ültem az ágyon este. micsoda vakmerőség, micsoda veszély! éreztem a sejtjeimben a Bátorságot, az Erőt.
de leginkább a magatehetetlen remegést.
ügyesen arraoldalogtam egész nap egyébként, amerre adhattak feladatokat. azokat szégyen nélkül nem tudtam volna nemteljesíteni.
így verem át magam, így tartom fenn a hazugságaimat mások előtt.
mérlegelek, persze. és még mindig jobb, mint kapaszkodni az ágyon fél délután, és mérlegelés után sokpálinkát meginni, arra hivatkozva, hogy attól legalább tudok zokogni.
de értem én, hogy ez unalmas, nekem is az. inkább majd arról írok, ami jó vagy vicces.
mint mondjuk azt hallani a kantikában, nekem címezve, hogy
- a város legjobb nőjéhez van szerencsém, személyesen?
haha, háthógyne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése