érdekes dolgok ezek, ahogy a zélet nyomorgatni kezd. ha én nem tudom már magamat sehogyan sem szorongatni tovább, hát beesik az ajtón, hopp, egy döntéshelyzet, rám fúj a szél egy másikat, a telefon harmadik lehetőséget ecsetel, az autóm a negyediket üti el, mondanám, hogy mik ezek, de nincs jelentőségük.
a mit szeretnéknek van jelentősége egyedül, ezt nyomja belém szerettem/nemszerettem, és minden kibaszott, kurva körülmény. nem akarok mérleg lenni, nem akarom, hogy a gyermekeim döntések legyenek, amiket szülők hetekig, hónapokig, évekig... évekig, bazmeg, ilyen már nincs is! és én sem vagyok.
mit szeretnél? mit akarsz? mire vágysz?
hisz minden, amit szeretnél, lehetséges. ideteremtjük a vágyainkkal, a képzeteinkkel, tudod...
tudombazmeg.
csináltam.
működött..
szerettem.
értem most is.
elfogadom.
akarom.
a tragédiám csakis a képtelenségem. a tudom hogyan kell, de mégsem vagyok rá képesem.
mert akkora a tagadásom, mint a mecsek. és még én sem tudok átmászni rajta, nemhogy más.
tegnap már azon az abszurditáson röhögtem zokogva a konyhapadlón hajnali háromkor, hogy nem kell ám senkinek sem bántania engem. mert úgy, ahogy én tudom magamat, úgy még a jóisten se tudna engem.
na, fej fel, mell ki, levegő mélyen be, aztán nekiesek a mecseknek. kicsit meg kell taposni még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése