minden elég jó, jutott eszembe, ahogy toltam kifelé a bicajt Az Átkozott Kapun* ma délután, amikor úgy sütött a napocska, mint október elején szokás, és gomboltam ki a kabátot is, pedig elég fagyos vagyok, tudja ezt mindenki.
és igen, tudom, hogy holnap indul a turbóhideg, akkora szelek lesznek állítólag, hogy szakad majd el az ég, de hát nézünk elébe, mást sem tudunk tenni, ugye.
na, visszatérve a minden elég jóra így univerzálisan érzem ezt a jót, kerül mindenféle dolog a helyére, rendeződnek viszonyok meg ügyek munkailag is, nemcsak máshogy, másnál is, nemcsak nálam, azért ez megnyugtató érzés.
meg akárhogy is, csak mászik befelém ez a karácsonykodás - megleltem a kedvenc angyalkás bácsimat a térre települő kézművesek és forraltborosok közt, meg találtam ajándékos könyveket is, égetem az adventi- és más gyertyákat feszt, és a koszorúmat is illőbbnek látom most az ünnepre, mint a tavaszra, szóval.
meg így a reménnyel együtt költözködnek az apró kis csodák is mifelénk - majd' minden nap jön egy ilyen kis hűha, eeez de jóóó! dolog, ma például egy kedves kis email, amit már vagy ötször elolvastam, és úgyis kívülről tudom az egy mondat tartalmát, de akkor is jó újra meg újra átszaladni visszasimogatva szememmel a sorokat. mondani rá nem tudok érvényeset - ha jól forogna a föld, bizony egy reggel kocsiba szállnék, megölelgetném g. anyut, főznénk csokilikőrt, írókáznánk mézeskalácsokat, közben gyakran összemosolyognánk, csacsognánk mindenféle élményeket, állítanánk fel nagy bölcsességekből szép elméleteket, még az is lehetne, hogy boroznánk és énekelnénk halkan, esetleg pityeregnénk, vagy ilyenek. (...) remélem, hogy egyszercsak majd jól forog a föld, és akkor elmúlik az előbbi mondat összes feltételes módja.
és csodajó volt ma kantában lopni el félórát és megint olyan volt a vacsora is, hogy még, viszont most hazamegyek és az is nagyon jó lesz majd.
nagyon.
ó.
és igen, tudom, hogy holnap indul a turbóhideg, akkora szelek lesznek állítólag, hogy szakad majd el az ég, de hát nézünk elébe, mást sem tudunk tenni, ugye.
na, visszatérve a minden elég jóra így univerzálisan érzem ezt a jót, kerül mindenféle dolog a helyére, rendeződnek viszonyok meg ügyek munkailag is, nemcsak máshogy, másnál is, nemcsak nálam, azért ez megnyugtató érzés.
meg akárhogy is, csak mászik befelém ez a karácsonykodás - megleltem a kedvenc angyalkás bácsimat a térre települő kézművesek és forraltborosok közt, meg találtam ajándékos könyveket is, égetem az adventi- és más gyertyákat feszt, és a koszorúmat is illőbbnek látom most az ünnepre, mint a tavaszra, szóval.
meg így a reménnyel együtt költözködnek az apró kis csodák is mifelénk - majd' minden nap jön egy ilyen kis hűha, eeez de jóóó! dolog, ma például egy kedves kis email, amit már vagy ötször elolvastam, és úgyis kívülről tudom az egy mondat tartalmát, de akkor is jó újra meg újra átszaladni visszasimogatva szememmel a sorokat. mondani rá nem tudok érvényeset - ha jól forogna a föld, bizony egy reggel kocsiba szállnék, megölelgetném g. anyut, főznénk csokilikőrt, írókáznánk mézeskalácsokat, közben gyakran összemosolyognánk, csacsognánk mindenféle élményeket, állítanánk fel nagy bölcsességekből szép elméleteket, még az is lehetne, hogy boroznánk és énekelnénk halkan, esetleg pityeregnénk, vagy ilyenek. (...) remélem, hogy egyszercsak majd jól forog a föld, és akkor elmúlik az előbbi mondat összes feltételes módja.
és csodajó volt ma kantában lopni el félórát és megint olyan volt a vacsora is, hogy még, viszont most hazamegyek és az is nagyon jó lesz majd.
nagyon.
ó.
*ha megint lesz olyan, hogy angyalok laknak majd nálam pár napig, és lehet kívánni, akkor biztos azt fogom kérni, hogy ne legyenek zárak a világban, vagy legalábbis békét kérek kulcs- és ajtószárak frontján. (persze a legszebb világ akkor lenne, ha nem is léteznének zárak meg kulcsok egyáltalán, mert az azért alapjaiban terelné új alapokra a földi létet, de nem tudom, hogy ekkorát szabad-e kérni angyaloktól vagy aranyhalaktól vagy bárkitől a világon.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése