aki ruhákkal álmodik, az is én vagyok. meglepő számomra is, de változik a világ, változom én is. (jelenleg viccelek).
szóval a veszprémi teleki blanka leánykollégium 321-es szobájában vagyunk, ott a fiú is, meg még egy lány, el vagyunk szállásolva uccazenén, tele vagyok nosztalgiával. nyitom ki a szekrényeket - valahogy az összes szekrényben csak én vagyok, a másik három lány úgy tűnik, kiköltözött '97-ben. mosoly.
rángatok elő sorban mindenhonnan mindenfélét. közben azt érzem, hogy jééé, meg nahát, tartom magam elé a ruhadarabokat, próbálom fel őket, mindegyik ismerős, mindegyikhez van közöm. valójában persze nem. kurvára nem hordtam rózsás szoknyákat 16 évesen. meg konverszdorkókat sem, nem volt akkor még se divat, se ismerős, aki nekem adja selejtezés után.
mégis azt érzem, hogy ez mind az enyém, bármelliket fel tudnám venni most is, meg milyen szépek ezek az emlékek, amik egyikről másikról eszembe jutnak.
csak tudnám, kiknek az emlékein felejtettem magam. álmomban ráadásul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése