reggel

meg olyat játszottam hattól negyed kilencig, hogy hullamereven fekszem, és nem tudok megmozdulni, és nem tudok kimenni pisilni se, és mindjárt szomjan halok, na, az végülis jó halálnem, végülis, nyilván, és nem tudok aludni se vissza, akkor már dolgoznom kéne, de nem tudok megmozdulni, ki fog innen kirángatni, vagy mikor lesz ennek vége vajon, és simán lehet, hogy én vagyok az elkényeztetett, hisztis kis picsa, aki csak bánt és követel és nyüszög és nem bír, nem bírja még a filmet sem elindítani, pedig az legalább beszélne mellettem, de így meg csak a szomszéd kutya ugat és a szomszéd kossuthrádió beszél, és olyan távoli minden és olyan szürreális, és hogy miaz, hogy nem bír megmozdulni az ember, hanem csak fekszik és fáj. nincs is ilyen.
akkor meg felébredt az ida, és nyalogatta a lábamat - ezt utálom pont - biztos kurvaéhes. és hétfő van, és dolgoznom kell, basszameg. és akkor fölkeltem, simán. bár fáj mindenem.