az értelme... szóval mondom:
nfg továbbra is rángat, mint az őrült. volt vele egy nyugat-magyarországi túránk ebben az állapotjában, nos, én már balatonszentgyörgynél annnyira remegtem az idegtől, hogy erősen elgondolkodtam egy kávé-konyak kombón, jogosítvány ide vagy oda. persze nem tettem, mert akaratom, naaaa, aaaz van, meg felelősségem, meg egy biblia. ja meg egészségem.
aztán az úton megálltam egyszer, és elmondtam szépen, hogy nem megy ez nekem sokáig. mergő leígérte a csillagos eget, megállapodtunk egy gondolkodós hétben, aztán megettük a vacsorát, amivel vártak bennünket.
az esküvő furi volt, aztán meg mulattam egyet, végülis azért vannak a jóbarátok, illetve ilyen alkalmak, ugye. megvolt az első táncunk - végre a "kell hogy várj, várj is meg" című nagyszerű nótát nem egy 99'-es eseményhez kötöm eztán. (most nagyon mosolygok, szelíd-szomorúan, de eze n olyan jó mélázni!)
és volt egy vasárnap, na azt feledjük el - ahogy a gondolkodós hetet is, semmi értelme annak nem volt... további bántások lettek csak belőle, más nem. meg nekem rengeteg munka. közben adtak hitelt a szemetek, beszéltem a végrehajtókkal, most kb. két hónap viszonylagos nyugalom lesz e téren. (még a könyvelőt is útba ejtettem, nagyon rossz volt, juj)
a hétvégére visszajött a család. hiányoztak nagyon. vártam vmire, ami nem következett be. anta, sose feledd, hogy nem várhatunk semmit, mert abból úgyis csak csalódás lesz! ez vonatkozik a kedves ünnepnapra is, ami tegnap volt. nem szabad várni, elképzelni! nem szabad! mondogatom mostmár ezt mindig magamban, hajlamos vagyok feledni.
amúgy meg nemtom, mi a fasz lesz. elfáradtunk. bele. az egész idegroncs öldöklésbe. én már kb. novemberben, mergő meg mostanság. vkinek össze kell szednie magát/bennünket, különben baj lesz. vagy van.
nfg továbbra is rángat, mint az őrült. volt vele egy nyugat-magyarországi túránk ebben az állapotjában, nos, én már balatonszentgyörgynél annnyira remegtem az idegtől, hogy erősen elgondolkodtam egy kávé-konyak kombón, jogosítvány ide vagy oda. persze nem tettem, mert akaratom, naaaa, aaaz van, meg felelősségem, meg egy biblia. ja meg egészségem.
aztán az úton megálltam egyszer, és elmondtam szépen, hogy nem megy ez nekem sokáig. mergő leígérte a csillagos eget, megállapodtunk egy gondolkodós hétben, aztán megettük a vacsorát, amivel vártak bennünket.
az esküvő furi volt, aztán meg mulattam egyet, végülis azért vannak a jóbarátok, illetve ilyen alkalmak, ugye. megvolt az első táncunk - végre a "kell hogy várj, várj is meg" című nagyszerű nótát nem egy 99'-es eseményhez kötöm eztán. (most nagyon mosolygok, szelíd-szomorúan, de eze n olyan jó mélázni!)
és volt egy vasárnap, na azt feledjük el - ahogy a gondolkodós hetet is, semmi értelme annak nem volt... további bántások lettek csak belőle, más nem. meg nekem rengeteg munka. közben adtak hitelt a szemetek, beszéltem a végrehajtókkal, most kb. két hónap viszonylagos nyugalom lesz e téren. (még a könyvelőt is útba ejtettem, nagyon rossz volt, juj)
a hétvégére visszajött a család. hiányoztak nagyon. vártam vmire, ami nem következett be. anta, sose feledd, hogy nem várhatunk semmit, mert abból úgyis csak csalódás lesz! ez vonatkozik a kedves ünnepnapra is, ami tegnap volt. nem szabad várni, elképzelni! nem szabad! mondogatom mostmár ezt mindig magamban, hajlamos vagyok feledni.
amúgy meg nemtom, mi a fasz lesz. elfáradtunk. bele. az egész idegroncs öldöklésbe. én már kb. novemberben, mergő meg mostanság. vkinek össze kell szednie magát/bennünket, különben baj lesz. vagy van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése