trust-hajrá után tegnap találkoztam a gyerekeimmel kicsit. és jó volt, persze, ölelgettem őket, és örültünk egymásnak, de este hazamenet azért elbőgicséltem magam a kocsiban. mint valami szülő, komolyan. hogy olyan hirtelen, három-négy hónap alatt mennyit változtak. konkrétan felnőtt az egyikük. és persze tudom, h ez az élet rendje, de annyira sajgott a szívem szomorú zenéket, de annyira...
szeretnék annyira gazdag lenni, hogy a házam nyitott lehessen mindig nekik. hogy legyen egy szoba, ahova ők hárman-négyen bármikor jöhetnek, hetekre-hónapokra akár. hogy jó helyen lehessenek. hogy könnyebb legyen az élet elkezdése. hogy... nem is tudom igazán, miezazegész. biztos öregszem csak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése