mindig fura

visszatérni valami olyan helyre, ami rég a mindennapod volt. most épp a céh-be vagyok visszahívva helyettesíteni (alapból kitépem a hajam a felelősségtől meg az idegtől, de próbálok normálisan viselkedni, ofkorsz.), cigizés közben nézem a szembeházat, ahogy rég, és én már nem vagyok az a nő, már nincsenek bennem azok az érzések, mások vannak a szívemben, az eszemben. nosztalgiázok, persze, és közben gyűjtöm magamnak a megerősítéseket - a döntések gyakorlatilag végül mind helyesnek bizonyultak. úgyse jó megbánni utólag semmit. hálistennek nem is kell.
most tudok megint örülni a tapasztaltnak, az éveknek. és tudok örülni annak, hogy örülök. csak ennyi.