két hatalmas,

szerintem teljesen valószerűtlen méreteket öltött macskával élek együtt, december óta.

igen, én.

gyakorlatilag szeretem őket - bár most épp annyira hullatnak szőröket, hogy az már szinte idegesítő - ami mondjuk annak ismeretében, amit erről a fajról gondolok, magam számára is meglepő.

hogynemondjam idegen.

most, hogy nincs itthon az apjuk, rám vannak utalva. jól is ment egy ideig - együtt aludtunk, dolgoztunk, ettünk, szeretgettük egymást a magunk módján... de azért most nem kicsit hibáztam, mikor gyenge 27 órára a nagyobbik vadat a fürdőbe zárva feledtem. 

cserébe összeszart mindent, szétrágta az ajtófélfát, és reggelig nem tárgyalt velem.

akkor odabújt mellém, szépen megbeszéltük az ügyet, aszonta, nem haragszik.

így vagyunk hát. hihetetlen ez nekem azért.