valaki kedvesem meg 25

éves lett ma, és nagyon remélem, hogy inkább örvend annak, hogy írok egyet róla, mint nem. (...)
ercsikislánnyal úgy indult a történetem, mint általában a nőkkel szokott, hogy én aztán nem fogok vele barátkozni, szeretni meg pláne nem - és úgy folytatódott, hogy a második reggelen kb. két óra kávé-cigeretta-kávé stb. kör után úgy kellett egymást bezavarnunk dolgozni, mert nem bírtuk abbahagyni a csacsogást (ezt a jó szokást azóta is tartjuk). ercsikének hatalmas, barna szemei vannak, amelyek olyan tiszták és őszinték, hogy ha fiú lennék, mindig abban szeretnék úszni, barna békéjében, barna jóságában, barna biztonságában. és ercsikének olyan kedves és őszinte is a szava, hogy mellette néha szabályos szégyen kerülget, hogy sunnyogok el dolgokat, kerülök meg, menekülök el - ez a kislány meg csak áll egyenesen, megy egyenesen és egyetlen egy olyan elv sem vezérli, amiért én valaha az életben vitába szállnék vele. és ő az, aki 30 éves koromban leültetett egy pohár irsai mellé, és olyanokat kérdezett nemes egyszerűséggel és magabiztonsággal, amiket én sosem mertem magamtól... és ő az mégis, akivel a legjobban tudunk dedózni, de hallgatni is tudunk, és sírni is tudunk együtt, de röhögni meg mégjobban, és mondanék még szépeket róla, de inkább csak azt kívánom neki, hogy legalább ilyen boldog és elégedett legyen az egész élete, mint az utóbbi pár éve. a többiek meg egyszerűen kérjenek meg, hogy szervezzek le vele egy találkozót - onnantól majd tudni fogják, amit én elmondani nem.