mikoris beköltözött a szomorúság az otthonomba, csak keveset mondhatok. tisztes mazochista szellemként végigettem magamról az összes bőrdarabokat, más egyéb most úgysincs rajtam. ültem sokat szemben a félelmeimmel éjszakahosszakat, némelyikkel kardoztam is, másikakat meg visszanyomtam a sötétségbe. önutálat, irigység, hiúság maradt bőven a felszínen, velük most együtt kell élni egy ideig, amíg nem lesz belőlem kicsit jobb ember. addig meg szégyenkezek persze, meg félek, de mostmár élni is ideje lenne. szóval mától ma van. eddig jól megy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése