és miközben

sült az ódalas meg a többiek a lehetetlen lábasokban és edényekben (ha gazdag leszek, azonnal veszek két teflonszart, biztos van vagy négy forint, addig meg simogatom a szégyenem, h mosogatás helyett inkább kibasztam a sajátjaimat, mikor még nem voltak boldog vasárnapok), én meg sikálgattam egy nyolcadik tepsit rendületlen, akkor gondoltam magamban, hogy a lányom majd biztos úgy fog beszélni rólam, hogy
anyám egyszerű volt, mint egy faék - a hipóban hitt, meg az atomikban (csodasúroló, tudod), és nagyanyámíze volt mindennek, amit kifőzött/sütött.
a nagyanyámos dolgok meg jók, mármint szerintem - azok simán hivatkozási alapok bárhol a világban.
megjegyzem, 1-2 hónapon belül másodszor gondoltam a (még) megnemszületett gyerekemre úgy, ahogy eddig (még) soha. tudod, mintha tényleg lenne majd egyszer.