menekülés

volt megint. tudom, béna a szett... amikor ott voltam már, előjött a tavaszi érzés - vágod, hogy fölösleges, és nem is tisztességes, sem magaddal, sem a menekülős társaddal, sem a menekülés helyszínén megölelgetővel... hisz nem vagy ott igazán, csak kajtatod a meneküléses gondolataidat és kergetnek ők viszont, nem tudsz örülni, tiszta lélekkel, nyugodtan szívet kitárni. most még emiatt is bűntudatom van...
pedig jól indult - a balaton gyönyörű volt, a lányok kacagtak, felfedeztük a velencei tavat (kurvára húzzon oda mindenki, én nem tudtam, hogy ez ilyen szép és jó és közel budapesthez is nagyonis, menjetek azonnal oda!), és találkoztunk éjjel A Fiúkkal, és hát az Mindig Olyan, de Olyan Jó!
és amúgy szerbia is olyan jó, ennél kedvesebb és kulturáltabb (igen, ez az én számon esett ki!) fesztivált még sosem láttam, egyszerűen imádnivaló a löszfala, a kedves, szép, csinos kis emberei, árad a jókedv és a szeretet és a tisztelet a levegőben, és alázatot is éreztem, nem is keveset - persze nem a pájabejától meg a lajkófélixtől, mert belőlük ilyen nem jött - meg lángost is éreztem, meg gyöngyfülbevalókat, meg cigánytáncot, meg g. ölelő karjait. akarok még ezzel az asszonnyal sokszor és sokat együtt lenni, akarok megint projektet írni, és Vele megcsinálni, akarok megint érezni igazi szeretetet meg odaadást - nem ilyen kammert, amit én tolok mostmár mióta kurvanagy félelmemben és önvédelmemben. remélem, értesz - én lassan, nagyon lassan kezdem már magam. mármint érteni.
a lényeg, hogy menjetek velencei tóra, és balatonra, és dombos fesztre és hagyjátok otthon az agyatokat, mert úgy sokkal érdemesebb!!