Nem tudom máshogyan ezt elmondani... szóval olyan volt ez, mint egy mese. (Igazából valamivel komolyabb volt a dolog, így műfajilag a novella kategóriát javaslom inkább, bár ez nem ide tartozó kérdés. Szóval a szebbség végett maradjunk a mese szónál.) Az elején még nem tudod, mi ez (azt se, hogy mese), de nem tűnik rossznak, szóval olvasod simán tovább, bármi is lehet belőle, mondod magadnak. A 22 oldalon elmélázol kicsit – már tudod, hogy tetszik a történet, bevillan, hogy ebből mindig baj van a végén, de olvasol tovább rendületlen, hiszen jó a szöveg. A negyvenes oldalakon azonban hirtelen igen felgyorsulnak az események; szinte remegve szaladsz a szemeddel az ötvenegyedik oldalon végig, ahol egyszer csak belefúródsz jézus-pózban a földbe, az égre nézel, suttogsz egy köszönömöt a jóistennek, és falod tovább azonnal a sorokat. Újra és újra. Betűnként. Hátulról előre. Aztán szótagolva. Ezek az oldalak kiszakítanak a valóságból, és csak te vagy, meg a történet. Szemgyönyörködtető. Könnyfakasztó. Csodálatos. Az 57 oldalon egyszerűen megszűnik minden és mindenki. A mese felrepült. Cikázik a napsütésben, eleven szárnyal, egyfolytában énekel... csak a 72 oldalon veszed észre, hogy olvasol, addig világodat sem tudod. Jómese, állapítod meg, és bátran visszamélyedsz a betűtengerbe, mellesleg csigás vonalakban lila ibolyafüzérekkel díszített betűk ezek, nem nehéz a visszazökkenés e világba. A 77 oldalon van egy paca, de a sztori továbbra is elég jól szárnyal-szalad-kacag, szóval fura is az a fél lap üresség, ami a 81 oldalon fogad. Mondjuk jelnek veszem ezt, ilyenkor szoktam abbahagyni a sorozataimat is, pár résszel a vége előtt, meg a könyveket is úgy a 90 százalékánál leteszem – most mi van? Nem bírom elviselni, ha vége van valaminek, ami kurvajó (a Feleségem történetét úgy hatszor olvastam, abból 3x nem olvastam el a végét. Khm.). De próbálok fejlődni, és nem mellesleg nagyon szeretem ezt a mesét; jó olvasni, és hátha nem halok bele a végén, és hátha jó a vége, végül is ez egy mese, bármi megtörténhet.
De 90 oldalra egy sor csúszik csak át, a többi része falfehér. A sor végén – amit nem értek különben, csak azt tudom, hogy valami rossz - van pont. Egyszer csak vége van a mesének.
Na, úgy kábé ez történt velem az elmúlt 90 napban. Eléggé nincs most kedvem olvasni (megírni sem, hiába ígértem meg). Vagy majd más műfajt kell keresni, vagy nem tudom. Mindenesetre ezt a mesét nem mostanában tudom a kezembe venni újra, pedig állítólag szépen olvastam fel. Végig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése