1/31/2012

kis hagyaték...

A köves cementlapra rakta anyám először a nászajándékot. Egyet a fürdőszoba aljába – ez volt tán a kisebb, rózsaszínes -, egyet a konyha bejárata elé, kicsikét szintén, csak a narancsosat; a nagyot meg beterítette a család központi helyére, az ebédlőbe. Közvetlenül a padkás cserépkályha elé. Négy voltam akkor, vagy kevesebb. Szőke kislány, szép.

Későbben vörösre mázolt betonpadlóra került a szépség, egy garázsban berendezett konyha lett a helye. A helyiségben barátságtalan vastalpak közt ültek a falak, emlékeznek biztosan, préselt lemez, vagy olyasmi, mázolva fehérre. Ezzel volt megoldva a fürdő leválasztása, valamint a kamráé a konyha-étkezőből. A hatalmas szocialista-barna garázsajtó mellett meg előszobafal, tükörrel, műanyagból. Mondjuk volt rajta egy ülőpárna, biztos cipőhúzáshoz, na az mondjuk csodálatos volt. A keményretömött téglatesten cirádás madarak voltak szépen meghímezve, és virágok. Bordók például.

Aztán már a beépített szekrényben lettek elszállásolva a szőnyegek, mert a nagyházban már volt márványpadló és vettszőnyeg, oda már nem passzolt. A kék kádas minifürdőbe se. Meg a bézscsempés konyhába se, szóval fizetési nélküli szabira mentek az ajándokok. Voltam akkor talán hét is.

Legközelebb meg már tizennégy, ekkor vettem át a gondoskodást a szövetek felett. Kollégiumba költöztek velem – apám úgy mondta, veszprémi lány lettem. Aztán meg pécsi, a szőnyegek meg ott voltak mindegyik szobában, évről évre, szintről szintre, szobáról szobára, szívről szívre.(ezdeszar).

Mindegy is, ezután már úgyis az albérletek következtek, nem mondok sokat, vagy tizenegy. Szerelem is vagy három. Mindenhol ott volt, ahol én – mindent látott mindhárom szövet, amit én. Aztán tavaly húsvétkor a nagybátyám elmesélte, hogy akkor szőtte a szépségeket, mikor 2 héttel az esküvője után, valamikor a hetvenes években, elvált. Akkor beleszőtte minden fájdalmát, szerelmét, értetlenségét, dühét.

Nem tudom, végül hogyan s miért ezt adta anyámnak nászajándokba. De valahol szép ez, nagyon szép, és bátor is. Kicsit már szakadtak...

Nincsenek megjegyzések:

Powered By Blogger