fáradt szomorúság,

szomorú fásultság ül mostanában a szemekben, közösségileg meg vagyunk rogyva, mürnyedve, szottyadva. némelyikünk túl sokat alkalmazkodik, némelyikünk sokkal többnek érzi a kompromisszumot, mint amennyi valójában, és némelyikünk meg észre sem veszi, hogy süvítenek néha a fájdalmak a levegőben.
tudom, hogy nem könnyű ennyi embernek szinte mindent együtt. tudomén, csak néha annyira nehéz mindent megérteni és elfogadni.
hallgatni a sok panaszt... hagyni kiesni a számon az én panaszaimat. féltem magunkat egymástól meg a világtól, aztán meg úgyis megoldjuk.
há barátném, juteszembe, mégis hiszek valamiben!