talán csak most fogom. ülök a pult tövében, a torony már sehol, csak a kövek maradtak a helyén. néhány szalmaszál, a bika elégett, fekete pora. hálás vagyok ezért a kalandos nyárért igazán - minden fájdalmát, minden ideges percét megköszönöm, de eltenni a csodáit fogom csak. igenigen, a hála szót már mondtam. hát azzal van csordultig tele most a szívem, ahogy ülök a pult tövében, a torony már sehol... hallgatom, nézegetem, hagyom, hogy a nap felmelegítse az ujjaimat, és igen, boldog vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése