nem emlékszem,

mikor, de biztos már vagy 10 éve volt, hogy találkoztam az éva nénivel. éppenséggel alig rémlik valami konkrétan, inkább csak érzések jutnak eszembe, meg tapasztalatok. azt hiszem, a nagyszüleimen kívül ő volt először olyan, hogy közelről nézegethettem, meg azt hiszem, meg is fogdostam az ezüstös fehér ritkás haját neki. hatalmas szemüvegén keresztül is sugárzott a melegbarna szeme, és mindig a tanításról meg a gyerekekről beszélt, de olyan szépen, hogy több órát is lehetett egyfolytában hallgatni.

egy buszmegállóban barátkoztunk össze, szerintem a zsolnay környékén. meleg volt és forróság, cipelt valami szatyrokat a négy kilójával, és megszédült, vagy ilyesmi. hazakísértem öregkertvárosba, aztán még többször meglátogattam, annyira jó volt vele lenni.

csak sajnos hamarjában elköltözött a fiához úgy 20 kilóméterre, és talán egyszer beszéltük végül telefonon. akkor jól volt. pár délután pakoltam vele könyveket - gyakorlatilag az egész lakása könyv volt, azt kellett összecsomagolni - és akkor azokról is beszélt nem kevésbé szépen, mint a gyermekekről. kaptam én is tőle nagy szatyorral, főleg klasszikusokat, főleg olcsókönyvtárosat, de pont azért is szerettem.
az előbb láttam egy videóban egy másik évanénit, szerintem arról jutott ez most eszembe. (és nem olyan jó, hogy linkeljem).