pusztán

annak a gondolata, hogy 10 napig nem jövök dolgozni erőt ad ahhoz, hogy mocsokfáradtan* is végigtoljam a csütörtököt. (régen én szerettem a csütörtököt, jééé!) és nem, nem rontja el a kedvem, hogy ebből csak kettő lesz nagyonjóóós (jó, valójában elrontja), meg vagy öt idegbeteg mindenszentekes rohangálós anyuékkal, három meg zsírhideg pécsi lakásos (igen, még mindig nincsen fűtés) - mert nem kell bejönni ide! 10 napig nem töltök minden reggelemből fél órát azzal, hogy nyüszögök, mit találjak ki (betegség, bank, kimerültség, lófasz - a végén úgyse semmi), hanem csak egyszerűen élvezem, hogy vmi más történik velem. élvezem a visszabújós 10 percet, és mosolyogva gondolok majd arra, hogy nem kell ide bejönni.
ja, azt mondtam, hogy 10 nap és hogy nem kell bejönni ide? :)

alvás kettő és hat közt, ébredés négyszer.